Délibábos oldal |
A zenekedvelőknek információra
és hifi-termékekre van szükségük.
A kettő visszahat egymásra, noha a
kapcsolatuk nem annyira nyilvánvaló,
hogy afféle tyúktojás problémává
szimplifikálhatnánk. Hiszen az árubőség
előbb-utóbb valóban
információbőségre vezet, de vajon igaz-e
fordítva is? Mennyiben segítheti a
több információ azt a programot,
amelyet - IV. Henrik szavait
kiforgatva - így fogalmazunk meg:
"minden megszállottnak hifi főjön
a fazekában"?
Először is megállapítjuk, hogy a magyar hifi-áruhiány valamelyest
csökkent, legalábbis abban az értelemben, hogy manapság - némi
utánajárás vagy utazgatás árán - szinte biztosan beszerezhető
valamelyik elfogadhatóbb lemezjátszó (csak persze az isten tudja, hogy
éppen melyik), valamely 8, 10 vagy 15 ezer forintos elektronika
(olyan, amilyen), továbbá három magyar gyár különféle hangdobozai
közül ma a fehér, holnap a fekete, holnapután a tarka.
Választéknak ez még nem nevezhető. Igaz, a hifi-termékeknek egy
valóban bő választéka Magyarországon ma még elvben is megfizethetetlen
luxusnak minősítendő (nincs erre se forint, se dollár), de valamiféle
szűkebb - és mégis stabil - áruskála elengedhetetlen ahhoz, hogy a
jobb készülékek bizalmat nyerhessenek, a gyatrábbak pedig sorban
kihulljanak a rostán. Itthon éveket kell várni egy Trabantra, de
némelyik kedvelt személyautó típust Nyugaton is csak fél év után
szállítja a kereskedő. Nézetünk szerint a hifi nálunk mind az árakat,
mind a keresletet tekintve eljutott már odáig, hogy valamelyik
kereskedelmi vállalat - vagy még inkább: több vállalat közösen -
bevezesse a minta utáni rendelést.
Ezt a kereskedelmi módszert természetesen nagyon sok mindenkivel
egyeztetni kellene, mindenekelőtt nyilván az iparvállalatokkal, - de
ha valakinek, hát éppen nekik lenne belőle a legtöbb hasznuk, feltéve,
hogy legalább minimális rendet tudnak tartani a saját portájukon.
Amennyire meg tudjuk ítélni a helyzetet, foglalkoznának is hifivel a
magyar gyárak, meg félnek is tőle: hátha ráfizetnek. A minta utáni
szállítás, a hosszabb előrendelés viszont egyike lehetne azoknak a
biztosítékoknak, amelyek csökkentenék az ipar kockázatát.
Aki azt veti közbe, hogy az importcikkekből ettől még nem lesz
több, igaza van, de azért hadd mondjunk még egy érvet. Még amikor
országszerte hiába keresnek egy-egy külföldi lemezjátszót, akkor is
előfordul, hogy néhány megyével odébb valamelyik boltnak feleslege
van. Az előrendelés ezt kiküszöbölné, tehát legalább relatíve növelné
az árukészletet.
Igaz, a vevő többhónapos, esetleg féléves türelemre kényszerülne,
de ez a kényszer csak látszólagos, és még mindig többet ér, mint a
tökéletes bizonytalanság, - vagy éppenséggel a tökéletes bizonyosság
arra nézve, hogy a kívánt darab helyett egy sokkal gyatrábbat kell
megvenni, ugyanannyiért vagy akár drágábban. Nem fillérekről van itt
szó, és akár a kocsi-fanatikusok, a hifi-rajongók is éppen elég
gyakran ebédelnek zsíros kenyeret.
Valószínű, hogy előbb a fővárosban kellene berendezni egy
bemutatótermet, aztán talán a nagyobb megyeszékhelyeken is
megnyílhatna egy-egy "sztereo-stúdió", "hifi-mintabolt", avagy
nevezzük, ahogy akarjuk. Tulajdonképpen egy laza, de országos
hálózatra volna szükség, amely mellesleg talán a
hanglemez-kereskedelemnek is jót tenne, hiszen széles ez országban
nincs egyetlen olyan üzlet, amelyben tisztességes berendezésen
demonstrálhatnák a modern felvételi technika eredményeit.
És ha már - a számítástechnikából kölcsönözve a szót - a
"software"-t is belekevertük a dologba, hadd említsük a harmadik
érdekeltet is: a szolgáltató ipart. Ma még meglehetősen nagy bajban
van az, akinek elromlik a magnója, az erősítője, különösen, ha az
külföldi, drága modell. Az ország többezer kis szervizállomásától
aligha várhatjuk el, hogy segítsen a vájtfülűeken, de bizonyára
található megyénként egy-egy, Budapesten négy-öt olyan szerviz, amely
előbb-utóbb felnő feladatához, különösen, ha a forgalom rákényszeríti,
s ha a számítását is megtalálja.
Ennyi a mai napra rendelt délibáb szövege. Már akkor is
elégedettek leszünk, ha Olvasóink Shakespeare-t fogják idézni: "Bolond
beszéd, de van benne rendszer".
Lapzártakor érkezett egy nagyon meghökkentő hír: a Magyar
Hanglemezgyártó Vállalat visszavonja legújabb, eddig legjobban
sikerült lemezét. A Neoton Napraforgójáról van szó, amelyet
szokatlanul nagy dinamikával vágtak - erre módot adott az új
Neumann-vágógép. Az utóbbi idők technikailag legtökéletesebb magyar
lemeze volt az eredmény - és az, hogy számos bolt panaszkodott: ugrik
a tű... A Hanglemezgyár kényszerítve érezte magát arra, hogy a
Napraforgót a forgalomból kivonja, s hagyományosan vágott szériával
cserélje fel. Mi pedig megdöbbenve regisztráljuk a negatív
visszacsatolásnak ezt a jellemző példáját: gyönge a lemezjátszó-park,
ennélfogva a hanglemeznek sem szabad túlságosan jónak lennie - és így
tovább.
Az egészben az a legszomorúbb, hogy tisztességesen beállított
lemezjátszón (amelyben legalább sztereo hangszedő van) a tűnek a
nagydinamikájú lemezeken sem szabad ugrania. Mielőtt kipróbálhatnánk
néhány kritikus példányt (kapunk majd belőlük), nyugodtan
megkockáztathatunk annyit, hogy a boltok többségében nemcsak hogy
silány lemezjátszót, de tönkrement tűket is használnak, mert még azzal
sincsenek tisztában, hogy az olcsó zafírtűk hamar kopnak. Egyáltalán,
az eladók a legelemibb ismeretekkel sem bírnak arról, hogyan kell
kezelni, beállítani egy lemezjátszót. És ezért több százezer magyar
zenehallgató nem élvezheti azt, amit a High Fidelity ma produkálni
képes!
Darvas László