Sztárfotónk: Marantz 4400 Receiver |
MARANTZ 4400
Marantz... Legendás név az audio-szakmában. Igaz, a cég alapítója,
az amerikai S. Marantz már réges-régen másutt tevékenykedik, most
éppen a különleges Dahlquist-hangszórókhoz van valami köze.
Híres-nevezetes elektroncsöves elő- és végerősítői már csak
imitt-amott bukkannak fel a múlt homályából, az apróhirdetésekben.
Vállalatát felvásárolta a Sony-csoporthoz tartozó Superscope, gondosan
megtartva persze a régi cégtáblát. A japanizálódott Marantzról
audio-körökben azt tartják, hogy aprópénzre váltja a nagypapa
hagyatékát. Kétségtelen, hogy ma már gyanúsan széles választékot
kínál. Nem csoda, hogy néhány évvel ezelőtt, még a nagy kvadrofón láz
idején a Marantz sem akart lemaradni a versenyben, s piacra hozta
minden idők legdrágább és legbonyolultabb kvadrofón receiverét.
Rádióvevő a középhullámra... sztereo rádió az URH-sávra...
műszerek helyett oszcilloszkóp... négy önálló Dolby zajcsökkentő
egység... "Vari-matrix" elektronika, álkvadrofónná keverni a sztereo
jelet... SQ-dekóder... négy csatornányi előerősítő... négy végerősítő
fokozat, amely - ha kell - két valóban nagy teljesítményű végerősítővé
kapcsolható. Aki ennél több főegységet tud összehozni egyetlen
dobozba, az bizonyosan csal. Annak ellenére, hogy (még sokszor
megismételjük!) az összeépített készülékek általában gyengébbek, 4800
nyugatnémet márkáért azért mindig nyújtanak valamit.
Hogy mennyit? Interpretálás dolga. Azok az olvasóink, akik a
technikai részletekben is eligazodnak, nyilván érdeklődéssel nézik át
mérési táblázatunkat. Akiknek viszont mindez ma még japánul van,
kérjük olvassák el összehasonlító tesztünket ("Szeánsz"), amely - úgy
hisszük - mindnyájunknak komoly tanulságokkal szolgál.
*
A készülék műszaki leírása
Rádiórész
A középhullámú rádióvevő (AM) az 530-1600kHz-es sávban dolgozik,
mint három forgókondenzátorral hangolt, egyetlen integrált áramkörrel
megépített, ferrit-antennával ellátott egység. Az URH-vevő (FM,
FCC-sáv, 88-108MHz) külön műszaki érdekesség: két FET-tel, egy
tranzisztorral készült keverőegységét ötszörös forgókondenzátorral
hangolják. 75 ohmos asszimetrikus és 300 ohmos szimmetrikus antennát
fogad. A 10,7MHz-es középfrekvenciás fokozatban 8 keramikus szűrő
van, ezeket tranzisztorok hajtják meg. Sávszélesség: 200kHz. A
sztereo dekóder egyetlen integráló áramkör, de 17 tranzisztor és FET
szolgálja a pilot (hordozó) kiszűrését, az automatikus mono-sztereo
átkapcsolást és hangoláskor az állomásközi zaj "csendesítését"
(muting): ilyenkor csak a nagyobb térerejű adók jelentkeznek. Hogy a
rádió mekkora bemeneti jelre szólaljon meg egyáltalán, avagy
éppenséggel sztereóban - mindez tetszés szerint beállítható.
Előerősítő
Mint az egész hangfrekvenciás rész, ez is szilíciumtranzisztoros
felépítésű. A magnetikus hangszedőt sztereo, csatornánként
háromtranzisztoros fono-előerősítő fogadja. Ezután azonban már
kvadrofón, azaz négy azonos csatornát tartalmazó erősítőrész
következik, önálló bemenetekkel. A készülék egy sztereo hangszedőt és
két sztereo - vagy akár kvadro - magnót is fogadhat, nem számítva
csatornánként egy kiegészítő (auxiliary) bemenetet. A Marantz 4400
három hangszínszabályozóval bír: nemcsak a magas és a mély, de a
középső frekvenciasávba is "belenyúlhat". Sztereo üzemmódban
külön-külön szabályozható a bal és a jobb csatorna, kvadrofón üzemben
pedig az elülső és a hátulsó csatornák hangszíne. A magasszűrő, a
mélyszűrő és a fiziológiai hangerőszabályzó nyomógombbal
kapcsolható, ezek valamennyi csatornán érvényesítik hatásukat.
(Elgondolkodtató, hogy léteznek hasonlóképpen méregdrága
készülékek, amelyek pusztán csak előerősítők, a amelyekbe tudatosan
nem építenek semmiféle hangszínkorrekciót!) Balansz-szabályzóból
persze itt három is van, mint a négycsatornás készülékeken általában.
Ehhez a fokozathoz csatlakoztatható a távszabályzó is, amely - kábel
útján a hangerőt, a fiziológiai hangerőt és a balanszrendszert
vezérli.
És most egy nagyon szellemes módszerre hívjuk fel olvasóink és a
magyar gyárak - figyelmét. Az amerikai és japán gyakorlatnak
megfelelően nem a készüléken belül van összekötve a meghajtóerősítők
kimenete a végerősítők bemenetével. A Marantz hátoldalán rövidrezáró
dugók sorakoznak ("pre out - main in"). Ha ezeket eltávolítjuk,
szeparált elő- és végerősítőkhöz jutunk, amelyeket idegen erősítőkkel
szabadon kombinálhatunk, akár össze is hasonlíthatunk. (Meg is
tettük.)
Végerősítő
A teljesítményerősítők csatornánként 14 tranzisztort tartalmaznak,
kivezérlésükhöz körülbelül 1V szükséges. Tápfeszültségük ±41V, ezt
két 20000 mikrofarados elektrolit kondenzátor szűri. A
kimenőteljesítmény a prospektus szerint 8 ohmos terhelésen 50 watt,
úgy, hogy a harmonikus torzítás 0,15% alatt marad, végig a teljes
hallható sávban. Sztereo üzemmódban két-két végerősítő hídba
kapcsolódik, s ekkor a kimenőteljesítmény azonos feltételekkel - 2x125
wattra nő. Természetesen minden csatornát külön elektronika védelmez
túlterhelés vagy külső rövidzár ellen. További egy-egy áramkör a
hangszórókat védi azonnal lekapcsolja őket, ha túl nagy
egyenfeszültség jelenik meg az erősítők kimenetén. A készülékhez
egyébként 2x4 hangszóró, azaz két komplett kvadrofón rendszer
csatlakozhat, valamint egy fejhallgató is.
Különleges szolgáltatások
Eddig jórészt a szokásos funkciókról volt szó, most lássuk az
extrákat. Egyiket-másikat más receivereken is láttuk már; valamennyit
együtt csak a Marantz 4400-on.
Dolby-B:
Ez az elektronika, mint ismeretes, azáltal csökkenti a magnók
zaját, hogy felvétel előtt módosítja, lejátszáskor pedig helyreállítja
az eredeti programot. Mivel a Marantzban összesen 4 ilyen elektronika
van, sztereo üzemmódban két-két Dolby-egység jut egy-egy csatornára.
Így ha a magnón külön felvevő és külön lejátszófej van, felvétel
közben dolbyzva is visszajátszhatjuk a műsort. A Dolby-rendszerhez
400Hz-es szintbeállító generátor, a kivezérlés ellenőrzésére egy
kisméretű műszer és két-két szintállító potenciométer járul. Az
USÁ-ban mellesleg elterjedőben vannak a dolbyzott URH-adások; a
4400-as ezeket is megfelelően képes fogni.
Oszcilloszkóp:
Az igazi műszerekhez képest ez itt persze csak játékszer, de több
célra is használható. Rádióvételnél az állomásrahangolás pontosságát
és az antennajel nagyságát jelzi. URH-adás alkalmával segít megítélni
magának az adónak a kivezérlését, s kimutatja, hogy vajon jól
illeszkedik-e a készülék bemenetéhez az antenna és az antennavezeték
("állóhullám-arány"). Felvilágosítást ad a sztereo, illetve
kvadro-program egyik jellemzőjéről: a csatornák közötti szeparáció
mértékéről. A készülék hátoldalán beállítható a fényerő, valamint a
fókusz és a fénysugár helyzete.
Kvadro elektronikák:
A készülék tervezésekor már nyilvánvaló volt: nemhogy a különféle
négycsatornás rendszereket nem lehet közös nevezőre hozni, de még az
egyes rendszereken belül is évről-évre újabb dekóderek látnak
napvilágot. A konstruktőrök ezért megelégedtek azzal, hogy beépítettek
egy "Varimatrixnak" keresztelt elektronikát, amely - több tucatnyi más
áramkörhöz hasonlóan - viszonylag egyszerű módon "kvadrósítja" a
sztereo programot. A 4400 hasára pedig terveztek egy kenguru-zsebét:
ide egyetlen mozdulattal becsúsztatható-csatlakoztatható a Marantz
mindenkori SQ-dekódere. (Mint látjuk, a cég a Sony-CBS-féle
mátrix-rendszer mellett döntött.) Ami az "igazi", "diszkrét"
kvadrofóniát illeti, előállítanak a Marantznál - a JVC rendszerének
megfelelően - CD-4 demodulátort is, ez azonban már nem fér bele a
kenguru-zsebbe: kívülről kell csatlakoztatni.
Mérési eredményeink
Nagyjából ugyanazokat az adatokat kaptuk, amelyeket - ugyanilyen
mérési eljárásokkal - a nyugati magazinok többsége nyújt a jónevű
cégek drága készülékeiről. Szeretnénk felhívni műszaki érdeklődésű
Olvasóink figyelmét arra, hogy ez itt még nagyon felszínes, elsődleges
specifikáció; elválasztja ugyan a nívósabbat a gyengébbtől, de nem az
igazán jót a kevésbé jótól. Tekintettel azonban a hazai elektronikák
jelenlegi színvonalára, úgy gondoljuk, hogy - egyelőre - nincs értelme
többet követelnünk.
1. Frekvencia-jelleggörbe a magnetikus hangszedő bemenetről
2. Frekvencia-jelleggörbe 2Hz-2kHz (A diagramon bármely frekvencia
helyett a tizedrésze értendő)
3. Frekvencia-jelleggörbe 20Hz-20kHz
4. Frekvencia-jelgörbe 200Hz-200kHz (A diagramon bármely frekvencia
helyett a tízszerese értendő)
5. Hangszínszabályzó hatásossága (magas-mély)
6. Hangszínszabályzó hatásossága (középtartomány)
7. Mély- és magas-szűrő hatásossága
8. Áthallási frekvencia-jelleggörbe (Az áthallás - az alsó görbe -
mérésekor a szintíró érzékenysége 20dB-lel növelve)
9. Fázisszög frekvencia-jellemgörbe
10. Frekvencia" jelleggörbe az URH-vevőrészről
Szeánsz
Hátravan a legfontosabb: ezekután hogyan szólnak a Marantz 4400
főegységei. (A rádiórésszel nem próbálkoztunk, hiszen csak OIRT-CCIR
adapterrel fogná a hazai adókat.) A szubjektív összehasonlítások
eredményét ajánlatos nagyon óvatosan tálalni, különösen, ha még szó
sincs valamiféle precízebb, alaposan megszervezett tesztről:
ilyesmivel csak a következő számunkban merünk kísérletezni. Így is
biztosnak látszik, hogy a Marantz leggyengébb része (szokás szerint) a
fono-előerősítő, ezt csak közepesnek ítéljük. Bármilyen meglepő, nem
tartjuk kizártnak, hogy előbb-utóbb valamelyik idehaza is kapható
készülék "lekörözi". Bizonytalan a véleményünk a meghajtó fokozatról
- több időre lett volna szükségünk. De így is kétségtelennek látszik
(azaz hallatszik), hogy a receiver legerősebb pontja a
teljesítményerősítő. Ezért ezzel kezdtünk kísérletezni.
Annyira jónak azért nem gondoltuk, hogy össze merjük ereszteni
referenciánkkal, az öreg Radford STA 25-tel. Végül is azt sütöttük
ki - őszintén szólva, nem minden didaktikai célzat nélkül, hogy a
modern, tranzisztorizált, csillogó, nyugati készüléket egy 15 éves,
elektroncsöves, kimustrált magyarral küldjük szorítóba: a
(B)EAG-gyártmányú, EA 057 jelű végfokkal. (Ez mono, tehát kettőt
kellett szereznünk belőle.)
A kontrollberendezés a következő volt: Thorens TD 145/II.
lemezjátszó Sonus Blue hangszedővel, Radford SC 22 előerősítő, erről
hajtottunk meg egyidejűleg két-két Marantz- illetve BEAG-végfokot,
amelyeket aztán váltakozva kapcsoltunk rá a Spendor hangdobozokra.
Rendesen A-B tesznek nevezik ezt a módszert: hol az "A" készülék
szól, hol pedig a "B", egyelőre nem is kell többet tudni róluk, csak
azt kell eldönteni, melyik szól jobban.
Ismételjük, egzaktságról szó sem lehet még: ítéletünk mindössze
három személy - lényegében azonos! - benyomásain alapul. Közülünk az
egyik a kapcsolót kezelte, és a másik legalábbis sejtette, mikor
melyik erősítő szól. A harmadik előtt azonban mindvégig inkognitóban
maradtak a készülékek, egészen addig, míg szavakban nem foglalta, amit
hallott. Íme.
Először is az URH-adást kapcsoltuk be. A jugoszláv bemondónő
hangja az "A" erősítőn előnyösebb, elevenebb volt, a "B" egy kicsit
fakóbb, tompább hangot adott. Férfihangon még inkább ezt tapasztaltuk.
Az angol audio-szakírók által kedvelt Joan Armatrading lemezéről
(AM AMLH 64588) az "A" ismét nyíltabb, transzparensebb hangot
produkált, jobban kimutatta az énekesnő egyéniségét. Utána azonban,
amikor spanyolgitáron dallamok és akkordok következtek, az "A" hangja
elvékonyult, szegényessé, erőtlenné, testetlenné vált. A "B" egészében
és részleteiben egyaránt könnyedén hozta a hangszer érdes, kemény,
tranziensekben gazdag hangját.
Újra férfihang következett, Garfunkelé, a Simon&Garfunkel duó volt
tagjáé (CBS 86054). Az "A" erősítő ismét több információt nyújtott az
énekesről, több "bizsergést", "csillogást" hozott ki a hangból,
anélkül, hogy elszínezte volna azt.
Nagyon nagy, talán a legnagyobb volt a különbség a két készülék
között - a "B" javára - Les Brown direktvágású, tehát igen nagy
dinamikájú lemezén (The Great American Gramophone Co., GADD-1010). A
nagyzenekari részt, vagy 15 fuvós tuttiját mindkettő jól abszolválta,
de amikor egy jellemzően érdes, nyers, öblös szárnykürt (Flügelhorn)
következett, az "A" hangja apróvá, rádiószerűvé vánnyadt, a "B"
viszont mintha igazából is elénk állította volna a zenészt, amint
éppen a szárnykürtjét fújja. (Barátunk, aki ezt így meghatározta, maga
is vagy öt évig játszott ezen a hangszeren.) Később viszont egy
ugyancsak nehéz zongora-passzuson nemigen éreztünk különbséget.
Igen jó tesztlemeznek bizonyult Johnny Guitar Watson lemeze is (A
Real Mother, DJM Records, DJF 20505), amelyen egy nagyon mélyre
lenyúló szintetizátor dominál, erős ritmuskísérlettel. A "B" erősítő
teltebben, erőteljesebben, talán mélyebben is szólt, levegősebb,
"kiterjedtebb" hangképet nyújtva. Az "A" egy kicsit feszesebb, de
szubjektíve - kevesebb mélyhangot produkált. Annak ellenére, hogy "A"
a férfihangot ismét tisztábban hozta, "B" hangja nyújtotta a zenei
élményt. Mindhárman egyetértettünk abban, hogy ha választanunk
kellene, a jellegtelenebb énekhang ellenére is a "B" erősítőt
fogadnánk el.
"A"=Marantz 4400
"B" = EA 057
A teszt előtt - természetesen - kiiktattunk minden
hangszínkorrekciót, a BEAG-végfokon is (tudniillik van rajta
hangszínszabályzó). Tekintve azonban, hogy a csöves erősítőről jobb
basszust hallottunk, márpedig ez inkább a tranzisztorizált készülékek
erénye, gyanút fogtunk, s ellenőriztük a frekvencia-jelleggörbét - de
1000Hz alatt minden érték azonos volt a két készülékről.
Aki azt gondolja, hogy ez a teszt-riport a magyar erősítő
dicsérete, nagyonis téved: ez valójában a Marantz dicsérete! Mi
ugyanis arra számítottunk, hogy az EA 057 kenterbe veri a receivert,
és még csodálkoztunk is, hogy a különbség viszonylag csekély. Ezzel
azonban még nincs vége a történetnek.
Az EA 057 kifejezetten studióhasználatra készült, bármiféle
"hifi-szempont" mellőzésével. Kovács Zoltán, a tervezője talán meg
is sértődne, ha megkérdeznék tőle: meghallgatta-e az erősítőjét valami
jobb berendezésen. Feltehetően azt válaszolná, hogy ő nem holmi
vájtfülű amatőr, hanem mérnök, aki műszaki elvek szerint konstruált
meg egy kizárólag műszaki karakterű alkotmányt. Érdemes volna
kipróbálni, hogy ezekután ugyanilyen műszaki tudással, de egy kicsit
"fül után" hogyan lehetne "felpiszkálni" a 057-est, közelítve a
hangját mondjuk a Radfort STA 25-höz, amely egyébként ugyanannak a
technológiának a szülötte, és - nem véletlenül - szintén EL 34-es
csövekkel működik.
Az első javítás egészen kézenfekvő. Kevés dolgot szidnak annyira a
mérnökök, mint a zenei jel útjába kerülő transzformátort. A csöves
erősítők jellegzetes kimenőtranaszformátora persze afféle szükséges
rossz, ami viszont a BEAG-végfok elé kötött illesztőtranszformátort
illeti, ez már csakis azt a célt szolgálja, hogy a stúdióban hosszú
vezetékeken zajmentesen lehessen ide-odafuttatni a jelet. Ez a trafó
kétségtelenül degradálja a hangot, de szinte minden további nélkül
eltávolítható. (Hogy miért morfondírozunk ilyen sokat egy "holt"
készüléken?) Most jön a csattanó.
Úgy hallottuk, hogy van a 057-es végerősítőnek egy csupán
külalakjában eltérő változata, és ez úgyszólván "élő" modell:
elképzelhető, hogy még gyártani fogják. Hálátlan dolog reklamírozni a
"korszerűtlen" csöves technológiát, de gondoljuk meg: egy magyar
gyárnak jelenleg is a birtokában van egy olyan konstrukció, amely némi
módosítás után, egyszerű dobozban, sztereo végfok formájában aligha
kerülne többe, mint - becslésünk szerint - vagy nyolcezer forintba, és
jobb vagy legalább olyan hangot produkálna, mint bármiféle 300
(Nyugat-Európában 5-600) dollárért hozzáférhető konkurense. Az ember
beleszédül. Mellesleg: primitív, ósdi, két ECC 83-as csővel
megépítetett fono-előerősítőkkel el lehet érni a Marantz
fono-elektronikájának minőségét. Mekkora árat érdemes fizetni a
"korszerűségért"?