Bemutatjuk |
PIONEER PL-200
Direkt hajtású, természetesen; nyilván ez az, amire a vásárlók a
leginkább kíváncsiak. Pedig talán még fontosabb jellemzője ennek a
készüléknek, hogy a tényleges futómű és a hangkar egy rugalmasan
felfüggesztett, közös szerelőlapon, helyezkedik el, á la Philips vagy
Thorens (helyesebben: á la Acoustic Research). Ez a módszer máig is a
legjobb, ha csökkenteni kívánják az akusztikai visszahatást - de
persze korántsem mindegy, hogyan választják meg a tömeg és a
rugóállandó mértékét. A PL-200 esetében a "lebegő" rendszert egy fém
alaplapra építették. A burkolat egyetlen műanyagidom, s ez tartalmazza
a tápegységet, a hálózati transzformátort és a stroboszkópot.
Az egészen lapos meghajtó egységhez egy nyomtatott áramköri lap
csatlakozik, s ezen helyezkedik el a vezérlés, amely a PA 2004 és a PA
2005-A típusú integrált áramkörökön alapszik. "Kommutálásról" 3
Hall-érzékelő gondoskodik. (Hall-érzékelő mágneses térerőváltozás
hatására ohmos ellenállását megváltoztató alkatrész.) Egy másik
nyomtatott áramköri lapon kapott helyet a két tranzisztorral
megépített stabilizált tápegység. Ez +16,5V-ot szolgáltat a meghajtó
és vezérlő elektronika számára.
A 310mm átmérőjű tányér süllyesztett kivitelű, tehát szinte egy
magasságban van a fedőlappal. A fordulatszám (33 1/3 és 45) egy közös
gombbal finomszabályozható és stroboszkóppal ellenőrizhető. Hogy a
stroboszkóp jelzése az 50Hz-en kívül a 60Hz-es hálózati frekvenciára
is jó, annak persze nálunk nincs jelentősége.
A hangkar S-alakú, statikusan kiegyensúlyozott. A tűerő (0-30mN,
azaz 0-3 gramm) egy rugalmasan felfüggesztett ellensúllyal állítható
be; a legkisebb osztás 1mN. A "shell" SME-típusú, tehát
kioldható-cserélhető, s természetesen bármiféle "félcollos" szerelésű
pick-upot fogadhat. A PC-110/II. típusú hangszedő tűje: kúpos hegyű
gyémánt. Az antiskating egy tárcsa segítségével állítható; a liftet
egy rövid "pöcök" működteti, közvetlenül a kar törzse mellett. (kissé
nehézkes a kezelése.)
A hangkart kézzel kell a lemez fölé helyezni, ekkor bekapcsolódik
a készülék, s ettől kezdve teljes az automatika, tehát a lemez
lejátszása után (avagy, ha megszakítják a játékot a "cut"
nyomógombbal) a hangkar felemelkedik és visszatér a tartóbakra,
kikapcsolva a futóművet. A PL-200 hangfrekvenciás csatlakozója
RCA-rendszerű, de mellékelnek hozzá egy "Y"-átalakítót, vagyis két
RCA-hüvelyt egy ötpólusú DIN-dugóra kötve. Így bármilyen készülékkel
használható.
Méréseink
A frekvencia-jelleggörbe és az áthallási csillapítás diagramjait
ez alkalommal összevonva adjuk meg (tehát csak egy rajzot közlünk a
három helyett), nem annyira helytakarékosság okából; hanem inkább
azért, mert így szemléletesebb.
Mérőlemezeink és mérési módszereink változatlanok. Az eredmény
összevethető az őszi: számunkban közölt teszt. adataival.
(Mindazoknak, akikhez A Hifi Magazin "beköszöntő" első száma még nem
jutott el: akkoriban számbavettük a házai "gépparkot", vagyis a
Philips GA 308, Lenco L75, L85, és L830 DD, a Tesla NC 440, a Sanyo TP
1010 és Akai AP-100 C típusú készülékeket, valamint a Sony PS-T1
lemezjátszót, amely helyett azonban végülis a Taya DP-510-et hozta be
a kereskedelem.) Adataink természetesen összevethetők az imént
ismertetett a paraméterekkel is, - amelyeket referenciakészülékeinken
mértünk Néhány, a - hangszedőre vonatkozó adat magyarázatát lásd a
Sonus és Ortofon pick-upok tesztjénél.
Szeánsz
A PL-200 adatai semmi esetre sem látványosak. Hangminőségét
azonban várakozáson felül jónak találtuk, olyannyira, hogy a próbát
néhány nappal később megismételtük, nehogy tévedjünk. Semmi kétség: a
PL 200 jobban, s főleg kellemesebben szólt, mint "kisebbik etalonunk",
egy Thorens-Hadcock-Ortofon FF15E/II. összeállítás. Hogy úgy mondjuk:
átment a felvételi vizsgán, s ezt az idehaza eddig forgalomba került
lemezjátszók közül csak a Lenco/Shure kombinációkról mondhatnánk el,
azok közül is elsősorban az L85-ről - amely azonban nem kevesebb, mint
11 500 forintba került, mégpedig jó néhány évvel ezelőtt!
A "jobban szólt" kifejezés azért némi "súlyozásra" szorul. A
Pioneer hangszedő inkább a Shure M91 ED-re emlékeztetett
kiegyensúlyozottabb, mélyebb tónusú hangképével. Magas hangjait
némelyikünk hiányolta, másikunk éppen kellemesnek találta. Tény, hogy
ez az enyhe mély-többlet és ugyancsak enyhe magas-esés még jobban
kimutatta az FF15E ellentétes hangkarakterét. Másrészt azonban ez a
pick-up is nélkülözi a középtartománynak azt a simaságát,
egyenletességét, amely az Ortofonnak jól észlelhető erénye.
A Pioneer PL-200-ast talán azzal jellemezhetjük a legjobban, hogy
nem "japános" a hangja. Európai és amerikai audio-körökben ugyanis a
megvető "Japanese Sound" kifejezéssel az érdes-éles, csörömpölő
hangképet illetik. Ez a hangkép persze főleg a középkategóriájú
dömping-cikkek sajátja, de nívósabb berendezéseken is felismerhető.
A jó bizonyítvány alá már-már azt is oda akartuk írni, hogy:
"felsőbb osztályba léphet" - és összehasonlítottuk a Pioneer hangját a
Sonuséval is. Ez a próba aztán kissé lehűtötte a lelkesedésünket, de
nem változtat a lényegen. A PL-200 átgondolt konstrukció,
főegységeinek képességei szinkronban vannak, s ezúttal nem kell azzal
biztatnunk egy 7 500 forintos lemezjátszó újdonsült tulajdonosát, hogy
a hangszedőt természetesen ajánlatos tüstént lecserélnie.
TAYA DP-510
Még amikor nyomdába adtuk 2. számunkat, akkoriban jelent meg a
boltokban az ugyancsak japán Taya, ama bizonyos Sony lemezjátszó
helyett. Eszerint már régen nem újdonság, de azért helyet szorítottunk
neki, hogy bemutathassuk, vagy legalábbis átnyújthassuk a
névjegykártyáját.
Direkthajtású készülék. Motorja az emlékezetes Matsushita MKL-15
B4: ez az IC-vel, pontosabban egyetlen integrált áramkörrel működő
szerkezet volt a legelső az olcsóbb, de már közvetlen hajtású
futóművek sorában. Nagyon sok gyár megvette, a Lenco is ezt építette
az L830 DD-be.
A tetszetős műanyag váz négy rugalmas talpon áll, de ezek nem
teszik immunissá a külső zajokkal szemben. A lemeztányéron - ez az
exportra szánt készülékek jellemzője - 50 és 60Hz-re is ott találjuk
a stroboszkópjelölést, percenkénti 33 1/3 és 45 fordulatra egyaránt,
mindkét fordulatra külön finomszabályozóval. A fordulatszámváltó
egyben a hálózati kapcsoló is.
A hangkar "S"-alakú, effektív hossza 220mm. A tűerőt rugalmasan
felfüggesztett ellensúllyal állíthatjuk. Az antiskating-tárcsán
egyetlen skála van. A lift karja kényelmesen kezelhető. A hangszedő
(MM 115) tűje kúpos, 20mN az ajánlott tűerő. Ötpólusú DIN-csatlakozó;
ízléses füstszínű plexi tető - íme a Taya DP-510. Ára 8500,- forint.
Szeánsz
Eltérően a Pioneertól, a Taya nem tagadta meg származását,
amennyiben eléggé japánosan szólt, s ebben inkább az Akai AP 100C-re
emlékeztetett. Hangzási balansza nem tér el sokban az Ortofonétól
(vagyis a mély egy kicsit kevesebb, a magas pedig egy kicsit több a
kelleténél), ámde az FF15E sokkal tisztábban, zeneibben szólalt meg.
Döntnökeink vagy egyértelműen jobbnak találták az Ortofont, vagy
legfeljebb egy-két könnyűzenei számot írtak a Taya javára.
Minthogy a legjobb lemezjátszó sem szólhat szebben, mint a
hangszedője, könnyű kitalálni, mi a DP-510 legsebezhetőbb pontja. A
pick-up természetesen cserélhető, csakhogy így tovább drágul ez az
amúgy sem olcsó gép. Az akusztikai visszahatásra is eléggé érzékeny,
de ezen feltehetően még lehet javítani. (Tehát nem maradunk kenyér
nélkül: a Tesla NC 440 feljavítása után is lesz min törni a fejünket.)
Tekintettel azonban a DP-510 néhány igen biztató paraméterére (a
nyávogás, a dübörgés, a karcsapágysúrlódás egyaránt alacsony) - a Taya
még rajtengedélyt kaphat későbbi összehasonlító tesztjeinken.
A Pioneer és a Taya diagramjai
(Hangkar-hangszedő rezonancia; frekvencia-jelleggörbe és áthallási
csillapítás; akusztikai visszahatás)
Felső három: Pioneer PL-200
Alsó három: Taya DP-510
VIDEOTON CLEOPATRA
A mitológiai Apolló, Orpheusz és Prométheusz után most egy
történelmi személy a VT új csúcsrádiójának névadója: Kleopátra, az
utolsó egyiptomi uralkodónő. Nem csoda, hogy modernebb, mint elődei.
Amikor e sorokat rójuk, úgyszólván már a boltokban van az új
rádiócsalád ezen legrangosabb tagja - habár, aki a színe elé akar
kerülni, annak ajánlatos jóban lennie a KERAVILL udvarmestereivel.
Cleopatra úgy különben nem rátarti: többet nyújt, mint elődei, holott
még olcsóbb is valamivel. Önmagában 8980,- forint, a két DC 2002A
hangdobozzal együtt is csak 11700,- forint az ára, de az 1360,-
forintos hangsugárzókat nem kötelező megvenni vele.
Rádiórész
Ennek a főegységnek a lelke egy OIRT (66-73MHz) és CCIR
(87,5-104MHz) sávú sztereó FM-vevő, amellyel 5 programot - állomást -
lehet előre beállítani. Kiegészíti ezt az AM-vevőrész, egy
középhullámú (520-1605kHz) és három rövidhullámú vételi sávval; a
hifihez nem sok köze van, de ha nem használ, nem is árt. (Az AM-rész
egyetlen TCA-440 típusú integrált áramkörrel megépített egység,
ferrit-antennával és "széles sáv" kapcsolóval, amely a nagyobb
térerejű adók vételéhez előnyös.)
Az FM-vevő 300 ohmos szimmetrikus és 75 ohmos aszimmetrikus
antennabemenettel bír. Hangoló és keverő egysége a TDA 1062 típusú
integrált áramkörön alapul, s 4 hangolt körrel (varicap diódákkal)
működik. Nagy térerejű adó - vételekor a túlvezérlés elkerülésére - az
érzékenység csökkenthető a "helyi vétel" kapcsolóval. Az AFC
(automatikus frekvenciakontroll, amely "állomáson tartja" a rádiót)
szükség esetén kikapcsolható.
A középfrekvenciás fokozat lényegében egy BF 241 tranzisztorból,
egy µA 3089 PC típusú integrált áramkörből és két kerámia szűrőből
áll. Megkönnyíti a hangolást a - kikapcsolható - zajzár, elnyomva az
állomások közötti zajokat.
Az AM és FM sávok vételekor ugyanaz a műszeres
térerősség-indikátor jelzi az antennajel nagyságát. Hangolására mindig
ugyanaz a forgatógomb szolgál.
A sztereó dekóder egy µA 758 DC jelzésű IC köré épített, önálló
modul, a pilotjel és a segédvivő elnyomásáról gondoskodó szűrőkkel.
Erősítőrész
A fono-előerősítő egy µA 739 PC típusú integrált áramkörön alapuló
modul; ezen a korrekciót negatív visszacsatolással állították be. A
magas és mély hangszínt egy csatornánként 3 tranzisztort tartalmazó
modul szabályozza. A fiziológiai hangerő (mint ismeretes: mély és
magashangemelés a hangerő függvényében) egy kétleágazásos
potenciométerrel szabályozható, de nem lepet kiiktatni a hangképből
- elég sportszerűtlen módszer.
A végerősítő fokozatok csatornánként 1-1 modult alkotnak. A
kimeneti túlterhelést áramkorlátozó elektronika védi ki. A végerősítő
rész 9 darab tranzisztort tartalmaz, és +54V-os tápfeszültségről
üzemel.
A kimeneti feszültség indikálására egy-egy mutatós műszer szolgál.
(Mármint, hogy mutató van rajtuk.) A fejhallgató-csatlakozó az
előlapon van; használata leválasztja a hangszórókat az erősítő
kimenetéről.
A Cleopatra erősítője - a saját rádióegységén kívül - mágneses
vagy kristályhangszedőt, továbbá magnót fogadhat. Az üzemmód-kapcsoló
nyomógombos kivitelű és meglehetősen komplikált. A különféle
üzemmódokat (AM, FM, erősítő) fénykibocsátó diódák: LED-ek jelzik.
Hangsugárzók (DC 2002A)
Közepes méretű, zárt hangdobozok, köbtartalmuk 21,8 liter.
"Motorjuk" sorban 200, 100, illetve 25mm átmérőjű hangszóró, az
utóbbi dóm-típusú. A doboz ízléses kivitelű, kifejezetten szép,
attraktívabb, mint maga a rádió. (Egyébként az se csúnya, bár Liz
Taylor határozottan szebb Cleopatra volt.) A fekete hangszóróborítót 4
darab műanyag rögzítőelem tartja. A csatlakozóvezetéket - piros pont!
- nem DIN-hüvely fogadja, hanem egy szorítós befogó. (Erre utal az "A"
betű a típusszám végén.) Megjegyezzük, hogy a hangsugárzók
prospektusában közölt, a terhelhetőségre vonatkozó adatok (25, illetve
40W) nem egyeznek meg a doboz hátoldalára feltüntetett adatokkal (30,
illetve 45W).
Méréseink
Az AM-sávokkal (közép- és rövidhullám) nem foglalkozunk, hiszen
ezeken a sávokon eleve kizárt a jó minőségű hangátvitel. Az
erősítőrész és a hangsugárzók mérési adatait Olvasóinknak már lesz
mihez viszonyítaniuk. Az FM-vevő műszaki tesztjét egyelőre csak rövid
kommentárokkal adjuk közre; későbbi számainkban bővebben ismertetjük a
mérés értelmét és technikáját.
Rádiórész, FM-sáv
A méréseket 94MHz-en, 75 ohmos antennabemenetről, részben 4 ohmos
műterheléssel, részben pedig magnó kimeneten végeztük, az MSz 1559-74
számú szabványban rögzített módszerre) és vonatkoztatási szintekkel
(kimenet csatornánként 50mW).
Erősítőrész
Amennyiben nem utalunk rá külön, minden mérést 4 ohmos
műterhelésen végeztünk, mindkét csatornát egyszerre vezérelve,
1kHz-en.
Hangsugárzó
A méréseket süketszobában végeztük. A mérőmikrofont az előlap
középpontjában, a hangdoboztól 1 méter távolságban helyeztük el. A
hangsugárzó kapcsaira 1W teljesítményű színuszos jelet adtunk (2V; 4
ohm).
Megjegyzések
Rádiójellemzők. A készülék sztereó érzékenysége 68µV, tehát
célszerűnek látszik a sztereó dekódert az eredeti 1,9µV helyett 50µV
körül bekapcsoltatni, hogy elfogadhatóbb legyen a jel-zaj arány. Igen
magasnak tartjuk a demodulációs torzítást (1,4%), összehasonlítva a
hasonló kategóriájú külföldi készülékek adataival.
Erősítőjellemzők. A készülék általában megfelel a gyári
specifikációnak, de túlságosan nagy a RIAA-korrektor eltérése az
ideális görbétől.
Hangsugárzó-jellemzők. A harmonikus torzítást 96dB hangnyomáson
csak 2kHz-ig mérjük, nehogy tönkretegyük a kisebb teljesítményű közép-
és magassugárzókat.
A burst-átvitelről készült képek tanúsága szerint ennek a
modellnek rendkívül erős az utórezgése: a hangszórók néha lesem tudnak
csillapodni két impulzus között. Ez a jelenség ráadásul nemcsak
egy-egy "gyengébb ponton", hanem csaknem a teljes frekvenciasávban
fennáll, különösen 2kHz fölött.
Gyakorlati észrevételek. A Cleopat-rán 3 műszer is van. Kettő a
kimeneti szintet jelzi, ezekre nem igen van szükség. A harmadik a
térerőről ad tájékoztatást, ez jó, ha van, bár nem ez a legfontosabb.
De hol a null-indikátor? Amivel pontosan ráhangolhanánk a kívánt
állomásokra? Ezért az egyért odaadnánk mind a hármat.
Már említettük, hogy az üzemmódválasztó igen bonyolult. A
kristályhangszedő-bemenet aktiválásához egyszerre két gombot kell
megnyomni, a "magnó" és a "KR.PU." feliratút - ez utóbbi viszont
egyben URH-vétel esetén - a "Helyi vétel" kapcsoló is. Az "egy gomb -
egy funkció" mindig áttekinthetőbb.
Szeánsz
Most pedig - a műszerek után - hallgassunk a fülünkre is. Habár
méréseinket maradéktalanul közzétettük, az URH-vevők
összehasonlításába még nem vágunk bele: ezt a nehéz diót feltehetően
egy "monstre" receiver-teszt alkalmával próbáljuk majd feltörni. A DC
2002A hangdobozok hangminőségéről részletesen írtunk a referenciáinkat
ismertető cikkünkben; hátravan még a Cleopatra erősítőjének
megítélése.
Ez is több próbával járt, hiszen számunkra nem elegendő, hogy
hogyan szól önmagában egy receiver, hanem igenis kíváncsiak vagyunk
minden egyes főegységre külön-külön. A Cleopatrát az elő és a
végfokozat találkozásánál nem választhattuk szét, de a
fono-előerősítőjét összehasonlíthattuk a Revoxszal. Ami magát a
meghajtó- és végfokozatot illeti, mi bizony fogtuk magunkat, és
kikötöttük a "fix" fiziológiai hangerő-szabályozót, amely lehetetlenné
tette volna, hogy bármit is lineáris állásban próbáljunk ki.
Sajnos, közvetlenül a szeánsz előtt a VT-rádió erősítőjének egyik
csatornája leállt, alkatrészt cserélni már nem volt időnk, tehát csak
monóban tudtuk kipróbálni. Tartottunk tőle, hogy így fül elől
veszítjük a nüanszokat, s nem fogunk eléggé demonstrálható különbséget
hallani kontrollberendezésünk és a Cleopatra között. Félelmünk,
sajnos, alaptalannak bizonyult. Sőt, a próba különös tanulsággal
szolgálhat mindazoknak, akik szerint az erősítő manapság olyan erős
láncszem, hogy a hibáit elmossa a többi komponens tökéletlensége.
A két Spendort egymás mellé állítottuk, és rájuk kötöttük a Quad,
illetve a VT egyik csatornáját. A hangerőt mérsékeltre vettük, nehogy
érvényesülhessen a Quad nagyobb teljesítménye. Előbb a komplett
receivert hasonlítottuk össze a Revox-Quad kombinációval. Amikor a
Cleopatrára kapcsoltunk, úgy éreztük, mintha a Sonust valaki
kicserélte volna egy kristályhangszedőre. Ez egyébként érthető; elég
megnézni a Cleopatra fono-előerősítőjének frekvencia-jelleggörbéjét.
(Amelynek karakterét aztán a magnófelvétel hosszú távon megőrzi!) Az
ember csak azt nem tudja, hogy a gyenge hangminőségen keseregjen,
avagy inkább annak örüljön, hogy végre egyszer ilyen szépen korrelál a
hangminőség a műszaki paraméterekkel.
Sürgősen kiiktattuk a láncból a Cleo fono-előerősítőjét, és inkább
mindkét elektronikát a Revoxról vezéreltük. A két hangkép közelebb
került egymáshoz. Most már nem kristályhangszedő szólt a Cleopatráról;
mágneses típus volt ez is, mindenesetre lényegesen olcsóbb a Sonusnál.
Vitatkoztunk, mennyivel olcsóbb. Hangszedőben számítva
két-háromszorosra taksáltuk a különbséget - ennyi múlik az erősítőn!
A VT-receiver erősítőjének hangképét a leginkább azzal
jellemezhetnénk, hogy - a Quadhoz képest - eltűnik belőle, ami
csilingel, és helyette minden inkább csattogni kezd. Mintha az összes
rezest alumíniumosra cserélték volna. (Székesfehérvár, mint tudjuk, a
magyar ezüst városa.) A mélyek lefulladnak, a középtartományban minden
bizonytalanná válik. Kezdjük érezni, mit keres a készülékben a
kiiktathatatlan "loudness" - de hát ez inkább csak tüneti kezelés.
1-3. kép. Oszcillogrammok az erősítőről: 100Hz, 1kHz, 10 kHz.
4-8. kép. Oszcillogrammok a hangsugárzóról.
Burst-jelek: 670, 1880, 3880, 7900 és 11500Hz
A rádió-erősítő és a hangdoboz diagramjai.
Baloldali hasáb: 1-6., jobboldali hasáb: 7-11.
(a Cleopatra jellemzői)
DC2002A hangsugárzó 12-17. diagramjai
DC2002A hangsugárzó irányjelleggörbe
