Martin Colloms műhelyében |
Második londoni riportunk témája: a "szeánszológia",
a szubjektív meghallgatás játékszabálya. Félreértés ne essék,
riporterünk nem műszaki ember - talán éppen ezért
sikerült neki, hogy élményeit mindannyiunk számára átélhetővé
tegye. A házigazdát olvasóink hírből már ismerik:
tekintélyes szakíró, abból a ritka fajtából, aki nem csak
műszerrel, nem csak füllel, hanem mindkettővel dolgozik.
Az itt megszólaltatott személyek ízlésvilága rendkívül
kultúrált, jól definiált, nekünk talán a legrokonszenvesebb
de nem az egyedül lehetséges, a mindenki számára kötelező.
Ezért az teszi helyesen, aki nem annyira az ítéletükre figyel,
mint inkább a módszerükre, a következetességükre.
Elég sok hifi-lapot olvasok rendszeresen, és évek óta levelezek a
szerkesztőségekkel. Ennek nyomán ez év májusában munkahelyemre, a
Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolára címezve meghívást kaptam
a Hi-Fi News & Record Review szerkesztőjétől, John Crabbe-től: azt
írta, segítségemre lesz, hogy londoni tartózkodásom alatt
audio-szakemberekkel beszélhessek a hifi-berendezések szubjektív
értékeléséről. Elsősorban Martin Collomsra gondolt. Colloms
villamosmérnök, akusztikus. Évekig a Monitor Audio hangszórógyár
tervezőmérnöke (Egyben a cég társ-alapítója is - szerk.) volt. Most
szabadúszó, saját laboratóriuma van. Különféle hifi-lapok, magazinok
megbízásából tesztel, és ő írta az egyre inkább elismert Hi-Fi Choice
("Hifi-választás") könyvsorozat öt kötetét.
Londonba érve azonnal felhívtam telefonon.
- Tudok Önről Crabbe-től. Jöjjön ma este hétre.
Pontosan hétkor csengetek. Colloms nyit ajtót. Harminc év körüli
fiatalember, rövid ujjú színes trikóban. Így látom, hogy izmos alkat.
Később, mikor faggattam, mitől olyan izmos, mondta, hogy a rengeteg
hangszórócipeléstől. A laboratórium az alagsorban van, a
lehallgatóterem a földszinten, a hangszóróraktár az első emeleten. A
keskeny csigalépcsőn csak egy ember tudja vinni a hangszórókat.
Colloms lakása pár száz méterre van az "Audio T" hifi-bolttól. Szoros
a kapcsolatuk. Tudom róla, hogy nagyon elfoglalt ember, pontos
időbeosztással dolgozik. Két perce öten jöttek ki tőle. Most én vagyok
az egyedüli vendége.
Először is bemutatja alagsori laboratóriumát. Rengeteg a mérőlap.
Kézbe veszi őket, és egyikről-másikról mesél. Szerencsém van:
gyönyörű, számomra is jól érthető angolt beszél. Vidéken járt
egyetemre. Elindítom a kis mikrokazettás magnót, hogy mindent, ami a
következő órákban elhangzik, felvegyek. (Itthon a rossz hangminőség
miatt sokat vesződtem a fordítással.)
Árulkodó görbék
Colloms mostanában azt vizsgálja, hogy mi a sugárzási diagram
hatása a sztereó képre, a meghallgató helyzetét figyelembe véve.
Hangnyomásgörbéket vesz elő, és mint a kottát a zenész, olvassa.
- Ez itt a Gale. Nagyon alacsony a torzítása, de sajnos egyenetlen a
frekvenciamenete. Ez itt a kis Mission, a 700-as. Jó drága. 45 fokban
nem túl jó, de az már egy nagyon széles szög. A kis Chartwell. Nagy a
torzítása, de 96 dB igen szép teljesítmény ettől a kis hangdoboztól. A
mélyek hamar eltűnnek, de a hangszórók integrációja csodálatos, a
hangnyomásgörbe egyenes, sok-sok oktávon keresztül. Ez pedig itt a
nagy Spendor, az új, kétutas SA 3.
- Még nem hallottam felőle - mondom.
- Aktív. Vadonatúj. Nagyon-nagyon jó basszus. Látja, ez itt 20 Hz, és
a görbe 35 Hz-ig majdnem egyenes. Feljebb van némi egyenetlenség, de
azért ez egy igen "jól kontrollált" hangsugárzó. A 12 collos hangszóró
1500 Hz-ig megy, ott lép be a magassugárzó. Ragyogó hangszóró.
- Harbeth H. L. Nem túl jó, mert 100 Hz-től 300-ig széles sávú púp
után 2000 Hz-ig horpadás van.
- Egy nagy Castle Acoustic. Rosszabbul szól, mint ahogy kinéz.
Egészen kemény hangzású.
- Miért?
- Még nem tudom. A középsugárzó okozhatja. Egyébként nagyon-nagyon jól
néz ki. Alacsony torzítás, nagy, egyenletes sávszélesség, jó sugárzási
diagram.
- Monóban sem szól jól?
- Nem úgy, ahogy kinéz.
- Rejtélyes, nem?
- Nem rejtélyes. Erősítőknél nehéz, hangszóróknál könnyű megtalálni az
okokat. Ez a hangszóró színezett. Mindenféle zajok jönnek ki belőle.
Például "tizz".
- A szótárban nem találtam ilyen szót, pedig sokszor használják.
- Szól simán a zene, és közben lüktető, szuszogó hangot hallani
állandóan. (Utánozza.) Egyfajta túlzottan jelenlevő sziszegés.
- Mi okozza a színeződést? -feszegetem.
- Főképpen a középsugárzó mögötti üreg, valamint a magassugárzó
csengése (ringing). A színeződés egyik fajtája a nemkívánatos
zeneietlen maradvány, a továbbcsengés, mely megmarad az igazi zenei
hang megszűnése után is. De a frekvenciagörbe egyenetlensége is
színez. Ha a görbe csak egy kicsit változik egy meglehetősen széles
sávban, az megadja a hangszóró hangzási képét, de ezt még nem hívjuk
színezésnek. De egy meglehetősen keskeny - fél oktávnyi - csúcs vagy
horpadás már karaktert szab, színez.
- A színeződés, noha főképpen a hangszóró idézi elő, jelen lehet
magában a programban (mikrofon, hangszedő), sőt: a lehallgatószoba
is okozhatja. A színeződést a gyakorlott meghallgatók könnyen és
meglehetősen nagy egyetértésben felismerik, de azt megállapítani, hogy
mi okozza, rettenetes nehéz feladat. A hangszóró-tervezők feladata.
Spendorok ha találkoznak
Újabb hangnyomásgörbéket mutat.
- Ez itt a Rogers Export Monitor. A BC 1 kópiája, illetve eredetileg
azonos is volt vele. Sajnos, ez az utolsó példány, amit most küldtek
vizsgálatra, rosszul van "hangolva". Az ilyen nagyságú, tehát 50
literes dobozt 50 Hz körülire kell hangolni. De azt hitték, hogy 25
Hz-re hangolva több basszust fognak kapni. Lent egy 4 dB-es púp
keletkezett: hallgatás közben "bum-bum-bum-bum" hallatszik.
Megváltoztatták sajnos a keresztváltót is: így a "presence"
agresszívvá vált, túl éles, de vékony is, míg a Spendor balansza
helyes. Kár volt a Rogersen változtatni.
- Egyébként én is változtattam a Spendoromon, de nem az alapvető
konstrukción. A reflexnyílás helyére passzív radiátort tettem: ez egy
mágnes nélküli hangszóró, azaz csak membrán. Rögtön megmutatom, mit
csinál. Az enyémen a 60-110 Hz-ig látható, két decibeles, széles sávú
emelés egy kicsit kisebb, és a leszálló ág gömbölyűbb, ugyanakkor 30
Hz-en a hangnyomás egy kicsit nagyobb. De nem ez a lényeg.
- Nem is néz ki lényegesnek.
- A fontos dolog a torzítás csökkenése ebben a frekvenciatartományban.
Láthatja, hogy az én Spendorom torzítása 10 dB-lel kisebb, mint a
gyárié. Ez pedig sok dB! Még kis hangerőn is megbecsülendő. De más is
van. A reflexnyílásból mindenféle susogó, gurgulázó hangok lépnek ki.
Ezek az enyémen nem hallhatók. És még valami. Minden doboznak erős
állóhullám-rezonanciája van. Nem lehet orvosolni. Ha a dobozra nyílást
fúrunk (reflexnyílás), az állóhullám átjön rajta. Hallani. A nyílás
szelektíven hangol némely dobozharmonikust. Ezek színezések, egészen
föl 500 Hz-ig. Ha a nyílást bezárjuk úgy, hogy gátat, akusztikus
elválasztót, azaz vastag membránt teszünk a helyére, s ez veszi át a
basszreflexnyílás szerepét, csökken a színeződés.
(A passzív-radiátor inkább a kisméretű dobozokon javít. Nagy, jól
csillapított basszreflex-dobozokon kevésbé van szükség rá. V.ö. M.
Colloms: High Performance Loudspeakers, Pentech Press, Plymouth, 1978.
-szerk.)
Ez hallható, de nem könnyen mérhető. Meg tudom mérni, bár ez a mérés
nem szokásos. Mikrofont helyezek a reflexnyílásba, sweep-et adok a
hangszóróra, (azaz folyamatosan változó frekvenciájú jelet kapcsolok
rá), és lesem a nyílásból kijövő zajokat. Ugyanezt megismétlem passzív
membránnal is. Ebben az esetben már csak a mély basszust hallom. Annak
a lerajzolt görbéje ilyen sima, egyenletes. Ha a reflexnyílásból
veszem fel a görbét - látja -, a görbén tüskék, hegyek, cakkozások
láthatók. Az én Spendoromon az emberi hang és a basszus
figyelemreméltóan tisztább, mert a belső zajok nem hallhatóak.
Változtattam a magas részen is; a frekvenciaváltón. Ez a változtatás
bevált az én dobozaimon, de nem biztos, hogy mindegyiken jó, ugyanis
függhet az egyes példányok fázismenetétől. Az enyémen elsimítja a
keskeny csúcsokat és mélyedéseket; láthatja, a görbe itt simább.
- Otthon én is meg fogom próbálni az én Spendoromon.
- Próbálja. Mivel ez az utolsó fél oktáv, itt nincs sok zenei anyag,
de simább, lágyabb, kellemesebb lesz a hang.
- A Spendor "kulcsa" egyébként a frekvenciabalansz. Nagyon egyenes,
150-től 1500 Hz-ig. Ez a 20 centis mély-középsugárzó a legszebben
hangzó középsugárzó, amit valaha is készítettek. Nincs versenytársa.
(Ezt a kijelentést "hivatalból" erős fenntartással kell fogadnunk.
-szerk.)
Az összes többi kiváló hangdoboz, bármilyen árban is, mindig gyengébb
középsugárzóval rendelkezik, a KEF 105-öt is beleértve - pedig az egy
nagyon-nagyon jó hangdoboz. Óriási! De a középtartomány, a
legkritikusabb rész (200-1000 Hz) nem olyan jó, mint a Spendoré. Nem
is szól olyan jól. Hallani a dobozt a középtartományban (utánozza.)
Nem teljesen nyílt. A Spendor az emberi hangon mindig tiszta. Nincs
doboz körülötte, transzparens.
- Ez a KEF-hangnyomásgörbe mesél. Elmondja, hogyan viselkedik a
középsugárzó meghajtóegység. Ezek a púpok elárulják, hogy a membrán
súlyos problémákkal küzd.
- Hol vannak a váltási frekvenciák?
- 400-on és 2500-on. A mélysugárzó 400 Hz-ig középtartományban
sugároz. Sajnos, 100-tól 250 Hz-ig egy széles sávú mélyedés van, onnan
400 Hz-ig pedig egy széles sávú emelés, amit a középsugárzó 1000 Hz-ig
folytat. A magas hang nyilvánvalóan gyönyörű. Nagyon-nagyon szép.
Mindent összevetve: bár nem hiba nélküli, de óriási hangdoboz.
Csodálatos a sugárzási diagramja. Csak 45 fokon van kissé bajban, de a
tengelyirányú, a 10 fokos és a 30 fokos diagramok együtt futnak.
Gyönyörű sztereó képe van. A basszusa nagyon mélyre megy le.
- Ma hallottam először a KEF 105-öt - jegyzem meg. - Nem mondhatnám,
hogy jobban tetszett, mint a Spendor, amivel A-B-ben hallgattam.
- Ez valószínű is.
- A Spendor meleg hangképét nagyon szeretem.
- Nem ez a lényeges. Az a fontos, hogy színezetlenebb a nagyon fontos
középtartományban.
- Úgy tudom, hogy 12 éve tervezték, és azóta gyártják, bár apróbb
változtatásokkal. Ki a tervezője?
- Spencer Hughes, aki akkoriban a BBC-nél dolgozott. Jelenleg
testvérével, Dorothyval a Spendor Audio tulajdonosai. A név a Spencer
és Dorothy kezdőbetűinek összevonásából keletkezett: Spen-dor.
Keresztpáros mikrofonok
- Beszéljünk egy kicsit a szubjektív értékelésről, hiszen engem ez
érdekel a legjobban. Mennyi ideig hallgatnak egy-egy pár hangszórót?
- Húsz-huszonöt percig egyfolytában, és sohasem A-B-zünk.
- Mi a zenei anyag? Mindig ugyanaz?
- Nem, csak a sorozaton belül. Tehát meghallgat a társaság 80 pár
hangszórót, és a zenei anyag ezalatt végig ugyanaz marad.
- Többnyire klasszikus?
- Legalább a fele. Ezenkívül pop, rock, valamint egyéb modern
könnyűzene. Ami pillanatnyilag mesterszalagon van: orgona pedállal,
nagyzenekar, kórus, zongora, női és férfi ének és rock band. Mindig
javítunk a programanyagon. Bármilyen meghallgatási sorozatot
kezdünk, ennek programja jobb, mint az előzőeké. Hangszedők
teszteléséhez digitális mesterszalagot használunk. Digitális
berendezést kellett vásárolnunk; és be kellett szereznünk eredeti
szalagokat. Négy lakklemezt vágtunk egy vágóstúdióban. A lemezeket én
vágtam. A digitális felvétel közel tökéletes, legalábbis szerintem.
Nincs hátulütője. Közel tökéletes a direktvágott lemez is. Az eredeti
digitális szalagot hasonlítjuk össze a róla készült lemezzel. Így
vizsgáljuk a hangszedők pontosságát; itt tehát A-B-zünk.
- Mint említettem, sok mesterszalag áll a rendelkezésünkre, a
lehetséges legjobb minőségűek, pontos balansszal, a lehető legjobb
sztereó képpel. Felvételeink általában egyszerű felvételek,
keresztpáros mikrofontechnikával készülnek, pontos fázisinformációt
hordoznak. Nem keressük a sokmikrofonos "impresszív" felvételeket.
- Ma délelőtt a KJ Leisuresound bemutatóteremben is magasztalták a
keresztpáros mikrofontechnikát, és mindennek elmondták a
sokmikrofonos-sokcsatornás felvételi eljárást.
- Helyes. Mi, hacsak lehet, nem használjuk. Az én hangmérnököm Tony
Faulkner, korábban az Enigma Record lemeztársaság főmérnöke volt, most
szabadúszó. Állandó panel-tagunk (Zsűri -szerk.). Saját felvételeit
hozza, mesterszalagon. Kíváncsi, hogy felvételei hogyan szólnak házi
hifi-berendezéseken. Meghallgatva a visszaadási hűséget, megpróbálja
tovább javítani a felvételi eljárást. Sohasem alkalmaz sokmikrofonos
felvételi technikát. Csak klasszikus zenei anyag felvételével
foglalkozik, de meghallgat popzenei felvételeket is. Olyan jó füle
van, hogy ha többmikrofonos felvételt hall, meg tudja határozni a
csatornák armatúra-pozícióit a keverés pillanatában. Még a
torzításokra is tud figyelni, méghozzá csatornánként. Márpedig amire
mi kíváncsiak vagyunk itt, az a tökéletlenség, az eltérés az
eredetitől.
A Hi-Fi Choice-nak az egyes hangdobozokra vonatkozó szubjektív
értékelése két szakaszra tagolódik: az egyikben a "panel" véleményét
olvashatjuk, a másik pedig Tony Faulkner személyes, egyéni véleménye.
Ebből is látható, hogy ítéletét milyen nagyra becsülik. Néhány
mondatban Tony Faulkner nézeteiről:
"Amit a hangszóróban keresek: tisztaság a teljes hallható
tartományban, elfáradást kiváltó karakter nélkül, mint amilyen a
túlzott színezettség a középtartományban, a morajló, dübörgő basszus,
az érdes hang, a változó, bizonytalan sztereó kép. Egyetlen
referenciám az, amit a koncertteremben hallok. Túlságosan megbízni egy
monitorhangszóróban hiba lenne, mert nem szabad a felvételt úgy
korrigálni, hogy az egalizálja a kiválasztott monitorhangszóró
tervezési hibáit. Akusztikai memóriám felfrissítésére sokat járok
koncertekre, és ugyanezt ajánlom az olvasóknak, hangszórótervezőknek,
audio-kritikusoknak, hangmérnököknek. Az én zenei világomban az élő
zene mint referencia, óriási jelentőségű. Rockzenében nincs hasonló
referencia. Ámde azok a tervezési hibák, amelyek klasszikus zenén
azonnal nyilvánvalóvá válnak, az élő-kontra-felvett anyag
összeállításakor igen gyakran még a rockzenén is észrevehetőek - habár
a nagy hangerő, amit a rock-kedvelők keresnek, extra-kompromisszumra:
a hatásfok növelésére kényszerítheti a hangdoboztervezőket."
Ezt Colloms idézte egyik Hi-Fi Choice könyvéből, majd így
folytatta:
Élő hang és felvett hang
- Egy hangszóró alapvető tesztje nem a sztereó program, ami éppen
ezekben a napokban folyik, hanem az, amikor a hangszórót a valósággal
hasonlítjuk össze. Erre felhasználunk beszédhangot, akusztikus gitárt,
nagydobot, cintányért, dobokat, fafúvósokat, xilofont. A függöny
mögött egymás mellett helyezkednek el a hangszórók és a zenészek.
- Igyekszünk nagyon hiteles felvételeket készíteni az összehasonlító
bejátszásra. Tudjuk, hogy a hangszórók tökéletlensége sokkal nagyobb,
mint egy jó magnóé, tehát nem félünk, hogy a hang esetleges
tökéletlensége a magnótól származik. Egy jól beállított magnó sokkal
kevésbé színez, jobb frekvenciamenetű, alacsonyabb torzítású, mint
egy hangszóró. A korrekt felvételért egyébként mindent megteszünk. A
mikrofon legyen jóminőségű, és nem szabad túl közel tenni sem az
énekeshez, sem a hangszerhez. A jó felvétel kulcsa: nem menni közelebb
egy méternél. A felvételt nagyon "száraz" helyiségben kell végezni.
Ezen azt értem, hogy az utózengés nagyon rövid legyen, ideális esetben
zéró - akárcsak a süketszobában. Visszajátszáskor ugyanis a
lehallgatószoba akusztikája hozzáadódik a felvételi helyiség
akusztikájához, szemben az élő előadással, amelyen csak a
lehallgatószoba akusztikája hallható. Ha felvételkor az utózengés
minimális, akkor a kétféle hang között nem lehet nagy különbség.
- Sok-sok összehasonlító meghallgatás után az ember kiismeri a
felvételt is, mivel minden hangszóró más és más hibákat mutat a
felvétel saját hibáin kívül. Együtt kell élni ezekkel a hibákkal, míg
egy idő után az ember kezdi megérteni a hibák okát, és azt mondja
magában: ez itt a felvétel hibája - ez pedig a hangszóróé.
- Ez történik a sztereó program meghallgatásakor is. A zsuri
megtanulja a programot, annak tökéletlenségeit, akusztikáját,
színezettségét, problémáit, frekvenciabalanszát - és a továbbiakban
már csak azt hallja, hogy a hangszórók hogyan változtatják meg ezeket,
és milyen irányban. Ha jó irányban: több lesz az információ, simább a
hangzás, pontos, hű a beszédhang. Vagy rossz irányban: agresszívebb a
hangzás, kevés a "presence", dübörgés, visszafogottság, egyenetlenség,
gyengébb sztereó vagy bármi.
- Egyszerre csak egy pár hangszórót hallgatunk. Arra vagyunk
kíváncsiak, milyen benyomást kelt a hallgatóban. A paneltagoknak szóló
instrukcióim itt vannak a minősítő lapon. Minden egyes programrész
meghallgatása után egy osztályzatot kell adniuk, mely az
elégedettségük mértékét tükrözi. Ne koncentráljanak túl erősen -
mondom -, csak annyira, mint amikor az ember besétál egy helyiségbe és
ott zenét hall. És csak miután osztályoztak, akkor próbálják
meghatározni, miért adták azt az osztályzatot.
- Mi a maximális pontszám? - kérdezem, mert a pontozólapon, amit
mutat, csak ketteseket és hármasokat látok.
- Tíz. Ez, amit néz, egy elég gyenge doboz lapja.
- Nem is elemzik részleteiben a hangot?
- Inkább a problémákat próbáljuk leírni.
Aztán újra visszatér a monótesztre, és egy kis ravaszságról beszél:
- A vizsgálandó hangszórót és a zenészt vagy a beszélő személyt
hangáteresztő, átlátszatlan függöny mögött helyezzük el. A magnót
mindig futni hagyjuk, az erősítő pedig bekapcsolt állapotban marad.
Akár az élő zene szól, akár pedig a felvétel, mindig jelen van a
szalagsuhogás és az elektronika hangja, ugyanazon a hangerőszinten.
- Bizony ez világos, de én erre sohasem gondoltam volna.
- Az ilyen "élő-kontra-felvett" összehasonlító teszt, ha gondosan
van eltervezve és ugyanilyen gondosan kivitelezve, sokat mond el a
hangszóró minőségéről a középhang-tartományban, amely pedig felöleli
az emberi hang frekvenciáit is. Kevesebbet tudunk meg a hangszóró
alacsony frekvenciás hanghűségéről, főképp azért, mert a legtöbb,
otthon használt kis hangszóró megközelítőleg sem tud a mély hangok
tartományában olyan hangerőt adni, mint a hangszerek. Ez önmagában is
a hangszórók tökéletlenségéről tanúskodik.
- Ha a monó teszt ennyire fontos, mi indokolja a meghallgatás másik
felét, a sztereó tesztet?
- Némely hangszóró sokkal jobb sztereó képet ad, mint a többi - a
megfelelő felvételekről. De manapság a legtöbb hangfelvétel
mesterséges karakterű, mert a felvétel közeli mikrofonozással készül.
A közelmikrofonos felvétel visszhang-hiányát elektronikus úton
kompenzálják. Csak a Blumlein-féle keresztpáros mikrofontechnikával
készült felvétel tudja nagy valószínűséggel visszaadni a természetes
hangot. Az ilyen hangkép sok zenehallgató előtt népszerűtlen,
különösen azok előtt, akik hozzászoktak, vagy már rabjai lettek a
közeli mikrofonozás mesterkélt hangzású felvételeinek.
- Más hangszórók pedig csak egy szűk területen adnak jó sztereó
képet. Ez is az oka annak, hogy nem alkalmazunk A-B összehasonlítást
hangszórók között. Otthoni környezetben ugyanis lehetetlen két pár
hangszórót optimálisan elhelyezni. Az összehasonlítás nem lenne
korrekt - éppen a sztereó kép megítélése szempontjából.
- Ami számunkra nagyon fontos: a körülmények mindig azonosak, tehát a
teszt megismételhető. Újra be tudom állítani ugyanazt a hangszórót egy
más napon, anélkül, hogy ezt megmondanám a panel-tagoknak. És mégis
mindig majdnem ugyanazt az eredményt kapom, ugyanazt az
összosztályzatot. Ugyanúgy határozzák meg a karakterét, ugyanazokról a
problémákról írnak. Például bedobom az én Spendoromat meghallgatási
ellenőrző tesztre, titkosan. Más zsuri előtt, más műsorral, négy éven
át. És az átlagos osztályzat mégis mindig 6.
A legtöbb: 6,5
- Az átlag?
- Igen, a csoportátlag. Bármikor is dobom be a Spendorokat, hatot
kapnak. A KEF 105 általában 6,5-öt kap. Ez nagyon magas érték: a
legmagasabb, amit eddig hangszóró kapott nálunk az elmúlt négy év
alatt. Azért kap 6,5-öt, mert a basszusa mélyebbre megy, tisztább, a
sztereója különlegesebb, nagyobb a mélysége, több az atmoszférája. Nem
olyan tökéletes a középhang-tartománya, de az emberek a teljesítményt,
a basszusterjedelmet és a sztereó-pontosságot kissé magasabbra
értékelik, ezért megy a 105-ös fél ponttal feljebb, annak ellenére,
hogy a középhang-visszaadása pontatlanabb. Az összes többi hangszóró
2 és 5 között kapja az átlagosztályzatot.
- De sohasem nyolcat?
- Nem. Hangsúlyozom: ez átlagosztályzat. Vannak, akik magasabb
pontszámokat adnak: 4,5-8-ig. Mások 2-4-ig adják a pontot. Kritikájuk
eltérő. De szerencsére éveken át tesztre tehetem a különböző
hangszórókat. Az átlagos pontszám, az értékítélet azonos marad.
- Megbízhatónak látszik.
- A vakteszt megbízható. Egy Philips és egy Sony hangszóró megismételt
vizsgálatakor 5 százalékon belül volt az eltérés a két meghallgatás
eredménye között. Máskor, a korábbi Hi-Fi Choice hangszóróteszt
alkalmával egy hangszórót - ellenőrzésképpen - ötször teszteltettem,
különböző időpontokban: reggel, délben, ebéd előtt, ebéd után, este.
Az átlagos pontszámtól való eltérés kevesebb volt, mint 7 százalék. Az
a hangszóró egyébként a Rogers 149-es volt. (Ez a másik Rogers cég: a
J. Rogers -szerk.) Nagyon átlagos hangszóró. Jó minőségű, de átlagos.
Nem jellegzetes, nem olyan, hogy könnyű lehetne felismerni. Szóval,
nem rendelkezik olyan vonással, amire emlékezni lehetne. Újra és újra
beraktam ellenőrzésre, persze senki sem tudott róla - egyszerűen benne
volt a meghallgatási sorban. Mindig egyformán minősítették. Ma már
hitem van ebben a módszerben.
- Hitem van ebben a szobában is. Akusztikáját gondosan beállítottuk,
nagyon "száraz", majdnem olyan, mint egy stúdió. Száz Hz felett 0,31
másodperc az utózengése, lejjebb, 50 Hz felé 0,51. Teszt idejére az
ablakokra függönyt húzunk, de a fali tükröt is beborítjuk függönnyel,
hogy ne legyen visszaverődés. A szoba mérete 610*460*320 centiméter,
közel van az IEC-ajánlotta méretekhez. A mennyezet súlyosan terhelt,
ugyanis a felette levő szobában tárolom a vizsgálatra kölcsönzött
hangszórókat (most éppen 80 párat). A padlón háromréteges, vastag
szőnyeg van, körben könyvespolcok, rengeteg könyvvel, hangelnyelő,
kárpitozott bútorok. El nem hiszik az emberek: gyengén bútorozott,
sima falú szobában szinte megállapíthatatlan, hogy a hallható hangban
mennyi része van a szobának, és mennyi a hangszórónak.
- A panel véleménye milyen mértékben egyezik? Nyolcvan százalék?
Kilencven százalék?
- Hatvan százalékos a vélemény egyezés. A vélemény különbség az ülési
helyzettel magyarázható: némely hangszórónak olyan rossz a sugárzási
diagramja, hogy elegendő elfordítani a fejünket, hogy a sztereó kép
megváltozzon - érthető, hogy a különböző helyen ülők másképp értékelik
a sztereó képet.
- Hadd jegyzem meg, célunk az, hogy ne legyünk dogmatikusak.
Konstruktív és informatív szellemben igyekszünk értékelni. Például, ha
egy hangszóró kitűnően, színezetlenül adja vissza az emberi hangot
és jól jön ki az élő-kontra-reprodukált hang monó tesztjéből, de
rosszul a sztereó tesztből, a nem megfelelő basszusteljesítménye miatt
(ilyen lehet egy jól konstruált kisdoboz!), akkor nem állíthatjuk, de
más sem, hogy ez a hangszóró jó vagy rossz. Némelyeknek, akik csak kis
szobával rendelkeznek, és nem ambicionálják a padlódöngető, mély
basszusokat: ideális lehet. De olyan valakinek, akinek nagy szobája
van, és aki számára a jó, húsos basszus fontosabb, mint az emberi hang
visszaadásához elengedhetetlenül szükséges színezetlen
középhang-tartomány, ugyanez a hangszóró: tragédia. Egyébiránt mindig
hattagú panellel dolgozom. A holnapi sztereó tesztelést úgy szervezem,
hogy Ön lesz a hatodik paneltag.
- Éééén?
- Igen. Tízkor kezdünk, fél tízre jöjjön.
Mintha gondolataimba látna, önbizalmamat duzzasztandó megjegyzi:
- A meghallgató panelt évek óta úgy választom ki, hogy gyakorlott és
gyakorlatlan fülek keveréke legyen.
Tekintetemmel köszönöm meg a bátorítást.
- Holnap fél tízkor itt leszek.
- Csak majd ne feszélyezze magát, ismerősökkel fog találkozni.
Na, erre aztán kíváncsi vagyok. Idetévedt magyarok? Bogdány János
egy évvel korábban ugyancsak végigjárta szinte a teljes londoni
hifi-világot, Collomsnál is megfordult. Úgy tudom, most is Londonban
van. Miközben ezen merengek, az órára téved a tekintetem, és látom,
hogy éjfél van. Öt órája beszélgetünk. Mindent megköszönök, elbúcsúzom
és megindulok éjjeli menedékhelyem felé.
Zene a függöny mögül
Másnap reggel fél tízkor csengetek, de nem Colloms nyit ajtót.
Magas, göndör hajú, szőke fiatalember. De ismerős! Halkan, hadarva
beszél, széles mosollyal üdvözöl. "Mister Lajos, ugye Ön az! Jöjjön
be! Ugye, nem fogja elhinni, hogy ma reggel írtam magának levelet.
Ebédszünetben hazaugrok érte. Hihetetlen véletlen" - duruzsol
megállíthatatlanul. Hát persze, ez Allan! Négy évvel ezelőtt az Audio
T-ben a demonstrációs terem vezetője volt, ő szerezte nekem a Radford
erősítőmet. Persze, hogy meleg a szívem, pedig a lábam majd lefagy.
(Egyetlen bőröndöm elveszett a repülőtéren, és a londoni 5 fokos
nyárban szandálban járok, száraz zoknit az utcán cserélek a napi
ötszöri esőtől állandóan vizes lábamon.)
Allan Harris - ez a teljes neve - literes termoszból töltöget
kávét a kis konyhában összegyűlteknek. Nyilván ők a panel-tagok. Egy
szakállas fiatalember, mintha David Präkel nevét hallanám. Ő a Hi-Fi
Answers és a Popular Hi-Fi magazinoknál dolgozik, néhány cikkét már
olvastam. Főképpen klasszikust hallgat. Sokat megenged magának, mert
otthon más láncon hallgat klasszikus, megint máson popzenét. Peches
fiú, mert öt Linn Sondekje volt eddig, négy bedöglött, és az egyetlen
hibátlant betörők ellopták. (Talán tudták, hogy ez a hibátlan?) Azóta
is siratja.
Keresem Martin Colloms-t, a házigazdát (azaz kenyéradó gazdájukat,
mert fizet a paneltagoknak). Az ajtóhoz megyek, a kilincsre teszem a
kezem. Máris ott egy kéz az enyémen, jelezve, hogy tilos a belépés.
"Ebben a szobában vannak a hangszórók, és a panel-tagok nem tudhatják,
milyen típusok (65 pár!) kerülnek terítékre ebben a sorozatban." Ezt
el kell fogadnom, hiszen én is paneltag leszek ma délelőtt. Bizony ám!
Paul Crook Colloms jobbkeze, asszisztense, "nagy titkok ismerője".
Egy-egy hangszórópár meghallgatása után ő cipeli ki a régi, és ő hozza
be az újabb párokat. Függöny mögött dolgozik. Egyedül ő tudja, mit
hallgat - és hallgat, mint a sír. Egyébként Allan Harris távozása óta
ő az Audio T bemutatótermének demonstrátora.
A demonstrációs termek vezetői fantasztikusan rutinos, jó ízlésű
emberek. Éveken át napi nyolc órát hallgatnak zenét - szinte mindent.
Előbb-utóbb minden berendezés a fülük elé kerül. Ezt a két fiút jól
ismerem, szakmai tudásuk nagy, Martin Colloms nem véletlenül válogatta
be őket állandó paneltagnak. Tony Faulkner ezúttal hiányzik. Van itt
viszont egy 25 év körüli lány, minőségében Paul Crook menyasszonya.
Megjelenik Martin Colloms, mindenki Martinnak hívja. Tíz óra lesz tíz
perc múlva.
- Még tíz perc - mondja Colloms, és betessékel mindenkit a
lehallgatóterembe. Ő ültet. Az első sor jobb szélén ülök, középütt
Allan, tőle balra a kis menyasszony. Mögöttem a szakállas, tőle balra
Paul. Tőlem jobbra, kissé mögöttem Colloms, az operátor. Ő indítja a
Revox B77-et, ő állítja be a hangnyomást. Előtte spektrumanalizátor. A
maximális hangnyomás, mint megtudtam, 91-92 dB, az átlagos 80 és 90
között van. (Heves viták jutnak eszembe. Elég sokan vannak olyanok,
akik szerint a hifi alapvető követelménye, hogy nagyon hangos legyen:
95-100 dB.) Colloms mindenkinek kiosztja a minősítő lapot.
Hozzámhajolva súgja:
- A Spendor hangját jól ismeri. Vegye úgy, hogy annak körülbelül hat
pontot adna, és a többit ehhez viszonyítsa. Milyen hatást gyakorol a
hang magára, ezt minősítse. Összimpresszió, ne feledje.
Indul a Revox B77, 38 centiméteren. Egymás után jönnek a zenei
programok, mindegyik hangszórópárnál ugyanaz ismétlődik: nagyzenekar
kórussal; orgona; női énekhang, kísérettel; zongoraszóló (eddig mind
klasszikus); férfi ének (könnyűzene); modern pop (fel is ismerem: a
Dire Straits!). Az első hangszórónál kettes és hármas osztályzatokat
adok. A zongora határozottan torz az erős megütéseknél. A Dire
Straits dobimpulzusai hervadtak. Ugyanitt a férfi énekhang is olyan...
elárvult. Angolul azt írom a megjegyzés rovatba, hogy "uncertain",
bizonytalan. Egy-egy zenei anyag 3-4 percig tart. Vége az első
sorozatnak. Oldalt nézek Collomsra. Ő belelát a lapomba. Se megrovó,
se dicsérő, se bátorító pillantás. Bár nem illik, de átnézek Allan
lapjába. Csupa kettes, hármas.
Paul kivitte a hangszórókat, és új párt hozott be. Miután leül,
indul a második menet. Ez is elég gyatra kis hangszóró. Míg Paul a
harmadik behozott hangszóróval foglalatoskodik a fekete függöny
mögött, valaki megjegyzi: "Ez jó nagy hangszóró lehet, mert Paul
nagyon nyög." Mire Allan: "Nyög Paul sokszor, csak megtévesztésből
is."
Hat hangszórópárt hallgatunk meg ebédszünetig, 1 óráig. Az utolsó
hangszórón elég jók voltak a Dire Straits dobütései. Bár a többi
programra csak hármasokat adok és egy négyest, erre benyomok egy
ötöst. Martin Colloms begyűjti a lapokat. Utoljára veszi kezébe az
enyémet, és végre megszólal: "Ötöst adott? Akkor a Spendorra nyolcast
adott volna." A többiekhez szólva megállapítja, hogy bár ez az utolsó
hangdoboz kicsit jobb volt a többinél, még mindig elég gyengécske. Mi
volt ez az utolsó hangszóró? - kérdezem tőle. "Azt csak Paul tudja, de
lehet, hogy holnapra megtudom tőle" - válaszolja tartózkodóan.
Elbúcsúzom a társaságtól. Ők ebéd után folytatják: a kis könyvnek
határidőre el kell készülnie. Délután a nagy bemutatótermekben
erősítőket fogok hallgatni. Mind nagyágyú: Naim 42/250, Meridian
101/105, Hafler, Electrocompaniet, Lentek, Crimson, Yamaha, a csövesek
közül pedig TVA, Radford, BAS Beard és az Esoteric. Ezekről talán majd
máskor.
Másnap reggel megtudom, hogy az a bizonyos utolsó hangszóró
Marantz volt. Colloms csak nekem súgja meg.
Petike Lajos
Cikkünk szerzője nemrég súlyos betegségen esett át. Érdeklődő
olvasóinkat ezért arra kérjük, semmi esetre se zavarják személyesen
vagy telefonon. A szerkesztőségünknek címzett leveleket
természetesen készséggel továbbítjuk.