Hetedhéthatár |
Augusztusi "hajókirándulásunk" nyomán most ígéretünkhöz híven
megkezdjük szabályszerű sajtószemlénket, s 1980 januárjáig
visszamenőleg összefoglaljuk, miről írnak azok az audio-újságok,
amelyeket mi a legjellegzetesebbeknek tartunk. Úgy gondoljuk, ezzel
hasznos szolgálatot teszünk Olvasóinknak, minthogy többségüknek nem
kerül kezébe külföldi magazin, s ha mégis, nem biztos, hogy el tudja
olvasni.
Persze, messziről jött ember azt mond, amit akar - aki hozzáfér,
jól teszi, ha maga is átnézi egyik vagy másik hifi-újságot,
függetlenül attól, hogy szerepel-e a mi összeállításunkban.
Tájékoztatásul elmondjuk, hogy az Országos Műszaki Könyvtár és
Dokumentációs Központ nyilvántartása szerint az általunk választott
lapok közül az Audio-t 23 közületi előfizető járatja szerte az
országban, közöttük számos könyvtár is. A HiFi Stereophonie
megtalálható (akárcsak a Hi-Fi News és a Nouvelle Revue du Son is) az
Országos Műszaki Könyvtárban. Ezen kívül a Széchényi Könyvtár és a
Gorkij, vidéken pedig a salgótarjáni, a tatabányai és a miskolci
megyei könyvtár kapja a HFS-t, a miskolci a HFN & RR-t is. Legjobb
tudomásunk szerint senki nem járatja az Audiophile-t, az Audio
Critic-et és a Hi-Fi Answers-t.
Kevesen tudják, hogy a külföldi szaklapokat Magyarországon igenis
meg lehet rendelni forintért - igaz, nem olcsón. így például a HiFi
Stereophonie előfizetési díja egy évre mintegy 1300, a Hi-Fi News-é
pedig körülbelül 1000 forint. Mind közületek, mind pedig
magánszemélyek eszerint hozzájuthatnak a lapokhoz, a Posta Hírlap
Iroda Külföldi Hírlapelőfizetési Osztályán.
Sajtószemlénk a hifi-lapok lényegét tükrözi: helyenként
olvasmányosabb, néhol pedig szárazabb lesz. A teszteket általában nem
ismertetjük részletesen, csak a HiFi Stereophonie tesztjeit soroljuk
fel. Helyhiány miatt most csak az év derekáig jutottunk; legközelebb
1980 második felének lapszámait szemlézzük. (Nem ismertetjük, csupán
zárójelbe tett hónapnévvel jelezzük, ha a füzetet viszonylag kevésbé
találtuk érdekesnek.)
HiFi Stereophonie
1980 január
Beköszöntőnek a hanglemezborítókról ír a HiFi Stereophonie újévi
száma. Aki nem sajnálja a fáradságot, és kikeresi a könyvtárban,
láthat néhány csudálatos, komoly és popzenei lemezborítót, és olvashat
stílusukról, szellemükről, reklámerejükről.
* Tesztek. GAS Thalia/Grandson, Philips 22 AH280 SA/380 PA
elő/végerősítők. Accuphase T-103/E-303, Sansui TU-X1/AU -X1, Sharp
Optonica ST-5100/SM-5100 erősítők/tunerek. Audio Pro B2-50
szub-basszussugárzó. Hangdobozok: Luxman Monitor MS-10, Acron 400B,
300C, 300B, 200C, 200B, Canton GLE 100, 70, 60, 50, 45, 40.
Február
Asztrológiai kifejezéssel élve, a nap ebben a hónapban a
lemezjátszók házába érkezett: összesen 11 készülékről ad részletes
ismertetőt a nyugatnémet lap. Előbb egy összefoglaló teszt a Dual CS
650 RC, a Marantz 6270 Q, a Mitsubishi DP-EC7, a Philips 829, a Sharp
Optonica RP-5100 és a Thorens TD-115 típusjelű, 6-700 márkás
lemezjátszókról, majd az extrák: a programozható, távvezérelhető,
automata, tangenciálkarral felszerelt Aiwa LP-3000 EH, a Micro BL-9l,
a Pioneer PL-L 1000 és a hatezer márkás (!) Sony PS-X9, végül pedig
egy falraakasztva (!) is működtethető, függőleges helyzetben
használható masina, a Vertical Play, amelyet egy kifejezetten e célra
"gründolt" német cég épít a Technics - azaz a National Panasonic -
2030 típusjelű modelljéből. (Szubjektív összehasonlítás ezúttal is
mellőzve.)
* A hifi-segédipar termékeiből igen szép kollekciót, összesen vagy
65-féle jószágot mutat be a februári szám. Vannak köztük újabbak: és
régebbiek, olcsóbbak és drágábbak, egyszerűbbek és komplikáltabbak:
nedvesen és szárazon játszó lemezkefék, lemeztörlők, töltés-levezetők,
egy szerkezet, amely a lemezvégen felemeli a kart, végül olyan
folyadékok, amelyek a lemez felszínén megdermednek, filmet képeznek, s
ezt azután szépen le lehet húzni a szennyeződésekkel együtt.
Március
Tesztek. Mikro-hifi-berendezések lemezjátszóval, kazettás
magnóval: Hitachi ACT-M2, Körting Serie 100, Siemens HiFi-System
666. Luxman K-12 kazettás deck. Nakamichi Audio-Analizátor T-100 (!).
* "Pszichometrikus" összehasonlító hangdobozteszt. Szokás szerint
tetszőlegesen válogatják össze a körmérkőzés résztvevőit (ezúttal az
Akai SR-1100, az Acoustic Research AR 25, a B&O Beovox S45-2, a
Hitachi HS-3, a Sharp Optonica CP-2711 és a Technics SB-F3 dobozokat),
és két-két hangdoboz között rendkívül rövid időközönként ide-oda
kapcsolgatva gyűjtenek szubjektív benyomásokat ezekről a
hangsugárzókról. (Elsősorban az egyes dobozok hangjának
"kellemességét" figyelik.) Az egész eljárást német alapossággal
dolgozták ki: az eredmény tökéletesen egzakt. Objektivitása körülbelül
fordított arányban áll a használhatóságával. Talán még az a legnagyobb
értéke, hogy meghatározza, milyen hangkarakterűek a dobozok, tehát
hűvösebb vagy melegebb, érdesebb vagy lágyabb, magasabb vagy mélyebb
tónusúak-e - ehhez viszont, fölösleges ekkora feneket keríteni a
dolognak.
* A márciusi számban, kicsit eldugott helyen közölnek egy igen
okos cikket, a hangszedők és az előerősítők illesztéséről. Ez nagyon
fontos téma, nem véletlenül jött divatba a hifi-sajtóban - mi is éppen
most szándékszunk nekigyürkőzni.
Április
Tesztek: Philips 22AH 180R tuner, Marantz Model 300 DC
teljesítményerősítő, Audio Reflex FQ1 ekvalizátor, Sony Falcon Serie
miniberendezés, Heco Precision 400, 300, 200, 100 hangdobozok.
* Beszámoló a nagy amerikai hifi-show-ról, a CES-ről (Las Vegas).
Május
Műsoron: a kazettásmagnó. Összefoglaló cikk a kazettás deckek
típusairól és konstrukciós elveiről, elektronikájukról és
mechanikájukról, valamint a kivezérlésjelzők szerepéről. A cikket
követően hat, középkategóriájú (398-658 márkás) készülékről adnak
tesztet, ezek: Akai CXG-706D, Philips N 5331, Dual C 810, Sony TC-K
35, Grundig CF 5000, Uher CG 310. A nyugatnémet szakírók nagyon
szeretnek pontozással minősíteni. Mint a többi hifi-komponenseknek, a
kazettás magnóknak is minden paraméterét pontozzák, 1-től 10-ig.
Ezután az eredményt a következőképpen súlyozzák: az általános
használati tulajdonságoknak, a bemenet és kimenet elektromos
mutatóinak, valamint a kivezérlés milyenségének pontszámát egyszer, az
egyenfutás, a frekvenciaátvitel és a dinamika pontszámát kétszeresen
kell számítani...
* A májusi szám beszámolót közöl a londoni AES-kongresszusról
(AES= a hangmérnökök nemzetközi szövetsége), valamint a tavaszi
párizsi Festival du Son-ról.
Június
Könnyűzenei (tulajdonképpen szociológiai) cikkek a kulturális
rovatban, a popzene és a többi pop-művészet, valamint a pop és a rock
kapcsolatáról.
* Csúcskategóriájú (két és félezer márkás) kazettás magnók, az
Eumig FL-1000 µP és a Sharp Optonica RT-9100H, valamint a
középkategóriájú Braun C 301 M. Mindezt egy nagyon józan hangú cikk
követi, arról, hogy vajon kifizetődik-e ez az irdatlan árdifferencia.
A szerző (a szerkesztő) arra a következtetésre jut, hogy a közepes és
a szuperkészülékek közti különbég csak akkor észlelhető, ha
nagydinamikájú zenéről készítünk felvételt. Véleménye szerint
egyébként "összemérve az értékes hangszedővel lejátszott, direktvágású
vagy digitálisan felvett hanglemezekkel, a kazettás magnóknak továbbra
is megvannak a maguk korlátai, még a legfelső árkategóriában is.
Mégis, a csúcskészülékek metálszalaggal már csaknem annyit tudnak,
mint a stúdiógépek 38 centiméteren, illetve a félprofi-készülékek
19cm/s sebességen, Dolby-B-vel."
* Újabb pszichometrikus hangdobozteszt: Acoustic Research AR9,
Atlantic Skyline, Braun Studiomaster 2150, Epicure 3.0 Trilogy,
Lambda M2 Mk III, Shot-Glass Signature.
Hi-fi News & Record Review
1980 január
A mértéktelenül fogyasztott specifikáció könnyen a fejébe száll az
embernek; a wattok különösen gyakran okoznak súlyosabb delíriumot.
Kijózanító kúrának is beillik a HFN&RR ez évi első tesztje, amely
egyebeken kívül azt is vizsgálja, hogy a különféle, kisebb vagy
nagyobb teljesítményű erősítők valójában mekkora hangnyomást képesek
kelteni. Hiszen a zenével nem elektromos wattokat hallgatunk, hanem
akusztikai teljesítményt. A tesztet egyébként a Hifi Magazin olvasói
előtt már nem ismeretlen Martin Colloms készítette; ő szabadúszó, több
újságnak is dolgozik. Collomsék ezúttal eléggé vegyes "társaságot"
láttak vendégül a laboratóriumban. Ugyanis a 8 erősítő között 2x20, de
2x200 wattos modell is akadt. A legkisebbnek 80, a legdrágábbnak 750
font sterling az ára, tehát akár teljesítményben számolunk, akár
pénzben, az arány körülbelül 1:10.
Az volt a kérdés, hogy mekkora hangnyomást produkálnak az erősítők
ha két méternyire egy pár hangdoboztól, decibelben (pontosabban:
dBA-ban) mérve. Mivel pedig az erősítők nem egyformán rokonszenveznek
a különféle hangsugárzókkal, a viszonylag könnyen hajtható KEF R 105
és Spendor BC1 után Collomsék bevetettek "kellemetlenebb", 4 ohmos
hangdobozokat is. Az eredmény roppant érdekes: noha a 4 ohmos
dobozokról elvben 3dB-vel - azaz: kétszerte - nagyobb hangerő várható,
az erősítők legfeljebb 1-2dB-vel teljesítettek többet. Sőt, olyan is
akadt közöttük, amely éppenséggel 3dB-vel kisebb - vagyis csak
félakkora! - hangnyomást ért el a számára kedvezőtlenebb terhelésen!
Ezt mutatja táblázatunk (az erősítők árát és névleges teljesítményét
mi írtuk hozzá).
A törtvonalak azt jelentik, hogy nem egybeépített erősítőről,
hanem különálló elő- és végfokozatról van szó. Természetesen
figyelembe kell venni, hogy a jóminőségű készülékek gyakran
"alulspecifikáltak", azaz már eleve többet tudnak a gyakorlatban, mint
a papíron, De még így is megdöbbentő, hogy bizonyos körülmények között
a 20 vagy 50 wattra specifikált erősítő "nagyobbat szólhat" a 90 vagy
100 wattosnál
* Tulajdonképpen ez a teszt és a hozzá kapcsolódó cikk a januári
szám legfontosabb anyaga. Ezen kívül említést érdemel Linsley Hood
modellje, egy 30 wattos erősítő, amelynek kapcsolási rajzát (a
megépítéséhez szükséges összes tudnivalóval együtt) olyan részletesen
ismertetik, hogy mindezt majd csak a márciusi számban fogják
befejezni.
* Végül egy zenei tárgyú írásról. Akit érdekel a popzene
története, az bizonyára szívesen olvas Phil Spectorról, aki az
amerikai slágerműfaj ismert személyisége volt a hatvanas években nem
énekes ugyan, hanem zeneszerző, zenei rendező, hangmérnök és producer.
Emlékeztetőül csak két cím Phil Spector sikerlistájáról: River Deep
Mountain High (Ike & Tina Turner), You've Lost That Lovin' Feelin'
(The Righteous Brothers).
Február
Szavunkra, nem beszéltünk össze a HFN & RR szerkesztőivel, hogy
február végén megjelent számunkban mi is éppen az ekvalizátorokat
szidjuk (mellesleg, cikkünket mi már a múlt év őszén nyomdába adtuk),
de hát nagy szellemek találkoznak. Az angol lapban is ugyanezt
fejtegetik: amit a hangátviteli láncban egyszer elrontottak, azt már
nem lehet helyrehozni az ekvalizátorral, s még kevésbé lehet
elektronikusan korrigálni a szobák frekvencia-anomáliáit. Hiszen a
szobában mért, ijesztő csúcsok nem a zene elhangzásának pillanatában
születnek, hanem valamivel később, amikorra felépülnek a terem
méreteiből adódó állóhullámok. Kivágva ezeket a hangképből,
teremthetünk ugyan valamiféle "energiaegyensúlyt", de tönkretesszük az
eredeti - többé-kevésbé lineáris - frekvenciagörbét, és agyoncsapjuk a
hangminőséget. Következésképpen, nem igaz, hogy a gyengébb minőségű
hifi-berendezést fel lehet javítani drága ekvalizátorokkal.
Ellenkezőleg: a korrektorra szánt pénzt ajánlatos inkább jobb
hangszedőre vagy hangsugárzóra költeni.
* A hangszórók membránjának viselkedését újabban
lézer-interferométerrel is tanulmányozzák, s erről két cikket is közöl
a HFN & RR: egyet a southamptoni egyetem, egyet pedig a B&W
hangszórógyár munkája nyomán. A hangszórók membránja, mint ismeretes,
nem "pumpálja" szabályosan a levegőt előre-hátra, minthogy a membránon
keresztül-kasul rezonanciák, "betörések" lépnek fel.
Ahhoz, hogy ezeket a rezonanciákat csökkenthessék (többnyire a
membrán impregnálásával), előbb "fel kell térképezni" őket, s ebben a
régi eljárásoknál állítólag pontosabbnak bizonyult a
lézer-interferometria. Voltaképpen a jólismert Doppler-effektust
hasznosítják. A lézeres módszerrel "többdimenziós" diagramokat is
készíthetnek. Többdimenziós diagramokat más hangszórógyárak is
közreadtak már, de ők a frekvenciát és az amplitudót az idő
függvényében ábrázolták, míg a B&W-féle rajzokon a pozíció képezi a
harmadik dimenziót - vagyis, hogy a rezgő membránrész hol helyezkedik
el a membrán sugarán.
(Március)
Április
Szokatlanul goromba levél érkezett az óceán túlsó oldaláról.
Feladója, egy bizonyos Ted Meyer, "egyike az USA vezető
lemezkritikusainak" (ezt ő írja magáról, tehát biztosan igaz),
alaposan leszedi a keresztvizet az angol újságról, annak "brit
sovinizmusa" miatt. John Crabbe, a szerkesztő előbb
szelíden-ironikusan válaszolgatott, olyasféléket is, hogy talán inkább
mégse közli ezt a nyelvtani hibákkal teli levelet, mert nem akarja
lejáratni "az USA vezető lemezkritikusainak egyikét". No ez olaj volt
a tűzre, Ted Meyer még válogatottabb gorombaságokat adott légipostára,
mire a jámbor Mr. Crabbenak is legfeljebb ment a vérnyomása, és
leközölte mind a két levelet, a válaszokkal együtt.
Nehéz röviden tolmácsolni az áldást, amit a sértett amerikai az
angol újságíró fejére zúdít, de megpróbáljuk összefoglalni valahogy.
Azzal kezdődik, hogy amit a HFN & RR amerikai tudósítója összeírt a
minap, abból egy szó sem igaz: az angoloknak fogalmuk sincs az
amerikai hifiről, de ezt nem is lehet csodálni, hiszen legfeljebb
azokból az ominózus "underground" magazinokból tájékozódnak, amelyeken
az ember "halálra röhögi magát". (Főleg az Audio Critic kapja meg a
magáét, de kijut az Absolute Sound-nak is.) Egyáltalán, a briteknek
magáról a hifiről sincs fogalmuk, hiszen mindig csak a saját nótájukat
fújják, holott a hangszóróik, amelyekre olyan fenemód büszkék:
hasznavehetetlenek. A KEF, Spendor Quad, Rogers, Celestion dobozok
"még fürdőszoba-hangszórónak sem jók". A Linn Sondek sem különb
ezeknél, nem beszélve az SME-karról, "erről a sorscsapásról, amely
alapos visszalépés a régihez képest". Ami pedig a csöves erősítőket
illeti, a britek ezeket a sírjukból ásták elő - mintha csak egy Ford
T-modellt kapartak volna ki az autótemetőből. Vegyék tudomásul az
angolok, hogy az amerikai holmik összehasonlíthatatlanul jobbak, de
még azok között sem akad párja az Infinity Quantum Line Source
hangsugárzónak ("különösen a legújabb módosítása után") és a Treshold
4000 erősítőnek, "de nem azért, mert (természetesen) én is ilyeneket
hallgatok". Ezek mellett elbújhat minden angol vacak. És a nyelvtani
hibák? "Mi amerikaiak nem vagyunk olyan kényesek, mint ti, angolok, de
ha mi nem nyerjük meg a második világháborút, hát porig ég az egész
brit impérium".
John Crabbe angol hidegvérrel válaszol. Hivatkozik az angol
hangsugárzók exportsikereire (s arra, hogy ő maga - történetesen -
amerikai hangszórót használ!). Emlékezteti, Meyert, hogy a cső-mánia
Amerikában tört ki; a britek inkább szkeptikusan szemlélték az
egészet.
Ami az Infinity csudahangszóróját illeti, azt a bizonyos legutóbbi
módosítást éppen az Absolute Sound ajánlotta, egyike ama szörnyű
"underground"-oknak. És ha már az Infinitynél tartunk, a cég
híres-nevezetes EMIT-csipogója közvetlenül egy angol modellből
származik. Akárcsak az Amerikában egyre kedveltebb
polipropilén-hangszórómembrán: ezt is a britek kísérletezték ki. "No
de már megint soviniszta vagyok".
(Külön érdekessége ennek a perpatvarnak, hogy az Audio Critic,
amely most egy-táborba kényszerült a HFN & RR-vel, már két ízben
"provokálta" Crabbe-t: egyszer a Dahlquist-hangdoboz minőségét,
egyszer pedig a kargeometria fontosságát illetően. A párviadal
pontosztozkodásos döntetlennel végződött - legalábbis a Hifi Magazin
zsűrije előtt.)
* És egy hirdetés az áprilisi számból: valaki máris hajlandó
szállítani a Linsley Hood-féle erősítőt - amelynek leírását éppen az
előző hónapban fejezte be a HFN & RR...
Május
A hírrovatból: megalakult az ALSO, azaz Active Loudspeaker
Organisation. Tagjai egyelőre a Linn, a Meridian, a Naim és a Nytech,
de szívesen látják a hozzájuk csatlakozókat. Szó szerint véve is
csatlakozókról van szó. A fent említett négy cégnek ugyanis az a
meggyőződése, hogy a jövőben mind többen foglalkoznak majd aktív
hangsugárzókkal, márpedig akkor itt az ideje szabványosítani az e
célra szolgáló csatlakozókat. Jobb hamar, mint soha.
* Beszámoló az év nagy hifi-bemutatóiról: Manchester, Párizs, Las
Vegas, apróbbak.
* Analóg-kontra-digitális mérkőzés. A nagy tekintélyű, vak
audio-szakértő, Angus McKenzie hasonlítja össze a digitális Sony PCM
1600/U-matic-kal, illetve, a hagyományos Ampex ATR-100 stúdiómagnóval
készített azonos felvételeket. Az új technika kilátásait szenzációsnak
nevezi. (A digitális technikával részletesebben foglalkozik a Hi-Fi
Answers, lásd néhány hasábbal odébb.)
Június
Még egyszer a Linsley Hood-féle erősítőről. Most jönnek a szokásos
korrekciók: nem R9, hanem R6 és R7 a pozíciószám, és az ellenállás
tulajdonképpen 100, illetve 470 ohmos, nem pedig... stb. (A
Revox-panellel mi még egész jól megúsztuk a nyomdák szarvas-patás
alkalmazottainak szabotázsakcióit.)
* Angus McKenzie folytatja tájékoztatóját a digitális technikáról.
Hogy igazán kihasználhassuk az előnyeit - mondja -, nagyobb
teljesítményű erősítőket és strapabíróbb hangszórókat kell építenünk -
és lelkesen imádkoznunk, nehogy (szabványok hiányában) az új technika
is a kvadrofónia sorsára jusson.
* Egy "középkategóriájú" transmission line rendszer megépítésére
csábítja olvasóit P. Atkinson, érezhetően az egyik hangszóró-kereskedő
cég inspirációja nyomán. Dalesford hangszórókat házasít KEF
frekvenciaváltóval.
* A HFN & RR szerkesztőségének nyílt levele a BBC-hez, az állami
rádiótársasághoz. Témája gyanúsan ismerős. "Uraim! Éppen most
hallgattuk Britten művét az Önök 4. adóján. A lemez
recsegett-ropogott, a hangszedő pedig rémségesen torzított.
Türelmünket veszítve, próbaképpen feltettük ugyanezt a felvételt a
saját lemezünkön, s íme, minden rendbejött. Tudjuk, hogy a BBC-nek
nincs pénze, de mégis: nem vásárolnának maguknak egy új gramofontűt?"
HI-FI ANSWERS
A HFA-t nagyon nehéz kivonatolni: az egész újságot keresztül-kasul
szántják a legaprólékosabb válaszok a legaprólékosabb kérdésekre,
miközben minden oldalon szóbakerül az összes létező és nemlétező
hangszedő, erősítő, hangdoboz, modifikációkkal és azok nélkül.
Lapszemlénk tehát nem annyira a HFA tartalmát, mint inkább a szellemét
idézi.
1980 január
Újévi ajándék gyanánt kritikát kapott a Hi-Fi Answers. Ugyanis még
a múlt év októberében elemzést adott a brit audio-sajtóról, s ezt
sértőnek találta egy szakíró, Basil Lane, aki vagy hét másik
folyóiratnak a (Hi-Fi News-nak is) alkalmankénti munkatársa. Főleg a
HFA közismert "szubjektivizmusát" támadja, mondván, hogy könnyű és
népszerű dolog ám hifi-kritikákat irkálni tárgyi-technikai alapok
nélkül, és hogy a HFA-ban túl sok a "mumbo-jumbo" (ezt aligha kell
lefordítanunk). "A szakembert az eszköztára után kell megítélnünk,
márpedig az Önöké, gentlemen, meglehetősen primitív."
A Hi-Fi Answers azonban nem veszi a szívére ezt a fajta kritikát.
Kedélyesen, amennyire ez az angol szövegből megállapítható: tegeződve
válaszol a mérgelődő kollégának, egyben gratulál a házasságához és
egyéb személyes megjegyzéseket tesz. Sőt, egy kissé a saját
szórakoztatására, júliusban közreadja Basil Lane újabb vitairományát
arról, hogy a tudományos ismeretanyag valójában mennyire bőséges, s
hogy a hifi-magazinok (értsd: a HFA) mennyire tájékozatlanok; ebből
fakad a bizonytalanságuk, amelyet aztán világmegváltó teóriákká
formálnak, így például felfedezik, hogy a technikailag azonos erősítők
eltérően szólnak stb. Benson, a szerkesztő azt feleli, hogy nini,
éppen ez a "világmegváltó" teória gyönyörűen bennefoglaltatik például
egy Sanaui-kézikönyvben is, amelyet egy bizonyos Basil Lane írt a
Sansui-erősítőkről. "Valami rokon?..."
* Igazság szerint a "szubjektivista" Hi-Fi Answers is szívesen
vadászik azokra a technikai motívumokra, amelyekkel megmagyarázható,
hogy miért szól így vagy amúgy egy-egy erősítő vagy hangszóró. Éppen a
januári számában arról értekezik a lap, hogy milyen rendellenességek
léphetnek fel a hifi-láncszemek találkozásánál; ezt a problematikát
nevezik angolul interface-nek. A többrészes cikk szerzője R. Stuart, a
Meridian fantázianevű elektronikák tervezője.
Február
A nagy szenzáció: piacra került a Linn cég lemezjátszó-karja, a
Japánban gyártott, de Angliában tervezett Ittok. (A Linn fantázianevek
mind "k"-ra végződnek: Sondek, Isobarik, illetve - a hangszedő -
Asak.) A HFA februári számában öt szakíró mond véleményt róla
külön-külön; összehasonlítási alapnak a Syrinx hangkart választották,
mellőzve a régebben favorizált Grace 707-et.
(Március)
Április
Egy kis ízelítő a HFA karikaturistájának stílusából. Piedesztálra
emelt Linn Sondek lemezjátszó, alatta:
"Szenteltessék meg a Te neved", majd pedig az Írás Szava, mint
következik: "...És mondá az Úr: legyen világosság. És lőn. És mondá az
Úr: legyen mentesség minden rezonanciától. És lőn. És mondá az Úr:
legyen dinamika, több, mint amennyit a halandók elképzelhetnek. És
lőn! De mind többen akadtak, akik hamis isteneket csináltak maguknak
és ezeket imádták, s az Úr haragja nőttön-nőtt vala, hiszen Ő már
megmutatta a helyes utat. S mondá az Úr: legyen sáskajárás a földön.
De ehelyett, valahogyan a "What Hi-Fi"-t kaptuk."
(A "What Hi-Fi?" egy konkurrens folyóirat: pusztán az árak alapján
ad tanácsot olvasóinak, hogyan válogassák össze a
hifi-berendezésüket.)
Május
Fölvirradt a digitális lemezjátszótechnika napja - csak még azt
nem tudjuk, hogy hajnali hány óra van éppen. "Valódi" digitális -
lézeres stb. - lemezt és lemezjátszót legfeljebb szakmai bemutatókon
látni, viszont forgalomban vannak olyan, hagyományos lemezek,
amelyeknek műsoranyagát már nem a szokásos analóg, hanem digitális
elven működő berendezéssel rögzítették.
(Az analóg rendszerek, mint nevük is mutatja, folyamatosan
tolmácsolják a műsort. Így például a hagyományos magnókon futtatott
szalagnak és persze a hanglemeznek is a program mindenkori minőségi
jellemzőit kell hordoznia. Ezzel szemben a digitális rendszerek
szakaszosan dolgoznak: rendkívül rövid időközönként "mintát vesznek"
a műsorból, s annak jellemzőit már csak egy mennyiséggel adják meg,
kettes számrendszerben. A hangminőség függetlenné válik a jelhordozó
anyagtól, hiszen a magnószalagnak csak arról kell tudósítania
bennünket, hogy "van jel", illetve, "nincs jel". Ebből következik,
hogy a digitális technika teljesen zajmentes hangvisszaadást és
rendkívüli dinamikát ígér. Legfontosabb paramétere, érthetően, a
mintavétel gyakorisága, valamint az, hogy egy-egy mintavétel
alkalmával mekkora adathalmazt képesek rögzíteni, illetve leolvasni.)
A HFA májusi számában legelőször is összefoglalják az új technika
lényegét. Aztán megszólaltatják az érdekelteket, az Akai, a Hitachi, a
JVC, a Philips, a Sony, a Technics, a Toshiba cégeket, illetve a
legfőbb brit felhasználót, a BBC-t: véleményük szerint mikorra
várható a frontáttörés. A válaszok eléggé derűlátóak - úgy
általánosságban, de kevés konkrétumot tartalmaznak.
A HFA ezután a brit hifi reprezentánsainak kéri ki a véleményét.
Minthogy a karrezonancia és az akusztikai visszahatás körülbelül
annyira lesz fontos a digitális korszakban, mint a
lándzsahegy-köszörülési technológia volt a második világháborúban,
érthető, hogy a lemezjátszójáról híres Linn cég szerint a digitális
hanglemez sohasem fogja kiszorítani az analógot. A Linn-nek persze
savanyú a szőlő, de a másik három hozzászólónak is fenntartásai
vannak. Julian Vereker például, a Naim Audio főnöke, játékosan
fogalmaz, de komolyan gondolja: "ha a digitális csapat nem dob be
jóval több digitet éspedig jóval gyakrabban, akkor a belátható jövőben
a mi rendszereink túltesznek az ő digitálásukon". (A mintavétel
gyakorisága és "aprólékossága": a digitális technika fő paraméterei!)
Peter Walker, a Quad cég feje rokonszenvez ugyan az új technikával, de
nyomasztónak találja annak hatalmas költségeit, kockázatát, valamint a
szabványosítás hiányát. "Ezért csak egyet tehetünk ülünk és várunk,
dicsérve és bátorítva az ipar óriásait. Az eredményre nem heteket és
hónapokat: sokkal többet kell még várni, és így napjaink
lemezjátszójának egyelőre nincs félnivalója."
A HFA a maga részéről egy kereskedelmi szemponttal zárja le a
cikket: az a hanglemez, amelyet ma a legjobbnak tartunk, és amely a
legdrágább berendezéseken gyönyörűen szól, filléres masinákon is
lejátszható. A teljesen digitális rendszerű lemez és lemezjátszó akkor
arat majd tökéletes győzelmet, ha ugyanaz a program egyaránt
lejátszható lesz a szuperhifi és az olcsó készülékeken.
Június
Enyhén szólva pajzán karikatúrát láthatunk az újonnan forgalomba
került, "vertikális" lemezjátszókról. (Az egyikről mi is közlünk képet
düsseldorfi beszámolónkban.) Szóval, az ilyen lemezjátszót általában
azzal hirdetik, hogy minden helyzetben használható. A HFA
karikaturistája megpróbálta a maga módján értelmezni a reklámszöveget.
Tehát rajzolt egy ágyat, benne félreérthetetlen helyzetben - egy
párocskát, egyikük közben a hifi-lemezjátszón matat, és azt mondja:
"ne így, darling, mert így nem érem el a karliftet..."
Audio
1980. január
Itt is a digitalizálás van műsoron. Bert Whyte a hibrid lemezeket
veszi fülügyre, és azon elmélkedik, hogy ugyan mit kezdünk majd a
digitális technika szinte korlátlan, elméletileg 90dB-s dinamikájával,
amikor jelenleg a legjobb analóg lemezek 62-64dB-s dinamikája is
szinte kihasználhatatlan. Mert azt a bizonyos ágyúlövöldözős
Csajkovszkij-szimfóniát ő például éppen le tudta játszani a legjobb
Technics hangkarral, Shure V15/IV-gyel, 2mN-os (2 grammos) tűerővel;
ami a lánc végét illeti, a Mark Levinson teljesítményerősítő és a nagy
Fulton doboz is megteszi a magáét -, de az átlagos hangszedőket és
főleg a hangdobozokat elég reménytelen feladat elé állítja az
ilyesfajta program.
* E számban olvashatjuk az immár 77. egzakt matematikai stúdiumot
a hangkarok geometriájáról. A táblázat valamelyest eltér az előző 76
hasonlóképpen egzakt matematikai elemzés eredményétől.
Február
Az erre a számra rendelt digitális téma: interjú dr. Thomas
Stockham-mal, a Soundstream cég reprezentánsával. (A Magyar
Hanglemezgyártó Vállalatnál egyébként egy külföldi cég éppen most
készít felvételt a Soundstream-rendszerrel!) Dr. Stockham véleménye: a
jó digitális felvétel gyakorlatilag megkülönböztethetetlen az eredeti
programtól; az új technikával szembeni aggályok "mesterségesek". Más
kérdés, hogy a digitális felvétel nagy sebességű sokszorosítása még
nehezebb, mint az analógfelvételeké. Ami a szabványosítást illeti:
miként jelenleg háromféle analóg médium van forgalomban (lemez,
szalag, kazetta), elképzelhető, hogy a jövőben többféle digitális
médium fut majd párhuzamosan. Stockham véleménye szerint a jövő
audio-technikája annyival lesz jobb a mainál, mint a mai lemez az
ötvenes évek monójánál, de sok tennivaló van meg a lánc elején
(mikrofontechnika,) valamint a lánc végén (hangszórótechnika).
* Kétrészes cikk a tranziens intermodulációs torzításról, illetve
a TIM méréséről. Folytatása márciusban, de - mint látni fogjuk -
másoknak is lesz hozzá még egy-két szavuk.
* Ugyancsak kétrészes cikk kezdete az összes létező
kondenzátor-típusról, anyagukról, előnyeikről-hátrányaikról.
Március
A jelenlegi lemeztechnikáról és a jövő zenereprodukáló
rendszereiről ezúttal Doug Sax-ot interjúvolják meg, a direktvágás
Mohamedjét, a Sheffield cégtől. Neki nem nagyon tetszik a digitális
technika: szerinte legalábbis meg kellene duplázni a mintavétel
gyakoriságát (100kHz a jelenleg mintegy 45kHz helyett). Úgy véli, a
digitális technika áttöréséig még 10 év van hátra. De hát ő a
konkurenciához tartozik.
Április
Feltehetően áprilisi tréfa, de nem kaptuk meg ezt a számot. (A
könyvtáraknak pedig most még csak márciusig van meg az Audio.) Majd
pótoljuk.
Május
Folytatva az előző számban megkezdett cikket, részletesen
ismertetik a digitális technika lényegét.
(Június)
The Audio Critic
Sajtószemlénk a TAC-ról befejeződne, mielőtt elkezdenénk, ha nem
nyúlnánk a könyvespolc mélyére, és nem kotornánk elő az utolsó, "1979
nyárősz/év vége" feliratú füzetet. Elszóltuk magunkat... beismerjük,
hogy a dátumoknak ezt a fajtáját az Audio Critic-től loptuk.) Nos, a
drágább holmi általában időtállóbb, és minthogy a hatdolláros TAC-ot
vagy öt darab Audio áráért vettük, úgy érezzük: év végéig még kitart.
Minden levelezési rovat közül a TAC-é a legolvasmányosabb, mert ez
az újság úgy vagdalkozik maga körül, egy szál karddal, bandázs nélkül,
mint a középkor igazságosztó bajnokai. A konstruktőrökbe és a
menedzserekbe nagyon gyakran beleharap. Legutóbb az angol Mayware, a
svájci FM Acoustics és az amerikai Van Alstine szerepelt az étlapján.
Van Alstine az előerősítő-technika egyik nagy varázslójának hirdeti
magát. Azon kívül, hogy saját elektronikákat hoz forgalomba,
következetesen modifikálgatja (mintegy 200 dollárért) a Dynaco cég
Pat-5-ös előerősítőjét. Most tart a hatodik módosításnál.
A TAC is kipróbálta Mr. Van Alstine tudományát, és elküldött neki
egy Dynaco PAT-5-öt (természetesen ingyenes) feljavításra, de a
legkevésbé sem volt vele megelégedve, és nemcsak hogy jól lehúzta,
hanem tüstént el is adta - s persze Mr. Aczel az ilyesmit nem titkolja
el olvasói előtt. Van Alstine szörnyen felháborodott ezen az
eljáráson, és olyasmit üzent, hogy "így persze kifizetődő dolog a
tesztelés, mert a feljavított készülék sokkal értékesebb, mint annak
előtte volt"; egyébként is, az Audio Critic nem tud mérni, mert ha
tudna, akkor nem X és Y, hanem ("ha-ha"!) W és Z hibákat mért volna a
"FET-5" nevű modifikáción, amely különben tényleg nem is olyan jó,
mert van helyette egy hatodik, a "FET-6", amelynek révén a Dynaco most
már végérvényesen a világ legjobb előerősítőjévé alakítható.
Mr. Aczel gondosan felhívja olvasói figyelmét azokra a
méréstechnikai motívumokra, amelyeket vitapartnere, hogy úgy mondjuk,
hibásan interpretált, s hozzáteszi: "ez a levél tökéletesen
megmagyarázza, mire gondolunk, amikor óvjuk olvasóinkat a félművelt
audio-guruktól, akik a hifi félhomályos zónáiban tevékenykednek".
Emlékezteti Van Alstine-t, hogy már a negyedik módosítás is azzal
érkezett, hogy "nem fogjátok elhinni!", aztán bezzeg jött az ötödik,
most meg már azt is elavulttá teszi a hatodik. "Semmi kedvünk megvárni
a hetediket". Ami pedig az eredeti készüléket illeti, ez a TAC
vitathatatlan tulajdona, következésképpen nyugodtan eladható volt Van
Alstine ráolvasása vagy áldása nélkül is. "Egyébként így is
ráfizettünk."
* Az Audio Critic egyik fő attrakciója az a "Szeminárium", amelyet
egy számmal előbb kezdett el ismertetni, s most közli a befejező
részét. Egy kerekasztal-beszélgetésről van szó, amelyen illusztris
személyek vettek részt a TAC meghívására: Hegeman, Cotter, Futterman,
(az időközben tönkrement) Rappaport, az újság részéről természetesen a
szerkesztő, valamint Max Wilcox hangmérnök, aztán Bruce Zayde (ismert
szakíró) mint konzultáns, s végül, de nem utoljára a díszvendég: Matti
Otala. Természetesen arról értekeztek, hogy az erősítőtechnikában mely
paraméterek a legfontosabbak (ha vannak egyáltalán ilyenek), s hogy
milyen mérési eljárások a perdöntőek (ha vannak egyáltalán ilyenek).
Az irdatlan hosszúságú és meglehetősen szakmai karakterű beszélgetést
lehetetlen és feltehetően értelmetlen is volna kivonatolnunk. A
lényege talán az, hogy a küzdelem nem egyes paraméterekért (TIM stb.)
folyik, hiszen egész sereg olyan erősítő létezik, amelynek már alig
van tranziens intermodulációs (stb.) torzítása, és ezek mégsem szóinak
egyformán. Ma már más, kevésbé ismert faktorokra kell koncentrálni -
vagy, még inkább, az erősítőtechnikát mint egységes egészet kell
kezelni. Ezen túlmenően azonban szóba kerültek a hifi
felvételtechnikai, sőt pszichoakusztikai problémái is.
* Az Audio Critic ezúttal is temérdek tesztet közöl, általában
csak röviden összefoglalva a mérés és a szubjektív meghallgatás
eredményét, végül pedig leszögezi, milyen készülékeket ajánl kisebb
vagy nagyobb pénzű olvasóinak. Íme.
A mind ez idáig legjobb hangsugárzó a TAC szerint - bármire való
tekintet nélkül - a Sound-Lab R-1 elektrosztatikus hangszóró,
biamplifikálva a Janis W-1 szub-basszussal. A legjobb hangdoboz
"háromszámjegyű árért" (tehát 1000 dollár alatt) a Vandersteen Model
IIA. A legjobb vétel: DCM Time Window. A legjobb csipogó: Pyramid
Model T-1 (ez Sequerra konstrukciója). A legjobb szub-basszus "per
dollár": Bass Mint Model 10/24.
A legjobb végfok mindezidáig a Bedini Model 25/25. Csaknem ilyen
jó, de sokkal nagyobb teljesítményű a JVC M-7050. Nagyon jó, és sokkal
olcsóbb: Amber Series 70. Előerősítőben semmi sem jöhet számításba a
TAC "lelkiatyja" (Cotter) által gyártott System-2-n kívül - legfeljebb
a PS Audio olcsóbb készüléke.
A lemezjátszóknak hasonló okból mindenképpen a Cotter-féle
Lemezjátszó Aljzaton, illetve annak egy olcsóbb változatán kell
nyugodniuk. A futómű hozzá a Technics SP-10/II., illetve a Denon
DP-80, szerényebb kategóriában pedig a Kenwood KD-600. Az utóbbira a
JVC UA-7045 hangkar is megteszi, de akinek futja a pénzéből, használja
inkább a Fidelity Research lemezjátszókarjait. Természetesen csak
mozgótekercses hangszelő jöhet számításba: vagy a híres Koetsu, vagy
Fidelity Research FR-1 Mk3F. Ezeket aztán vagy a mindössze 600
dolláros Cotter ML-2L, vagy pedig az ennek negyedébe se kerülő Marcof
PPA-1 transzformátorral célszerű illeszteni az előerősítőhöz.
Első ízben tart szemlét az Audio Critic a tunerek fölött (neki
persze Sequerrája van). Ajánlás: egyik se. Minek tartsunk drága
tunert, amikor az URH-adás minősége pocsék?
-dl-
L'Audiophile
Lapunk zártáig három idei szám érkezett meg (N° 14-16). A még
mindig előkelő, reklám-, sőt általában készülékteszt-mentes folyóirat
fenntartja alapelveit: gondos tanulmányokat közöl, gyakran két-három
folytatásban. Gyakori a visszautalás. Minden számban foglalkoznak a
szerkesztőség által választott hifi-etalonokkal is. Ezekről majd
recenziónk végén.
14. szám (1980 február)
Jean Hiraga egy 10 wattos, csöves végerősítő készítésére biztatja
olvasóit. Érdekessége a kapcsolásnak, hogy nem push-pull: egyetlen KT
88-as végpentóda követ egyetlen ECC 83-ast. Ez a nagyon egyszerű
készülék rendkívül könnyen megépíthető házilag is - persze,
Franciaországban a kimenőtranszformátoroknak elég nagy választéka
kapható. Kis kimenőteljesítményének megfelelően multiamplifikált
rendszerekhez ajánlja a szerző. (Az Audiophile-nél nagyon kedvelik az
elektroncsöveket; két régebbi számban a kettőstriódákkal megépíthető
aktív keresztváltókkal foglalkoztak.)
* Két szakíró a lemezjátszó-futóművek káros rezgéseivel
foglalkozik. Figyelemreméltó szerkesztői koncepció: egymás mellett
közli a két szerző eltérő javaslatait a rezgések mérésére és
csökkentésére.
* A mélysugárzón matematikai algoritmussal is tervezhetők, s
Michel Alard cikke arra tanítja meg a matematikában nem túl jártas
olvasót, hogy miként programozhatunk egy HP 97-es miniszámítógépet a
basszreflex-dobozok optimális méretezésére.
* Ezután még két hangszóró-cikk következik. J. Hiraga a
hangszórópalást "betörésének" elméletéről ír, vagyis arról a
jelenségről, hogy a lengőtekercs mozgását nem egyformán követik a
membrán egyes részei, a főszerkesztő, Gérard Chrétien pedig a nemrég
alakult új francia hangdoboz- és erősítőgyár, a Phonophone
stratégiájáról készített interjút a tervezőmérnökkel.
15. szám (április)
Leszámítva két írást (a hangdobozok rezgéseiről, illetve a
szobaakusztikáról), szinte minden cikk az etalonokkal foglalkozik.
Ezekről később.
16. szám (június)
Hogyan építsünk mindössze 11 alkatrészből egy két-tranzisztoros
elő-előerősítőt a mozgótekercses hangszedőhöz? Egyetlen délután alatt
- de aztán az olvasó jobban teszik, ha beszerez egy megfelelő minőségű
illesztő-transzformátort.
* A chicagói hifi-kiállításról ír C. H. Delaleu. Persze kizárólag
a szörnyetegek, így az Esoteric Audio Research félezer wattos csöves
erősítője, valamint a félmázsás futóművek érdeklik. (Úgy mint a Hifi
Magazin szerkesztőjét Düsseldorfban? A szerk.)
* Hangszórós cikkek: folytatják a harcot a hangdobozok parazita
rezgései ellen és eljutnak a gyakorlati tanácsokig; bevezetnek a
keresztváltók méretezésének elméletébe; összefoglalják az akusztikai
vonal elvét és bemutatják néhány eredeti Transmission Line tervét. G.
Altiéri pedig teremakusztikai sorozatában ezúttal a
Helmholtz-rezonátorokkal foglalkozik.
* Yves Neveu a kondenzátorokról közöl cikket. (Sosem volt titok,
hogy nemcsak az aktív, hanem a passzív alkatrészek is elronthatják a
hang minőségét.) Ehhez a tanulmányhoz csatlakozik Hiraga ismertetője
az alkatrész-újdonságokról, a speciálisan audio-célokra kifejlesztett
komponensekről: induktivitás-szegény fémréteg-ellenállásokról, a
magasabb frekvenciákon is használható elkókról, a hifi-kábelekről, a
különleges dielektromos tulajdonságú nyomtatott áramköri lapokról.
* Zavarbaejtő kísérletekről szól G. Altiéra tanulmánya: Létezik-e
akusztikai placebo? Az első kísérlet a következőképpen zajlott le. Egy
készülékteszt alkalmával a hallgatóság többsége a lemezjátszót
hibáztatta. Ezt a résztvevők követelésére egy olyan készülékkel
kellett helyettesíteni, amely elismerten a világelsők közé tartozik.
Ám aki behozta és felszerelte a nagyhírű gépet, addig-addig manipulált
a vezetékkel és csatlakozókkal, míg végül is mindent a régiben
hagyott. És mégis bekövetkezett az "ugrásszerű javulás a hangban"! A
szerző egyébként egészen kétségbeejtő eredményre jut, egyik kísérlete
szerint a kékre festett hangsugárzóknak szebb basszusuk van, mint a
szürkéknek...
*
Mivel az Audiophile nem elsősorban reklámkiadvány, a szerkesztőség
nem köteles minden hónapban objektív tesztnek álcázott dicshimnuszt
közölni az új csodákról. Energiája java részét olyan - saját - etalon
kialakítására fordítja, mely viszonylag olcsó, kisipari eszközökkel
vagy akár házilag is megépíthető - de nem hitvány - készülékekből áll.
A szerkesztőség első ízben az idén márciusban mutatta be olvasóinak
saját "háziszabványát", a Victor Hugo Szálloda különtermében. Mit
lehetett volna itt látni-hallani?
Először is J. C. Verdier lemezjátszó-futóművét. Jellemzői:
egyszerű szíjhatás, a kar-tányér rendszer rugalmas felfüggesztésű, a
tányér tömege 12-14 kiló (a tányérborító anyagától függően), a tányért
mágneses mező taszítóhatása tartja, vagy pedig - átállíthatóan - a
szokásos csapágygolyó. Mint a szerkesztőségi műhely erősítő-kitjei, ez
a futómű is megvásárolható fődarabonként, meglepően olcsón.
Hangszedőt, hangkart az Audiophile nem tervezett: a bemutatón a
Supex 1000/Mission 774 kombinációt használták. Viszont három
előerősítő is a vesszőparipáik közé tartozik. Az olcsó Sunsey Minimum
lényegében egyetlen hibrid integrált áramkörből áll. Kapcsolók
sincsenek rajta: mágneses hangszedőhöz való egyszerű fono-előerősítő.
Szalagjátszót, tunert közvetlenül is lehet a végfokhoz csatlakoztatni.
Tranzisztoros előerősítőjük a Kanéda (ez egy japán egyetemi tanár
neve, ő publikálta 1973-ban az alapkapcsolást). A "kit" magyar pénzben
körülbelül 5000 forintba kerül. A szerkesztőség állandóan
tökéletesítgeti a készüléket. Főként a tápegységet módosítják.
Sokat játszadoznak a szép SRPP Anzai névre hallgató csöves
előerősítőjükkel is, amelynek terve K. Anzai és B. Shibata kései (1970
körüli) csöves kapcsolásaira megy vissza. Jó lenne meghallgatni - a
folyóirat azt állítja: aki ennél a Söntölt Szabályozott Push-Pull
készüléknél jobbat hallott, az csal. Adatainak többsége nem
különleges, viszont a bemenetét nem lehet túlvezérelni: ha a
hangszedő-bemenetre abszurd módon 1,3 voltot kapcsolunk, a kimeneten
még akkor is annak rendje és módja szerint megjelenik a 130V.
A lánc további részeinek - a Hiraga-végfoknak, a Neveu- és az
Onken-Mahul-féle hangdobozoknak - ismertetését az Olvasó engedelmével
következő számunkra hagyjuk.
H. I.