Bemutatjuk |
Az Akai, a Pioneer, a Taya után még egy japán lemezjátszó,
a sokak által ismert Hitachi cégtől. Szíjhajtású, félautomata,
s felépítésében erősen hasonlít az Akai AP 100C-re.
A hasonlóság abban is megnyilvánul,
hogy a Hitachi hifi-szériájának is legolcsóbb darabja a 324-es.
Felépítése: tojáshéj-doboz. Ami csak műanyagból készíthető
az műanyagból készült.
A vázra építették a hálózati feszültségről működő,
négypólusú szinkronmotort, a 80 dekás - tehát könnyű,
de az Akaiénál azért nehezebb - lemeztányért és a hangkart.
A motor egy lapos szíj közvetítésével forgatja az
alumínium-öntvényből készült tányért.
Fordulatszám-váltáskor a kapcsoló egy pöcök segítségével
odébbhelyezi a szíjat egy lépcsős tárcsán. Miután a fordulatszám nem
finomszabályozható, stroboszkópra sincs szükség: minek idegesítsük
magunkat a föl-alá sétáló rovátkák láttán (ha nincs abszolút
hallásunk, úgysem vesszük észre az eltérést).
A hangkar S-alakú, és a fejrész az SME-szisztéma szerint
kioldható-cserélhető. A rugalmasan felfüggesztett ellensúllyal
szabályozható a tűerő, 0-30mN között; a legkisebb osztás 1mN. Az
antiskating-erőt rugó szolgáltatja, s egy tárcsával állítható be,
egyetlen skála alapján.
A HT-324-es kezelése roppant egyszerű. Elől, egyetlen sorban
helyezkedik el balról a fordulatváltó, jobbról pedig a karlift és a
"Cut" gomb. Ez utóbbival megszakítható a játék, ilyenkor akárcsak a
lemez végén - a hangkar automatikusan visszatér a tartóbakra.
A hangszedő típusszáma MT 30. Valószínűleg a jónevű Audio-Technica
terméke, erre utal rajta a Dual Magnet megjelölés. (Két parányi
mágnest mozgat a tű.) A gyémánttű, mint említettük, kúpos hegyű.
Megengedett tűerő 15-25mN, az ajánlott érték 20mN (két gramm). A
hangszedő jelét körülbelül egyméteres, RCA-csatlakozókkal ellátott
kábelen vezették ki, s külön földelő-vezetékkel is felszerelték.
Természetesen plexitetőt is adnak a Hitachihoz. A készülék ára 5400,-
forint.
Méréseinket ugyanolyan mérőlemezekkel végeztük és ugyanúgy, mint
eddig. A hangszedő mérésére nézve lásd az Ortofon-tesztet.
Kommentárunk: a magas zajértéket elég durva hibának tartjuk: a
nyávogás kedvező, de a zaj magas. Ettől eltekintve a futómű
tulajdonságai átlagosak, az árkategóriának megfelelnek. Az akusztikai
visszahatás is ugyanolyan jó, vagy - még inkább ugyanolyan rossz, mint
az átlagé.
(A hangszedő szubjektív tesztjét lásd az Ortofóniában.)
WSH-402, WSH-110, WSH-111,
TSH-402, TSH-110, TSH-111
erősítő és tuner
Ne vezessen félre senkit a hatféle típusjel: egyetlen erősítőről
és egyetlen tunerről van szó. a lengyel Diora gyár termékeiről Az
elektronika mindig ugyanaz (a kezelőszervek, a csatlakozók is), csupán
a karosszéria változik. A 402-es számjelű készülékek kissé
szegényesek, nem sokban különböznek a házilag barkácsolt masináktól,
viszont olcsók is. (Furcsa, hogy éppen ez a két darab nyerte a
keresztségben a Kleopatra 2 Hi-Fi fantázianevet - amely egyébként még
sok zavar forrása lehet, tekintve, hogy a legutóbbi VT-rádiót. is
valahogy így hívják.) Igényesebb kivitelű és vagy ezer forinttal
drágább a másik két változat: a 110-es számjelűek előlapja világos,
"alumínium színű", a 111-eseké pedig sötét. Tehát az az irányzat
érvényesül, mint a legtöbb nyugati készülékgyártónál: más
típusjelzéssel, más ruhájú, de gyakorlatilag azonos készülékkel erősen
megnövelhető a választék.
Az erősítő
Névleges kimeneti teljesítménye 2*20 watt. Viszonylag egyszerű
felépítésű, de sokféle szolgáltatást nyújt: magas és mély
hangszínszabályzót, mély- és magasvágó szűrőt, kétféle fiziológiai
hangerőszabályzót - a drágább változatokon pedig még két műszert is.
Ezek a kimeneti feszültséget jelzik. Az erősítőhöz mágneses és
kristályhangszedő, tuner, magnó csatlakoztatható, valamint sztereó
fejhallgató és mikrofon - az utóbbiak számára az előlapon van a
csatlakozóhüvely. Méréseink szerint a készülék minden lényeges
paramétere eléri, vagy éppenséggel meghaladja a gyártó
specifikációját. Jelentős teljesítménytartalékkal bír, s a harmonikus
torzítás mindvégig viszonylag alacsony marad, egészen a névleges
teljesítményig. A frekvenciaátvitel, továbbá a hangszínszabályozók és
-szűrők hatékonysága megfelel az ebben a kategóriában elvárhatónak. A
készülék igen sok szolgáltatást nyújt - sajnos, ezúttal is hiányzik a
monitorkapcsoló, s ez a tény sokat levon a lengyel erősítő értékéből,
legalábbis az Akai 4000-es magnók tulajdonosainak szemében.
A legtöbb funkciót nyomógomb kapcsolja; a hangerő-, hangszín- és
balansz-szabályzók hagyományos körpályás potenciométerek.
Mint említettük, az erősítő egyszerű felépítésű. A mágneses
hangszedő jelét csatornánként - két BC 109C - tranzisztorból épített
korrekciós fokozat dolgozza fel. A következő fokozat (további három BC
109C). gondoskodik a hangszín-korrekcióról, a balansz-, a hangerő- és
a hangszínszabályozásról. A végerősítő rész 7 tranzisztorból áll, és
kvázi-komplementer megoldású. A teljesítménytranzisztorok 2N 3055
típusúak, és +54V tápfeszültséggel látja el őket a szintén igen
egyszerű felépítésű tápegység. A hangszórókimenethez csatlakozó
kondenzátor értéke 3300µF. A komplett erősítőrész mindkét csatornája
egyetlen nyomtatott áramköri lapon kapott helyet.
(Amennyiben erre más utalás nem történik, méréseinket 4 ohmos
műterheléssel végeztük, mindkét csatornát egyszerre üzemeltetve.
1kHz-en.)
Oszcillogrammok az erősítőről: 100Hz, 1kHz, 10kHz
Szeánsz
Összehasonlítva a Revox előerősítő-panel és az EA 057
kombinációjával, bizony nem sok jót mondhatunk a lengyel erősítőről.
Különösen a "csörömpölése" volt bántó; ezt semmiképpen nem a
frekvencia-jelleggörbe egyenetlensége, hanem feltétlenül valamilyen
torzításfajta okozza. Azt tettük, amit ilyenkor a vevő tesz tekergetni
kezdtük a hangszínszabályzókat, ki-bekapcsoltuk a szűrőket, a
"loudness"-t, de sehogysem tudtunk kikotyvasztani egy olyan hangképet,
amelyet ízlésünk és lelkiismeretünk szerint ajánlani mernénk.
Elindítottuk a lengyel erősítőt a reményfutamban is: kikerültük a
fono-előerősítőjét, s ehelyett a Revoxról hajtottuk meg, a
magnóbemeneten keresztül, természeten lineáris állásban. (A hangerőt
egy kissé mindig csökkentjük, hogy ne a teljesítménykülönbség
döntsön.) S csodák-csodája: a kis szerkezet feltámadt, képes volt több
könnyűzenei számon keresztül versenyben maradni a 057-essel. "Vak"
tesztben több ízben is megtévesztettük egymást, nem tudtuk melyik
erősítő szól.
Még komolyzenei műfajokban is egész jól helytállt a WSH-402.
Találtunk persze olyan programokat - például egy egészen csodálatos
japán dzsessz-zongorafelvételt -, amelyeken egyetlen pillanat alatt
minden kiderült: a lengyel erősítő tolmácsolásában a hangkép
"összeomlott", a hangszer elveszítette testességét, terét, csengését -
és, mint tudjuk, "a szeánszokon is kimutatható különbség a valóságban
sokkal nagyobb különbséget takar". (Lásd előző számunk
Szeánszológiáját.) Mégis, a hangminőségét így már civilizáltnak
találtuk.
Ne feledjük azonban, hogy a Revox-panelnak (vagy más, hasonló
igényű előerősítőnek) csupán az önköltsége vagy ezer forintra tehető
(elkészítve-dobozolva lényegesen többre), és ez már jól megemeli a
lengyel erősítő árát. A 420-as, mint halljuk, négy-négy és fél ezer
forintért lesz kapható; elegánsabb testvérei ezer forinttal többe
kerülnek.
A tuner
Addig is, amíg a tunerekből referenciakészüléket nem választunk, s
nem minősíthetjük őket füllel is, elengedhetetlen a műszeres
vizsgálat, amelynek eredményét természetesen itt dokumentáljuk, s
amely összevethető az előzőleg tesztelt rádió (a Cleo) mérési
adataival. (A tuner tesztjét Szakolczai Lajos kollégánk készítette.)
A három gyakorlatilag azonos lengyel rádió típusjele TSH 110 és
111, illetve 402 - az utóbbi az olcsóbb kivitelű, és annyiban is eltér
a másik kettőtől, hogy az AM és az FM hangolása nem független, viszont
találunk rajta egy ötprogramos előválasztót.
A rádió teljes egészében diszkrét elemekből épül fel, egyetlen
integrált áramkört tartalmaz, s az is kizárólag az FM hangolóegység
hangolófeszültségének stabilitásáról gondoskodik. Az FM-rész csakis az
OIRT-norma (65,5-73MHz) vételére alkalmas, 300 ohmos szimmetrikus
antennabemenettel, négy hangolt körrel. A hangolás kettős varicap
diódákkal történik. Az AFC-áramkör kikapcsolható. A további erősítést
ötfokozatú középfrekvenciás egység szolgálja. A demodulálás
fázisdiszkriminátorral történik.
A dekóderegység szintén hagyományos felépítésű, s LC-szűrővel
nyomja el a pilotjelet és a segédvivőt. A pilotjelzőt kétfokozatú
erősítő működteti. Az állomások közötti zavaró jeleket kikapcsolható
zajzár nyomja el. Van a készülékben AM-egység is (hosszú, kettéosztott
közép- és három rövidhullámú sávval) - habár ez a hifistákat kevésbé
érdekli. Az AM-vevő egy aperiodikus erősítőből, egy független
oszcillátorból, keverőből és kétfokozatú középfrekvenciás erősítőből
épül fel. Van a készüléken sávszélesség-kapcsoló is, hogy javítani
lehessen a nagy térerejű adók hangminőségén. Találunk a készülékben
egy kikapcsolható ferritantennát is. Az összes sávon műszeres
térerősség-indikátor jelzi az állomásrahangolást. Kimenetek: tuner és
magnó.
Az AM-sávokat nem mértük, hiszen ezeken úgysem lehet jó
hangminőséget elérni. Az érzékenységre vonatkozó adatok kivételével
minden adatunkat 69MHz-en, 300 ohmos antennabemeneten, 1,1mV-os
bemeneti szinttel, 50µs-os előkiemeléssel, maximum 50kHz-es lökettel
nyertük. A méréseket egy TSH-111 jelű készüléken végeztük.
Láthatjuk: a készülék tudja, amit ígér. Nem specifikál viszont egy
fontos paramétert, azt, hogy hogyan viselik el a készülék
demodulátorai a magasabb moduláló frekvenciájú (6-7kHz-es) és löketű
(40-50kHz) jeleket. Ha elhallgatja, jól teszi: akárcsak más, lengyel
gyártmányú rádióknak, neki is gondokat okoz ez a teszt. Találkozva a
dekóder torzításával, a demodulált jel igen erős torzítást szenved. Az
eredmény: kellemetlen magashangtorzítás, sziszegés. További kritikánk:
megtakaríthatták volna az AM-hullámsávok többségét. Ehelyett inkább a
modulátorfokozatot alakíthatták volna ki gondosabban. És itt is
nagyon hiányoljuk a nullindikátort!
