Mozart-Böhm |
Ezzel a fejcímmel jelentetett meg a múlt évben a Deutsche
Grammophon egy hét lemezből álló operasorozatot, amelyet
a híres dirigens vezényel. A sorozat utolsó felvételét, a Tituszt
1979-ben bocsátották ki, a nagy karmester 85. születésnapjának
tiszteletére. A Böhm-vezényelte Mozart-operák közül nem egy
idehaza is forgalomba került DG-, Eterna- vagy Supraphon-lemezen.
1981-ben - DG-licenc alapján - a Hungaroton közreadja a Böhm
Varázsfuvola felvételét.
Karl Böhm, a karmesterek jelenlegi "korelnöke" még 1980-ban is
nagy sikerrel szerepelt Salzburgban, ahol évtizedek óta ő az Ünnepi
Játékok egyik sztárja. Úgy látszik, a hosszú élet titka ilyen
egyszerű: csak aktív muzsikusnak kell lenni és világhírűnek -
lehetőleg a legnagyobbnak a kortársak között -, a többi megy magától!
Karl Böhm mindenesetre az egyik legjobb - legalábbis Mozart, Wagner és
Richard Strauss műveinek dirigensei között.
A hanglemezipar már a II. világháború előtt is kedvelte a
ciklusokat: kiadta egy-egy komponista azonos műfajú darabjait, egy-egy
jelentős előadóművészt állítva előtérbe. Leginkább Beethoven
zongoraszonátáiból (Artur Schnabel), vonósnégyeseiből, szimfóniáiból
(Felix Weingartner) alakultak ki "komplett" sorozatok.
Teljes Mozart-operaciklust (pontosabban: ciklust az "érett"
operákból) - csak Böhm vett fel eddig. Igaz, többen belefogtak már,
hogy az öt mesteroperát lemezre dirigálják. (Busch, Krips, Fricsay,
Jochum). Klemperer pedig az 1962-es londoni Varázsfuvola-felújítás
után lemezre vette a művet, s azt körülbelül kétévenként követte a Don
Giovanni, a Figaro, a Cosi - az utóbbi kettő megjelenésekor a mester
már jócskán túl volt 80. életévén. A halála előtti hónapokban
megkezdődtek a Szöktetés felvételének előkészületei is, de ezt a
felvételt már nem fejezhette be. A mű általa vezényelt egyetlen teljes
dokumentuma a Magyar Állami Operaház 1950. III. 20-i előadásáról
maradt fent. A sercegő lakklemezeket a Rádió hangarchívuma őrzi, de
bízunk benne, hogy lesz belőle hanglemez is...! Persze, az akkor
hatvanegynéhány éves Klemperer tempóit kamaszosan frissnek érezzük a
későbbi EMI-lemezek monumentális tolmácsolásai mellett. Colin Davis, a
Covent Garden főzeneigazgatója mintegy tíz éve építi a maga ciklusát,
s már csak a Varázsfuvola hiányzik belőle. Solti is túljutott a
sorozat felén... Karajan a Figarót és a Varázsfuvolát már
megismételte, de a Szöktetést és a Don Giovannit még nem vezényelte
lemezre.
Karl Böhm mindenképpen a legszorgalmasabb volt közöttük. A
Figarót, a Don Giovannit, a Varázsfuvolát kétszer, a Cosit háromszor
vette fel - igaz, nem egyetlen cégnél. Végül 1965-től kezdődően a
Deutsche Grammophon részére megcsinálta a teljes ciklust, az öt ún.
mesteroperához hozzávéve a két opera seriát, az Idomeneót és a Tituszt
is. Gondolatmenetünk a továbbiakban főként e DG-sorozathoz
kapcsolódik.
Böhm Mozart-felfogása évtizedek óta szinte változatlan. Legfőbb
ismérve: nincsenek prekoncepciói, ideológiái az adott művekhez, hanem
"csak" a dallamformálás, a tempók, a dinamika, a kontrasztok s a
karakterek megrajzolásával igyekszik megadni a legmozartibb jelleget.
Tolmácsolásai ettől nyerik félreismerhetetlenül egyéni vonásaikat.
A Szöktetésről például ezért emelte ki a kritika eléggé
egyöntetűen, hogy Böhm felvétele mutatta meg először a darab drámai
rétegeinek mélységeit. Az ő Ozminja (Kurt Moll) nem kedvesen
mulatságos behemót, hanem veszedelmesen mulatságos alsóbbrendű
zsarnok. Belmontéja (Peter Schreier) nem úri szerelmes csupán, hanem a
sorsot kihívó és a sorsot vállaló ifjú, szinte már hősi vonásokkal.
Konstanza (Arleen Augér) koloratúrái nem az énektechnika dicsőségét
hirdetik, hanem a drámai helyzetek végletességét, öröm és tragédia
szívszorító hangjait.
Böhm (DG) Figaro-felvétele a hatvanas évek közepén felvonultatta a
német énekes élgárdát (Janowitz, Mathis, Fischer-Dieskau, Prey), a
hölgyeket pályájuk felívelő, a férfiakat pedig a csúcsszakaszában. (Az
már e ragyogóan képzett és ápolt hangoknak köszönhető, hogy ugyanezek
az énekesek tizenöt év múltán is változatlan szereposztásban, csak még
érettebb művészet birtokában léphetnek a stúdióba.) Ezt a lemezt az
együttesek rendkívüli magas színvonala teszi kedvessé a gyűjtők
szemében.
Mindkét Don Giovanni-felvételnek megvan a maga különleges "couleur
locale"-ja. A korábbi 1967-ben készült Mozart kedves Prágájában, az
opera nagy részének születési helyén. Böhmnek az a véleménye erről az
operáról - olvasom a kísérő füzetben -, hogy drámaiságának ereje
színpadi apparátus nélkül, "egy üres csőben előadva" is mindenkit
lenyűgözne. Nagy neveket hívott meg a felvételhez, Fischer-Dieskau-val
és Birgit Nilsson-nal az élen, ám a legemlékezetesebb alakításokat
Martti Talvela (A Kormányzó), Reri Grist (Zerlina) és Alfredo Mariotti
(Masetto) nyújtották. Fischer-Dieskau ezer színt kevert a recitativók
megszólaltatásához, de - mint a majd egy évtizeddel korábbi
Fricsay-féle felvételen - itt sem volt a legjobb hangi diszpozícióban,
így a szerep érzéki ragyogása, fénye nem sugárzik eléggé a hangjából.
A másik Don Giovannit az 1976-77-es salzburgi előadások
hangfelvételeiből szerkesztették össze. Eredetéből következőleg a
színpadi produkció elevenségével hat, ám némelyik részlet azt
igazolja, hogy a stúdiókban lehet azért teljesebb zenei tökélyre is
törekedni. E felvételen Schreier Ottaviója volt kiemelkedő, különösen
az "Il mio tesoro" ária, mellette Sherrill Milnes modern Don
Juan-figurája állt az előtérben és a kitűnő női főszereplők:
Tomowa-Sintow, Zylis Gara, Mathis, valamint az öreg róka, Walter Berry
Leporello szerepében.
A Cosi fan tutte különösképpen szívügye Böhmnek. Első felvételét a
DECCA-nak, a másodikat az EMI-nak készítette. (Ez utóbbi Schwarzkopf
Fiordiligijével az élen, mint a zenei komédiázás legmagasabb foka
szokott szerepelni a hanglemezkritikusok példatárában.) A DG-felvétel
ismét a salzburgi fesztiválelőadások legjobb "take"-jeiból állt össze.
Böhm közel két évtizeden keresztül vezényelte a salzburgi
Cosi-előadásokat, egy parádés tv-filmet is csináltak e produkciójából,
a magyar TV is többször vetítette már. A film szereposztásának két
pillére, Janowitz és Prey a lemezfelvételen is kiemelkednek énekük
tökéletes biztonságával, játékuk bájával s azzal a hallgatóra is
azonnal átragadó élvezettel, amellyel szerepükben lubickolnak.
Schreier nagyszerű társuk, itt is pompás áriát énekel. Brigitte
Fassbaender és Reri Grist mellett külön öröm a Guglielmóból Don
Alfonsóvá öregedett Rolando Panerai, szintén a nagy komédiások egyike,
aki az ötvenen túl is változatlan erővel zengeti meg időnként hatalmas
volumenű hangját.
Hasonlóképpen salzburgi előadásokon alakul az Idomeneo felvétele
is. Böhm - akárcsak később a Tituszban - operatörténeti múzeum helyett
valóságos drámai mozgást, életet és jellemeket fest az opera seria
műfaján belül is. A hatalmas belső energiától fűtött nagy tablók Böhm
továbbra is törhetetlen erejét jelzik. E két felvételen főszerepben
bizonyíthatja kiemelkedő ábrázoló képességét és nagyszerű énekesi
adottságait a magyar származású Várady Júlia ("civilben" Dietrich
Fischer-Dieskau felesége). Böhm kedvelt énekesei közül Schreierrel és
Mathisszal találkozhatunk mindkét felvételen. A Tituszban Berganza
énekli Sextus nadrágszerepét, amelyben nálunk Hamari Júlia aratott
emlékezetes sikert a kölni Operaház hajdani vendégjátéka idején.
Az olvasó, aki eddig követte felsorolásunkat, joggal
bosszankodhat: miért e gazdag étlap, ha az étteremben néha még
egytálétel sem fogadja? Azaz: megvásárolhatók e felvételek a hazai
piacon? Válaszunk: megvásárolhatók - vagy legalábbis azok voltak. A
sorozatból a Szöktetés kapható volt DG-importból és sokkal olcsóbban -
Eterna-kiadványként is. Az első Don Giovanni mind Supraphon, mind
Eterna címkévei megjelent (400 forintokért). A Cosi-ból és az
Idomeneóból Eterna-keresztmetszeteket vehettünk. Reméljük, a teljes
felvételekre és a Tituszra is sor kerül majd.
Még egy jogos kérdés: miért maradt ki az operánkénti felsorolásból
éppen a Varázsfuvola, amelynek népszerűsége - Bergman filmje nyomán -
ismét ki tudja, hányadszor a tetőpontra ért?
Nem azért, mert e sorok írójának nincs róla mondanivalója. Sőt, a
legközelebbi számban - ha a szerkesztő is úgy akarja - sort kerít a
Varázsfuvola teljes diszkográfiájára. Az egész elmefuttatás ugyanis
abból az alkalomból született, hogy a Hungaroton 1981-ben a DG-től
vásárolt licensz alapján szintén közreadja Karl Böhm
Varázsfuvola-felvételét.
Uhrman György