Audio-kultúra |
Az etalonról mint mércéről és műszerről
Nemrég és nemhivatalosan meghívtak bennünket az egyik üzembe, hogy
hallgassunk meg egy új hangdobozt. Afféle ősmodellről volt szó, tehát
nem nullszériáról, még csak nem is prototípusról, csupán arról, amit a
tervezők hamarjában sajátkezűleg összeraktak. Úgy érezték, máris
sokkalta jobban szól, mint bármelyik előző típus, de szerették volna
kitudni a mi véleményünket is. Minden ember hiú, az újságíró meg aztán
éppen nem kivétel, mégis, köszönettel visszautasítottuk a megtisztelő
meghívást. Ugyanis idegen környezetben, rendkívül gyatra hangszedőről
és erősítőről hallgattuk volna az új hangsugárzót - ugyan mit is
állapíthattunk volna meg róla? Azt, hogy tényleg valamivel szebben
szól az elődeinél? A tervezők ettől aligha lettek volna bölcsebbek.
Boldogabbak még kevésbé, hiszen ők azt szerették volna demonstrálni,
hogy a fejlődés nem árnyalatnyi, hanem ugrásszerű - aminek, mitagadás,
éppen ideje is volna már.
Mellesleg szólva, nem mindenki ennyire optimista. Mások inkább az
egyenletes, fokról fokra való fejlődésben hisznek, akárcsak a híres
pszichiáter, akinek betege azt képzelte magáról, hogy ő XIV. Lajos. Az
orvos nem adta fel a reményt, és szívós munkával, fokról-fokra három
Lajost lealkudott. A páciens ma már csupán XI. Lajosnak képzeli magát.
Nem győzzük ismételni: nincs aranyfülünk (másnak sincs). A mi
mesterségünk abban áll, hogy a különféle hifi-masinákat beillesztjük
egy általunk jól ismert, semleges karakterűnek ítélt etalonrendszerbe,
és megfigyeljük: milyen mértékben és irányban színezi el a hangképet
az idegen készülék. Magától értetődik, hogy ezt az etalonrendszert
nagyon gondosan válogatjuk össze, minduntalan felülvizsgáljuk,
mondhatni: karbantartjuk (ronda szó). Referencia-gépeink nem lehetnek
sem túlságosan drágák, sem túlságosan olcsók - és ez a mi legnagyobb
dilemmánk. Ha túlságosan drága etalont választunk, joggal vethetik a
szemünkre, hogy nem a földön járunk, és hogy a közhasználatú Teslák,
Akaik, Videotonok tulajdonosai semmire se mennek a mi
megállapításainkkal. Ez igaz is - egy bizonyos mértékig.
Sajnos, kevesebben gondolnak a másik veszéllyel, már tudniillik
azzal, hogy mi van, ha túl gyönge etalonnal dolgozunk. Ebben az
esetben meghamisítjuk, de legalábbis bizonytalanabbá tesszük a
szubjektív tesztek eredményét. Referenciakészülékeinknek ugyanis
kettős funkciójuk van: nemcsak mércének használjuk őket, de
mérőműszernek is. Nézzük például a Spendor BC1-et. Ha más
hangsugárzókat tesztelünk, mérce a Spendor, ezt kell elérni vagy
megközelíteni. De ha erősítőt vagy hangszedőt vizsgálunk, akkor a BC1
már műszer, amellyel megpróbáljuk kimutatni a többi láncszem ilyen
vagy olyan tulajdonságait.
A Spendorral egyébként szerencsénk volt: ez az a neves nyugati
modell, amely még mindig tízszerte olcsóbb a luxusdaraboknál, és
hibáival-erényeivel is kitűnő munkaeszköznek bizonyult. Tulajdonképpen
nem jártunk rosszul a Quad teljesítményerősítővel és a Revox
RIAA-korrektorral sem. Úgy véljük, a minőségük Nyugaton is
respektálható, a középkategóriát valószínűleg meghaladja. A mi
hangszedő- és hangsugárzó tesztjeinkhez feltétlenül megfelelnek.
Nagyon bízunk benne, hogy előbb-utóbb hazai konstrukciókkal
válthatjuk fel őket dehát ezt már sokszor elmondtuk.
Gondunk van viszont a hangszedőinkkel. Igaz, a mágneses Sonus Gold
Blue térhatása, a mozgótekercses Ortofon MC 10 sima, torzítatlan
hangképe változatlanul meggyőző, de azért ha összehasonlítjuk őket,
rútul kimutatják egymás hibáit. A mérce, amit állítottunk, csak
látszólag magas, hiszen a Sonus is, az Ortofon is tulajdonképpen a
középkategóriába tartozik: léteznek nagyságrenddel drágább - és persze
nagyságrenddel olcsóbb hifi-hangszedők is. Tény, hogy a "műszerünket"
kezdjük gyanakvással nézni. Gyakran hallani, hogy a hangszóró a
leggyengébb láncszem, dehát a hangszedő is elektromechanikus
szerkezet, és bizony eléggé tökéletlen. Most, amikor javában készülünk
a FEB-re (ha valaki még nem hallott volna róla: a Fono Előerősítők
Bajnokságára), aggaszt bennünket, hogy hangszedőink fogyatékossága
esetleg tévútra vezet bennünket, vagy legalábbis nagyon megnehezíti a
dolgunkat. Ezért noha változatlanul üzemben tartjuk a Sonust és a
többit, és ellenőrzésképpen újra és újra kipróbáljuk majd őket -, most
Olvasóink elnézését kérve kivételesen áthágjuk a magunkalkotta
szabályt, és átmenetileg egy igen értékes hangszedőt illesztünk
etalonrendszerünkbe: az Ortofon MC 30-at, a T 30 transzformátorral (a
HUNGAGENT Rt. szívességéből). Ez a kombináció egyesíti a mi két
hangszedőnk erényeit, a gyöngéik nélkül. Nem győzzük hangsúlyozni: nem
mércének tekintjük. Csakis műszernek.