Egy kiállítás képei |
Bolyongok, nyakamban a fényképezőgéppel. Ha megnyomom itt, akkor -
állítólag - fényképez. Eddig még nem próbáltam, de otthon megígérték
nekem, hogy menni fog. Megadták az összes instrukciót, kezdve a
legfontosabbal: vigyázz, nehogy rajta felejtsd az optikán a kupakot!
Szükségem is van a gépre, mert ebben a forgatagban még jegyzetelni
is alig lehet. És a lárma! Tulajdonképpen nem nagyobb, mint tavaly
Düsseldorfban volt, de ott a látogatóknak csak a fülét vették célba,
itt viszont szinkronban rohanják le a szemed és füled, lévén ez a
nyugat-berlini Funkausstellung, a legnagyobb idei
szórakoztató-elektronikai kiállítás egész Európában. Tehát legalább
annyi itt a video-, mint az audio-technika.
Aki azt hiszi, hogy csak a hang tud kiabálni, a kép nem - téved.
Egyetlen televíziós készüléknek is hatalmas a felhívó ereje: séta
közben rátéved a szemünk a kirakatban, és nem tudunk tőle továbbmenni,
ki ne ismerné. Hát akkor mekkora felhívó ereje lehet negyven-ötven
tévének, különösen, ha mindegyiken más - színes - műsor fut! Charles
Bronson krimije, szerelmi történet egy szőke szépséggel, a húszas évek
némafilm-sztárjai, Walt Disney minden trükkfilm-figurája, a Science
Fiction legújabb rémtörténetei, westernek rogyásig Colt-tal és ugyanez
mindjárt japán változatban, a karate művészeivel. És show, show, show
- slágerénekesek, táncprodukciók, varietészámok. Ha egyetlen egynél
lehorgonyoznék, órákig nézném. De csak egy pillanat, és máris magára
vonzza a szemem egy másik képernyő. Természetesen mindegyik tévé
hangosan szól. És közben a terem minden zugából árad felém a hang -
nem a hifié ugyan, hanem a hifi-kiállításé.
Az ember előbb csak áll, áll, akklimatizálódik, aztán a szemével
és fülével tapogatódzva megindul valamerre. És közben talán fényképez.
Esetleg kinéz a zöldbe.
Huszonhárom pavilon áll itt, gyűrűszerűen, körbeölelve egy akkora
szabad teret, mint nálunk Kőbányán a vásárváros. A közepén afféle
modern amfiteátrum: rengeteg ember figyeli a szabadtéri popkoncertet,
amely rövidesen klasszikusra vált át, majd vegyesfelvágott következik;
igen, ez csak aláfestő zene a két artistának - egy-egy húszméteres
póznán másznak felfelé, hogy a tetején trapézgyakorlatokat végezzenek.
Másutt, a pavilonok között más, kisebb nézőterek. Vagy van éppen műsor
- vagy csak egy óra múlva kezdődik. A sétányon Telly Savalas vág
keresztül; a túlsó kanyarban majdnem beleütközöm egy "igazi"
elefántba, békésen baktat két civil ruhás felügyelője között a
sétaúton. Öt méterre tőlünk a Philips exkluzív csarnoka áll; a terem
dugig tömve; televíziós interjút készít az általam ismeretlen
személyiséggel az általam ugyancsak ismeretlen riporter.
Visszamegyek a pavilonok gyűrűjébe és megpróbálom megkeresni az
egyes számút, hogy módszeresen az elejétől a végéig bejárhassam a
kiállítást. A pavilonok egymásba nyílnak, folytatódnak,
kiterebélyesednek, elvékonyodnak, alagsoron vezetnek keresztül, majd
viaduktszerűen átívelnek a várost kettészelő gyorsforgalmi út fölött.
Végre megtalálom az egyes számút. Elindulok - és másnap reggel már tíz
pavilonnal odébb kezdem a sétát.
Azért mégis szórakoztató dolog nyolcvan televíziót látni
egyrakáson. Ha így rakják föl, akkor az mind ugyanazé a cégé: itt a
Grundigé, ott a Metzé, amott valaki másé. Többen azzal fognak maguknak
nézőközönséget, hogy a tévérengeteg tövében valami szórakoztató
"műsort" szervíroznak. Felállítanak egy csomó kamerát; ezeket a
látogatók szabadon irányítgatják a látnivalóra - és amit befognak az
optikával, az jelenik meg mind a nyolcvan (vagy legalább harminc)
képernyőn. A Hitachi e célból színes házacskák előtt színes
motoroshajókat úsztat egy kis tavon. A Grundig-kamerák előtt egy
napsütötte hölgy széllovaglást imitál. A Saba standján meg
életnagyságúnál nagyobb medvebábuk játsszák a dzsessz-zenét.
Még egyszer a tévéről, most már utoljára. A kép, úgylátszik végre
házasságot köt a hanggal, ez az új divat. Szinte minden tévégyár
sztereó tévékészülékeket is kiállít. Az első csarnokban a Blaupunkté
például nagyon ízléses... És most már valóban csak a hifiről. A
Blaupunkté mellett az Akai kiállítását találom. Az emberek egymást
tapossák - mi ütött beléjük, hogy pont itt tolonganak? Megvan, most
jut eszembe, már a városban is láttam a házak falán a lepedőnagyságú
plakátot: "Akai Kisorsolja Egész Kiállítását A Vásáron!" Most is
javában sorsolnak, a bemondó lép a mikrofonhoz. Előbb eljátszanak egy
könnyűzenei számot-aztán kihúznak egy nyerőszámot. Akire Fortuna
rámosolyog, kiragasztják a nevét valamelyik készülék mellé, és
vásárbontáskor viheti a masinát. Nem értéktelen holmik ezek: az új
GX-747 magnó csaknem háromezer márka, a kisebb, de nagyon rokonszenves
GX-77 is belekerül másfélezerbe - de szívesen látnám itthon a boltban
a GX-4000D helyett! Mellesleg, abból is hoztak néhány darabot. A
sorsolás kétségtelenül jó ötlet. Kis befektetés, nagy publicity.
Az Akai készülékeit egyébként megfogdosni is szabad. Mindenki
összemelegedhet a magnóval, barátkozhat vele. Ezt sok más neves cég is
megengedi a látogatóknak: a Tandbergnél, a BASF-nél éppígy
eljátszogathat a közönség. (A BASF magnókat, elektronikákat is árul
már a szalagokon kívül - hogy ki gyártja neki, arról fogalmam sincs.)
Sok a kommersz, ám igaz: szépek. Termeken keresztül mást se látni,
mint névtelen cégek normál-, mini- és mikrotornyait. Aztán úgy a
hetedik pavilonban felkapom a fejem egy tucatnyi neves cég tanyázik
itt. Az Ortofon egy aranyozott Micro Seikivel és ugyancsak aranyozott
SME-vel villog; a szomszédban, egy német kereskedő vitrinjében ott az
összes Supex hangszedő és Grace kar, sajnos üveg mögött, nem lehet
lefényképezni. Ugyanez a helyzet a híres Thorens "Referencia"
lemezjátszóval: hatalmas plexi sajtharang borítja, akárhonnan
közelítek hozzá, becsillog. Megígérik, hogy este hat után, ha
visszajövök, leszedik a burát. Este próbálgatják, nem megy. Adnak
helyette egy gyári fotót, ez jó: otthon majd azt mondom, hogy én
csináltam a képet.
A Marantz nem enged a negyvennyolcból, pavilont állít a
pavilonban, és egész választékát kirakja.
Van már lézeres lemezjátszója is. A Sanyónak is van, meg a többi
japánnak is. Most már csak a lézeres lemez hiányzik. A Philips jövőre
ígéri, istenbizonyra - ez az utolsó határidő.
Mindenütt csillogás és látványos ígéretek. Aztán egy kis helyiség,
egy-két vitrinnel: a Papst odúja. Ez a cég csak motorokat gyárt, de
ahhoz nagyon ért. Mitchell, Dual lemezjátszót mutat,
ASC-Revox-Grundig-Telefunken magnókat: mindegyiknek Papst dobog a
mellében. Ajánl a cég közvetlenhajtású lemezjátszó-futóművet is, csak
tányért nem tesz rá, az már nem az ő dolga. És amire büszke: egy
kazettásmagnó-futómű. Öntvény, három közvetlen hajtású motorral,
kettős capstan-nal. Kérdem, mibe kerülne mondjuk ezer... kétezer
darab... ha egyszer egy magyar vállalat megrendelné. Nézik a
füzeteiket, hümmögnek, azt mondják, ők nem illetékesek ebben. Mindegy,
erőszakoskodom: ők nem illetékesek, én abszolút illetéktelen vagyok,
hát csak mondjanak valamit. Mondanak egy árat, alig drágább, mint az
Orion magnó japán futóműve. (Én az Orion helyében bekérnék egy
mintát.)
Promenád - kikapcsolódás. Mint Muszorgszkijnál, az Egy kiállítás
képeiben. Semmi hifi: a rádió- és tévéállomások nyilvános műsora és
állandó bemutatója. Az egyik pavilont, vagy ötven méter hosszúságban
vasúti pályaudvarnak rendezték be. Benn áll a szerelvény, minden
kupéban valami mást állítanak ki. Fenn a galérián rádiómúzeum, a
külföldi rádiótársaságok tárgyalói, szakfolyóiratok szerkesztősége,
kiállítás az Ifjúsági Kutató Pályázat díjnyertes munkáiból.
Aztán újra a hifi-cégek, most már egyre sűrűbben. A Dual most is
itt forgatja azt a bizonyos lemezjátszót, egy karcsapágy-formájú
szerkezetben. A lemezjátszó, szegény, egész nap csak forog és zenél,
fejjel lefelé is, és csak akkor pihen, ha a forgató szerkezet
elromlik. De néhány óra alatt mindig megjavítják. A Technics standján
nekem az ötféle, cserélhető hangkar tetszik a legjobban, sajnos, nem
elég, hogy vitrinben van, még plexiládába, plexipolcokra is tették,
nem lehet lefényképezni. Aztán a Luxman, A Levegő Királya - én nevezem
így, mert csupa légritkítós lemezjátszót hozott magával. (Vákuummal
szívják rá a tányérra a lemezt.) És egy formatervezési bravúr: a
Yamaha fekete, piramis alakú teljesítményerősítője. Kétségtelenül
nonfiguratív, de valóságos műalkotás.
Apropó műalkotás: ilyesmi álldogál a Quad standján is, de az már
figuratív. Tényleg álldogál. Egy női alak, az Audio Vénusz.
Ugyanolyan, mint a milói, azzal a különbséggel, hogy a német művész a
torzót három helyen elfűrészelte, hogy aztán egy-egy Quad elektronika
közbeiktatásával állítsa helyre. A készülékek a szobrocskán belül
össze vannak kábelezve, ez tehát tulajdonképpen egy hifi-torony. Hogy
el ne feledjem: még be is aranyozták az egészet.
A Sony sok mindent kiállít, audiót-videót vegyesen, természetesen
Betamax képmagnót is. Egy csinos leányzó körbe-körbe jár, kosárral a
kezében. és abból apró reklámfigurákat, gülüszemű kanári madarat rak
az érdeklődők vállára. A Sonymadár talpa öntapadós; keskeny szalag lóg
le róla, "Betamax" felirattal.
Ünnepélyes félhomály uralkodik a terem sarkában: itt lakozik a
tengerentúli nagyhatalmak egy reprezentatív csoportja. A TEAC magnók
körül csupa-csupa erősítő: Harman-Kardon, McIntosh, Bryston és a
díszvendég: Mark Levinson. Rendkívül látványos a megjelenésük:
mindegyik egy-egy fekete doboz, de egy-két gomb is van rajtuk...
A hangdobozgyárakat az idén elhagyta a találékonyságuk: kevés a
trükkös megoldás, habár az előbb mintha láttam volna egy fehér, henger
alakú, felfelé sugárzó micsodát, szemétládára emlékeztetett - érdekes
idea. Az új Quad elektrosztatikus rendszerről mindenesetre kértem egy
fotót; ugyanolyan életlen mint amit az angol újságokban látni. Magam
nem fértem hozzá a Quad ESL 63-hoz: üveg alatt tartják. Aztán az
ESS-hangdobozok között van egy olyan, amit lefotóznék, a amelyiknek a
mélysugárzója öt darab vízszintes membrán, függőlegesen nyársrahúzva -
sajnos, ezt is üveglap védi. (A kiállítás képei sehogyan sem akarnak
összeállni.)
Az Audax persze jelen van Funkausstellungon; még a BEX 40-et is
kiállítja, no arról van már kép lapban. Viszont szívesen megmutogatnám
másnak is a SEAS hangszóró-kitjeit, azaz olcsó, félkészen
megvásárolható hangsugárzóit. Hátha ezek között találnánk meg azt amit
keresünk? Vagy az olcsó húsnak mindig híg lesz a leve? Nem tudhatom:
ezen a standon nem kapcsolták be a zenét. Nem is baj, a kiállításokon
úgyis rossz az akusztika.
De azért nem lehet elutazni egy hifi-kiállításról valami igazi
akusztikai élmény nélkül - morfondírozok, s egyszercsak rátalálok az
Audio Components cégre. Akárcsak tavaly Düsseldorfban, most sem a
kiállítás területén, hanem egy szálloda halljában tartja a bemutatóit,
amerikai szokás szerint. Tisztában van vele, hogy akármilyen rossz
körülmények között fogadja is a látogatókat, a hang még mindig
összehasonlíthatatlanul emberibb lesz, mint ha a vásár bármelyik
pavilonjában kísérletezne.
Nagy ám a különbség aközött, hogy "az enyém is szól úgy, mint a
tiéd", vagy "az enyém jobban szól a tiednél". Aki ezoterikus holmikkal
kereskedik, annak mindent be kell tudnia bizonyítani, különben füstbe
megy az üzlet.
Melyek ezek az ezoterikus holmik? Mindenekelőtt az Esoteric Audio
Research 529 monó, csöves végfok, az ő többszáz wattos
teljesítményével. (Érdekes, ugye?) Aztán a Logic lemezjátszó és a
Syrinx kar, még mindig az angoloktól, Koetsu hangszedő és Cotter
transzformátor az amerikaiaktól - ez még érdekesebb. Ennél is
érdekesebbek az Audio Components képviselte hangsugárzók: a DCM-ek, a
Snell-ek, a SoundLab-ok. De a legeslegérdekesebb az, hogy még az ilyen
végletekig maximalista cégnek is megvan a maga favorizált minidoboza:
a Mecom Acoustics Heybrook HB2-je. Testvérek között sincs több húsz
liternél, vékony, csillapított dobozfala van, egy szellemes
keresztváltóval - és két Audax hangszóróval.
Egy kiállítás képei. Nem tudom, sikerültek-e a
pillanatfelvételeim. Amelyik fényt kapott, eldobom. Amelyik homályos
lett, azt majd megretusáltatjuk. Egyre azért nagyon figyeltem: hogy
rajta ne felejtsem az optikámon a kupakot.
Darvas László
Egy torony az Aurex (Toshiba) választékából
"Szabad a vásár"
A látogatók éppen a BASF készülékeivel barátkoznak.
"Itt látható a legkisebb törpe és a legnagyobb óriás!"
Telefunken miniberendezés (fenn) és maxihangdoboz (alul). De ezekhez
képest szubtörpéket és szuperóriásokat is láttunka a kiállításon.
Potenciális nyertesek - és a nyereménytárgyak
Sorsolás az Akai-standon
Sztereó-tévé. A legjobb eszköz, hogy megtörjük a hifi ellen berzenkedő
háziasszony ellenállását.
Nem szemétláda, hanem futurisztikus kivitelű basszreflex-doboz. Vajon
hogyan szólna rajta a Kuka-Blues?
ESS-hangsugárzó különleges csipogóval (a Heil-féle Air Motion
Transformerrel)
A norvég SEAS hangdoboz-kitje
Papst MD 403 kazettásmagnó-futómű (három közvetlen hajtású motor,
kettős capstan) és egy DD lemezjátszó-motor
A C.E.C. lemezjátszókkal talán még idehaza is találkozunk majd. Nagyon
szépek. Csupán az itt látható gép a csúnya közöttük, de ez túl drága
is lenne a magyar kereskedőknek.
A QUAD cég új, második elektrosztatikus hangsugárzója
Nakamichi 1000 ZXL kazettás deck
Yamaha-végfok. Hifi-nyűg, amit a szekrény mélyére kell rejteni? Nem
inkább dísztárgy?
A Thorens "Referencia". (A hangkarok: Thorens, SME, EMT)