Korlátolt felelősségű magnók




    Múltkori,  zoológiai  tárgyú  cikkünkben arról értekeztünk, hogy vajon
    azonos   állatfajhoz  tartoznak-e  a  házimagnók  és  a  stúdiómagnók.
    Elsősorban   persze   az   orsós  nemzedék  (latin  nevén  magnetophon
    spulnicus)  anatómiáját  taglaltuk,  s  éppen csak említést tettünk az
    újabban   kitenyésztett,   de   mértéktelenül  elszaporodott  kazettás
    fajtáról   (magnetophon   skatullus).   Hogy   kiegészítsük  Olvasóink
    zoológiai   ismereteit,  kérésünkre  most  a  Mechanikai  Laboratórium
    laborvezető   mérnöke,  maga  is  lelkes  magnótenyésztő,  részletesen
    leírja, hogy milyen karámban él ez az új állatfaj.


                                      *

        Mióta  megjelent  a  kazetta,  azóta egyfolytában vitatkoznak róla
    szak-  és  nem  szakemberek, profik és amatőrök, gyárak és a sajtó. És
    közben  a  kazetta  meghódította  a  világot. A pudding-próba kitűnően
    sikerült.  Megettük.  A  kazettának  olyan  -  vitathatatlan - előnyei
    vannak,  amelyekről  többé már nem mond le a nagyközönség. Eltünteti a
    technikát, meghagyja a zenét. Kell-e több ennél?!
        Kell.
        A  kazetta,  a  maga  egyszerűségében,  biztos  sikert  és  biztos
    korlátokat  ígér.  A  siker  ismert  -  a  korlátok kevésbé. Közismert
    viszont,    hogy    kompakt-kazettás    stúdiómagnó    nem    létezik.
    Szuper-specifikációk vannak ugyan, de ezek sem tüntethetik el azokat a
    korlátokat,  amelyek  az orsós és a kazettás magnókat elválasztják, és
    amelyek miatt ma is, az orsós az igazi.
        Mik is a problémák?
        Először is nem elég széles a szalag. Minél keskenyebb a sáv, annál
    rosszabb a jel-zaj viszony. Mit lehet tenni? Semmit.
        Második  a  korlátozott szalagsebesség, amely egyszerű eszközökkel
    növelhető  volna  ugyan  -  de  akkor  csökken  a  műsoridő. Vékonyabb
    szalagot  használni  pedig  azért  nem  jó,  mert  annak  rosszabbak a
    mechanikai (és bizonyos elektronikai) jellemzői.
        Az  áthallási csillapítás, sajnos, áldozatául esett a monó-sztereó
    kompatibilitásnak.  Ugyanis a kazettás magnókon a bal és jobb csatorna
    szomszédos,  a  fejeket  tehát  nem lehet olyan jól árnyékolni, mint a
    hagyományos   készülékeken.  Hasonló  eredménnyel  jár,  hogy  mivel a
    kazetta méretei miatt a fejek mérete is korlátozott, le kell mondani a
    lejátszófejek dupla árnyékolásáról: újabb pofon a jel-zaj viszonynak.
        Frekvenciaátvitel  a  magas  tartományban.  A  magnófejeken  a rés
    szélessége  másfél-két  mikron,  és  a  magnófejeket  mozgatnunk kell,
    ide-oda...  A  frekvencia, mondjuk, 16 kHz, a szalagsebesség 4,76 cm/s
    és a szalagvezetésről a kazetta "gondoskodik". Mindez együttvéve máris
    kitűnő   alapanyagnak   ígérkezik  egy  technikai  rémtörténethez,  és
    aggodalmaink  a  mérések  után bizony kétségbeesésre változnak. Nagyon
    drága  és  nagyon jónak mondott kazettás magnót mértem; profi gépekhez
    szokott  lelkem  rosszat  várt,  de  azért  nem ennyire... A 20 kHz-re
    specifikált  frekvenciamenet néha nem haladta meg még a 10 kHz-et sem,
    így aztán a fázismérés csak egy halvaszületett kísérlet maradt.
        Ezután  már csak kegyelemdöfésnek számít az olyan apróság, hogy az
    egyenfutás (nyávogás) ki van szolgáltatva a kazetta minőségének.
        A  kazetta  korlátok  közé  szorítja  az  előnyöket  is, amelyek a
    háromfejes  kiviteltől  várhatók.  A  résre  ugyanis a kazettában levő
    filcpapucsnak  kell rászorítania a szalagot. De melyik résre? Aki vett
    már  a  kezébe  kazettát,  tapasztalhatta,  hogy a filcpapucs helyzete
    ugyancsak  bizonytalan.  Ki állítja, hogy két egymás melletti fejrésre
    az  ilyen  papucs  úgy  nyomja  rá  a szalagot, hogy a szalag és a fej
    kontaktusa   azonos   marad?   (Aggodalmam   nem   ösztönös:   sok-sok
    körültekintő mérés szomorú végterméke.)
        Meghökkentő,  hogy  mindezek  ellenére valóban vannak kitűnő hangú
    kazettás  masinák.  Jól  szólnak.  Más azonban a jó, és megint más az,
    amire azt mondhatnánk: majdnem tökéletes. A kettő között mély szakadék
    tátong.  Hogyan  lehetne  hidat  verni  e  szakadék  fölé?  Sok  ilyen
    igyekezetnek lehetünk tanúi.
        A   ma   már   gyakran  alkalmazott  kettős  hajtás  jót  tesz  az
    egyenfutásnak: függetlenné válik a kazettától. Nem olcsó játék.
        Mások  két  sebességű  kazettás  készülékkel  kísérleteznek. A 9,5
    centiméteres   szalagsebesség   sokat  javít  a  minőségen,  persze, a
    játékidő  rovására. Jellemző viszont, hogy próbálkoznak a 4,76/2,38-as
    sebességgel  is... (A szerkesztő megjegyzése: semmi kifogásunk ellene.
    Viszont  nevezzük  végre a nevükön a paramétereket. A "szalagsebesség"
    rubrika   fölé   tehát   helyesebb   lenne   "szalaglassúságot"  írni.
    Javaslatunkat ezennel az IEC tudomására hozzuk.)
        Beváltak a mind gyakrabban alkalmazott keményfém fejek is, ezekkel
    lényegesen  jobb  áthallási  csillapítás  érhető  el,  mint  például a
    ferrittel,  és az élettartamuk is kielégítő. Sőt, ezekkel jobban lehet
    felmágnesezni  a  metál  szalagokat.  A  Sony  cég  például,  legújabb
    készülékein,    már   "Sendust&Ferrit"   fejet   használ   a   korábbi
    "Ferrit&Ferrit"  helyett. Egyre precízebb fejmozgató mechanikák látnak
    napvilágot;  habár  az  eredmény  láttán mi még kételkedve mozgatjuk a
    fejünket...  Egyszóval,  a minőségen javítani csak nem egyszerű és nem
    olcsó félmegoldásokkal lehet...
        Volna-e  teljes  megoldás  a  félmegoldások  helyett? A Mechanikai
    Laboratórium  és  a  Magyar Rádió régóta dédelgetett közös terve, hogy
    legyen végre egy olyan, automata stúdiómagnó, amely emberi beavatkozás
    nélkül  bonyolítja  le  a  műsort.  Kikeresné  a szalagtárból a kívánt
    műsorszámot,  a megadott időpontban lejátszaná, aztán visszahelyezné a
    szalagtárba,  és  így  tovább,  folyamatosan.  Mondhatnánk:  a kompakt
    kazettát  erre  a  célra  találták  ki.  Egyszerűen kezelhető, idehaza
    beszerezhető,  olcsó.  Egyetlen  feladatunk  van  csak: elérni, hogy a
    magnókészülék  a  kazettából  egy  mechanizmus  segítségével kihúzza a
    szalagot, külső pályára helyezze, felvétel vagy lejátszás után pedig a
    kazettába   szépen   visszaeressze   -   és   kész.  Kolombus  tojása.
    (Strucctojása. A szerk.)
        Mit  is  tud ez a készülék? A szalagsebesség máris 9,5 cm/s, és ez
    itt  nem  okoz  gondot,  mivel  a  kazetták  csak  egy-egy műsorszámot
    tartalmaznak,  a  műsoridő  tehát  csak  néhány  perc. A mechanizmus a
    szalagot   hagyományos   stúdiómagnó-fejek   elé   tereli.   A  futási
    egyenletességet  kettős  hajtással  garantáljuk. Precíz terelőegységek
    egyengetik  a  szalag  útját  a  három fej előtt. Egyszóval, a kazetta
    elveszíti  minden funkcionális hátrányát, megtartja viszont előnyeit a
    tárolásban.  (Hogy  a  készülék prototípusa tíz év alatt sem nyerte el
    végleges  formáját  s még fel sem vetődött, hogy gyártsuk - ez már nem
    műszaki  kérdés...)  A  mérés  egyébként tökéletesen pozitív eredményt
    adott.  A  Rádióban  egy  összehasonlító  meghallgatáson  egy  sztereó
    stúdiómagnó  volt  az  "ellenfél",  19  cm/s  szalagsebességgel - és a
    különbség  megállapíthatatlan volt. A kazettásnak annyi előnyt adtunk,
    hogy dolbyztuk, dehát a 9,5-es szalagsebesség miatt erre rászorult. (A
    szerkesztő   megjegyzése:  elismerjük  az  új  készülék  erényeit,  de
    gyanítjuk,  hogy  a  különbség  hosszabb távon bizonyára kimutatható -
    annak ellenére, hogy a Dolby itt "A"-típusú volt.)
        Aztán, néhány évvel ezelőtt, nagy örömünkre, megjelent a piacon az
    ELCASET.   Minden  elképzelésünket  megvalósította  -  mégpedig  nem a
    stúdiók,  hanem  a  nagyközönség  számára.  A  szalag 6,3 mm széles, a
    kazettából  kihúzható. A sebesség 9,5 centiméter, de elvben nagyobb is
    lehet. Kívül elhelyezett fix fejek. Kettős hajtás. Minden, ami szép és
    jó.   Szóval,   mint  egy  álom.  S  mint  mindig,  az  álom  most  is
    szertefoszlott. Ha nem is hivatalosan, de az ELCASET meghalt. Ma már a
    japánok  sem reklámozzák; a készülékek eltűntek. Hja, a gazdaságossági
    megfontolások oltárán sok áldozat elvérzett már.
        Marad  tehát  a  dilemma,  továbbra  is:  kazettás  vagy orsós? Ne
    döntsünk  a specifikációk alapján. A mérések már jobb támpontot adnak.
    Sok pénzt kell kifizetni egy kazettásért ahhoz, hogy megközelítsük egy
    közepes  orsós  magnó  minőségét.  És a kazetta mégis hódít. Korunkban
    fontos  tényező a praktikum. Ha elegendő a jó, és nem kell a még jobb,
    maradhat  a  kazetta.  És  él bennünk a remény, hogy az ELCASET - vagy
    valami  hasonló  -  feltámad  halottaiból.  Hogy végre megteremtődik a
    praktikum,  az  olcsó ár és a jó minőség "szentháromsága". Addig pedig
    marad a kétség.
        A véleményünk erről mindenesetre egységes...

                                                            Haffner István