Korlátolt felelősségű magnók |
Múltkori, zoológiai tárgyú cikkünkben arról értekeztünk, hogy vajon
azonos állatfajhoz tartoznak-e a házimagnók és a stúdiómagnók.
Elsősorban persze az orsós nemzedék (latin nevén magnetophon
spulnicus) anatómiáját taglaltuk, s éppen csak említést tettünk az
újabban kitenyésztett, de mértéktelenül elszaporodott kazettás
fajtáról (magnetophon skatullus). Hogy kiegészítsük Olvasóink
zoológiai ismereteit, kérésünkre most a Mechanikai Laboratórium
laborvezető mérnöke, maga is lelkes magnótenyésztő, részletesen
leírja, hogy milyen karámban él ez az új állatfaj.
*
Mióta megjelent a kazetta, azóta egyfolytában vitatkoznak róla
szak- és nem szakemberek, profik és amatőrök, gyárak és a sajtó. És
közben a kazetta meghódította a világot. A pudding-próba kitűnően
sikerült. Megettük. A kazettának olyan - vitathatatlan - előnyei
vannak, amelyekről többé már nem mond le a nagyközönség. Eltünteti a
technikát, meghagyja a zenét. Kell-e több ennél?!
Kell.
A kazetta, a maga egyszerűségében, biztos sikert és biztos
korlátokat ígér. A siker ismert - a korlátok kevésbé. Közismert
viszont, hogy kompakt-kazettás stúdiómagnó nem létezik.
Szuper-specifikációk vannak ugyan, de ezek sem tüntethetik el azokat a
korlátokat, amelyek az orsós és a kazettás magnókat elválasztják, és
amelyek miatt ma is, az orsós az igazi.
Mik is a problémák?
Először is nem elég széles a szalag. Minél keskenyebb a sáv, annál
rosszabb a jel-zaj viszony. Mit lehet tenni? Semmit.
Második a korlátozott szalagsebesség, amely egyszerű eszközökkel
növelhető volna ugyan - de akkor csökken a műsoridő. Vékonyabb
szalagot használni pedig azért nem jó, mert annak rosszabbak a
mechanikai (és bizonyos elektronikai) jellemzői.
Az áthallási csillapítás, sajnos, áldozatául esett a monó-sztereó
kompatibilitásnak. Ugyanis a kazettás magnókon a bal és jobb csatorna
szomszédos, a fejeket tehát nem lehet olyan jól árnyékolni, mint a
hagyományos készülékeken. Hasonló eredménnyel jár, hogy mivel a
kazetta méretei miatt a fejek mérete is korlátozott, le kell mondani a
lejátszófejek dupla árnyékolásáról: újabb pofon a jel-zaj viszonynak.
Frekvenciaátvitel a magas tartományban. A magnófejeken a rés
szélessége másfél-két mikron, és a magnófejeket mozgatnunk kell,
ide-oda... A frekvencia, mondjuk, 16 kHz, a szalagsebesség 4,76 cm/s
és a szalagvezetésről a kazetta "gondoskodik". Mindez együttvéve máris
kitűnő alapanyagnak ígérkezik egy technikai rémtörténethez, és
aggodalmaink a mérések után bizony kétségbeesésre változnak. Nagyon
drága és nagyon jónak mondott kazettás magnót mértem; profi gépekhez
szokott lelkem rosszat várt, de azért nem ennyire... A 20 kHz-re
specifikált frekvenciamenet néha nem haladta meg még a 10 kHz-et sem,
így aztán a fázismérés csak egy halvaszületett kísérlet maradt.
Ezután már csak kegyelemdöfésnek számít az olyan apróság, hogy az
egyenfutás (nyávogás) ki van szolgáltatva a kazetta minőségének.
A kazetta korlátok közé szorítja az előnyöket is, amelyek a
háromfejes kiviteltől várhatók. A résre ugyanis a kazettában levő
filcpapucsnak kell rászorítania a szalagot. De melyik résre? Aki vett
már a kezébe kazettát, tapasztalhatta, hogy a filcpapucs helyzete
ugyancsak bizonytalan. Ki állítja, hogy két egymás melletti fejrésre
az ilyen papucs úgy nyomja rá a szalagot, hogy a szalag és a fej
kontaktusa azonos marad? (Aggodalmam nem ösztönös: sok-sok
körültekintő mérés szomorú végterméke.)
Meghökkentő, hogy mindezek ellenére valóban vannak kitűnő hangú
kazettás masinák. Jól szólnak. Más azonban a jó, és megint más az,
amire azt mondhatnánk: majdnem tökéletes. A kettő között mély szakadék
tátong. Hogyan lehetne hidat verni e szakadék fölé? Sok ilyen
igyekezetnek lehetünk tanúi.
A ma már gyakran alkalmazott kettős hajtás jót tesz az
egyenfutásnak: függetlenné válik a kazettától. Nem olcsó játék.
Mások két sebességű kazettás készülékkel kísérleteznek. A 9,5
centiméteres szalagsebesség sokat javít a minőségen, persze, a
játékidő rovására. Jellemző viszont, hogy próbálkoznak a 4,76/2,38-as
sebességgel is... (A szerkesztő megjegyzése: semmi kifogásunk ellene.
Viszont nevezzük végre a nevükön a paramétereket. A "szalagsebesség"
rubrika fölé tehát helyesebb lenne "szalaglassúságot" írni.
Javaslatunkat ezennel az IEC tudomására hozzuk.)
Beváltak a mind gyakrabban alkalmazott keményfém fejek is, ezekkel
lényegesen jobb áthallási csillapítás érhető el, mint például a
ferrittel, és az élettartamuk is kielégítő. Sőt, ezekkel jobban lehet
felmágnesezni a metál szalagokat. A Sony cég például, legújabb
készülékein, már "Sendust&Ferrit" fejet használ a korábbi
"Ferrit&Ferrit" helyett. Egyre precízebb fejmozgató mechanikák látnak
napvilágot; habár az eredmény láttán mi még kételkedve mozgatjuk a
fejünket... Egyszóval, a minőségen javítani csak nem egyszerű és nem
olcsó félmegoldásokkal lehet...
Volna-e teljes megoldás a félmegoldások helyett? A Mechanikai
Laboratórium és a Magyar Rádió régóta dédelgetett közös terve, hogy
legyen végre egy olyan, automata stúdiómagnó, amely emberi beavatkozás
nélkül bonyolítja le a műsort. Kikeresné a szalagtárból a kívánt
műsorszámot, a megadott időpontban lejátszaná, aztán visszahelyezné a
szalagtárba, és így tovább, folyamatosan. Mondhatnánk: a kompakt
kazettát erre a célra találták ki. Egyszerűen kezelhető, idehaza
beszerezhető, olcsó. Egyetlen feladatunk van csak: elérni, hogy a
magnókészülék a kazettából egy mechanizmus segítségével kihúzza a
szalagot, külső pályára helyezze, felvétel vagy lejátszás után pedig a
kazettába szépen visszaeressze - és kész. Kolombus tojása.
(Strucctojása. A szerk.)
Mit is tud ez a készülék? A szalagsebesség máris 9,5 cm/s, és ez
itt nem okoz gondot, mivel a kazetták csak egy-egy műsorszámot
tartalmaznak, a műsoridő tehát csak néhány perc. A mechanizmus a
szalagot hagyományos stúdiómagnó-fejek elé tereli. A futási
egyenletességet kettős hajtással garantáljuk. Precíz terelőegységek
egyengetik a szalag útját a három fej előtt. Egyszóval, a kazetta
elveszíti minden funkcionális hátrányát, megtartja viszont előnyeit a
tárolásban. (Hogy a készülék prototípusa tíz év alatt sem nyerte el
végleges formáját s még fel sem vetődött, hogy gyártsuk - ez már nem
műszaki kérdés...) A mérés egyébként tökéletesen pozitív eredményt
adott. A Rádióban egy összehasonlító meghallgatáson egy sztereó
stúdiómagnó volt az "ellenfél", 19 cm/s szalagsebességgel - és a
különbség megállapíthatatlan volt. A kazettásnak annyi előnyt adtunk,
hogy dolbyztuk, dehát a 9,5-es szalagsebesség miatt erre rászorult. (A
szerkesztő megjegyzése: elismerjük az új készülék erényeit, de
gyanítjuk, hogy a különbség hosszabb távon bizonyára kimutatható -
annak ellenére, hogy a Dolby itt "A"-típusú volt.)
Aztán, néhány évvel ezelőtt, nagy örömünkre, megjelent a piacon az
ELCASET. Minden elképzelésünket megvalósította - mégpedig nem a
stúdiók, hanem a nagyközönség számára. A szalag 6,3 mm széles, a
kazettából kihúzható. A sebesség 9,5 centiméter, de elvben nagyobb is
lehet. Kívül elhelyezett fix fejek. Kettős hajtás. Minden, ami szép és
jó. Szóval, mint egy álom. S mint mindig, az álom most is
szertefoszlott. Ha nem is hivatalosan, de az ELCASET meghalt. Ma már a
japánok sem reklámozzák; a készülékek eltűntek. Hja, a gazdaságossági
megfontolások oltárán sok áldozat elvérzett már.
Marad tehát a dilemma, továbbra is: kazettás vagy orsós? Ne
döntsünk a specifikációk alapján. A mérések már jobb támpontot adnak.
Sok pénzt kell kifizetni egy kazettásért ahhoz, hogy megközelítsük egy
közepes orsós magnó minőségét. És a kazetta mégis hódít. Korunkban
fontos tényező a praktikum. Ha elegendő a jó, és nem kell a még jobb,
maradhat a kazetta. És él bennünk a remény, hogy az ELCASET - vagy
valami hasonló - feltámad halottaiból. Hogy végre megteremtődik a
praktikum, az olcsó ár és a jó minőség "szentháromsága". Addig pedig
marad a kétség.
A véleményünk erről mindenesetre egységes...
Haffner István