A Bextrén-nemzedék |
(Külföldi hangszórók)
"Miért éppen ezek?" Mindig így kell rákérdezni azokra a nyugati
holmikra, amelyek nyilvánosságot kapnak a Hifi Magazinban vagy
bármilyen más hazai sajtótermékben. Miért éppen ABC-111 az ALFA cégtől
- miért nem inkább az OMEGA gyár XYZ-999-es modellje? Miért pont ezt
(vagy azt) választottuk a világpiacon nyüzsgő sok tízezer
hifi-produktum közül?
*
Mi is mindig így tesszük fel a kérdést önmagunknak, és meg is
felelünk rá, eképpen: Eltekintve a kuriózumoktól, néhány izgalmas
futurisztikus csodától és azoktól, amelyekkel az etalonjainkat
hitelesítjük, csakis olyan készülékkel foglalkozunk, amelynek elvben
esélye van rá, hogy forgalomba kerüljön Magyarországon.
Különösen sokat kell majd foglalkoznunk a hangsugárzókkal, a hifi
és méginkább a magyar hifi Achilles-sarkával. Kétségtelen, hogy
előbb-utóbb a magyar gyárak is megteszik a magukét, tehát lesz majd jó
hangdoboz, forintért és olcsón - legalábbis nem "Bizó"-áron. Sajnos,
az ősi magyar időhatározó, ez az "előbb-utóbb" nem nyugtatja meg a
türelmetlen zenebarátokat. Ők ugyanis tisztában vannak vele, hogy Time
Is Money, vagyis az idő pénz - sőt, ők még azt is tudják, amivel az
angolok nem gondolnak, tudniillik hogy a Money, amibe a Time kerül,
nem forintban, hanem konvertibilis devizában értendő.
Abból meg kevés van. És előbb olyasmit veszünk belőle, ami tényleg
közérdekű: citromot, kávét (a kávé a lapcsinálásnak is létfontosságú
üzemanyaga; az újságíró ereiben vér helyett kávé folyik) - és csak ami
marad, azon osztozhatnak a különféle szekták, a fotósok, a hifisták, a
bélyeggyűjtők és a többiek. S ha megvan is a pénz, mit hozasson be a
kereskedő a dollárjain? Sztereó-dolbys-metálos-magnót egyetlen
felnőttnek, vagy helyette inkább három magnórádiót a tizenéveseknek?
Fogas kérdés.
Viszont nincs még egy olyan hifi-láncszem, amelyen annyi devizát
lehetne megtakarítani, mint a hangdobozon. A hangsugárzó sokkalta
bonyolultabb jószág, mint a laikus hinné, de a szíve, lelke, tüdeje
azért mégiscsak a motor: a hangszóró. Amit ezenkívül megfizetünk
benne, az mindenekelőtt egy becsületes, de viszonylag egyszerű
elektronika, aztán a famunka, a hangszóróselyem, a csomagolás és
sok-sok levegő - mert annak a szállítását szintén meg kell fizetni,
mégpedig devizában, egészen a magyar határig. (A levegőnek persze most
ne a súlyára: a térfogatára gondoljunk.) Világos, hogy az egész
csomagból csak a hangszórót érdemes behozatni, ennyire talán még futja
a devizakeretből. Sajnos, vannak aztán szemmel nem látható dolgok is a
hangdobozban: a tervezők tudása, tapasztalata és a kísérletekbe
fektetett költség. Ezekre is szükségünk volna - de már nem maradt
rájuk egyetlen árva centünk sem.
Hangszórót tulajdonképpen nagyon kevesen gyártanak. A legtöbben
csak összevásárolják a "motorokat", és aztán dobozolnak rogyásig, mint
az Őrnagy a Tótékban, Örkény darabjában. Általában nem szívesen állnak
szóba azokkal, akik csak hangszórót vennének tőlük, meg persze a
keresztváltó rajzát kérik. A közvetítőktől tehát nincs mit várnunk.
Azokat kell megkeresnünk (kevesen vannak!), akik maguk gyártanak
hangszórót mások és persze a saját üzemeik számára. Tőlük kérünk
ismeretanyagot is - annyit, amennyit csak adnak. Valószínű, hogy az
igazán lényeges információt szűk marokkal mérik, hiszen féltik a
konkurenciától a saját késztermékeiket. Ez annyira magától értetődő
dolog, hogy nem is szabad megütődni rajta.
Ezek tehát azok a körülmények amelyeknek ismeretében hangszórókat
kértünk vizsgálatra két neves külföldi cégtől. (A famunkáért
köszönetet mondunk a Budapesti Bútoripari, illetve a Szék- és
Kárpitosipari Vállalatnak.)
Az Audax, a KEF és a Bextrén
Londonban sej, van számos utca, és minden sarkon egy
hangdobozgyár. Némelyikük maga állítja elő a hangszóróit is, mások
(Rogers, Spendor) csak a legfontosabb motorokat készítik
"sajátkezűleg" - a többség azonban "szelíd motoros", azaz: minden
meghajtó egységet mástól vásárol. Különösen sokan építkeznek a brit
KEF és a francia Son Audax hangszóróiból, nem egyszer mindkettőből
vegyesen, mint a Celef vagy a Tangent Acoustics teszi. A legutóbbi
Hi-Fi Choice - Colloms könyve - 60 hangdobozt mutat be, és az
adatlapjukat nézegetve 17 helyen bukkanunk az Audax nevére.
Mulatságos, de még a Sanyo Hi-Fi One és a Toshiba SS 100 GB jelű,
japán modelleknek is Audax a motorja! A KEF nevével 9 helyen
találkoztunk, de ebbe már beleszámítottuk az angol gyár négy
sajátkonstrukciójú dobozát, tehát a KEF Celeste III. jelűt is -
amelynek viszont Audax-csipogója van. Még annyit, hogy az angol
hifi-újságok tervezte "monitorok" is főleg e két cég gyártmányain
alapulnak. Az Audax (ejtsd: Óda) komplett hangdobozairól nem zengenek
Audax-kat a hifisták: a francia gyár hangszóróiban rejlő potenciált
inkább csak a kis speciálcégeknek sikerült igazán kiaknázniuk.
A KEF is főleg azóta próféta a saját hazájában, amióta megtervezte
a rendkívül bonyolult és módfelett drága R105 monitort (a HFM 5.
számának címlapján látható Misztikus Ódon Várkastélyt). Olcsóbb
hangszóróiból nem ő maga, hanem a BBC tervezőcsoportja alkotott
maradandót. Az LS3/5A jelű minimonitor, amelyet licenc alapján a
Rogers és mások gyártanak, a KEF B110 és T27 hangszórók hangján szólal
meg. Ez a Rogers LS3/5A alig nagyobb, de Angliában háromszorta
drágább, mint a VT Minimax, és rendkívül ravasz keresztváltója van. Az
a konstrukció, amelyet a KEF ad meg a boltban is kapható, olcsó
B110/T27 hangszórókhoz, aligha ér fe1 a BBC-tervezte dobozzal -
dehát lásd előbbi közgazdasági tárgyú eszmefuttatásunkat, a
technológia dollár-vonzatáról.
Most már tudjuk tehát, hogy ki a KEF és az Audax - de ki az a
Bextrén? Nos, nem ki, hanem mi: egy műanyag, amelyből újabban
hangszórómembránt készítenek. (Lásd: HFM 3. szám, "Referenciák",
Spendor BC1.) A hagyományos papírmembránoknak sok hibájuk van: nem
eléggé homogén az anyaguk, nem nyelik el a saját önrezgésüket, ezért
mindenesetre erősen impregnálni kell őket mindenféle viszkózus
kenceficékkel. Ezt mindenki meg is teszi; valóban "hagyományos"
papírmembrán a hifiben ma már úgyszólván nem létezik. Radikálisabb
megoldás, ha sikerül felcserélni a papírt valami homogén, könnyen
gyártható anyaggal. Két kezünkön, két lábunkon sem tudnánk
megszámlálni, hány gyár ajánl a papír helyett műanyagot, fémet,
esetleg "szendvicset" a kettőből és egyebet.
A kísérletezés roppant költséges, ezért a hangszórógyárak
kapva-kaptak egy váratlanul jött recepten, amelyre a
csomagolástechnikai iparágban bukkantak. A Bextrén: egy
polisztirén-neoprén keverék, amelyből igen jó hangszórómembránt lehet
készíteni, különösen, ha a felületét még impregnálják
polivinil-acetáttal és egyebekkel. (Itt most gyorsan abbahagyjuk - nem
értünk a vegyészethez.) A találmány nem világraszóló, de bevált. Sok
jó hangsugárzóban találunk Bextrén-membránt; azt mondják, az a
legnagyobb előnye, hogy elnyeli a hátulról érkező (a doboz belsejéből
visszasugárzó) rezgéseket, tehát "színezetlenebb" a hangja. Vannak,
akik nem rokonszenveznek vele, dehát mindennel így van ez a hifiben.
Kétségtelen, hogy erősen impregnált papírmembránnal is kitűnő
hangsugárzók készülnek - másrészt pedig a Bextrén sem garantálja a
High Fidelityt. Technológiai szempontból azonban feltétlenül jobb a
papírnál a Bextrén (és általában a műanyag): egyformábbak lesznek a
sorozatban gyártott membránok, és valószínűleg az élettartamuk is
hosszabb. A Bextrént egyébként mind újabb műanyagok követik.
Mostanában a polipropilénről olvasni sokat, többen pedig bizonyos
üvegszálas kompozíciókat propagálnak - például az Audiophile magazin
is (lásd sajtószemle rovatunkat).
Az Audax választéka rendkívül bő, és a gyár hifire szánt
hangszórói között sok a Bextrén-membránú. A KEF csak 6-7 féle
hangszórót kínál; a mély-közép és a középsugárzók anyaga itt is
Bextrén.
Audax BEX40
Miből is áll egy hangsugárzó?
Nézzünk például egy jó 40 literes, kétutas basszreflex-dobozt. A
csipogó nyilván egy dóm. A mély-középsugárzó körülbelül 20 centiméter
átmérőjű lesz. Kell még egy keresztváltó, aztán néhány kábeldarab,
csavar, csatlakozó-aljzat. A basszreflex-dobozok egyik válfajában a
reflexnyílást belül meghosszabbítják, "hangolják" egy csővel. Tegyük
ide még ezt a csövet, és kész a hangsugárzónk - a BEX 40.
Nem felejtettünk ki semmit - csupán egyet: magát a dobozt. A BEX
40 ugyanis úgynevezett kit, azaz a készterméknél jóval olcsóbban
megvásárolható, és még olcsóbban szállítható rendszer, amelyhez a
famunkát a vevő vállalja magára. Amikor otthon kibontja a csomagot,
talál benne egy rendkívül precíz leírást, amelynek alapján szabványos,
22 mm vastag bútorlapokból könnyűszerrel összeácsolhatja a fadobozt.
(Asztalosunk gond nélkül eligazodott a rajzon.) A csillapítóanyag
üveggyapot - ezt már nem mellékeli a gyár, pedig nem is olyan könnyű
beszerezni. Mi elég sokat mászkáltunk utána.
Karcsú, csinos oszlop a BEX 40. Még egy hanglemezen is elfér a
talpa, viszont 90 centiméter magas; a síkjában hátrább húzott
dómsugárzó körülbelül az ülő ember fejmagasságába esik. A 21
centiméter átmérőjű mély-középsugárzót (abban van a BEX!) még egy
fügefalevél sem takarja. A formaterv nekünk is nagyon tetszik, de
nagytakarításkor ajánlatos lesz fal felé fordítani a hangszórót,
nehogy megismerkedjék egy repülő partvisnyéllel. A gyerekeket is
ajánlatos távoltartani tőle. A dómsugárzó viszont védve van: már eleve
beborította a gyár egy finom dróthálóval.
A basszreflex-nyílás odabenn folytatódik: egy könyökben
meghajlított, 80 mm átmérőjű PVC-cső "hangolja ki" a rendszert. A
doboz előlapját és hátoldalát merevítőléc köti össze, ezzel már
ügyeskedni kellett. Belülről az oldalfalakat - az előlap kivételével -
25-30 milliméteres üveggyapottal borítottuk, az Audax javaslata
szerint; a hátlap felső, hangszórók mögötti szakaszát dupla béléssel
láttuk el. (Az üveggyapottal sokat kínlódtunk és utána sokáig
vakaróztunk. Az ellenségünknek sem kívánunk rosszabb munkát.)
A mélyhangszóró 8 ohmos, rezonanciafrekvenciája 24±3 Hz,
terhelhetősége 40 W. A dóm is 8 ohmos, rezonanciapontját 800±80 Hz-ben
jelölik meg, terhelhetősége (csakis a szűrővel együtt!) 50 W.
Méréseink
Hangnyomás frekvencia jelleggörbe. Az 1. diagramot úgy vettük fel,
hogy a mérőmikrofon az előlap ferde síkjának középpontjára irányult.
Az 50 Hz és 12,5 kHz közötti sávban a frekvenciagörbe eltérése a
lineáristól, 1 kHz-hez viszonyítva +1; -5 dB. (Ilyenkor az 1/6
oktávnál keskenyebb beszakadásokat nem vesszük figyelembe.) Erre a
diagramra egyébként a hangdoboz párjának frekvenciagörbéjét is
rávittük. Láthatjuk, lényeges eltérés csak egyes csúcsokban található,
de ezek sem számottevőek: a "szórás" igen csekély.
A gyár ugyan 34 Hz-től specifikálja az átviteli sávot, de a görbe
50 Hz alatt már erősen esik - ez már a prospektusban közreadott
diagramból is sejthető. Az a görbe egyébként sokkal kevésbé
csipkézett, mint a miénk, hiszen a diagramok annál szebbek, minél
lassabban ír a "toll" és minél gyorsabban fut alatta a papír. Az Audax
szintírója félakkora írássebességgel mozgott, mint a miénk, a
papírfutás sebességét viszont háromszorta nagyobbra vették. Ezzel a
módszerrel jól el lehet simítani az egyenetlenségeket.
A hangsugárzó érzékenysége 84 dB (1 W, 1 m). Ez megegyezik a
használati utasításban bemutatott görbe szerinti értékkel, viszont 2
decibellel kevesebb, mint a specifikált adat.
A közeltéri mérés eredményét a 2. diagram mutatja. E görbe
felvételekor a mérőmikrofon természetesen a mélyhangszórónk
középvonalában volt.
Harmonikus torzítás. A második és harmadik harmonikus összetevőket
a 3-4. diagramon figyelhetjük meg. Előbb csak 1 wattot adtunk a
hangsugárzó sarkaira, majd pedig akkora teljesítményt - ezuttal 20
wattot -, amelynek hatására a rendszer 96 decibelt képes lesugározni 1
kHz-en. A torzítás ilyenkor természetesen megnő.
Az impedancia frekvencia jelleggörbe (5. diagram) pontosan olyan,
mint amilyet az Audax megad.
Irányjelleggörbe. Jólismert kör alakú diagramunkon (6.) a BEX 40
polárgörbéjét adjuk meg 1, 4 és 16 kHz-en. A dómsugárzó itt derekasan
viselkedik: egy legalább 60 fokos szögben egyenletesen sugároz.
A burst-átvitel oszcillogramjait 1-5. képünkön adjuk meg, a 74.
oldalon (helyszűke miatt 90 fokkal elfordítva).
Szeánsz
Noha a BEX kifejezetten olcsó modell, mi lényegesen többet vártunk
tőle. (Avagy: ennyi pénzért nem szabad szebben szólnia?) Azt hittük,
adu van a kezünkben, amelyet máris kivághatunk az asztalra. Nem
kevesebbre számítottunk, mint hogy az Audax legalább bizonyos
zeneszámokat ugyanolyan jól fog tolmácsolni, mind a Spendor. Túl szép
lett volna - sancta simplicitas! -, de azért a próba nem volt
haszontalan.
Sajnos, valahol a középsávban baj van. Nincs annyi gyakorlatunk,
hogy megmondjuk, hol, de úgy 1,5 és 4 kHz között csúnya sziszegést
hallunk; a hangkép zeneietlen, fárasztó. Még azt sem tudjuk eldönteni,
melyik a ludas: a BEX, a csicsergője vagy ami a kettő között van.
Pedig érdemes lesz utánajárni, mert van a BEX 40-nek egy figyelemre
méltó erénye is. Olyan a basszusa, hogy a Spendor néha nem győzött
csodálkozni rajta. És nem is holmi "nagymennyiségű", döngő, rezonáns
mélyhang ez, hanem tiszta, jól megfogott - soha rosszabbat egy ekkora
hangszóróból. Lehet, hogy a csicsergőt kellene csicserél...
kicserélni? Netalán a keresztváltót? Esetleg egy harmadik hangszóró,
egy középsugárzó hiányzik a BEX-ből? A gyártól aligha fogjuk megtudni.
Egyszer, ha lesz időnk; felboncoljuk ezt a dobozt.
KEF B110/T27
Mintha előre láttuk volna az Audax fiaskóját, vagyis hogy az olcsó
kitnek csupán valamelyik fődarabja lesz kedvünkre való - a KEF-től
csak a hangszórókat kértük el. (Valójában a KEF-motorokat már sokkal
régebben megkaptuk, csak képtelenek voltunk időt szakítani a
dobozkészítésre, az X-váltó-gyártásra.) Persze, a Rogers LS3/5A
példája lebegett a szemünk előtt: de szép is lenne, ha mi is hasonló
hangot tudnánk kicsiholni ezekből a pici hangszórókból. A B110
azonban, meg a T27 is, egyenként alig 8-10 fontba kerül az angol
boltokban, s így csupaszon olyanok csupán, mint a közkatona, akiről
tudjuk, hogy a marsallbot a tarsolyában van. Ami technikai információt
mellékelnek hozzá, azt a célt szolgálja, hogy a vevőnek könnyen és
egyszerűen elkészüljön a hangdoboza.
Az ilyesfajta hangszórók egyébként, mint amilyen a B110, nem igazi
"dohogók", még csak nem is mélyközépsugárzók. "Zengők" csupán,
amelyek mindazonáltal vannak annyira szélessávúak, hogy ki lehessen
játszani őket egy minibox mélyközépsugárzója gyanánt - de azért 80 Hz
alatt ne várjunk tőlük számottevő jelet. Igazi üzemi tartományuk
300-400 Hz fölött kezdődik. Ezért a KEF is kétféleképpen specifikálja
a B110-et. Vagy 7,26 literes dobozt ír elő, miniboxnak, vagy pedig
csak 4,25 litert - ebben az esetben viszont csak középsugárzó lesz
belőle, és a frekvenciaátvitelét 400 Hz alatt is meg kell nyirbálni,
lehetőleg 18 decibel/oktáv meredekséggel. Ha így használják, akkor
sokkal jobban terhelhető is.
A B110/T27 kombinációt 7,26 literes dobozba építettük - az előírás
csak ennyi. Egy régebbi KEF-iromány dobozméreteket is közöl, és mi
végeredményben ezt a dobozt építettük meg, csak a Minimax-formájú
ládácskának nem az oldalsó, széles, hanem a keskenyebb oldalát
tekintettük homlokzatnak. Így nagyobb távolság adódik a B110 háta
mögött; tapasztalataink szerint a hangszórók nem szeretik, ha
besúvasztják őket az előlap és a hátfal közé. A T27 csipogót 16
milliméterrel balra toltuk a doboz középvonalából - nem meggyőződésből
ugyan, hanem mert a rajzon így láttuk. A keresztváltót, a DN13 Type
SP1017 jelűt szintén a gyári ajánlás alapján készítettük el.
Méréseink
A mérések után "lelombozódtunk".
A frekvencia jelleggörbe (I. diagram) nagyon egyenetlen, sehol egy
nyugodt szakasz. A magas hangok mintha "vobulálva" lennének, 1 kHz
környezetében egy teknő van, alatta egy leszívás, 3-4 kHz között pedig
- ott, ahol a fül a legérzékenyebb - erős kiemelés. Itt valami nem
stimmel.
Utánanéztünk hát, mit produkálnak a hangszórók önmagukban; mindent
hagytunk, ahogy volt, csak kikötöttük a keresztváltót. A mélysugárzó
görbéjét a 2. diagram, a csipogóét a 3. diagram ábrázolja. Összevetve
ezeket a komplett hangsugárzó görbéjével, látjuk, hogy 900 Hz körül
nincs hiány, a bajt tehát csak a szűrő okozhatja. A magas frekvenciák
"szőrösségéért" viszont mindenképpen a dóm felel - nincs rá mentség.
Ezekután felrajzoltattuk a keresztváltó frekvenciagörbéjét is (4.
diagram). Most már magyarázható az 1 kHz alatti lyuk. A crossover
kapcsolásából is látható, hogy itt egy soros rezgőkörrel szívatják le
az energiát - csak ez a rezgőkör egy kicsit mohón szív. Amikor ezt a
tagot kikötöttük a keresztváltóból, az 5. ábrán látható, tökéletesen
előírásos szűrőkarakterisztikát kaptuk. Ettől kezdve így használtuk a
keresztváltót, és a doboz frekvenciaátviteléről a 6. diagramon látható
görbét kaptuk. A durva leszívás eltűnt, 1 kHz körül a szint
valamelyest megemelkedett - egyéb változást nem tapasztaltunk. (Később
elkészítettük a szívókörnek egy "szolidabb" változatát is, de arról
még nincsenek méréseink.)
A közeltéri méréssel készült görbét a 7. ábrán szemléltetjük. A 8.
diagramon együtt futtatjuk a két hangsugárzó frekvenciagörbéjét.
Valóban együtt futnak, és ez azt jelenti, hogy kifogástalan
példányokat kaptunk, a gyári szórás pedig kicsi. Csak 1-1,5, illetve
16-20 kHz között mutatkozik 1-2 dB eltérés, valamint 4 kHz környékén
egy keskenyebb sávban 2-3 decibelnyire távolodik el egymástól a két
görbe.
A hangnyomásban fellépő 2. és 3. harmonikus összetevők mértékét (1
W teljesítményen, illetve 96 dB hangnyomáson) a 9. és 10. diagram
szemlélteti. Az utóbbin megfigyelhetjük, hogy a torzítás itt már
szörnyen felszökik: az egészen mély hangokat a pici mélyhangszóró már
nem képes lesugározni.
A hangszórók burst-jelekre adott válaszát a 857, 1750, 2315, 5380
és 12980 Hz-es frekvencián fotóztuk le. Magasabb frekvenciákon, ahol
az átviteli görbe nagyon "rángatódzott", a burst-jelek is csúnyák.
Végig nyúlványok jelentkeznek a jel megszűnte után, sőt: 5380 Hz-en
például kénytelenek voltunk a jel és a szünet arányát a szokásos
30/30-ról 30/40-re növelni, nehogy minden egybefolyjon. A jel
megszűnte után a hangsugárzó képtelen volt "lecsengeni" - mi több, még
a hasznos jel amplitúdója is megnőtt, holott a villamos és akusztikai
jelek arányát előzőleg minden frekvencián azonosra állítjuk.
Az impedancia változását a 11. diagramon szemléltetjük. A
specifikációban is megjelölt 60 Hz-en rendkívül erős rezonancia
mutatkozik, itt az impedancia a minimálértéknek csaknem tízszeresére
növekszik.
Irányjelleggörbét ismét 1, 4 és 16 kHz-en vettünk fel. A kis dóm
16 kHz-en széles sávban sugároz (12.)
Audax BEX40 - diagramok és oszcillogramok
KEF B110/T27 - diagramok és oszcillogramok
Szeánsz
Mit is mondjunk.
Ezek a kis dobozok így, ebben a formájukban nem szólnak úgy, hogy
számításba vehessük őket. Amilyen a frekvenciagörbéjük, olyan a
hangjuk: harsány, recsegő, basszusnélküli - még ha rátoljuk őket a
falra, akkor is. Végeredményben mindig a keresztfrekvencián ágaskodó
púpot halljuk. Ha a B110-est és a T27-est egymáshoz képest fordított
polaritással kötjük be (az előírás nem ez!), akkor a púp 3 decibellel
lejjebb száll, de a hangkép változatlan.
Lehet, hogy mi követtünk el valami ostobaságot, de el nem tudjuk
képzelni, mit. Mindent úgy csináltunk, mint máskor, csak most
(kínunkban) még lelkiismeretesebben. Nem marad más hátra, mint egy kis
spekuláció - amellyel talán indokolni tudjuk, miért szeretnénk még
foglalkozni a KEF B110/T27-tel.
A hifi-sajtóban elég gyakran szóba kerül a B110-es hangszóró.
Mindig megállapítják róla, hogy a frekvenciagörbéje nem vízszintes,
hanem 1,5-2 dB/oktáv meredekséggel emelkedik - nálunk is ilyesmi jött
ki. Hogyan tudhat megtáltosodni ez a furcsa karakterisztikájú
hangszóró?
Hát úgy, hogy rendkívül erősen ekvalizálják: a keresztváltóban
egyenlítik ki a frekvenciamenet anomáliáit. Vegyük csak kézbe a 2.
diagramot, és billentsük egy kicsit félre a fejünket. Ha a viszonyítás
vonalát ferdén, jobbra felfelé húzzuk meg, kiderül, hogy a B110
jelleggörbéje tulajdonképpen ±2 decibelen belül tartható 200 Hz és 5
kHz között - csak tudni kell a forszát.
Másképp aligha megy ez, csakis az érzékenység rovására. Ahol túl
nagy a hangnyomás, le kell faragni belőle, és ha ez sikerül, akkor a
kis KEF érzékenységéből nem marad több, mint 82-84 dB - annyi,
amennyit 200 Hz körül tud a B110.
Vagyis annyi, amennyit a Rogers L53/5A minimonitor tud.
HFM