A Bextrén-nemzedék



    (Külföldi hangszórók)


    "Miért  éppen  ezek?"  Mindig  így  kell  rákérdezni  azokra a nyugati
    holmikra,   amelyek  nyilvánosságot  kapnak  a  Hifi  Magazinban  vagy
    bármilyen más hazai sajtótermékben. Miért éppen ABC-111 az ALFA cégtől
    -  miért  nem inkább az OMEGA gyár XYZ-999-es modellje? Miért pont ezt
    (vagy   azt)   választottuk   a   világpiacon   nyüzsgő   sok  tízezer
    hifi-produktum közül?

                                      *

        Mi  is  mindig  így  tesszük  fel a kérdést önmagunknak, és meg is
    felelünk  rá,  eképpen:  Eltekintve  a  kuriózumoktól, néhány izgalmas
    futurisztikus   csodától   és  azoktól,  amelyekkel  az  etalonjainkat
    hitelesítjük,  csakis  olyan készülékkel foglalkozunk, amelynek elvben
    esélye van rá, hogy forgalomba kerüljön Magyarországon.
        Különösen  sokat kell majd foglalkoznunk a hangsugárzókkal, a hifi
    és  méginkább  a  magyar  hifi  Achilles-sarkával.  Kétségtelen,  hogy
    előbb-utóbb a magyar gyárak is megteszik a magukét, tehát lesz majd jó
    hangdoboz,  forintért  és olcsón - legalábbis nem "Bizó"-áron. Sajnos,
    az  ősi  magyar  időhatározó,  ez az "előbb-utóbb" nem nyugtatja meg a
    türelmetlen zenebarátokat. Ők ugyanis tisztában vannak vele, hogy Time
    Is  Money,  vagyis  az idő pénz - sőt, ők még azt is tudják, amivel az
    angolok  nem  gondolnak,  tudniillik hogy a Money, amibe a Time kerül,
    nem forintban, hanem konvertibilis devizában értendő.
        Abból meg kevés van. És előbb olyasmit veszünk belőle, ami tényleg
    közérdekű:  citromot,  kávét (a kávé a lapcsinálásnak is létfontosságú
    üzemanyaga; az újságíró ereiben vér helyett kávé folyik) - és csak ami
    marad, azon osztozhatnak a különféle szekták, a fotósok, a hifisták, a
    bélyeggyűjtők  és  a többiek. S ha megvan is a pénz, mit hozasson be a
    kereskedő   a   dollárjain?   Sztereó-dolbys-metálos-magnót   egyetlen
    felnőttnek,  vagy  helyette inkább három magnórádiót a tizenéveseknek?
    Fogas kérdés.
        Viszont  nincs  még egy olyan hifi-láncszem, amelyen annyi devizát
    lehetne  megtakarítani,  mint  a  hangdobozon.  A hangsugárzó sokkalta
    bonyolultabb  jószág,  mint  a laikus hinné, de a szíve, lelke, tüdeje
    azért  mégiscsak  a  motor:  a  hangszóró.  Amit ezenkívül megfizetünk
    benne,   az  mindenekelőtt  egy  becsületes,  de  viszonylag  egyszerű
    elektronika,  aztán  a  famunka,  a  hangszóróselyem,  a csomagolás és
    sok-sok  levegő  -  mert annak a szállítását szintén meg kell fizetni,
    mégpedig devizában, egészen a magyar határig. (A levegőnek persze most
    ne  a  súlyára:  a  térfogatára  gondoljunk.)  Világos,  hogy az egész
    csomagból csak a hangszórót érdemes behozatni, ennyire talán még futja
    a devizakeretből. Sajnos, vannak aztán szemmel nem látható dolgok is a
    hangdobozban:  a  tervezők  tudása,  tapasztalata  és  a  kísérletekbe
    fektetett  költség.  Ezekre  is  szükségünk  volna - de már nem maradt
    rájuk egyetlen árva centünk sem.
        Hangszórót  tulajdonképpen  nagyon  kevesen gyártanak. A legtöbben
    csak összevásárolják a "motorokat", és aztán dobozolnak rogyásig, mint
    az Őrnagy a Tótékban, Örkény darabjában. Általában nem szívesen állnak
    szóba  azokkal,  akik  csak  hangszórót  vennének  tőlük, meg persze a
    keresztváltó  rajzát  kérik.  A közvetítőktől tehát nincs mit várnunk.
    Azokat  kell  megkeresnünk  (kevesen  vannak!),  akik  maguk gyártanak
    hangszórót  mások  és  persze  a  saját  üzemeik számára. Tőlük kérünk
    ismeretanyagot  is  -  annyit, amennyit csak adnak. Valószínű, hogy az
    igazán  lényeges  információt  szűk  marokkal  mérik,  hiszen féltik a
    konkurenciától  a  saját  késztermékeiket. Ez annyira magától értetődő
    dolog, hogy nem is szabad megütődni rajta.
        Ezek  tehát azok a körülmények amelyeknek ismeretében hangszórókat
    kértünk   vizsgálatra   két   neves  külföldi  cégtől.  (A  famunkáért
    köszönetet   mondunk  a  Budapesti  Bútoripari,  illetve  a  Szék-  és
    Kárpitosipari Vállalatnak.)

    Az Audax, a KEF és a Bextrén

        Londonban   sej,   van   számos   utca,   és   minden  sarkon  egy
    hangdobozgyár.  Némelyikük  maga  állítja  elő a hangszóróit is, mások
    (Rogers,    Spendor)    csak   a   legfontosabb   motorokat   készítik
    "sajátkezűleg"  -  a  többség  azonban  "szelíd motoros", azaz: minden
    meghajtó  egységet  mástól  vásárol. Különösen sokan építkeznek a brit
    KEF  és  a  francia  Son Audax hangszóróiból, nem egyszer mindkettőből
    vegyesen,  mint  a  Celef  vagy a Tangent Acoustics teszi. A legutóbbi
    Hi-Fi  Choice  -  Colloms  könyve  -  60  hangdobozt  mutat  be, és az
    adatlapjukat   nézegetve   17   helyen   bukkanunk  az  Audax  nevére.
    Mulatságos,  de  még  a  Sanyo  Hi-Fi One és a Toshiba SS 100 GB jelű,
    japán  modelleknek  is  Audax  a  motorja!  A  KEF  nevével  9  helyen
    találkoztunk,   de   ebbe  már  beleszámítottuk  az  angol  gyár  négy
    sajátkonstrukciójú  dobozát,  tehát  a  KEF  Celeste  III.  jelűt is -
    amelynek  viszont  Audax-csipogója  van.  Még  annyit,  hogy  az angol
    hifi-újságok  tervezte  "monitorok"  is  főleg  e két cég gyártmányain
    alapulnak.  Az Audax (ejtsd: Óda) komplett hangdobozairól nem zengenek
    Audax-kat  a  hifisták:  a francia gyár hangszóróiban rejlő potenciált
    inkább csak a kis speciálcégeknek sikerült igazán kiaknázniuk.
        A KEF is főleg azóta próféta a saját hazájában, amióta megtervezte
    a  rendkívül  bonyolult  és  módfelett  drága  R105 monitort (a HFM 5.
    számának   címlapján  látható  Misztikus  Ódon  Várkastélyt).  Olcsóbb
    hangszóróiból  nem  ő  maga,  hanem  a  BBC  tervezőcsoportja alkotott
    maradandót.  Az  LS3/5A  jelű  minimonitor,  amelyet  licenc alapján a
    Rogers és mások gyártanak, a KEF B110 és T27 hangszórók hangján szólal
    meg.  Ez  a  Rogers  LS3/5A  alig  nagyobb,  de  Angliában háromszorta
    drágább, mint a VT Minimax, és rendkívül ravasz keresztváltója van. Az
    a  konstrukció,  amelyet  a  KEF  ad  meg  a boltban is kapható, olcsó
    B110/T27  hangszórókhoz,  aligha  ér  fe1  a  BBC-tervezte  dobozzal -
    dehát    lásd   előbbi   közgazdasági   tárgyú   eszmefuttatásunkat, a
    technológia dollár-vonzatáról.
        Most  már  tudjuk  tehát,  hogy  ki a KEF és az Audax - de ki az a
    Bextrén?  Nos,  nem  ki,  hanem  mi:  egy  műanyag,  amelyből  újabban
    hangszórómembránt  készítenek.  (Lásd:  HFM  3.  szám,  "Referenciák",
    Spendor  BC1.)  A  hagyományos  papírmembránoknak sok hibájuk van: nem
    eléggé  homogén  az anyaguk, nem nyelik el a saját önrezgésüket, ezért
    mindenesetre   erősen   impregnálni  kell  őket  mindenféle  viszkózus
    kenceficékkel.  Ezt  mindenki  meg  is  teszi;  valóban  "hagyományos"
    papírmembrán  a  hifiben  ma  már úgyszólván nem létezik. Radikálisabb
    megoldás,  ha  sikerül  felcserélni  a  papírt valami homogén, könnyen
    gyártható   anyaggal.   Két   kezünkön,   két   lábunkon  sem  tudnánk
    megszámlálni,  hány  gyár  ajánl  a  papír  helyett  műanyagot, fémet,
    esetleg "szendvicset" a kettőből és egyebet.
        A   kísérletezés   roppant   költséges,  ezért  a  hangszórógyárak
    kapva-kaptak     egy     váratlanul     jött    recepten,    amelyre a
    csomagolástechnikai    iparágban    bukkantak.    A    Bextrén:    egy
    polisztirén-neoprén  keverék, amelyből igen jó hangszórómembránt lehet
    készíteni,    különösen,    ha    a    felületét    még   impregnálják
    polivinil-acetáttal és egyebekkel. (Itt most gyorsan abbahagyjuk - nem
    értünk  a  vegyészethez.) A találmány nem világraszóló, de bevált. Sok
    jó   hangsugárzóban   találunk  Bextrén-membránt;  azt  mondják,  az a
    legnagyobb  előnye, hogy elnyeli a hátulról érkező (a doboz belsejéből
    visszasugárzó)  rezgéseket,  tehát  "színezetlenebb" a hangja. Vannak,
    akik  nem  rokonszenveznek vele, dehát mindennel így van ez a hifiben.
    Kétségtelen,   hogy   erősen   impregnált  papírmembránnal  is  kitűnő
    hangsugárzók  készülnek  -  másrészt  pedig a Bextrén sem garantálja a
    High  Fidelityt.  Technológiai  szempontból azonban feltétlenül jobb a
    papírnál  a  Bextrén  (és általában a műanyag): egyformábbak lesznek a
    sorozatban  gyártott  membránok,  és  valószínűleg  az élettartamuk is
    hosszabb.   A   Bextrént   egyébként  mind  újabb  műanyagok  követik.
    Mostanában  a  polipropilénről  olvasni  sokat,  többen pedig bizonyos
    üvegszálas  kompozíciókat  propagálnak - például az Audiophile magazin
    is (lásd sajtószemle rovatunkat).
        Az   Audax  választéka  rendkívül  bő,  és  a  gyár  hifire  szánt
    hangszórói  között  sok  a  Bextrén-membránú.  A  KEF  csak  6-7  féle
    hangszórót  kínál;  a  mély-közép  és  a  középsugárzók  anyaga itt is
    Bextrén.

    Audax BEX40

    

        Miből is áll egy hangsugárzó?
        Nézzünk  például  egy jó 40 literes, kétutas basszreflex-dobozt. A
    csipogó  nyilván egy dóm. A mély-középsugárzó körülbelül 20 centiméter
    átmérőjű  lesz.  Kell  még  egy keresztváltó, aztán néhány kábeldarab,
    csavar,  csatlakozó-aljzat.  A  basszreflex-dobozok egyik válfajában a
    reflexnyílást  belül  meghosszabbítják, "hangolják" egy csővel. Tegyük
    ide még ezt a csövet, és kész a hangsugárzónk - a BEX 40.
        Nem  felejtettünk  ki semmit - csupán egyet: magát a dobozt. A BEX
    40  ugyanis  úgynevezett  kit,  azaz  a  készterméknél jóval olcsóbban
    megvásárolható,  és  még  olcsóbban  szállítható  rendszer, amelyhez a
    famunkát  a  vevő  vállalja magára. Amikor otthon kibontja a csomagot,
    talál benne egy rendkívül precíz leírást, amelynek alapján szabványos,
    22  mm  vastag bútorlapokból könnyűszerrel összeácsolhatja a fadobozt.
    (Asztalosunk  gond  nélkül  eligazodott  a  rajzon.) A csillapítóanyag
    üveggyapot  -  ezt már nem mellékeli a gyár, pedig nem is olyan könnyű
    beszerezni. Mi elég sokat mászkáltunk utána.
        Karcsú,  csinos  oszlop  a  BEX 40. Még egy hanglemezen is elfér a
    talpa,   viszont  90  centiméter  magas;  a  síkjában  hátrább  húzott
    dómsugárzó   körülbelül   az  ülő  ember  fejmagasságába  esik.  A  21
    centiméter  átmérőjű  mély-középsugárzót  (abban  van  a BEX!) még egy
    fügefalevél  sem  takarja.  A  formaterv  nekünk is nagyon tetszik, de
    nagytakarításkor  ajánlatos  lesz  fal  felé  fordítani  a hangszórót,
    nehogy  megismerkedjék  egy  repülő  partvisnyéllel.  A  gyerekeket is
    ajánlatos távoltartani tőle. A dómsugárzó viszont védve van: már eleve
    beborította a gyár egy finom dróthálóval.
        A    basszreflex-nyílás   odabenn   folytatódik:   egy   könyökben
    meghajlított,  80  mm  átmérőjű  PVC-cső  "hangolja ki" a rendszert. A
    doboz  előlapját  és  hátoldalát  merevítőléc  köti  össze,  ezzel már
    ügyeskedni kellett. Belülről az oldalfalakat - az előlap kivételével -
    25-30   milliméteres  üveggyapottal  borítottuk,  az  Audax  javaslata
    szerint;  a  hátlap felső, hangszórók mögötti szakaszát dupla béléssel
    láttuk   el.  (Az  üveggyapottal  sokat  kínlódtunk  és  utána  sokáig
    vakaróztunk. Az ellenségünknek sem kívánunk rosszabb munkát.)
        A   mélyhangszóró   8   ohmos,   rezonanciafrekvenciája  24±3  Hz,
    terhelhetősége 40 W. A dóm is 8 ohmos, rezonanciapontját 800±80 Hz-ben
    jelölik meg, terhelhetősége (csakis a szűrővel együtt!) 50 W.

    

    Méréseink

        Hangnyomás frekvencia jelleggörbe. Az 1. diagramot úgy vettük fel,
    hogy  a  mérőmikrofon az előlap ferde síkjának középpontjára irányult.
    Az  50  Hz  és  12,5  kHz  közötti sávban a frekvenciagörbe eltérése a
    lineáristól,  1  kHz-hez  viszonyítva  +1;  -5  dB.  (Ilyenkor  az 1/6
    oktávnál  keskenyebb  beszakadásokat  nem  vesszük figyelembe.) Erre a
    diagramra   egyébként   a  hangdoboz  párjának  frekvenciagörbéjét  is
    rávittük. Láthatjuk, lényeges eltérés csak egyes csúcsokban található,
    de ezek sem számottevőek: a "szórás" igen csekély.
        A  gyár ugyan 34 Hz-től specifikálja az átviteli sávot, de a görbe
    50  Hz  alatt  már  erősen  esik  -  ez már a prospektusban közreadott
    diagramból   is   sejthető.   Az  a  görbe  egyébként  sokkal  kevésbé
    csipkézett,  mint  a  miénk,  hiszen  a diagramok annál szebbek, minél
    lassabban ír a "toll" és minél gyorsabban fut alatta a papír. Az Audax
    szintírója   félakkora   írássebességgel   mozgott,  mint  a  miénk, a
    papírfutás  sebességét  viszont  háromszorta nagyobbra vették. Ezzel a
    módszerrel jól el lehet simítani az egyenetlenségeket.
        A  hangsugárzó  érzékenysége  84  dB  (1  W, 1 m). Ez megegyezik a
    használati  utasításban  bemutatott görbe szerinti értékkel, viszont 2
    decibellel kevesebb, mint a specifikált adat.
        A  közeltéri  mérés  eredményét  a  2.  diagram  mutatja.  E görbe
    felvételekor    a   mérőmikrofon   természetesen   a   mélyhangszórónk
    középvonalában volt.
        Harmonikus torzítás. A második és harmadik harmonikus összetevőket
    a  3-4.  diagramon  figyelhetjük  meg.  Előbb  csak  1 wattot adtunk a
    hangsugárzó  sarkaira,  majd  pedig  akkora teljesítményt - ezuttal 20
    wattot -, amelynek hatására a rendszer 96 decibelt képes lesugározni 1
    kHz-en. A torzítás ilyenkor természetesen megnő.
        Az  impedancia frekvencia jelleggörbe (5. diagram) pontosan olyan,
    mint amilyet az Audax megad.
        Irányjelleggörbe.  Jólismert  kör alakú diagramunkon (6.) a BEX 40
    polárgörbéjét  adjuk meg 1, 4 és 16 kHz-en. A dómsugárzó itt derekasan
    viselkedik: egy legalább 60 fokos szögben egyenletesen sugároz.
        A  burst-átvitel  oszcillogramjait  1-5. képünkön adjuk meg, a 74.
    oldalon (helyszűke miatt 90 fokkal elfordítva).

    Szeánsz

    

        Noha a BEX kifejezetten olcsó modell, mi lényegesen többet vártunk
    tőle.  (Avagy:  ennyi pénzért nem szabad szebben szólnia?) Azt hittük,
    adu  van  a  kezünkben,  amelyet  máris  kivághatunk  az asztalra. Nem
    kevesebbre   számítottunk,   mint  hogy  az  Audax  legalább  bizonyos
    zeneszámokat  ugyanolyan jól fog tolmácsolni, mind a Spendor. Túl szép
    lett  volna  -  sancta  simplicitas!  -,  de  azért  a  próba nem volt
    haszontalan.
        Sajnos,  valahol  a középsávban baj van. Nincs annyi gyakorlatunk,
    hogy  megmondjuk,  hol,  de  úgy 1,5 és 4 kHz között csúnya sziszegést
    hallunk; a hangkép zeneietlen, fárasztó. Még azt sem tudjuk eldönteni,
    melyik  a  ludas:  a  BEX,  a csicsergője vagy ami a kettő között van.
    Pedig  érdemes  lesz  utánajárni, mert van a BEX 40-nek egy figyelemre
    méltó  erénye  is.  Olyan  a basszusa, hogy a Spendor néha nem győzött
    csodálkozni  rajta.  És nem is holmi "nagymennyiségű", döngő, rezonáns
    mélyhang  ez, hanem tiszta, jól megfogott - soha rosszabbat egy ekkora
    hangszóróból.   Lehet,   hogy   a   csicsergőt   kellene  csicserél...
    kicserélni?  Netalán  a keresztváltót? Esetleg egy harmadik hangszóró,
    egy középsugárzó hiányzik a BEX-ből? A gyártól aligha fogjuk megtudni.
        Egyszer, ha lesz időnk; felboncoljuk ezt a dobozt.

    KEF B110/T27

    

        Mintha előre láttuk volna az Audax fiaskóját, vagyis hogy az olcsó
    kitnek  csupán  valamelyik  fődarabja  lesz kedvünkre való - a KEF-től
    csak  a  hangszórókat kértük el. (Valójában a KEF-motorokat már sokkal
    régebben   megkaptuk,   csak   képtelenek   voltunk  időt  szakítani a
    dobozkészítésre,   az  X-váltó-gyártásra.)  Persze,  a  Rogers  LS3/5A
    példája  lebegett  a szemünk előtt: de szép is lenne, ha mi is hasonló
    hangot  tudnánk  kicsiholni  ezekből  a  pici  hangszórókból.  A  B110
    azonban,  meg  a  T27  is,  egyenként  alig 8-10 fontba kerül az angol
    boltokban,  s  így  csupaszon olyanok csupán, mint a közkatona, akiről
    tudjuk, hogy a marsallbot a tarsolyában van. Ami technikai információt
    mellékelnek  hozzá,  azt  a  célt szolgálja, hogy a vevőnek könnyen és
    egyszerűen elkészüljön a hangdoboza.
        Az ilyesfajta hangszórók egyébként, mint amilyen a B110, nem igazi
    "dohogók",   még  csak  nem  is  mélyközépsugárzók.  "Zengők"  csupán,
    amelyek  mindazonáltal  vannak  annyira szélessávúak, hogy ki lehessen
    játszani  őket egy minibox mélyközépsugárzója gyanánt - de azért 80 Hz
    alatt  ne  várjunk  tőlük  számottevő  jelet.  Igazi üzemi tartományuk
    300-400  Hz fölött kezdődik. Ezért a KEF is kétféleképpen specifikálja
    a  B110-et.  Vagy  7,26  literes dobozt ír elő, miniboxnak, vagy pedig
    csak  4,25  litert  -  ebben az esetben viszont csak középsugárzó lesz
    belőle,  és  a frekvenciaátvitelét 400 Hz alatt is meg kell nyirbálni,
    lehetőleg  18  decibel/oktáv  meredekséggel.  Ha így használják, akkor
    sokkal jobban terhelhető is.
        A B110/T27 kombinációt 7,26 literes dobozba építettük - az előírás
    csak  ennyi.  Egy  régebbi  KEF-iromány dobozméreteket is közöl, és mi
    végeredményben  ezt  a  dobozt  építettük  meg, csak a Minimax-formájú
    ládácskának  nem  az  oldalsó,  széles,  hanem  a  keskenyebb  oldalát
    tekintettük  homlokzatnak.  Így  nagyobb  távolság  adódik a B110 háta
    mögött;   tapasztalataink   szerint  a  hangszórók  nem  szeretik,  ha
    besúvasztják  őket  az  előlap  és  a  hátfal  közé. A T27 csipogót 16
    milliméterrel balra toltuk a doboz középvonalából - nem meggyőződésből
    ugyan,  hanem  mert  a rajzon így láttuk. A keresztváltót, a DN13 Type
    SP1017 jelűt szintén a gyári ajánlás alapján készítettük el.

    

    Méréseink

        A mérések után "lelombozódtunk".
        A frekvencia jelleggörbe (I. diagram) nagyon egyenetlen, sehol egy
    nyugodt  szakasz.  A  magas  hangok mintha "vobulálva" lennének, 1 kHz
    környezetében egy teknő van, alatta egy leszívás, 3-4 kHz között pedig
    -  ott,  ahol  a  fül a legérzékenyebb - erős kiemelés. Itt valami nem
    stimmel.
        Utánanéztünk hát, mit produkálnak a hangszórók önmagukban; mindent
    hagytunk,  ahogy  volt, csak kikötöttük a keresztváltót. A mélysugárzó
    görbéjét  a 2. diagram, a csipogóét a 3. diagram ábrázolja. Összevetve
    ezeket  a  komplett  hangsugárzó görbéjével, látjuk, hogy 900 Hz körül
    nincs  hiány, a bajt tehát csak a szűrő okozhatja. A magas frekvenciák
    "szőrösségéért" viszont mindenképpen a dóm felel - nincs rá mentség.
        Ezekután  felrajzoltattuk a keresztváltó frekvenciagörbéjét is (4.
    diagram).  Most  már  magyarázható  az  1 kHz alatti lyuk. A crossover
    kapcsolásából  is látható, hogy itt egy soros rezgőkörrel szívatják le
    az  energiát  - csak ez a rezgőkör egy kicsit mohón szív. Amikor ezt a
    tagot  kikötöttük  a keresztváltóból, az 5. ábrán látható, tökéletesen
    előírásos  szűrőkarakterisztikát kaptuk. Ettől kezdve így használtuk a
    keresztváltót, és a doboz frekvenciaátviteléről a 6. diagramon látható
    görbét   kaptuk.  A  durva  leszívás  eltűnt,  1  kHz  körül  a  szint
    valamelyest megemelkedett - egyéb változást nem tapasztaltunk. (Később
    elkészítettük  a  szívókörnek  egy "szolidabb" változatát is, de arról
    még nincsenek méréseink.)
        A közeltéri méréssel készült görbét a 7. ábrán szemléltetjük. A 8.
    diagramon  együtt  futtatjuk  a  két  hangsugárzó  frekvenciagörbéjét.
    Valóban   együtt   futnak,   és  ez  azt  jelenti,  hogy  kifogástalan
    példányokat  kaptunk,  a gyári szórás pedig kicsi. Csak 1-1,5, illetve
    16-20  kHz  között mutatkozik 1-2 dB eltérés, valamint 4 kHz környékén
    egy  keskenyebb  sávban  2-3 decibelnyire távolodik el egymástól a két
    görbe.
        A hangnyomásban fellépő 2. és 3. harmonikus összetevők mértékét (1
    W  teljesítményen,  illetve  96  dB  hangnyomáson) a 9. és 10. diagram
    szemlélteti.  Az  utóbbin  megfigyelhetjük,  hogy  a  torzítás itt már
    szörnyen  felszökik: az egészen mély hangokat a pici mélyhangszóró már
    nem képes lesugározni.
        A  hangszórók burst-jelekre adott válaszát a 857, 1750, 2315, 5380
    és  12980  Hz-es frekvencián fotóztuk le. Magasabb frekvenciákon, ahol
    az  átviteli  görbe  nagyon  "rángatódzott", a burst-jelek is csúnyák.
    Végig  nyúlványok  jelentkeznek  a jel megszűnte után, sőt: 5380 Hz-en
    például  kénytelenek  voltunk  a  jel  és  a szünet arányát a szokásos
    30/30-ról   30/40-re   növelni,  nehogy  minden  egybefolyjon.  A  jel
    megszűnte után a hangsugárzó képtelen volt "lecsengeni" - mi több, még
    a  hasznos jel amplitúdója is megnőtt, holott a villamos és akusztikai
    jelek arányát előzőleg minden frekvencián azonosra állítjuk.
        Az   impedancia   változását   a  11.  diagramon  szemléltetjük. A
    specifikációban  is  megjelölt  60  Hz-en  rendkívül  erős  rezonancia
    mutatkozik,  itt  az impedancia a minimálértéknek csaknem tízszeresére
    növekszik.
        Irányjelleggörbét  ismét  1, 4 és 16 kHz-en vettünk fel. A kis dóm
    16 kHz-en széles sávban sugároz (12.)


    

    Audax BEX40 - diagramok és oszcillogramok

    

    KEF B110/T27 - diagramok és oszcillogramok


    Szeánsz

    

        Mit is mondjunk.
        Ezek  a kis dobozok így, ebben a formájukban nem szólnak úgy, hogy
    számításba   vehessük  őket.  Amilyen  a  frekvenciagörbéjük,  olyan a
    hangjuk:  harsány,  recsegő,  basszusnélküli  - még ha rátoljuk őket a
    falra,  akkor  is. Végeredményben mindig a keresztfrekvencián ágaskodó
    púpot  halljuk.  Ha a B110-est és a T27-est egymáshoz képest fordított
    polaritással  kötjük be (az előírás nem ez!), akkor a púp 3 decibellel
    lejjebb száll, de a hangkép változatlan.
        Lehet,  hogy  mi követtünk el valami ostobaságot, de el nem tudjuk
    képzelni,   mit.  Mindent  úgy  csináltunk,  mint  máskor,  csak  most
    (kínunkban) még lelkiismeretesebben. Nem marad más hátra, mint egy kis
    spekuláció  -  amellyel  talán  indokolni tudjuk, miért szeretnénk még
    foglalkozni a KEF B110/T27-tel.
        A  hifi-sajtóban  elég  gyakran  szóba  kerül a B110-es hangszóró.
    Mindig  megállapítják  róla,  hogy a frekvenciagörbéje nem vízszintes,
    hanem  1,5-2 dB/oktáv meredekséggel emelkedik - nálunk is ilyesmi jött
    ki.   Hogyan   tudhat  megtáltosodni  ez  a  furcsa  karakterisztikájú
    hangszóró?
        Hát  úgy,  hogy  rendkívül  erősen ekvalizálják: a keresztváltóban
    egyenlítik  ki  a  frekvenciamenet  anomáliáit. Vegyük csak kézbe a 2.
    diagramot, és billentsük egy kicsit félre a fejünket. Ha a viszonyítás
    vonalát  ferdén,  jobbra  felfelé  húzzuk  meg,  kiderül,  hogy a B110
    jelleggörbéje  tulajdonképpen  ±2 decibelen belül tartható 200 Hz és 5
    kHz között - csak tudni kell a forszát.
        Másképp  aligha  megy ez, csakis az érzékenység rovására. Ahol túl
    nagy  a  hangnyomás, le kell faragni belőle, és ha ez sikerül, akkor a
    kis  KEF  érzékenységéből  nem  marad  több,  mint  82-84  dB - annyi,
    amennyit 200 Hz körül tud a B110.
        Vagyis annyi, amennyit a Rogers L53/5A minimonitor tud.

                                                                       HFM