Diszkónika (avagy egy elsüllyesztett könyv története) |
Valóságos enciklopédia a rockzene és a diszkó technikájáról,
közérthető, gyakran játékos nyelven, rengeteg táblázattal, 600
ábrával, 200 (többnyire színes) fotóval, hanglemezmelléklettel - ilyen
még nem volt! Pontosabban: ilyen még most sincs. A könyv szerzője
ugyanis, Cs. Kádár Péter hangmérnök, a Rádió Hi-Figyelő című műsorának
gazdája, még javában csatázik a hétfejű kiadóvállalatokkal, hogy a
Diszkónika megjelenhessen. Reméljük, végre célt ér, s inkább előbb
mint utóbb, hiszen könyve most lenne igazán időszerű - habár a diszkó
kifejezés sokkal többet jelöl, mint egy (mulandó) zenei irányzatot, és
a Diszkónika sem csupán elektroakusztikáról szól, hanem sok másról is.
De mondja el ezt maga a szerző. Interjúnkat a könyv egy érdekes
részletével egészítjük ki.
*
Ha már könyved címét is ebből a szóból kreáltad, szeretném, ha
legelőbb is tisztáznád, mit értesz azon, hogy: diszkó.
- Nem annyira a diszkózenét, mint inkább a színhelyet értem rajta:
azt, ahol a zene elhangzik. Ha úgy tetszik: a klubot. Ezért aztán
egyaránt érdekel a felvételi technika, a lejátszási technika és e
technika társadalmi háttere.
És kiknek szántad a könyvet?
- A tizen- és huszonéveseknek, köztük is főleg azoknak, akik már
tisztában vannak legalább bizonyos elektronikai alapfogalmakkal.
Szeretném lekötni őket egy mégiscsak komoly tárgyú, de közérthető, és
mégsem gügyögő könyvvel. A téma magától adódott, hiszen hangmérnök
vagyok. Ami a hangvételt illeti, sok tinédzser ismerősöm van, úgy
éreztem, meg tudom találni velük a közös nyelvet.
Ha valaki szakkönyvet ír...
- Én ezt nem tekintem szakkönyvnek.
...mégis, egy szakma ismeretanyagát próbálod összefoglalni. Tehát
nyilván úgy kezdtél munkához, hogy felmérted témaköröd irodalmát.
- Ennek a témakörnek nincs irodalma. Mindaz, ami lényeges belőle,
szakmai titoknak számít, senki sem adja át a másiknak, hiszen minden
fogás megtanulható, márpedig akkor esetleg már nem lehetne olyan jól
megélni belőle. Például egy Pink Floyd-felvétel hangtechnikailag
minden további nélkül reprodukálhatóvá válna. Ez ugyanis nem más, csak
egy technológiai folyamat.
Könyvek, folyóiratok?
- Van egy folyóirat, a francia Sono, ez Magyarországon is
hozzáférhető, a Műszaki Könyvtárban. Van aztán még jónéhány,
popzene-technikusoknak szánt illusztratív kiadvány, ezek
propagandisztikusak, és nem is a lényegről beszélnek. Néhány
füzetszerű könyv értekezik arról, hogy "mit hová kell dugni" és kész.
Tehát valóban nem létezik olyasfajta könyv, amilyet Te állítottál
össze?
- Ha mégis létezik, akkor én sajnálom a legjobban, hogy nem
találtam rá, mert alaposan megkönnyíthette volna a munkámat.
Szeretném, ha részletesebben is elmondanád, miről szól a
Diszkónika.
- Mondjam el a tartalomjegyzékét?
Akár azt is.
- Először is, van benne egy tesztlap. Aki kitölti, eldöntheti,
hogy neki szól-e a könyv vagy sem. Aztán röviden meghatározom azokat
az alapfogalmakat, amelyek már nem mindenki számára ismertek. (Ilyen
például mindjárt a decibel - sehol sem definiálják tisztességesen.) A
rockzene és a diszkó története következik, ez hosszú rész, a
fonográffal kezdődik, és tart egészen az európai diszkó-műsorokig.
Tudjuk-e, mikor rendezték Európában az első ilyen műsort?
- 1921-ben, ha jól emlékszem erre az adatra.
Jó, ez nyilván nem mai értelemben vett diszkó lehetett.
- Tévedsz, teljesen "mai" diszkóműsor volt az is. A zene stílusa
persze más volt, csakhogy nem ez a lényeges. De hadd folytassam a
tartalomjegyzéket. A következő részben az emberi hallás mechanizmusát
írom le. Aztán már a popzenekar következik: hogyan "állnak fel" a
zenészek, milyen hangszereket, milyen színpadtechnikát használnak. Ez
is hosszú fejezet, tartalmazza például az összes elképzelhető
szintetizátor-fajtát, persze nem típus, hanem funkció szerint: itt
írok a beszédhang-módosító szintetizátorról, a Vokóderről is. Ezután
rátérhetünk arra, hogyan készül a popzenei felvétel. Egy kicsit
"kitekintve" a technikából, elmondom azt is, hogyan lehet bejutni a
stúdióba, "hogyan lehetsz sztár".
Művészi, esetleg pszichológiai értelemben?
- Nem: teljesen formálisan. Arról van szó, milyen utat kell
végigjárnia annak, aki egyáltalán szerepelni akar. Könyvemben ezt a
Rádió, illetve a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetői mondják el.
Miután a formaságokon túljutottunk, belépünk egy valódi stúdióba (a
Rádióban a Nyolcasba) - ez a következő fejezet tárgya. Hogyan néz ki a
stúdió, miben különböznek a hifi-berendezésektől a
stúdió-berendezések. Aztán sok-sok színes képet közlünk a Kertészeti
Egyetem klubjáról, ahol éppen helyszíni felvétel készül. Riport
következik a hanglemezgyártásról, aztán Diszkórádió címmel azokról a
rádióállomásokról írok, amelyek jellegzetesen könnyűzenei adók, és
amelyeket idehaza is könnyű fogni. Ilyen mindenekelőtt a "Luxi", aztán
a Saar-vidéki és az osztrákok harmadik adója. Belevettem a könyvbe egy
vitát a Magyar Rádió könnyűzenei műsorpolitikájáról is.
Amit eddig elmondtál, abban inkább a diszkó hanganyagáról Volt
szó, s kevésbé a diszkózásról.
- Arról a könyv második részében lehet olvasni. Ez
teremakusztikával kezdődik, aztán jön a diszkózáshoz szükséges
eszközök felsorolása, ideértve a világítástechnikát is, a lézerágyúval
bezárólag. Ismertetem a legnépszerűbb készüléktípusokat, de csak
prospektus-szinten, és nem is annyira a minőségüket vizsgálom, mint
inkább a használhatóságukat: azt, hogy mennyiben könnyítik meg a
diszkós dolgát. Bemutatok még néhány nyugati "szuper-diszkót": a New
York-i Studio 54-et, ennek európai változatát, a párizsi Studio 44-et,
néhány nyugatnémetet és méricskélem, hogyan csinálják (vagy hogyan nem
csinálják) mindezt Magyarországon. Aztán hivatalos források és saját
tapasztalataim alapján összefoglalom a diszkós-vizsga követelményeit,
és végül építési leírást adok, "Csak bütykölőknek".
Étvágygerjesztő étlap, de hol a pincér? Azazhogy: mikor jelenik
meg a Diszkónika? Mert a különféle rádióműsorokban már többször is
megjósolták eljövetelét.
- Sajnos, most minden bizonytalanná vált: a kiadó felbontotta
velem a szerződést.
A Műszaki Könyvkiadó?
- Nem, nem a Műszakival szerződtem. Amikor náluk jelentkeztem,
nyíltan megmondták, hogy ez a könyv túlmegy az ő feladatkörükön, lévén
egészen más stílusú, más kivitelű, mint az ő könyveik. Ezt én
tisztességes eljárásnak tartom. Egyébként a Műszaki Könyvkiadó
részéről Csabai Dániel sokat segített, szakkönyveket ajánlott.
Kihez fordultál ezután?
- Felhívtam a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál Janikovszky Évát,
aki amikor meghallotta a diszkó szót, felkiáltott: "Az jöhet!"
Teljesen szabályos szerződést kötöttünk, meg is írtam a könyvet, még
tavaly decemberig, sőt, el is olvastattam egy csomó tizenévessel,
főleg szakközépiskolásokkal. Nekik tetszett. A szaklektornak is. A
könyv szerkesztőjének úgyszintén; április közepe táján közölte velem,
hogy a kézirat el van fogadva. Még az igazgatóval is beszéltem,
segítségét kérve, hogy a könyv minél előbb napvilágot láthasson, ne
veszítsen aktualitásából. Ő meg is ígérte, hogy utánanéz - majd három
nap múlva közölte, hogy a könyvet nem adja ki.
Indoklás?
- Nincs indoklás.*
És most mihez kezdesz?
- Megkísérlem behozni az elvesztegetett időt.
- dl -
* Az interjút követően felhívtuk telefonon Szilvásy Györgyöt, a
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó vállalat igazgatóját, aki
kijelentette: ő már megmondta a szerzőnek, hogy ez a könyv - lévén
műszaki tárgyú - nem illik a Móra profiljába. Hogy miért nem azt
nekünk sem sikerült megtudnunk tőle. Mi, kívülállók nem értjük, ugyan
miért ne adhatná ki a Diszkónikát éppen az ifjúsági könyvkiadó
vállalat, és teljesen érthetőnek tartjuk, hogy a Móra Kiadó apparátusa
(tehát korántsem csak egyetlen ember!) szerződést kötött a könyv
írójával. Hogy biztosra menjünk, még a Kiadói Főigazgatóságon is
érdeklődtünk, ahol egyébként tudtak a dologról, és azt mondták: ők
ugyan nem dönthetik el, ki mit adjon ki és mit ne, de a maguk részéről
semmiféle kizáró okot nem látnak. (Ami egyébként nyilvánvaló is.)
Sajnos, Szilvásy Györgytől egy jó félórás beszélgetés során sem
kaptunk érdemi választ, azon az egyen kívül, hogy ő az igazgató és
neki kell döntenie, teljesen függetlenül attól, hogy bárki másnak mi a
véleménye. Végülis igaza van - csak ez a fajta érvelés valahogy kiment
a divatbál az utóbbi húsz-huszonöt évben.
*
A VOKÓDER
(Részlet Cs. Kádár Péter készülő, Diszkónika című könyvéből)
A célszintetizátorok közül számomra a beszédhangot módosító
Vokóder a legkedvesebb, mert ezzel a leghamisabb éneklést is ki lehet
javítani. (Még az enyémet is...) De hogy a Vokóder működését
megérthessük, előbb meg kell ismerkednünk az ember hangképző
szerveivel.
A természetes emberi hang előállításában három szervnek van
feladata (1. ábra). A tüdő a levegőáramlásról gondoskodik. Ezt az
áramot a gégefő és a hangszalagok periodikusan modulálják. A
hangszalagok főleg a magánhangzók kimondásánál jönnek rezgésbe.
Megfeszülnek, elzárják a levegő útját, a tüdő viszont egyre több
levegőt sajtol a légcsőbe; a megnövekedett nyomás hatására a
hangszalagok szétnyílnak, a nyomás hirtelen csökken, és így a szalagok
az állandóan működő feszítő izmok hatására újból összeszorulnak.
Magyarázat a képekhez:
1. Az ember hangképző szerve.
2. Fűrészrezgések: a hangszalagból (a), illetve a szájból és az orrból
(b) kilépő rezgések.
3. Férfiak (a) és nők (b) egyes hangjainak átlagolt "színképe".
4. A vokóder blokksémája.
Fűrészfog-jellegű rezgés lép fel (2. ábra), és másodpercenként
sokszor ismétlődik. A fűrészrezgésnek nagy a harmonikus-tartalma. A
szájüreg különböző részeit akusztikus sávszűrőnek tekinthetjük. Ha
megváltozik az üregek alakja, megváltozik a kimenet
harmonikus-tartalma is. Az alapfrekvencia a hangszalagok
frekvenciájával azonos, tehát a hangszalagok megfeszítésének helyétől
függ. Az alaphang szolgáltatja a beszéd melódiáját, tehát azt, hogy
képesek vagyunk énekelni, szavainkat, mondatainkat hangsúlyozni.
Férfiak beszédhangjában ez az érték 120-160Hz, nőknél és gyermekeknél
220-330Hz között fekszik. Az énekhang hangmagassága a dallamnak
megfelelően változik. A basszus hangterjedelme 85-320Hz, a tenoré
125-435Hz, az alté 170-640Hz, a szopráné pedig 250-850Hz.
Ha valamilyen magánhangzót ejtesz ki, az alaphangtól, tehát a
hangmagasságtól függetlenül meg tudod állapítani, melyik
magánhangzóról van szó. Minden magánhangzónál megjelölhető néhány
olyan frekvencia, amelyek a hang színképében nagy energiával
jelentkeznek, függetlenül attól, milyen magas az alaphang. Ezek a
jellegzetes frekvenciák a formánsok. Egy-egy magánhangzónak 2-3
formánsa van. Ha a rezgés alapfrekije 120Hz, akkor a "színképben"
120-240-360-480-600-720-840 stb. Hz mutatható ki. Ha a szájüregnek
olyan alakot adunk, hogy az egyik sajátrezgés 500, a másik 850Hz
legyen, akkor a kiejtett hang ó. Ekkor a 480Hz-es és a 840-es formáns,
tehát a 120Hz-es alaphang 4. és a 6. harmonikusa halad tovább. Ha az
alaphang 180Hz, a színkép 180-360-540-720-900Hz-es összetevőkből áll,
a szájüreg az 540 és a 900Hz-es, tehát a 3. és 5. harmonikus rezgést
engedi át. (Most ezek állnak legközelebb az 500 és 850Hz-hez.) Az
eltérés ellenére ugyanazt az ó-t ismerjük föl. A 3. ábra néhány hang
átlagolt színképét tartalmazza. Szöveges éneknél összhangnak kell
fennállnia a szöveg és a dallam között. Például, ha a dallam
emelkedik, i hang után nem jöhet a, mert annak a formánsai mélyebben
vannak. (Sajnos, a dalszövegírók ezt többnyire figyelmen kívül
hagyják.)
A mássalhangzók nem periodikus rezgések. A zöngés hangok
képzésében részt vesznek ugyan a hangszalagok, de méginkább a száj- és
orrüreg. A zöngétlen mássalhangzóknál a hangszalagok akadálytalanul
engedik a légoszlopot a szájba áramlani. Folyamatos színképük 10kHz
fölé is terjedhet. Az egyes személyek beszédhangját a formánsokban és
a berezgési folyamatokban fellépő apró eltérések alapján ismerjük fel.
A beszéd érthetőségéhez tehát nincs szükség az alaphangra és az
egyénre jellemző apró különbségekre.
A vokóder első része, az analizátor, a beszédhangot elemzi (4.
ábra). A mikrofonról érkező jelet sávokra bontja. Nyilvánvaló, hogy
minél több részre osztjuk a teljes hangfrekvenciás tartományt, továbbá
minél kisebb az átfedés az egyes sávok között, annál tökéletesebb lesz
az elemzés. A sávfelbontást sávszűrők végzik. Az 5. ábra a Sennheiser
cég VSM 201 típusú vokóderének sávszűrő karakterisztikáit szemlélteti.
Ez a vokóder 200Hz alatt egyetlen aluláteresztő szűrőt tartalmaz. A
200Hz-es aluláteresztő és a 19 sávszűrő a magánhangzó-formánsokat
választja ki. Egy 600Hz alatti aluláteresztő és egy 2000Hz feletti
felüláteresztő pár azt állapítja meg, hogy a beszédhang zöngés vagy
zöngétlen-e (6. ábra). A formáns-szűrőket egyenirányítók követik, ezek
vezérlik a szintetizátorrész VCA-inak erősítését. (VCA: Voltage
Controlled Amplifier=feszültségvezérelt erősítő.)
5. A Sennheiser VSM 201 típusú vokóder sávszűrő-karakterisztikái.
6. A zöngés és zöngétlen hangokat ilyen "meggondolás" alapján
különbözteti meg a Sennheiser vokódere.
A VCA-k többi bemenetére bármilyen más, az alaphangot helyettesítő
jel kerülhet, az analizátor-rész szűrőihez hasonló szűrőkön keresztül.
Ha a helyettesítő jel megegyezik a beszédjellel, a vokóder kimenetén
szokásos emberi beszédhang jelenik meg. Ennek azonban nincs sok
értelme. Ha viszont alaphangnak orgonát használunk, a beszéd
orgona-hangú lesz. Ha az orgonán valamilyen dallamot játszunk, a
beszéd követi a dallamot; éneklővé válik: Amikor a beszédben zöngétlen
mássalhangzó következik, a vokóder zajgenerátort kapcsol be. A vokóder
segítségével Milne Micimackójának Fülese valódi szamárhangon szólalhat
meg, és sajátos hangon beszélhetnek a többi állatok is. Férfiből nőt,
nőből férfit lehet gyártani. Egyetlen személy hangjából akár kórust is
csinálhatunk, ha a helyettesítő jel több, egymással zenei kapcsolatban
levő hangot (terc, kvint, oktáv) tartalmaz. A beszédhanggal a
hangszerek hangzása is módosítható; a lágy hangzást r-rekkel keménnyé,
a keményet magánhangzókkal lággyá lehet tenni, s a beszéd hangerejével
a hangszer hangerejét is vezérelhetjük.
Az előadó számára az a vokóder legnagyobb előnye, hogy közvetlenül
avatkozhat a hangképzésbe, teljesen egyénien, formálhatja hangszerének
hanganyagát. Még magam sem tudtam sokkal többet a vokóder működéséről,
amikor rádumáltam a Mozaik című műsor szerkesztőjét, hogy
engedélyezzen egy összeállítást, amelyben bemutathatjuk a vokódert. A
budapesti stúdióban csak az alapokat készítettük el: először felvettük
a műsorvezetői "rizsát", majd egy részletet a Micimackóból, s hozzá
szamárordítást. Egy csicsergő hangú csaj csupán ennyit mondott: "Én
vagyok Amanda Lear!" (Magas hangjából ugyanis a népszerű,
utánozhatatlan sztárt akartuk előállítani.) Végül előadtam a "Tavaszi
szél vizet áraszt" kezdetű nótát. Ez ment a legnehezebben. Vagy két
órán keresztül görcsösen tökéletlenkedtem, hogy minden hang hamis
legyen - csak nem jött össze. "Haver, ne kínlódj, lazán hozd önmagad!"
- mondta egyik hangmesterünk. Hát hoztam... És aztán vittem
(pontosabban egyik kollégámmal vittük) az összes felvételt a pozsonyi
Rádió elektronikus zenei stúdiójába. Legközelebb ugyanis nekik van
stúdió-vokóderük. A bajok már a határon megkezdődtek, amikor a
vámtiszt meglátta a rengeteg szalagot. Hogy-hogynem, mégis
megérkeztünk Pozsonyba. Kiderült azonban, hogy a vokóder "határtalan"
lehetőségei bizony igencsak korlátozottak. A vokóder nagyon buta
jószág, és legalább ennyire válogatós. Ha például a beszédjel és a
helyettesítő jel spektruma nem fedi egymást, a szöveg érthetetlenné
válik. Fülesünk szamárordítása élethű maradt ugyan, csak éppen alig
lehetett érteni, mit is iázik. Amikor alaposan megszűrögettük az
ordítást, végre megértettük a csacsi panaszát bár inkább valamilyen
csúnya géphang berregett. Amanda Learünk szintetizátor-kíséretét
meglehetősen virtuóz módon kellett eljátszani: a vokóder önmagától nem
tud hangsúlyozni, s a hangsúlyokat a hangmagasság változtatásával
kellett kialakítanunk. A "Tavaszi szél" készült el a leggyorsabban:
tökéletesen pontos lett. Talán túl tökéletesen is. (Az összeállítás
először 1981. május 7-én hangzott el.)
Vokóderezett részleteket hallhatsz az LGT Loksi című lemezén, a
Pantha Rhei első LP-jén, néhány Herbie Hancock-, Bonie M-, és
ELO-felvételen, a Luxi reklámszignáljaiban - és hanglemezmellékletünk
"A" oldalának utolsó effektjeként.