Bemutatjuk: |
Ebben a rovatunkban olyan készülékek tesztjét közöljük, amelyekkel
a hifi-kedvelők a hazai boltokban is találkozhatnak. A méréseket Dankó
Emil, Sólymos Antal és Szalai Lajosné végezte, a Magyar
Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet műszerparkján. Auditív ítéletünk a
Hifi Magazin kollektív véleményét tükrözi, teljesen elfogulatlan,
mindazonáltal - mint bárki másé - a szubjektivitás jegyeit is magán
viseli.
Ismét bőviben vagyunk a tesztkészülékeknek: Bemutatunk három
lemezjátszót, ugyanennyi magnót és - régi adósságunkat törlesztve - az
Orion és a Videoton legutóbbi hifi-tornyának rádióit és erősítőit
(ezek már jó ideje forgalomban vannak). Igazság szerint most kellene
tesztelnünk az Akai HX-2 kazettás magnót is. mint a VT-torony egyik
komponensét, de hát azon már legutóbbi számunkban túljutottunk. Ebben
a kiadásunkban amúgy is egymást érik a B betűk - reméljük, ezt senki
se bánja.
Akai AP-Q310c lemezjátszó
"Flexibilis" készülék, sok mindent tud. Kvarcvezérelt,
direkthajtású, teljesen automatikus, sőt: ha nagyon szépen megkérjük,
annyiszor ismétli meg a műsort, önmagától, ahányszor csak kívánjuk.
Kezelőszervei egyetlen sávban húzódnak az ezüstszürke műanyag doboz
elején: kívül esnek a lehajtott plexitetőn, tehát játék közben is
kényelmesen el lehet érni őket.
Kezelése, szolgáltatásai
Baloldalt egy széles billentyű a fordulatszámváltó (33/45): egy
másik billentyű a Cut/Return feliratot viseli, ezzel lehet a játékot
megszakítani, legalábbis automatikus üzemmódban. Ekkor a gép a
hangkart is a helyére teszi, és kikapcsolja önmagát.
Középütt jelzőfény (2 LED) gyullad ki, ha bekapcsolás után a
kvarcvezérlés "megfogta" a rendszert, azaz beállította a névleges
fordulatszámot.
Hálózati kapcsoló helyett egy ötállású tolattyút kapunk. Első két
állásában ("Power Off" és "1") csupán ki- és bekapcsolja a készüléket.
A másik három kapcsolóállásban ("Repeat") a gép ismétlésre áll:
kétszer, háromszor, illetve végtelen sokszor végigjátssza a
hanglemezt, mint egy ismétlőfegyver.
A következő tolókapcsolóval azt határozzuk meg, hogy mekkora (17,
illetve 30 centiméter) átmérőjű hanglemezhez alkalmazkodjék az
automatika. Ennek a kapcsolónak egy harmadik állása is van ("Manual"),
ez kiiktatja az automatikát. Ilyenkor a saját úri kezünkkel
kényszerülünk a hangkart a lemeztányér fölé vinni, és a játék
végeztével is nekünk kell végrehajtanunk a kar helyretételének kényes
műveletét - komplikált ugyan, de idővel el (ehet sajátítani.
Végül a kapcsolósáv jobb oldalán a karliftet ("Cue") találjuk. Ezt
jobbra-balra kell mozgatni. (Ügyetlen megoldás; tolókapcsoló helyett
jobban beválna itt egy olyasforma kezelőszerv, mint a túloldalon a két
billentyű.)
Felépítése
Megszokott, műanyagból készült "tojáshéj"-doboz: négy harang alakú
gumilábon áll. A lemeztányér ferde palástú, elegáns. Anyaga
alumíniumöntvény. A gumipárna sima, barázdálatlan, és így egyenletesen
alátámasztja a teljes lemezfelületet. Csak belül találunk rajta
koncentrikus gyűrűzetet, pickupcsere esetén ennek segítségével
állíthatjuk be a hangkar-hangszedő rendszer túlnyúlását.
A hangkar egyenes vonalú, kör keresztmetszetű cső. A "papucsot"
nem lehet leszerelni. A hangszedőt szabványos módon, egymástól fél
collra eső csavarokkal rögzítették. Az ellensúly rugalmasan van
felfüggesztve. A legkisebb osztás rajta 5mN. Az antiskating-beállító
korongra egyetlen skálát vittek fel, az tehát kúpos tűhegyre
vonatkozik. A hangszedő mozgómágneses rendszerű, típusszáma PS85, a
cseretűé RS85. A hangszedő jelét körülbelül egyméteres, árnyékolt
kábel vezeti ki egy ötpólusú csatlakozódugóra.
Az AP-Q310c elektromos felépítése valamelyest bonyolultabb a
megszokottnál. A (DDM-6F típusjelű) motor két meghajtótekercsét egy
LA64585 típusú IC vezérli, egy-egy ellenütemű tranzisztorpár
segítségével. Ehhez az IC-hez két Hallelem csatlakozik. Egy másik IC
(TC 9142P) tartalmazza a kvarcoszcillátort, a frekvenciaosztókat és
azokat az áramköröket, amelyek a meghajtómotor jelét dolgozzák fel (a
jel egy két tranzisztoros jelformálóról érkezik). Ezenkívül további 5
tranzisztor található a meghajtó és 4 tranzisztor az
ismétlő-karmozgató rendszerben.
Az elektronika ±12V tápfeszültséget kap, ezt két (1-1 tranzisztort
tartalmazó) stabilizátor állítja elő. A hálózati áram útját a
transzformátor primer körében elhelyezett kapcsoló nyitja-zárja.
Méréseinkhez
Nem vagyunk elragadtatva az AP-Q310c tudományától. Kvarcvezérelt,
direkthajtású lemezjátszó - és többet nyávog, mint egy szimpla
szíjhajtású gép. Nem kevesebb, mint 4 példányát ismerjük, és
valamennyin nagyjából ugyanezt az eredményt mértük. Igaz, a
fordulatszámot ez a készüléktípus tökéletesen-pontosan megtartja, és
legalább ezzel bizonyítja, hogy direkthajtású és kvartvezérelt. A zaj,
a dübörgés átlagos.
A frekvencia-jelleggörbe 14-16kHz táján (és különösen a jobb
csatornán) kiemel, itt az áthallás is erősen leromlik.
A hangszedő letapogatási képessége átlagos, a torzításai szintén
átlagosak. de az intermodulációs torzítása kisebb is lehetne.
Az akusztikai visszahatás 30Hz-en magasra szökik, és - érdekes
12kHz fölött újra felüti fejét.
Az 1kHz-es négyszögjelen túllövést és berezgést láthatunk, ez
összhangban van a frekvenciaátvitellel.
Pioneer PL-340 lemezjátszó
Legutóbbi számunkban amiatt füstölögtünk, hogy miért kapott új
típusszámot a PL-750 lemezjátszó, amikor szőröstül-bőröstül megegyezik
a régebbi PL-640-nel. Szó ami szó, külsejében a PL-340 sem tér el
nagyobb testvéreitől: ugyanaz a kiérlelt, egyszerű, de elegáns
vonalvezetés, ugyanaz a hangkar, ugyanazok a kezelőszervek -
mindazonáltal ez a lemezjátszó nem DD, hanem szíjhajtású. Olcsóbb is
amazoknál: néhány krajcár híján 7000 forint az ára.
Kezelése, szolgáltatásai
A kezelőszervek ezen a gépen is a lehajtott plexitetőn kívül
esnek, ez így praktikus, sőt: annyira így praktikus, hogy újabban
szinte az összes japán lemezjátszót ilyenre tervezik. Hovatovább nem
is kell külön hivatkoznunk erre a jellemzőjükre.
A bal oldali széles billentyű (33/45) a fordulatszámváltó.
Jobbközépen ("Arm") egy félekkora nyomógomb a karlift. Jobboldalt
pedig egy másik széles billentyű, a "Cut", ezzel lehet "elvágni" a
műsort, befejezni a játékot. Ilyenkor a hangkar felemelkedik, helyére
vándorol, a készülék kikapcsolódik. Egyébként mindent a hangkarral
kell kormányozni: ha a tányér fölé visszük, az forogni kezd, ha pedig
a játék befejeződött és a tű a kifutó barázdákhoz ér, ugyanaz
történik, mint ha megnyomtuk volna a "Cut" billentyűt.
Felépítése
Erről nincs sok mondanivalónk. A lemeztányér alumíniumöntvény, de
igen könnyű, és közvetlenül a kisméretű, egyenáramú motorról hajtja
meg egy vékony gumiszíj.
A hangkar már régi ismerősünk, úgy látszik, bevált, és a Pioneer
most ezt a kart szereli különféle, drágább és olcsóbb készülékeibe.
Statikusan kiegyensúlyozott, egyenes vonalú, karbonfíberből készült.
Derekán, valamivel közelebb a csapágyazáshoz, egy rugalmasan
felerősített, széles fémövet visel, ez a DRA (Dynamic Resonance
Absorber) állítólag hatékonyan csillapítja a karban éledő,
nemkívánatos rezgéseket. A papucs leszerelhető, egyetlen csavar
rögzíti. A hangszedő csereszabatos, félcollnyira eső csavarokkal kell
felerősíteni. A pickup ezúttal nem az a bizonyos magaskimenetű MC,
hanem mozgómágneses típus, és bár nincs feltüntetve rajta, honnan
származik, felismerjük benne az Audio-Technica gyártmányát. Típusszáma
PC-230, a cseretűé PN-230. A tűhegy profilja kúpos. A tűerőt
ellensúllyal lehet állítani, a legkisebb osztás 2,5mN. Az
antiskating-tárcsán egyetlen skála található.
Az egész lemezjátszó egy műanyag héjra épül, ebbe alulról egy
nagyméretű fémlemezt erősítettek, az hordozza a lemeztányér csapágyát
és a kar mozgatásához szükséges mechanikai alkatrészeket. A készülék
négy harang alakú gumilábon nyugszik. A hangfrekvenciás kábel csaknem
másfél méter hosszú, RCA-rendszerű (harang) csatlakozók vannak rajta,
és nem hiányzik róla a külön földelő vezeték sem.
Méréseinkhez
Szimpla készülék - szimpla paraméterek.
A fordulatszám névleges értéke belül marad a tűrésmezőn; a
fordulatszámesés egy kicsit nagyobb a szokásosnál, de nem számottevő.
A nyávogás csekély, kisebb, mint a szíjhajtású készülékeké
általában. A zajok átlagosak.
A hangszedő frekvencia-jelleggörbéje 10 és 16kHz között kiemel,
majd jócskán visszaesik, és 20kHz-en már 7-8dB hiánya van. Az áthallás
azonban mindvégig egész tisztességes marad.
A hangszedő letapogatási képessége jó, engedékenysége átlagos.
Torzításai igen alacsonyak, kivéve a közepes frekvenciákon mért
torzítást.
Az akusztikai visszahatás sehol sem túlságosan erős, viszont
meglehetősen széles sávban érvényesül. Az 1kHz-es négyszögjel igencsak
cifra. Ekkora túllövésre és ennyire hosszan tartó berezgésre még a
frekvenciagörbe kiemelése sem ad magyarázatot.
Pioneer PL-450 lemezjátszó
Nemigen ismerjük ki magunkat a Pioneer cég típusszámai között. A
450 végül is nagyobb a 340-nél, mégis, a PL-450 típusszám minden
valószínűség szerint egy olcsóbb készüléket takar - talán a lehető
legolcsóbbat. Mindenesetre a lehető legegyszerűbbet. Kezelését,
szolgáltatósait néhány sorban összefoglalhatjuk.
A kart kézzel a lemeztányér fölé visszük, mire a motor megindul. A
játék végeztével a hangkar magától a helyére vonul, a motor
kikapcsolódik. A karlift oldalt, a karbak tövében kapott helyet.
Ezenkívül egyetlen kezelőszerv van még a gépen: a fordulatszámváltó
billentyű. (Ezt ugyan nem kell használni játék közben, de azért kívül
helyezték a plexitetőn. A tradíció kötelez.) Szóval, a 450-es szinte
semmit sem tesz azon kívül, hogy lejátssza a hanglemezt. Szokatlan
fogyatékosság ez egy japán lemezjátszótól! Ha legalább egy
flikk-flakkot is csinálna időnként...
Felépítése
Egyszerű, szíjhajtású készülék. Tányérjának tömege még a
lemezpárpával együtt sem nyom fél kilogrammot.
Hangszedője T4P rendszerű; erről a már-már szabványosnak
tekinthető pickupfelerősítési metódusról bővebben írtunk 16.
kiadásunkban (a 10. és az 51. oldalon). A T4P jelzésű hangszedők
geometriailag és tömegeloszlásukat tekintve is csereszabatosak és
roppant könnyen lehet kibe szerelni őket, minthogy ehhez semmit sem
kell állítani a hangkaron. Nincs is a karon semmiféle szabályzószerv.
Ennyivel is olcsóbb lehet a masina. A kar egyenes, kör keresztmetszetű
cső, merev ellensúllyal, amelyet természetesen nem lehet állítani. A
tűerő 12,5 ±2,5mN (1,25 ±0,25g). ennyit ír elő a T4P "szabvány". Az
antiskatinget sem kell változtatni - nincs is mivel -, az oldalirányú
kiegyenlítő erő egyszer és mindenkorra be van állítva a hangkar
belsejében. (Erről könnyen meggyőződhetünk: ha az ellensúlyra további
tömegeket rakva a rendszert "kinullázzuk", a hangkar azonnal kifelé
lendül.) A pickup egyébként az Audio-Technica gyártmánya.
A sasszi a szokásos, merev műanyag idom, alulról egy fémlap
csatlakozik hozzá, arra van felszerelve a tányércsapágy és a
karmozgató mechanika. A meghajtó motor egy kisméretű nyomtatott
áramköri lapot hordoz, két potenciométerrel - azokkal állították be,
még a gyárban, a kétféle fordulatszámot. Külön nyomtatott áramköri
lapon helyezkedik el a hálózati transzformátor és az egyenirányító
egység. A hangkar által működtetett kapcsolószerkezet a transzformátor
szekunder tekercsét kapcsolja.
A hangfrekvenciás kivezetésen harangcsatlakozókat és külön
árnyékoló vezetéket találunk.
Méréseinkhez
A futómű hasonló a PL-340-eséhez, ezt tükrözik a mérési eredmények
is. Hogy a fordulatszámesése mégis kisebb, mint amazé, csak azzal
magyarázható, hogy a hangszedője csekélyebb tűerővel játszik, kevésbé
fékezi a lemeztányért.
A nyávogás átlagos, a zajérték jobb a specifikáltnál.
A frekvencia-jelleggörbe meglepően kiegyenlített, sokkal szebb,
mint a PL-340 görbéje! A felső rezonanciacsúcs "meg van fogva", le van
csillapítva, az átvitel 13-15kHz-ig egyenletes, igaz, azután esni
kezd. Az áthallás mindvégig csekély marad - kitűnő eredmény egy
ennyire olcsó jószágtól.
A torzítások átlagosak, csak a közepes frekvenciákon mért torzítás
szökik magasra (nagyobb kivezérlésen, a jobb csatornán) - de ne
feledjük, a tűerő igen alacsony.
Az akusztikai visszahatás nagyjából megfelel annak, amit a többi
Pioneeron mértünk.
Összefoglalva: rendkívül egyszerű készülék, egész tisztességes kis
hangszedővel.
Szeánsz
Házizsűrink fülét ma egymás után három lemezjátszóval teszteljük:
az Akai AP-Q310c-vel, a Pioneer PL-340-nel és 450-nel - a negyedik
lemezjátszó az etalon, az Ortofon FF15/II-vel felfegyverzett NAD5110,
amely mellesleg szólva olcsóbb a többinél. Nem fogunk spekulációkba
bocsátkozni, nem próbáljuk kitalálni, hogy egy-egy lemezjátszó
hangképét mennyiben határozza meg a futómű és mennyiben a pickup. A
komplett készüléket bíráljuk el
hangszedőstül-hangkarostul-futóművestül, abban az állapotában,
amelyben az Igen Tisztelt Kuncsaft megvette és hazavitte.
Akai AP-Q310c
Ez a masina két mérsékelten lelkes szavazatot és két rendkívül
határozott ellenszavazatot szerzett. Számszerűleg és egy kis
jóindulattal ez 2:2 volna, de az utolsó műsorszám, az
eget-földet-nézőteret-kulisszákat megrendítő operarészlet az Akai
támogatóit is megrendítette - úgy érezték, Tosca és Cavaradossi
tragédiájához az AP-Q310c is hozzátesz valamicskét. Tény, hogy az Akai
itt már nagyon torzított és sziszegett.
Kevésbé kritikus zenei passzázsokon az Akait nyugodtabbnak,
kiegyenlítettebbnek ítélte az, aki rászavazott, és ványadtabbnak,
élettelennek az, aki nem rokonszenvezett vele. (A NAD/FF15 hangját
ezzel szemben elevenebbnek, lendületesebbnek fogod találni, ha
tetszik, illetve esetleg idegesítőbbnek. ha nem tetszik.)
Szubjektív, de objektív teszteredményei alapján is, az AP-Q310c
távol áll tőle, hogy Best Buynak nevezhessük, de azért megvannak az
ütőkártyái: csinossága, sokféle szolgáltatása és hát nem utolsósorban
a kvarcvezérlés, amely a kamarahangot oly kérlelhetetlenül 440Hz-en
tartja, amennyire ezt a legpontosabb fülű, abszolút hallású zenészek
elvárják...
Pioneer PL-450
Mint minden hifista tudja, az auditív élményt szörnyen nehéz
emberi nyelvre fordítani, szavakba önteni, "verbalizálni". Amikor már
sem a finnugor, sem pedig a latin kifejezések nem segítenek, élénk
taglejtésekkel próbáljuk érzékeltetni, hogyan hatott ránk valamely
hangkép - csakhogy, sajnos, ezeket a taglejtéseket éppúgy nem lehet
kinyomtatni, mint ahogy a "csengő magasakat" és a "telt basszusokat"
sem...
Mi most mégis úgy próbáljuk jellemezni a PL-450 hangját, hogy két
tenyerünket befelé fordítva olyasfajta mozdulatokat teszünk, mintha
egy nagy labdát simogatnánk kétoldalról. "Lekerekített", "gömbölyű" -
többen is ezt írtuk a jegyzetfüzetünkbe. Magyarul: tetszett? (kérdezi
az Olvasó). Igen, tetszett. Kellemes, zenei tónusa van, négyünk közül
kettőnek nyomban megnyerte a szavazatát - és csak Sólymos Antal
tartott ki amellett, hogy neki ez a hangkép sávhatárolt, hiányzik a
legalja és főleg a legteteje. Őszintén szólva, ilyesfajta kételyek
mibennünk is felmerültek, már zenehallgatás közben is, utólag pedig,
megvizsgálva a PL-450 diagramjait, hajlanánk rá, hogy inkább SA
véleményét fogadjuk el. Mindegy: még ha hiányzik is valami a PL-450
hangképéből, fontosabb ennél, hogy egyikünk sem érzett benne zavaró
többletet. Meglepően jól sikeredett kis lemezjátszó ez a Pioneerok
legifjabbika.
Pioneer PL-340
Kivételesen mindnyájan ugyanazt hallottuk: ki határozottabban, ki
kevésbé határozottan, de valamennyien a Pioneer ellen szavaztunk. Úgy
éreztük, hogy ez a lemezjátszó, összhatásában. nem esik messze a
NAD/FF15-től, sőt, talán nagyon is hasonló karakterű, de éppen emiatt
könnyebb észrevenni a hibáit. A PL-340 hangja kevésbé tömör, kevésbé
lendületes, kevésbé tiszta, a térhatása pedig minden bizonnyal
szegényesebb, mint az etaloné. (Mellesleg, a PL-340 még így is jobban,
vagy legalábbis zeneibben szól, mint a PC-MC hangszedőkkel felszerelt,
magasabb rendszámú Pioneerok. Úgy látszik, minél olcsóbb egy Pioneer,
annál kevésbé "japános", annál jobban lehet vele zenét hallgatni?)
*
Orion SM250B kazettás magnó
Újból feltűnt a boltokban az Orion torony. nem az új, a
miniatürizált, hanem a régebbi, a robusztus. A tuner és az erősítő
most is ugyanaz, mint amit 8. számunkban, 1982 elején teszteltünk. A
magnót viszont indokoltnak látjuk ismét szemügyre venni, mert belül
alaposan megváltoztatták: új (bár ezúttal is japán, Alps gyártmányú)
mechanikával látták el, s emiatt nyilván az elektronikáján is
változtatni kellett egyet s mást. A típusszám is módosult:
megtoldották egy B betűvel.
Külsejét tekintve nemigen változott a 250-es, mindazonáltal nem
mondhatjuk neki, hogy "semmit sem öregedtél", mert minden
viszonylagos: időközben nagyon csinos magnók illegették magukat a
kirakatokban - az Orion pedig már három-négy évvel ezelőtt sem a
fiatatosságával és üdeségével hódított.
Kezelése, szolgáltatásai
Fronttöltésű készülék. Vas-, krómdioxid és metál szalagot fogad; a
kezelési tájékoztatóban vaskrómot is emlegetnek, de a specifikációban
már nem utalnak erre a szalagtípusra. Eltérően az 1025-ös
minimagnótól, a 250B-nek zajcsökkentő elektronikája is van, de ez nem
kompatibilis a Dolby-B-vel, inkább a dbx elektronikákra emlékeztet.
A készülék bal oldalától elindulva, előbb a hálózati kapcsolót
találjuk a kezünk ügyében (fölötte a fejhallgató-csatlakozó), majd a
mechanika következik, a kezelőszervekkel, éppúgy, mint az eredeti
gépen. Annyiban viszont megváltozott a mechanika az eredetihez képest,
hogy most nem billentyűket kell nyomni lefelé, hanem gombokat befelé;
mi tagadás, elég nehézkes a kezelésük, különösen, ha két gombot kell
egyszerre megnyomni - előfordult, hogy első próbálkozásra nem is
tudtuk elindítani a felvételt. (Van viszont a 250B-nek egy olyan
szolgáltatása, amely az első változatról még hiányzott. A
kezelőszervek mellett még egy nyomógombot találunk rajta, ez a némító
- felvételkor, amíg ezt nyomva tartjuk, nem kerül jel a szalagra.)
Szalagvégen a mechanika minden üzemmódból automatikusan stopra
kapcsol.
Az üzem mód kapcsolókkal egysorba, az előlap közepe tájára esik a
két szalagválasztó kapcsoló (előmágnesezés és korrekció, a háromféle
szalagtípusnak megfelelően). Fölöttük, a mechanika jobb szélén van a
szalaghossz-számláló, ez 3 jegyű. Mellette két LED a felvételt,
illetve a zajcsökkentő bekapcsolását jelzi.
Jobbfelé haladva az előlapon, a zajcsökkentő ki-be kapcsolója után
a két felvételi szintszabályzó következik, fölöttük a kivezérlésjelzők
(mutatós műszerek), illetve a csúcsindikátorok: három LED, ezek a 0, a
+4, illetve a +8 decibeles szint elérésekor (azaz teljes
kivezérléskor, majd enyhe, végül erős túlvezérléskor) villannak fel.
Még két kapcsoló: az egyikkel azt határozzuk meg, hogy a bejövő
jel, avagy a szalag jele kerüljön-e a magnó kimenetére, a másikkal
pedig a programforrások (pontosabban a mikrofon, a vonal a
felvétel/lejátszás csatlakozó jele) között választhatunk. A
mikrofonbemenetek (felül, a jobb sarókban) 6,3mm átmérőjű
Jack-hüvelyek.
A magnó hátoldalán három 5 pólusú csatlakozóhüvely van (átjátszás,
vonal be- és vonal kimenet).
Felépítése
Ebbe a magnóba, akárcsak az elődjébe, külön felvevő és külön
lejátszó erősítőt építettek. Ez a korrekt műszaki megoldás - és
ilyenkor sajnáljuk csak igazán, hogy nincs a gépen külön felvevő- és
lejátszófej, s csupán a szokásos kombinált fejet találjuk rajta.
Felvételkor a mikrofon jelét egy µA739 IC erősíti, a másik két
bemenet jele közvetlenül jut a bemeneti választókapcsolóra.
Kéttranzisztoros erősítőfokozat következik, aztán a felvételi
szintszabályzó, majd egy emitterkövető és a korrekciók a különböző
szalagfajtákhoz. Egy újabb tranzisztor már a fejet hajtja meg. (Az
előbb említett emitterkövetőről elágazik a jel útja: a korrekción
kívül a kivezérlésjelzők és csúcsindikátorok 9 tranzisztoros
áramkörét, továbbá a fejhrallgató-kimenetre dolgozó µA747-es IC-t is
vezérli.)
Ha a zajcsökkentőt is bekapcsoljuk, működésbe lép az NE570 és
µA747 típusú integrált áramkörökből felépített elektronika:
felvételkor komprimálja, lejátszáskor expandálja a műsort, s ezáltal
körülbelül 20 decibellel csökkentheti a ma nófelvételből származó
zajt.
A törlő és előmágnesező jelet három tranzisztorból felépített
oszcillátor állítja elő. Az oszcillátor tápfeszültségének
változtatásával a nagyfrekvenciás jel nagysága is csökken vagy
növekszik - ahogy ezt a különböző szalagtípusok megkívánják.
Lejátszáskor a kombináltfej jelét egy µA739-es IC erősíti.
Korrekció után egy kéttranzisztoros erősítő már a kimeneteket
táplálja, egyszersmind a kivezérlésjelzők meghajtóáramköreit is
vezérli. A zajcsökkentő bekapcsolásakor annak két IC-je elé még egy
erősítőfokozat iktatódik.
A némítás viszonylag egyszerű kivitelű, de - tapasztalataink
szerint - hatásos.
A magnó elektronikája +22,5V feszültséget kap egy stabilizátortól
(µA723 és BD139). A meghajtómotor és az üzemmódokat kapcsoló 3
elektromágnes +12V-ról működik, ezt egy önálló tápegység rész
szolgáltatja. A magnó burkolata teljes egészében fémből készült.
Méréseinkhez
A szalagsebesség csak kevéssel tér el a névlegestől, a nyávogás
pedig rendkívül csekély, sokkal alacsonyabb, mint az eredeti gépé
volt. Érdekes, hogy milyen nagy a különbség a lineárisan, illetve a
szűrőkkel mért adatok között!
A be- és kimeneti feszültségek és impedanciák megfelelnek a
szabvány előírásainak.
A lejátszási frekvencia-jelleggörbék igen jók, 18kHz-en
gyakorlatilag nem is esik a szint, a -4 decibel mélyfrekvencián,
31,5Hz-en adódik. A felvétel-lejátszáskor kapott görbék minden
szalagfajtán mélyben és magasban is kiemelnek. A basszustartományban a
kiemelés meglehetősen széles sávra terjed ki (viszont az átvitel nem
hepehupás). Magas frekvenciákon is szembetűnő többlete van a 250B-nek:
vasoxidon a gép széles sávban, krómon csak kevéssé, metálon viszont
ismét széles sávban és igen erőteljesen kiemel. A jelleggörbe kilép a
±3 decibeles tűrésmezőből, holott - úgy tűnik - a fej annyira jó
minőségű, hogy 20kHz-ig teljesen lineáris átvitelt tenne lehetővé. A
zajcsökkentővel mért jelleggörbék, természetesen, még cifrábbak:
alacsonyabb frekvencián, 50Hz táján a kiemelés 3-5dB, a legfelső
regiszterben vasoxid és metál szalagon 6-10 decibeles kiemelést
mértünk.
Viszont a nagyszinten felvett görbék igen tisztességesek, -10
decibelen még mindig kiemelést mutatnak, sőt, metál szalaggal (íme, a
metál jobb kivezérelhetőségének bizonyítéka!) még a 0 decibeles görbe
is némi kiemelést mutat 20kHz-en. (No persze, a -20 decibeles görbének
ugyanitt jó 6 decibelnyi többlete volt.)
Versenyen kívül megadjuk a vaskróm szalaggal felvett
jelleggörbéket is (3/a és 6/a diagram, a 90. oldalon). Ezek is
határozottan kiemelnek, habár a 0 decibeles szinten felvett görbe igen
hamar esni kezd, és jól demonstrálja, hogy a négy szalagfajta közül a
vaskrómnak a leggyengébb a magashang-kivezérelhetősége. Igaz, ezt
eddig is tudtuk.
A torzítások átlagosak, a zajok úgyszintén, viszont a
zajcsökkentővel mért adatok rendkívül jók. Az áthallási csillapítás
szintén jó, a törlési csillapítás megfelelő. A kivezérlésjelző
pontossága közepes.
Összefoglalva: kitűnő mechanika, szerencsétlenül beállított
magasfrekvenciás átvitel.
Pioneer CT-301 kazettás magnó
Egyszerű, sőt leegyszerűsített készülék, minden tekintetben magán
viseli a takarékosság jegyeit: felépítése szimpla, szolgáltatásainak
száma is csekély - igaz, minden Pioneer magnók között ez a legkisebb,
a legolcsóbb. Csinosabbat is láttunk már nála, ámbátor az Orion SM250B
után ez a magnó is úgy hat, mint a megtestesült elegancia.
Természetesen fronttöltésű, vas-, króm- és metálszalagot fogad;
zajcsökkentője az obligát Dolby-B.
Kezelése, szolgáltatásai
A CT-301 kezelőszervei fémszínű nyomógombok. Baloldalt kettő van
belőlük: a kazettakivető és a hálózati kapcsoló, jobbközépen három: a
szalagválasztók és a zajcsökkentő elektronika kapcsolója.
A kazettatartó alatt az üzemmódkapcsolók nyomóbillentyűinek
sorában a Stop szélesebb a többinél, a Felvétel pedig piros színű, a
többi fekete. A szalaghosszmérő 3 jegyű. Alatta két LED a felvételt,
illetve a bekapcsolást indikálja.
A kivezérlésjelző csatornánként 5-5 LED (-10, -5, 0, +3, +6dB) -
ez bizony kevés. Véleményünk szerint így túl nagy az ugrás az egyes
lépcsőfokok között, túlságosan durva a "műszer" felbontóképessége,
nehéz eltalálni a kivezérlés optimumát. A felvételi szintszabályzó
egyetlen négyméretű forgatógomb, a két csatorna jelét tehát nem lehet
külön szabályozni.
A mikrofonbemenetek 6,3mm átmérőjű Jack-hüvelyek, a
fejhallgatókimenetet lespórolták - pedig azt még a spártai szemléletű
HFM is elengedhetetlen szolgáltatásnak tekinti. A magnó hátoldalán
RCA-rendszerű vonal be- és kimeneteket találunk, de nem hiányzik a
szabványos, 5 pólusú felvétel/lejátszás csatlakozóhüvely sem.
Mindehhez egy tolókapcsoló járul, azzal választhatunk a kétféle
bemenet között.
Elektromos felépítése
Valóban igen egyszerű. Felvételkor a mikrofon és a
felvétel/lejátszás csatlakozó jelét kéttranzisztoros fokozat erősíti,
a vonalbemenet jele közvetlenül jut a bemeneti választó kapcsolóról a
szintszabályzóra. Egytranzisztoros fokozat dolgozik a -
kikapcsolhatatlan! - pilotszűrőre, aztán a Dolby IC következík
(HA12045), ennek egyik kimenete vezérli a fejmeghajtó IC-t (M5218L),
és itt állítják be a felvételi korrekciókat. A Dolby áramkör másik
kimenete egy BA6124 típusú IC-re kerül, ez hajtja meg a
kivezérlésjelző LED-eket.
Lejátszáskor a kombináltfej jele a kéttranzisztoros, majd az
egyfokozatú erősítőn keresztül jut a Dolby áramkörre, s annak kimenete
már közvetlenül a vonalkimenetre dolgozik. A lejátszási korrekciókat
az első erősítőrészben állítják be.
A tervezők annyira takarékosan építették meg az elektronikát, hogy
ezek után meglepő, milyen sok alkatrészt használtak fel a némító
áramkörökben (tranzisztorok a fejmeghajtó IC bemenetén és a vonal
kimeneten). A némító tranzisztorokat vezérlő áramkörökben is 3
tranzisztort és még jónéhány egyébalkatrészt találunk - úgy látszik,
erre különös gonddal ügyeitek a konstruktőrök. A törlő és előmágnesező
oszcillátor kéttranzisztoros egység, egy harmadik tranzisztor
felvételkor "koppanásmentesíti" a szalagindítást.
A szorosan vett magnóelektronikát soros, áteresztőtranzisztorral
megoldott tápegység látja el 12V feszültséggel. A meghajtómotort külön
stabilizátor táplálja. A hálózati kapcsoló a kisméretű hálózati
transzformátor primer körét szakítja meg. A teljes elektronika
egyetlen nyomtatott áramköri lapon helyezkedik el, kivéve a
kivezérlésjelző LED-eket és az azokat meghajtó áramkört.
A mechanikáról annyit, hogy nagyjából megegyezik a CT-3
szerkezetével, de valamelyest egyszerűbb amannál. A szabályozott
egyenáramú motor lapos szíjjal hajtja meg a közepes méretű
lendkereket. Az üzemmódkapcsolók működtetésekor a motor "rásegít", így
kisebb erőt kell kifejtenünk az ujjunkkal. Szalagvégen a mechanika
minden üzemmódról automatikusan stopra kapcsol. A készülék frontlapja
műanyagból készült, hát- és aljlapja vaslemez.
Szóba kell hoznunk egy bosszantó apróságot. A szalagvégi Stopra
kapcsolásról egy himbarendszer, azon belül egy érzékelő-működtető
kallantyú gondoskodik. Namármost, ha bekapcsoljuk a magnót, akkor ez a
kallantyú önálló életre kel, ide-oda verődik és szabálytalan
időközökben "klaffog" egyet-egyet. Ez az egyébként halk nesz idegesítő
lehet, mert az ember azt hiszi, elromlott a magnója. Ha elindítjuk a
készüléket, a klaffogás abbamarad. A CT-3 ugyanezzel a
himbarendszerrel működik, de zajtalanul. A CT-301-nek viszont két
példányán is észleltük ezt a zavaró zörejt.
Méréseinkhez
A specifikáció átlagos, de inkább szerény képességű magnót sejtet.
Az általunk mért paraméterek is átlagosak; egyik-másik adat (például a
nyávogásé) jobb a specifikáltnál.
A bemenő feszültségek és impedanciák megfelelőek, a CT-301-et
bízvást összekapcsolhatjuk más készülékekkel. A kimenő oldal adatai is
elfogadhatók, bár krómdioxid szalagról túl kicsi a kimenő feszültség:
illene elérnie az 500mV-ot!
A kivezérlést viszonylag kis torzításra állították be (rosszmájúan
hadd fogalmazzunk úgy, hogy erre szükség is van a primitív
kivezérlésjelzők miatt!), bár a krómdioxid szalag torzítása a bal
csatornán így is túllépi valamelyest a specifikált 1,5 százalékot.
A lejátszási frekvencia-jelleggörbe 16kHz-en, vasoxid szalagon 9,
krómdioxidon 12 decibelt esik - a kikapcsolhatatlan pilotszűrő is
megteszi a magáét, és 18kHz-en drasztikusan megvágja a jelet.
A felvétel-lejátszás görbéi számottevő mélyvágásról tanúskodnak,
vasoxid szalagon a magastartomány is lehervad, a másik két
szalagtípussal viszonylag egyenletes az átvitel. A Dolby ezúttal is
megerőszakolja a frekvenciagörbét, de miért is ne tenné. A nagyobb
kivezérléssel felvett frekvencia-jelleggörbék közül a krómdioxidé és
különösen a metálé egész tisztességes.
A zajok alacsonyabbak is lehetnének. Az üzemi zajszint metál
szalagról 52dB, vagyis 5 decibellel rosszabb, mint amennyit a gyár
ígér (igaz, a specifikáció nem beszél szalagtípusról).
A kivezérlésjelző minden szalagtípuson meglehetősen pontatlan; ha
krómdioxid szalagot használunk, a LED-ek 5 decibellel kevesebbet
mutatnak lejátszáskor, mint felvételkor.
Mint bevezetőben már utaltunk rá: szerény képességű készülék a
CT-301, bár a minősége egyenletes, nincsenek durva hibái. Talán a
zajt, valamint a mélyhangátvitel fogyatékosságát nehezményezhetjük.
Philips FC149 kazettás magnó
Ez a Philips nem Indiában készült. hanem Belgiumban, (Már szinte
el is feledtük, hogy e hatalmas konszernnek nemcsak Ázsiában, hanem
Európában is vannak gyárai...) Az FC141 valamivel modernebb,
egyszersmind valamivel csinosabb is, mint a 16. számunkban tesztelt
F6121; mondhatni, annak továbbfejlesztett változatát tartjuk a
kezünkben. Az új idők szele elfújta a mutatós műszereket, helyettük
LED-es kivezérlésjelzőt kapott a magnó, ezenkívül az üzem mód
kapcsolói is nagyobbak lettek - de ne vágjunk elébe a dolgoknak,
kezdjük a szabályszerű leírással.
Kezelése, szolgáltatásai
Az FC141 is háromféle (vasoxid, krómdioxid és metál) szalagot
fogad és ennek a gépnek a zajcsökkentője is Dolby-B rendszerű.
Baloldalt egy négyzet alakú nyomógomb a hálózati kapcsoló, fölötte
egy lapos billentyű a kazettakivető (Eject). Az üzem mód kapcsolók a
kazettatartó jobb oldalán, függőleges sorban helyezkednek el.
A kivezérlésjelző LED-ekkel a Philips egy kicsit bőkezűbben bánt,
mint a Pioneer: nem 5-5, hanem 7-7 LED-et épített a készülékbe (-20,
-10, -6, -3, 0, +3, +6dB - a túlvezérlést jelző fények pirosak, a
többi zöld). A készülék bekapcsolásakor további két zöld, felvételre
kapcsoláskor pedig még két piros LED is kigyullad. A szalaghosszmérő 3
számjegyű.
Szalagválasztó kapcsolóból, és ez dicséretes, nem kettő van, hanem
három, ezek közül tehát most már mindig csak egyet kell megnyomni, és
az mind az előmágnesezést, mind pedig a korrekciót beállítja a
kazettánkhoz (IV-metal, II-CrO2, normal). Egy negyedik
nyomógomb a Dolby kapcsolója.
Jobboldalt a felvételi szintszabályzók síkpályás potenciométerek
(ügyesebb megoldást is láttunk már), alattuk három Jack-hüvely: a
fejhallgatóé, illetve a mikrofonoké. Utóbbiak közül a jobb csatorna
bemenete, ha csak ezt használjuk, monósítja a jelet.
A hátoldalra szabványos, 5 pólusú felvétel/lejátszás
csatlakozóhüvelyt szereltek. Vonalcsatlakozás céljára egyméteres
árnyékolt kábelek szolgálnak, harangcsatlakozókkal.
Felépítése
A mechanika egyszerű, szokásos felépítésű: egyenáramú, kollektoros
meghajtómotor egy lapos gumiszíj közvetítésével forgat egy kisméretű
lendkereket. A motort egy TDA 1059B jelű IC vezérű. A fejtartó
szerelvényt és a szalagtovábbító gumigörgőt is a motor mozgatja (az
ilyen szerkezetű magnókon kapcsolóórával is indíthatjuk a Felvételt,
illetve a Lejátszást); erre utal a "servo controlled operation"
felirat a kazettatartón. Magnónk minden üzemmódról automatikusan
Stopra kapcsol a szalag végén.
Újdonsága, sőt, műszaki érdekessége az FC141-nek, hogy a
kombináltfejét utólag nem lehet sem beállítani, sem pedig elállítani,
minthogy egyáltalán nincsenek rajta beállítócsavarok! Akkor hát hogyan
hozzák merőleges helyzetbe a fejrést a szalag futásához képest? Nos, a
kombináltfej mind a két szélén szalagterelő lemezkéket hordoz, ezek
tartják a szalagot a kijelölt pályán, A kazettatartón az "Azimuth"
felirat minden bizonnyal arra utal, hogy ne keresd a csavarokat, nincs
szükség rájuk, nem kell beállítani a résmerőlegességet. Ez a műszaki
megoldás egyszerű és nagyszerű, de van egy feltétele: a gyártás
precizitása. Ha ebben nincs hiba, akkor a kombináltfejjel kombinált
szalagterelők igen pontosan fognak működni, sőt, még akkor is a helyes
irányban terelik a szalagot, ha a kazetta egyébként nem kifogástalan.
(Gyakori hibájuk a kazettáknak, hogy odafelé, illetve visszafelé nem
pontosan merőlegesen futtatják a szalagot a rés előtt.) Megjegyezzük,
a hagyományos kivitelű kombináltfejeken is van ilyen terelővillácska,
de csak az egyik oldalukon: a fej némiképp elbillenthető,
merőlegességét egy csavarral lehet beállítani.
Philips FC 141: szalagterelő villák a fej mindkét oldalán
Ha már a fejről beszélünk: a kazettatartón az "FSX/Ferrite Heads"
felirat díszeleg, vagyis a törlőfej ferrit anyagú, de hogy az FSX mit
jelent, nem tudjuk kitalálni. A kombináltfej tulajdonságai egyébként,
mint majd látni fogjuk, igencsak tisztességesek.
Az elektronika egyszerű, jól áttekinthető.
Felvételkor egy kéttranzisztoros erősítő fogadja nemcsak a
mikrofon, hanem a felvétel/lejátszás és (leosztás után) a vonalbemenet
jelét is - ez a megoldás hátrányos, hiszen a jel csökkentésével és
újra felerősítésével feleslegesen megnövelheti a zajt.
A felvételi szintszabályzó után a Dolby áramkör következik (LM1121
típusú IC), kikapcsolható pilotszűrővel. Az IC egyik kimenete,
egytranzisztoros fokozaton keresztül, a fejhallgató kimenetet vezérli,
másik kimenete az MJM 4558D fejmeghajtó IC-re dolgozik, itt állítják
be a különböző szalagok megkívánta korrekciót.
A kivezérlésjelző LED-eket egy IR2E19 típusú IC hajtja meg, ez az
előző IC-ről kapja a vezérlést. A törlő és előmágnesező jelet
ellenütemű oszcillátor állítja elő, tápfeszültségét ellenállásosztóval
változtatták, így állítják be a jelnagyságot a különböző
szalagtípusokhoz.
Lejátszáskor is szinte pontosan ugyanerre halad a jel útja, csak
most a kombináltfej iktatódik a mikrofonbemenet helyére. A lejátszási
korrekciót az első két tranzisztor körében állítják be, aztán a
zajcsökkentő IC következik, ennek kimenete táplálja a vonal és a
felvétel/lejátszás kimenetet és vezérli a fejhallgató erősítőt.
A némítást becsülettel megoldották, három tranzisztort helyeztek
el e célból a kimeneteken és további négyet a Dolby IC bemenetén. A
tápegység +27V-ot állít elő, ebből egy stabilizátor IC 18V
feszültséget juttat az előerősítő résznek. A motoráramkör +13V-ot kap,
ez részben független a többi tápfeszültségtől. A hálózati kapcsoló a
transzformátor primer körét bontja, tehát kikapcsoláskor leválasztja a
magnót a hálózatról. A magnót egyszerű kivitelű, részben műanyagból
készült dobozba építették.
Méréseinkhez
Előbb némi magyarázatot kell fűznünk a gyári adatokhoz. Ezeket a
szervizkönyvből vettük, ott igen korrekt specifikációt találtunk,
mégpedig háromfélét is. Megadják a minimális értékeket (feltehetően
azt, amit minden példánynak tudnia kell) a DIN45500 szabvány szerint,
majd a tipikus (átlag)értékeket az IEC előírások alapján, végül pedig
a NAB előírás szerinti értékeket is közreadják. Mi a DIN45500 szerinti
specifikációt publikáljuk, hiszen (lényegében) mi is e szabvány
alapján dolgozunk.
A mechanikai jellemzők átlagosak, nincs mit mondanunk róluk. A
feszültségek és impedanciák szabványosak, a Philips magnót gond nélkül
összekapcsolhatjuk más készülékekkel.
Igen szép a lejátszási frekvenciajelleggörbe. Minthogy a
pilotszűrő kikapcsolható, megkímélhetjük a 18kHz-es jelet. Szépek a
teljes frekvenciagörbék is. A mélyfrekvenciás átvitel a kombináltfejet
dicséri: elmaradnak a hepe-hupák, a görbe simán, egyenletesen esik.
Magas frekvenciákon a gép (vas- és krómdioxid szalaggal) enyhén
kiemel érdekes viszont, hogy metál szalaggal a bal csatornán már 9kHz
fölött esni kezd a jelszint, és így szűkebb átviteli sáv adódik, mint
a másik két szalagfajtával. Mivel a frekvenciaátvitel viszonylag
egyenletes, a Dolby-B sem okoz annyi bajt, mint egyébként. A
pilotszűrő azonban - minthogy a Dolbyval együtt ez is működésbe lép -
15kHz fölött minden szalagfajtán lekaszálja a jelet. A nagyobb szinten
felvett görbék átlagosak.
A torzítás átlagos, a kivezérlés pontosan van beállítva. A
kivezérlésjelző gyakorlatilag nem mutat eltérést a felvétel és a
lejátszás szintje között. A zajok és az áthallási csillapítás
nagyjából átlagos, a törlési csillapítás kifejezetten jó.
Összefoglalva: egyszerű, de nem leegyszerűsített magnó, átlagos
(némely szempontból átlagosnál jobb) műszaki jellemzőkkel.
Szeánsz
Gyors egymásutánban, alig fél év leforgása alatt kilenc kazettás
magnót kaparintottunk a karmaink közé: Aiwa, Philips, Sharp, Siemens,
aztán a JVC és az Akai HX-2, most pedig a Pioneer CT-301, az újabb
Philips és a legújabb (?) Orion. Ennyi közül már lehetne választani -
de hát ez a sok magnó nem állandó választék, csak "ad hoc" árukészlet,
egy része Pesten látható februárban a RAVILL-nál, más darabja
júniusban Győrött a FERROVILL-nál, a többi pedig Tiszán innen, Dunán
túl, őszi harmat után vagy amikor tavaszi szél vizet áraszt. Rajtunk
nem múlik: mi ugyanolyan módon minősítjük valamennyit, a laborban is,
a szeánszon is. A kilenc csévélő tesztje tehát könnyen összevethető.
A meghallgatás, mint mindig, most is vakon folyt, legalábbis a
szeánsz feléig, amikor, sajnos, az etalonnak használt Aiwa FD-220Z
enyhén bár, de nyávogni kezdett, vagyis felismerhetővé vált. Nem volt
időnk kijavítani a hibát; igyekeztünk behunyni lelki szemeinket, és
amennyire ez lehetséges, vakon folytatni a tesztet. A zsűritagok
jegyzetfüzeteiből utólag kigyűjtöttük, készülékenként és
szalagtípusonként csoportosítottuk a megjegyzéseket, minősítő
jelzőket, fohászokat, káromlásokat. Minden pontosvessző után újabb
zsűritag jegyzetei következnek. Kommentárunk előbb mindig a
tesztkészülékre, majd (zárójelben) az etalonra, az Aiwára vonatkozik.
Philips FC141
Vasoxid. Feszesebb hangkép, magasabb tónus és magasabb színezetű
zaj; elevenség, de kevesebb basszus; lendületes, de a zaja is
zavaróbb. (Az etalon: szintén zajos, de hallgathatóbb. nyugodtabb;
mélyben jobb, bár a mélyei kóvályognak; egészségesebb hang, jobb
mélyek, kivehetőbb középsáv; jobb mélyek, nyugodtabb hangkép.)
Krómdioxid. Ellentmondó, kissé bizonytalan ítéletek. Többen
érdességre panaszkodnak, mások inkább lendületesebbnek érzik a
hangképet. (Az etalon - mélyebb tónusa miatt - szótöbbséget szerez.)
Metál. Úgy éreztük, hogy a két hangkép közelebb került egymáshoz,
ugyanannyi szavazatot is kaptak. A zajuk most ismét magasabb volt,
mint a krómon. Ezúttal a Philipset véltük nyugodtabb hangzásúnak, de
kissé bágyadtnak és kissé mélyhiányosnak. (Az etalon-hangkép
dinamikusabbnak, de harsányabbnak is hatott - mellesleg, ekkor tűnt
fel első ízben az Aiwa nyávogása, de azt ekkor még kazettahibának
véltük. A nyávogás érdesebbé, bizonytalanabbá tudja tenni a
hangképet.)
Összegezve: ez a gép feltétlenül korrektebb magnó az előző
Philipsnél, de a mélyátvitele változatlanul problematikus.
Pioneer CT-301
(Innen kezdve a szeánsz már nem volt igazi vakteszt: tudtuk, hogy
amikor nyávogást észlelünk, akkor nagy valószínűséggel az Aiwa szól.)
Vasoxid. Fele-fele ítéletek. A Pioneer hangképe magasabbra, az
Aiwáé mélyebbre húz, kérdés, melyik a helyes tónus. Súlyozva az
ítéleteket, az Aiwa valamivel szimpatikusabb.
Krómdioxid. Élénk, de színezett, érdes, kemény, fárasztó hangkép.
(Az etaloné nyugodtabb, öblösebb, hallgathatóbb, néha fojtottabb;
ványadt, tompa, de kellemesebb mélyek.) Többségünk az Aiwával
rokonszenvezett, a nyávogása ellenére is.
Metál. Erőtlenebb, tompább. néha nyugodtabb, sávhatárolt, nincs
lendülete. beszűkül, szegényes énekhang; kiürül, ványadt, hiányérzetet
kelt: elvékonyodik; mindenesetre más jellegű, mint az etalon, de nincs
túlságosan messze tőle. (Az etalon: élénk, magasabb a zaja is, néha
forszírozott, kicsit érdes, de jobb, a magnósok többségének
bizonyosan; mélyebb, teltebb, a magasa is csengőbb; mélyebb tónus,
jobban tetszik.) Erős szavazattöbbség az Aiwánál.
Összegezve: hasonló kvalitású, mint a Philips. A basszusa ennek is
hiányérzetet kelt.
Orion SM250B
Vasoxid. Eleven, sőt, túl élénk, egészséges, előre tolakszik,
lelkesen zenél, de fárasztó, színez, érdes; kisebb a zaja, jobbak a
mélyei, kiegyenlítettebb, tisztább hangkép; dinamikusabb, lényegesen
jobb; fölényesen jobb. (Az etalon: rosszabb színezetű a zaja, az
énekhangja időnként tisztább, a basszusa kevesebb; szúrósabb, átható
zajú; semmilyen körülmények között sem választanám ezt, definiálatlan,
összemosott; kiábrándító zongorahang, színezett hangszerek,
mélyhiány.) Orion-fölény.
Krómdioxid. Egészségesebb, jobban függetleníti magát a
hangdobozoktól, néha kicsit vérszegény, de ez a jobb; más jellegű a
zaja: sziszeg; lötyög a mélye, zavaros, de néha tisztább hangkép;
tágabb színpad, megnyugtatóbb zene. (Az etalon: forszírozott, dögös,
"sok"; eleven, kiegyenlített; zajos, de dinamikusabb, lendületesebb;
ez a gyengébb, de nincs sok különbség a két hangkép között.) Az
etalonra adott szavazatok a magabiztosabbak.
Metál. Teltebb, mélyebb, levegősebb, derűsebb, ha színez is,
kellemesen teszi, közelebb van az eredeti lemezhanghoz; eleven;
mélytónusú, lágy; bizonytalan ítélet. (Az etalon: présel, hegyes;
idegen hangzás, nem kellemes; valamivel tisztább; eleven;
megfogottabb? határozottabb?) Orion-szavazattöbblet.
Összegezve: ördög vigye az orionizált fülünket, hogy ma éppen ezt
a magnót hoztuk ki győztesnek. Bedőltünk volna az inkorrekt,
loudnesses frekvenciaátvitelének? Vagy, hogy a mentségünkre
spekuláljunk, felismertük volna, hogy (például metálon) a 20kHz itt
még teljes kivezérlésen sem hiányzik, holott a többi magnó
magasátvitele 0 decibelen már jócskán esik? Vagy teljesen más
paraméterek döntöttek? Nehéz okosnak lenni, a kazettás magnó
túlságosan is tökéletlen médium, túlságosan nyugtalanító
kompromisszumokra kényszerít.
*
Orion SR-1025 receiver
Ez a hosszúra nőtt készülék nem más, mint egy ST1025 minituner,
amelynek az oldalához hozzáragasztottak egy módosított minierősítőt.
Az erősítőrész tesztjét lásd az SE1025B címszó alatt (a 100. oldalon -
utána néhány kommentárunk kifejezetten a receiverre vonatkozik), a
rádiórészt 14. számunkban egyszer már bemutattuk, de a rend kedvéért
röviden újra végigszaladunk rajta.
Kezelése, szolgáltatásai
Balról az erősítőrész helyezkedik el a közös dobozban: hálózati
kapcsoló a pici piros jelzőfénnyel, fejhallgatócsatlakozó, magas és
mély hangszínszabályzó (ezek kiiktathatók a Tone Off gombbal), kettős
hangerőszabályzó, bemeneti választókapcsolók (Phono, Tuner, Tape,
Line).
A tunerrészt teljesen elkülönítették az erősítőtől. Tulajdonképpen
csak az önálló hálózati kapcsoló hiányzik, különben minden ugyanolyan,
mint az ST1025-ön: "Frequency Display" (a frekvenciát számok, a
térerőt, a sztereóvételt és a pontos hangolást LED jelzi),
hangológomb, majd a kapcsolók: zajzár (Muting, egyben Hi-Blend -
csökkenti az áthallást és azzal együtt a sztereó vétel zaját),
sztereó/mono, AM/FM és végül MW/SW. Ez utóbbi nemcsak
rövid/középhullámváltó; URH-vételkor bekapcsolja az ASL, azaz Auto
Servo Lock áramkört és magától ráhangolja a készüléket a már
megcélzott állomásra.
A készülék hátoldalán szimmetrikus és aszimmetrikus
antennabemenetet, továbbá (az AM-vételhez) szabványos antenna-föld
csatlakozót találunk; a hangfrekvenciás csatlakozók 5 pólusú hüvelyek,
a hangszórócsatlakozók szintén szabványosak.
Elektromos felépítése
Az AM-vevő egyszerű kialakítású, két hangolt körös, egyetlen A244D
típusú IC-a alapuló kapcsolás. A KF szűrő CFMQ001 típusú,
Toko-gyártmány. Demodulálás után egytranzisztoros fokozat erősíti a
hangfrekvenciás jelet. Megjegyzendő, hogy ezen a készüléken nincs
ferritantenna, tehát AM-en csak akkor lesz elfogadható a vétel, ha
külső antennát csatlakoztatunk az AM antennabemenetre.
Az FM vevő már bonyolultabb. Az antennajelet 75 ohmos
aszimmetrikus, vagy 300 ohmos szimmetrikus bemenet fogadja. A
hangolást 4 részes forgókondenzátor végzi. A bemeneti és keverő
fokozat két darab BF961 típusú dual-gate FET-tel kialakított
kapcsolás. A helyi oszcillátor egy BF199-es tranzisztor; az első FET
bemeneti jeltől függő visszaszabályzására újabb tranzisztor szolgál. A
hangoló egység sávváltás nélkül átfogja a 66-tól 108MHz-ig terjedő
OIRT-CCIR sávot. A keveréssel előállított KF jelet (10,7MHz)
egytranzisztoros fokozat erősíti, ez hajtja meg az SFJ 10,7MA jelű
kerámiaszűrőt, amely aztán az A 225D típusú IC-re adja a jelet. Ez az
IC több feladatot is ellát: a KF-jel erősítését, a demodulációt, a
térerőjelző vezérlését, a csendesítést stb.
A sztereó dekódert (A 290D jelű IC) egytranzisztoros erősítőn
keresztül vezérlik. Az IC kimenetét csatornánként 1-1 tranzisztor
erősíti, ezek jele a pilotszűrőre, majd a választókapcsolóra fut.
Nagyon leegyszerűsítve, ennyiből áll a rádióvevő - de még így is
említést kell tennünk néhány kiegészítő áramkörről. A
frekvenciakijelzőt a helyi oszcillátor jele működteti; a három
térerőjelző LED-et három tranzisztor vezérli. A számkijelzők, illetve
az őket meghajtó IC-k típusa: SLK1442-02, KS500-IE137 és 74LS90.
A bevezetőben már említett ASL (Auto Servo Lock) áramkör csak
FM-vételkor működik. Elég ±70kHz-re megközelíteni valamely adót,
enyhén világítani kezd a hangolásjelző LED, és az ASL áramkör 1-2
másodpercen belül pontosan ráhangolja a tunert a szóban forgó
állomásra. Ekkor a LED már teljes fénnyel világít.
A tunert a transzformátor külön tekercséről táplálják.
Egyenirányítás után egy µA723 típusú IC és egy BD135-ös tranzisztor
+15V-ot állít elő. Ettől teljesen függetlenül egy egytranzisztoros
stabilizátor +6,8 voltot ad a frekvenciakijelzőnek és a
térerőjelzőnek.
Méréseinkhez
A zajhatárolt érzékenység elmarad a specifikálttól; ellenőriztünk
egy újabb mintadarabot is, és azon már határozottan jobb adatot
kaptunk (ezt adtuk meg zárójelben). A sztereó érzékenység meglehetős,
holott a gyár azt nem is specifikálta.
A zajok alacsonyak, monóban és sztereóban egyaránt.
A zajzár igen hamar (2µV-os jelnél) nyit, akkor monóban
elfogadható a zaj. Valamivel nagyobb, 2,5µVos jel nyomán már sztereóra
kapcsol a készülék.
A pilotjel- és segédvivő-elnyomás igen jó; a harmonikus torzítás
alacsony.
A frekvenciagörbék szép egyenletesek, az áthallás kismértékű. (A
HI-Blend kapcsolóval, amely egyben a zajzár kapcsolója is, az áthallás
rovására csökkenteni lehet a sztereó vétel zaját. Az áthallás ilyenkor
körülbelül 8dB-re csökken, illetve magasabb frekvenciákon még ezt sem
éri ei - lásd 13. diagramunkon).
A tükör- és középfrekvenciás zavararány elfogadható.
A nagyjel-szelektivitás jelleggörbéi erőteljes hamisvételt
mutatnak, de ez még mindig enyhébb annál, amit az eredeti ST1025-ön
mértünk (HFM 14.). Vagy csak egy átlagosnál különb készülék került
most a kezünkbe?
Videoton RT6303S tuner
Három évvel ezelőtt, 8. számunkban mutattuk be a Videoton tornyot
és azon belül az RT6300S tunert. Annak módosított változata a most
tesztelt típus. Tetszetős, ízléses készülék. Szintén OIRT-CCIR normás,
AM-vevője középhullámon és három rövidhullámú sávban dolgozik.
Kezelése, szolgáltatásai
Baloldalt a hálózati kapcsoló, utána a viszonylag nagyméretű
skálalap. Alatta a térerősséget 5 LED jelzi (nem pedig mutatós műszer,
mint az előző típuson). Egy LED a sztereó vételt indikálja, 3 LED a
pontos hangolást segíti. Kapcsológombok: monó/sztereó, "Stereo Blend"
(távolsági vétel alkalmával csökkenthetjük vele a zajt, az áthallás
rovására), CCIR, OIRT, AM. A skála mellett a hangológomb, utána a
memóriaegység 5 programkapcsolóval. A 6. gomb kikapcsolja a memóriát,
ilyenkor kézzel hangolhatunk. Ugyanez a gomb egyben az AFC ki-be
kapcsolására is szolgál. A memóriaegység egy lehajtható ajtócska
mögött lakik, éppen csak a nyomógombok csúcsa néz ki az ablakon.
Lejjebb az FM Local kapcsoló (csökkenthetjük vele a készülék
érzékenységét, ha túl nagy térerejű adó jelét fogjuk), Mute, azaz
némító, AM-sávválasztók (SW3, SW2, SW1, MW) és végül a Wide Band
kapcsoló ("Széles Sáv" - ezzel a hangminőséget javíthatjuk a
szelektivitás rovására, ha jól vehető az adó).
A tuner hátoldalán kihajtható ferritantenna található, szabványos
antenna-föld csatlakozó, szimmetrikus és aszimmetrikus FM
antennacsatlakozó hüvely. A hangfrekvenciás kimenetek szabványos 5
pólusú hüvelyek, három is van belőlük: egy változtatható és egy
állandó szintű kimenet, valamint egy magnókimenet (ez áramgenerátoros
kialakítású).
A burkolat teljes egészében fémből készült.
Felépítése
Ez a tuner is (mint a Videoton elektronikák általában) modulokból
épül fel. Belseje ezért jól áttekinthető.
A kéthangoltkörös AM-modul egy TCA440 típusú IC-a épül. A
demodulátor kimenete, a kapcsolókon keresztül, közvetlenül a
hangfrekvenciás erősítőre dolgozik.
Az FM hangolórész is önálló modul. Hangolórészt és
középfrekvenciás erősítőt tartalmaz. A (Varicap diódás) hangolórész 4
hangolt körös, és egy TDA1062 IC-a alapul. (Itt avatkozhatunk be az FM
Local kapcsolóval, hogy csökkentsük a tuner érzékenységét.) Az IC
kimenetén megjelenő KF jelet egytranzisztoros erősítő fokozat adja a
két kerámiaszűrőre. Kimenetük a µA3089 PC típusú KF erősítő IC-re jut,
ez az IC végzi a jelerősítést, a demodulálást, a hangolásjelző és a
térerőjelző áramkör vezérlését, és ez állítja elő az AFC-szabályzó
jelet is. A némító kapcsoló szintén ide csatlakozik.
A sztereó dekóder modulja egy µA758-as IC-a épül. Itt helyezték el
a pilotszűrőt is.
A kijelző egység (két IC és egy tranzisztor) hajtja meg a
hangolásjelző és térerőjelző LED-eket. A hangfrekvenciás kimeneteket
csatornánként 2 tranzisztor táplálja. Az állandó szintű kimenet erről
az erősítőről, a változtatható pedig egy potenciométer
közbeiktatásával kapcsolódik a kimenetre. (A potmétert az előlapon
találjuk.) Ugyanezt a jelet kapja, nagyértékű ellenálláson keresztül,
a magnó kimenet is.
Külön kell szólnunk a némításról, nem a szokásos Mutingról, hanem
a Videoton tuner specialitásáról: ha megérintjük az AM vagy FM
kapcsolóit, a készülék - a nagyszintű hangfrekvenciás kábelen
keresztül némító jelet bocsát az erősítőre, és működésbe hozza annak
némító áramkörét. (Utalunk rá az EA6383S erősítő tesztjében is.)
A tápegység igen egyszerű. A készüléket működésben tartó +15V-ot
egy stabilizátor IC szolgáltatja.
Méréseinkhez
A zajhatárolt érzékenység kielégítő, legalábbis monóban;
sztereóban elmarad várakozásainktól, sőt, még a kis receiver
képességeitől is.
A zajok nagyjából átlagosak, de a zajzár küszöbszintjén (ez
egybeesik a pilotjelző érzékenységével) viszonylag magas a zaj.
A pilotjel- és segédvivő-elnyomás közepes.
A harmonikus torzítás alacsony, sokkal alacsonyabb, mint a régebbi
tuneré.
A frekvenciagörbe nem a legszebb: kismértékben ugyan, de
kiemelkedést mutat egy viszonylag széles sávban.
Az áthallás átlagos. (Kivéve, ha benyomjuk a Stereo Blend gombot.
Ilyenkor, 1kHz-en mérve, 15dB-re esik vissza, mint ezt a 14. diagramon
szemléltetjük.)
A tükörfrekvenciás és középfrekvenciás zavararány megfelelő.
A nagyjel-szelektivitás görbéi erős hamisvételről tanúskodnak, az
OIRT és a CCIR sávban egyaránt. Nem éppen biztató előjel!
A hangfrekvenciás kimenetek impedanciája és feszültsége megfelel a
szabványnak.
Videoton RA6363S receiver
A kisebbik VT-torony "vezérlőpultja". A tervezők összeházasították
az erősítőt és a tunert, kihasználva a modulrendszer előnyeit. Sok
mindent le is egyszerűsítettek, de a kis receiver így is fölöttébb
praktikus, jól használható készülék a maga 2x25 watt kimeneti
teljesítményével, OIRT-CCIR sztereó FM-vevőjével, egy közép- és három
rövidhullámú AM-sávjával.
Kezelése, szolgáltatásai
Szokásunkhoz híven balról jobbra haladunk a készülék előlapján.
Akár az erősítőt és a tunert, a receivert is egy függőlegesbe
fordított, keskeny billentyűvel helyezhetjük áram alá. A rádióvevő
skáláján, a hullámsávok jelzései alatt 5 LED indikálja a térerőt, a
sztereó vételt, illetve (FM Tuning) segít a hangolásban. A skála alatt
a balansz-, a magas és mély hangszínszabályzó, valamint a
hangerőszabályzó forgatógombja; velük egy magasságban sorakoznak a
bemeneti választó-, illetve az üzemmódkapcsolók: monó/sztereó, Tape 1,
Tape 2, Phono, FM, AM, CCIR, Mute. Megtehetjük, hogy egyszerre
lenyomjuk a Tape 1 és az FM gombot, csökkentve ezzel a tuner
érzékenységét, s alkalmazkodva a nagy térerejű helyi adásokhoz (FM
Local).
A skála jobb oldalán nagymérető hangológomb; mellette egy kis
lehajtható ajtócska mögött az FM programozóegység 5 programkapcsolója,
valamint egy hatodik nyom gomb, azzal kapcsolhatjuk ki a memóriát, ha
kézzel akarunk hangolni. A memóriaegység alatt sorakoznak az AM vételi
sáv (SW1, SW2, SW3, MW) kapcsolói, mellettük a Wide Band, azaz Széles
Sáv feliratú kapcsoló. Az utóbbival janitani tudunk azoknak az adóknak
a hangminőségén, amelyek nagy térerővel, zavarmentesen jelentkeznek.
A hátlapon állítható helyezető ferritantennát találunk,
szimmetrikus és aszimmetrikus antennacsatlakozó hüvelyeket, AM
antenna- és földcsatlakozót, 5 pólusú csatlakozóhüvelyeket és
szabványos hangszórócsatlakozókat. (Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a
receiver kezelési utasításába becsúszott néhány elírás, így például
felcserélték a Tape 1 és 2 csatlakozó kimeneti jellemzőit.)
A tuneregység részletes ismertetésétől eltekintünk; az erősítőről
néhány szót szólunk majd az EA6383S tesztje után (a 105. oldalon).
Méréseinkhez
Az érzékenység elegendő, bár meglehetősen eltérő értékeket mértünk
az OIRT, illetve a CCIR sávban (pontosabban 69, illetve 94MHz-en). A
zajhatárolt érzékenység sztereóban átlagos. A zajzár-küszöbszint
megfelelőnek tűnik.
A pilotjel- és segédvivő-elnyomás egy kicsit jobb, mint amit az
RT6303S-en mértünk. Ez feltehetőleg a gyári szórásnak tudható be.
A harmonikus torzítás viszont magasabb, mint a tuner torzítása
volt.
A frekvencia-jelleggörbék olyasfélék, mint a tuner görbéi, de az
átvitel most már 15kHz előtt meredeken esni kezd. A tükör- és
középfrekvenciás zavararány ugyanolyan jó, a nagyjelszelektivitás
ugyanolyan rossz, mint a tuneré.
A jelszintek és impedanciák szabványosak.
Orion SE1025B erősítő
Külföldön az a szokás, hogy folyvást új ruhába öltöztetik ugyanazt
a készüléket. Ezzel szemben az Orion minierősítője most is ugyanúgy
néz ki, mint azelőtt, holott időközben súlyos műtéten esett át. A
japán Sanken nem gyártja többé az olcsó, de várakozáson felül bevált
teljesítményerősítő IC-t, a dual kivitelű SI-1125HD-t. Az Orion
fejlesztőmérnökei diszkrét elemekből, tranzisztorokból építettek új
teljesítményerősítő részt - erre utal a B betű a típusjel mögött.
Tragikomikus pedig, hogy egy készülékben azt kelljen módosítani, ami
valószínűleg a legjobban működik, ahelyett, hogy a konstruktőrök
inkább a gyengébben sikeredett részegységeknek, esetünkben a
fono-elektronikának szentelhetnék figyelmüket. Mint cseppben a tenger,
az SE1025B-ben a magyar gazdasági állapotok tükröződnek.
A minierősítő specifikációja egyébként nem változott.
Kezelése, szolgáltatásai
A hálózati kapcsoló fölött piros LED jelzi, ha áram alá kerül a
készülék. (Kikapcsoláskor a LED csak lassan alszik ki, ez néha
megzavarja az embert.) A fejhallgató Jack-hüvelye után a
hangszínszabályzók kisméretű forgatógombjai következnek; a
hangszínszabályzás kiiktatható a Tone Off gombbal. Balansz-szabályzó
nincs a gépen, a két csatorna hangereje a nagyméretű koncentrikus
forgatógombokkal külön-külön is szabályozható. A bemeneti
választókapcsolók (Monitor, Tape, Tuner, Phono) kisméretű nyomógombok.
A hátlapon ötpólusú csatlakozóhüvelyek, szám szerint öt darab:
négy bemenet plusz vonalkimenet. A Tape szabványos felvétel/lejátszás
csatlakozó. A hangsugárzókat is szabványos aljzatok fogadják, csak
ezek most egymás fölött helyezkednek el, nem egymás mellett, mint a
régi változaton. Az erősítő továbbra is 8 ohmos terhelést vár el a
hangsugárzóktól.
Elektromos felépítése
A RIAA-korrektor egyetlen µA739-es IC. A bemeneti
választókapcsolókról a hangerőszabályzóra fut a jel. A
hangszínszabályzó rész csatornánként 1 FET-et és 2 tranzisztort
tartalmaz; ha a hangszínszabályzást kiiktatjuk (Tone Off), akkor már
csak a FET marad a jel útjában, mint impedanciaillesztő.
Ezután már a teljesítményerősítő következik. Igen érzékeny,
körülbelül 150mV elegendő a teljes kivezérléséhez. Differenciál
erősítővel kezdődik, és ez egyetlen tranzisztor közbeiktatásával
vezérli a kvázi komplementer meghajtó végtranzisztorokat. A meghajtó
pár BC639-640, a végtranzisztorok a Tesla gyártmányai, jelük KD607.
A végerősítő részben nem alkalmaztak elektronikus zárlatvédelmet:
a kimenetre kötött 2,5 amperes olvadóbiztosíték hivatott védeni a
végfokozatot az esetleges túlterhelés vagy zárlat ellen. A hálózati
tápegység egyszerű felépítésű. Toroid transzformátor táplálja a 4
diódából álló egyenirányítót; a pufferkondenzátorok 6800µF értékűek. A
teljesítményerősítő ±30V tápfeszültséget kap, a többi rész (Zenen
diódás stabilizátorokról) ±12V-ot.
Mint sejthető, az IC-ből visszatranzisztorizált erősítő belseje
nem lett rendezettebb. Az alkatrészek száma nőtt, a két végfok egy-egy
külön kis panelen helyezkedik el. Az "enteriőr" bizony meglehetősen
zsúfolt.
Méréseinkhez - I. (SE1025B erősítő)
Említettük, hogy az 1025-ös specifikációja nem változott.
Méréseink eredményét tehát közvetlenül összevethetjük a 14. számunkban
dokumentált adatokkal.
Az impedanciák és feszültségek a ki- és bemeneteken egyaránt
szabványosak, a 1025B-t nyugodtan összekapcsolhatjuk más készülékekkel
(például a tengerentúlról érkezett magnókkal - a vonalkimenet ezek
számára elegendően nagy jelet ad). A kimeneti teljesítmény nagyobb a
specifikáltnál; meglepőn magas a zenei teljesítmény is.
A frekvencia-jelleggörbék jók, a fázis-frekvencia jelleggörbe
20kHz-en valamivel rosszabb, mint amit az eredeti változaton mértünk,
de az eltérés nem számottevő. Az áthallási csillapítás és a
teljesítményfrekvencia-tartomány átlagos.
A harmonikus torzítás nem magas, az intermodulációs torzítás
viszont kilóg a specifikációból. (Érdekes: az SR1025 receiver
erősítőjén, amely pedig semmiben sem tér el az SE1025-től, alacsonyabb
intermodulációt mértünk.)
Ami a zajokat illeti, a két csatornán meglehetősen eltérő
értékeket kaptunk - mellesleg az eredeti készülék is ugyanígy
viselkedett.
A négyszögjel-átvitel kielégítő; 10kHz-en ohmos plusz kapacitív
terhelés hatására sem keletkezik túllövés (berezgés), inkább csak egy
kismértékű betörés látható a négyszögjelen.
A különbségi torzítás, a nagyszintű bemenetről mérve, javult. A
fonobemenet görbéje nem változott.
A különböző bemenetek közötti áthallás kissé magas - jobbat
vártunk.
Mindent egybevetve: a B betű nem hozott lényeges változást az
1025-ös életében. (Aztán hogy ez most kritika-e, avagy dicséret)
Méréseinkhez - II. (SR-1025 receiver)
Az SR1025 rádiórészéről már írtunk (lásd a 95. oldalon).
Erősítőrésze gyakorlatilag azonos az SE1025B-vel; a receiver
típusjelében csak azért nincs B betű, mert újkeletű készülékről van
szó, nincs elődje: már eleve a tranzisztorizált végfokozattal készül.
Hátoldaláról elhagyták a Tuner bemenet csatlakozóhüvelyét, arra nincs
szükség, hiszen az erősítő és a tuner itt a készüléken belül
csatlakozik egymáshoz. Egyéb különbséget nem találtunk a filigrán
erősítő és a hosszúra nyúlt receiver között.
Műszaki adataikban itt-ott mégis eltérnek egymástól. Talán csak a
gyári szórás eredménye, de a receiver frekvenciagörbéje egy picit
szebb, teljesítmény-frekvenciatartománya szélesebb, a fono-előerősítő
különbségi torzítása csekélyebb. A zajok is alacsonyabbak - habár
tekintetbe kell venni, hogy ha a tunerrészt is működtetjük, akkor az
állomásközi zaj "átszór", és ennek következtében az erősítő zaja
esetleg megnövekszik.
A 10kHz-es négyszögjel-átvitel viszont valamivel gyengébb, mint
amit az erősítőn mértünk. Komplex terhelés hatására (8 ohm+1,3µF) némi
túllövés keletkezik a négyszögjelen. De azért így is tisztességes
marad az impulzusátvitel.
Videoton EA-6383S erősítő
Régi adósságunk ez a teszt. Az új Videoton torony erősítője sok
rokonságot mutat a régiével, a 6380S-sel, de csinosabb és műszakilag
is korszerűbb amannál.
Kezelése, szolgáltatásai
Ékessége az erősítőnek a kék fényű, fluoreszcens kijelző, amely
mindkét csatorna kimeneti teljesítményéről tájékoztat. Balra tőle
hosszúkás nyomógomb: a hálózati kapcsoló. A kivezérlésjelző alatt egy
5 pólusú "dominó"-aljzat fogadja a fejhallgatót, mellette a balansz-,
a magas- és a mélyhangszín-szabályzó potméterei. A hangerőt egy
nagyméretű forgatógombbal lehet szabályozni. Vele egy sorban négy
nyomógomb: a fiziológiai hangerőszabályzás kapcsolója, aztán a magas-
és a mélyvágó szűrő, végül a mono-sztereó kapcsoló. Alattuk a bemeneti
választókapcsolók sorakoznak (Tape I, Tape II, Tuner, Phono). Van még
a készüléken egy "Intim" feliratú gomb, ez a Mutingnak felel meg,
körülbelül 10 decibellel csökkenti a hangerőt.
Ha csak megérintjük is a bemeneti választókapcsolók bármelyikét, a
készülék azon nyomban némít, így kapcsolás közben nem hallunk zavaró
dörrenéseket, kattanásokat.
A hátlapon ötpólusú, szabványos csatlakozóhüvelyek és ugyancsak
szabványos hangszóró-csatlakozó aljzatok. A bemenetek mellett egy
külön földelőcsatlakozót is találunk.
Felépítése
A RIAA-korrektor egy TBA231 típusú IC; e fokozat felépítése
gyakorlatilag azonos a régi fono-elektronikáéval.
A nagyszintű bemenetek jele impedanciaillesztő fokozatra kerül
(emitterkövető, egyetlen tranzisztorból), majd az Intim, azaz
csendesítő kapcsolón keresztül a fiziológiai hangerőszabályzóra fut.
Ez a funkció kikapcsolható, és egyébként is diszkréten dolgozik; csak
enyhén emeli meg a frekvenciasáv két szélét. A balansz-szabályzó
következik, aztán pedig a hangszínszabályzó modul (az EA6383S éppúgy
modulokból épül fel, mint elődje, a 6380S), ez az egység 3
tranzisztorból áll. Kimenete a szűrőkre, majd a végerősítő modulra
adja a jelet.
Akárcsak az Orion minierősítőjében, itt is a teljesítményfokozat
az, amely teljes mértékben megváltozott a régihez képest. Összesen 12
tranzisztort tartalmaz, csatornánként. Differenciálerősítővel kezdődik
(bemenetével párhuzamosan kapcsolódik egy FET, ez gondoskodik
némításról). Az áramgenerátor külön tranzisztor. A komplementer
meghajtó-végerősítő tranzisztorpár típusa BD139-140, illetve
BD809-810. Két tranzisztor és néhány további alkatrész rövidzár és
túlterhelés ellen védi a készüléket.
A tápegység ±34 volttal látja el a teljesítményerősítőt (a
pufferkondenzátorok 4700µF-osak), ezt a tápfeszültséget a többi
fokozat táplálására is felhasználják, többszörös szűrés után. A
hálózati transzformátor egyik tekercse a fluoreszcens kijelzőt fűti,
innen kap feszültséget egyenirányítás után - a némítást vezérlő
áramkör is. Ez utóbbi két tranzisztort tartalmaz, kapcsolgatáskor ezek
utasítják a már említett FET-et, hogy némítsa a teljesítményerősítő
bemenetét. A kivezérlésjelző meghajtásáról egy HA12019-es IC
gondoskodik, ez a hangsugárzó kimenetről kapja a vezérlést.
Méréseinkhez - I. (EA6383S erősítő)
Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy ez az erősítő lényegesen
többet ígér, mint elődje. Méréseinkkel tehát most egy szigorúbb
specifikációt ellenőrzünk.
A bemeneti feszültségek/impedanciák szabványosak, a kimeneti
jellemzők is megfelelők volnának, de a magnócsatlakozásnál nincs
minden rendben. A Tape II a szabványos felvétel/lejátszás csatlakozó:
a 3. és 5. pont a bemenet, az 1. és 4. a kimenet - így helyes. A Tape
I csatlakozó ugyanígy van bekötve, de kis impedancián ad ki viszonylag
nagy feszültséget, tehát lényegében megfelelne a vonalkimenetnek.
Képes is kivezérelni a tengeren túlról való magnók vonalbemenetét - ha
nem az 1. és 4., hanem a 3. és 5. pontokon adná ki a jelet, egy
további csatlakozón, úgy, ahogy ezt az Orionokon láttuk. Az EA6383S
tulajdonosának tehát, ha úgy hozza a sors, át kell forrasztania egy
szabványosan bekötött kábelt.
(Ha nagyon bakafántosak vagyunk, szóba hozhatjuk, hogy a tuner
bemenet 1. és 4. pontját pedig arra használták a tervezők, hogy a
némítós majd a tuner - az RT6303S - kezelésekor is működjék. Ilyesmire
nem illik felhasználni a csatlakozó szabadon maradt pontjait - tény,
hogy ebből nem származik hátrány. Szintén az erősítővel kapcsolatos,
hogy az egyébként nagyon szűkszavú kezelési utasításban FM
antennabemenetről is szó esik, még specifikálnak is rá egyet s mást.
Ez nyilvánvalóan elírás következménye, de esetleg zavaró lehet.)
A maximális bemeneti feszültségek átlagosak. Szabványosan
kialakított műsorforrások kifogástalanul fognak működni az
EA6383S-sel.
A 0,06% harmonikus torzítással határolt kimeneti teljesítmény
nagyobb, mint a specifikációban áll; a zenei kimeneti teljesítmény
valamelyest elmarad a gyár által megadott 2x50 wattól.
A nagyszintű bemenetekről kapott frekvencia-jelleggörbék jók, a
RIAA-korrektor átvitele azonban ugyanolyan, mint az elődjéé volt; a
görbe 100Hz körül esni kezd, és 20Hz-en már 6dB a hiány. (Ehhez járul
egy szélessávú 1 decibeles kiemelés a középső regiszterben.)
A fázis-frekvencia jelleggörbe sávszéleken meglehetősen nagy
eltérést mutat.
Az áthallás a bal és a jobb csatorna között átlagos, a különböző
bemenetek között viszont igen jó, jobb a megszokottnál.
A teljesítmény-frekvenciatartomány meglehetősen szűk: ha
elfogadjuk a specifikációban leírt 0,06 százalékos harmonikus
torzítást mint felső határt, akkor az erősítő felső határfrekvenciája
8,5kHz. Lejjebb eresztve a mércét, s elfogadva a hifielőírásokban
szereplő 0,7 százalékos harmonikus torzítást, az EA6383S-ről is széles
frekvenciatartományt mérhetünk (felső határfrekvencia: 70, illetve
80kHz). Erre hívtuk fel a figyelmet mérési táblázatunkban "**"
jelzéssel.
A kimeneti teljesítmény függvényében, a középső sávban mért
harmonikus torzítás minden esetben igen alacsony. Az intermodulációs
torzítás annyi, amennyit a gyár specifikált.
A zajok átlagosak, bár az 50mW kimeneti teljesítményhez
viszonyított értékek elmaradnak a megszokottól.
Az impulzusfotók jók, bár komplex terhelés hatására a négyszögjel
erőteljesen berezeg.
A különbségi torzítás a fono-bemenetről aggasztóan magas.
Véleményünk szerint a Videoton konstruktőreinek jobban oda kéne
figyelniük a fono-fokozatra. Igaz, ezt már sokszor elmondtuk. (A
szerkesztő megjegyzése: felhívjuk Olvasóink figyelmét az előző
számunkban közölt MOD-ra, amely lineárisabbá teszi a VT
fono-elektronikák frekvenciaátvitelét, és a különbségi torzításukat is
csökkenti.)
Méréseinkhez - II. (RA6363S receiver)
"Mellső részének" leírását lásd a tunereknél, erősítőrészének
felépítését lásd az EA6383S tesztjénél. Az eltérés csak annyi, hogy a
receiverben TE1819-1820 típusú végtranzisztorok vannak, és a
tápfeszültség nem ±34, hanem csak ±31V. A névleges kimeneti
teljesítmény nem 2x30, hanem 2x25 watt.
Pontosabban: 0,3% harmonikus torzítással határolva 2x25 watt, de
ha a torzítás határértékét a nagyszintű bemenetről mérve 0,1
százalékban, a fono-bemenetről mérve 0,15 százalékban szabjuk meg,
akkor csak 2x20 watt. (Kissé bonyolult specifikáció.) Méréseink során
mi természetesen 2x25 wattal számoltunk, 0,3% torzítással határolva.
A ki- és bemeneti feszültségek/impedanciákról ugyanazt mondhatjuk,
mint amit egy fejezettel előbb mondtunk az EA6383S-ről: minden rendben
volna, ha a Tape I csatlakozót (amely voltaképpen vonalkimenet)
szabványosan alakították volna ki.
A receiver kimeneti teljesítménye - a zenei teljesítménye is -
valamivel nagyobb a specifikáltnál. A teljesítmény-sávszélesség megint
csak aggasztóan szűk, alig 9kHz-ig terjed, és most még azzal sem
segíthetünk, hogy feljebb visszük a torzítás határértékét. Az ugyanis
már eleve magas: 0,3%.
A fázisszög-eltérés a sávszéleken itt is nagymértékű; a
fono-elektronika mélyfrekvenciás hiánya itt is szembetűnő és a
különbségi torzítás (a fono-erősítőről mérve) éppolyan magas, mint
amilyet az EA6383S produkál.
Szeánsz
Két erősítő plusz két receiver, az összesen négy készülék, de csak
hármat kell meghallgatnunk, ugyanis az Orion SR1025 erősítőrésze
azonos az SE1025-tel (bár mérve valamivel jobb nála). Ezzel szemben a
Videoton EA6383S erősítő nem teljesen ugyanaz, mint amit az RA 6363S
receiverben találunk: eltérő a teljesítménytranzisztorok típusa,
azonkívül a receivernek a tápfeszültsége is kisebb.
Házizsűrink ma bal lábbal kelt fel, nagyon nehezen jutottunk
egyezségre. A "szabályszerű" A-B vakteszteken ketten következetesen a
tesztpéldányokat (az Orion és a Videoton erősítőjét) hallották
jobbnak, másik kettőnk ugyanennyire következetesen mindig az etalonra,
vagyis a HFM I/Quad 405-re szavazott. Újra meg újra "ráhallgattunk",
és hosszasan győzködtük egymást. Sokat segített, hogy a későbbi
párosítások alkalmával, tehát a 1025 és a 6383S, majd pedig a VT
erősítő és a VT receiver mérkőzésén fontos dolgok derültek ki, és így
a szeánszsorozat végéig valamennyien közös nevezőre jutottunk.
Kollektív ítéletünkben biztosak vagyunk (talán biztosabbak is, mint
egyébként), de hangsúlyoznunk kell, hogy ez az ítélet nem csupán a
vaktesztek eredményén alapul - bárki a fejünkre olvashatja, hogy teret
engedtünk a szubjektivitásunknak.
Tekintélyérveknek sosem lehet elsőbbségük, de bizonyos mértékig
azért érdemes figyelembe venni őket. A mi etalon-erősítőnk távolról
sem extraklasszis, az "etalonhangkép" nem áll minden vitán felül. De,
ha emlékeink nem csalnak, a HFM I/Quad 405 még mindig közelebb esik a
"nagy" erősítőkhöz, tehát például az AGI/Naimhez. A magyar erősítők
valahogy másféleképpen szólnak - és véleményünk szerint nem nekik van
igazuk, hanem az etalonnak. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, a hazai
típusok kisebb lendülettel zenélnek és kevésbé érzékeltetik a
frekvenciasáv szélsőségeit, magyarán: hiányzik a legmagasabb
regiszterük és még inkább a mélybasszusuk. Ezt aztán interpretálhatjuk
"tisztább, világosabb, nyugodtabb" hangkép gyanánt, de nevezhetjük
egyszerűen csak vérszegénynek is. A másik oldalról nézve a dolgot, a
HFM I/Quad 405 hangképe "lendületes, dinamikus, teres" - de ha nem
tetszik, akkor mesterségesnek, visszhangosítottnak, torznak is
nevezheted. Csak az a bökkenő, hogy etalonunk - az igazán jó
erősítőkhöz viszonyítva - inkább egy kicsit visszafogottan, sápadtan,
sávhatároltan zenél. Alapos okunk van tehát azt hinni, hogy ami őhozzá
képest vérszegény, az valószínűleg ténylegesen vérátömlesztésre
szorul. (Lásd az Audio Research teljesítményerősítő revüjét vagy 20
oldallal előbb!) Ezért nem tudunk bízni az Orion SE1025-ben és a
Videoton EA6383S-ben sem. Jobban örülnénk, ha inkább hasonlóan
szólnának a Quadhoz; annyira hasonlóan, hogy össze lehessen téveszteni
őket.
De, mint mondottuk, másféleképpen szólnak. Mindvégig kitűnően meg
lehetett különböztetni őket az etalontól, még akkor is, amikor a
vakteszten kioltottuk a jelzőfényeket, és "kétszeresen vakon"
kapcsolgattunk ide-oda. Az SE1025B tónusa jól észlelhetően, az EA6383S
karaktere pedig drasztikuson eltér az etalonétól. Ezt a különbséget
nem lehet kizárólag a fono-elektronika inkorrekt
frekvencia-átvitelének tulajdonítani (lásd 27., illetve 40.
diagramunkat); a VT erősítő még a nagyjelű bemeneteiről is egészen
másképpen szól, mint a Quad.
Ezt bizonyítja, hogy amikor a két hazai erősítőt egymással
eresztettük össze, akkor is ugyanazt a hangkép-párt kaptuk, mint az
előbb, csak most az SE1025B volt az, amelyhez képest az EA6383S
"másképpen szólt"; kevésbé lendületesen, kevésbé definiáltan, kevésbé
érdekesen. Ez ekkor már a vakteszten is teljesen nyilvánvaló volt, nem
is igen vitatkoztunk rajta, melyik erősítő a jobbik. A Videotonnak az
Orionénál is gyérebb a basszusa, emiatt - illetve: feltehetően főleg
emiatt - fárasztóbb hallgatni. A hangkép nehezebben válik le a
hangsugárzókról, a szólisták túlságosan kétoldalról jelentkeznek és
üresen hagyják a színpad közepét és hátsó térrészeit. (Egyre
biztosabban érezzük, hogy az előző számunkban ajánlott MOD-ot
feltétlenül érdemes végrehajtani!)
A legutolsó próbán a Videoton erősítőt vetettük össze a "büdzsé"
masinával, a receiverrel. Arra számítottunk, hogy a két erősítőt talán
meg sem tudjuk különböztetni egymástól, ami azt jelentené, hogy a
mindössze 8400 forintos RA6363S a maga árkategóriájában "jó vételnek"
bizonyul. Sajnos, ez a tippünk sem jött be: teljesen vakon és teljesen
egybehangzóan úgy ítéltünk, hogy a VT-erősítő minden tekintetben
hallgathatóbb, életszerűbb - a VT-receiver hangkarakterét valamennyien
kellemetlennek, fárasztónak, bántónak véltük. Egyikünk szerint akkora
a különbség a kettő között, mint ha egy jó MC hangszedőről
átkapcsolnánk egy átlagos MM-re - ez talán túlzás, mindenesetre
meglepő, hogy két, konstrukciójában csaknem azonos erősítő ennyire
eltérően szóljon. Habár a mérési adatok (harmonikus torzítás,
intermoduláció) nem mondanak ellent szeánszunk eredményének.