Hangszerviz



Címünk: Hifi Magazin, Budapest 1906, Pf. 223. Szívesen fogadjuk Olvasóink véleményét, megjegyzését, hozzászólását, kritikáját - de nem telefonon! Minden levélre válaszolunk, ha nem is postafordultával; válaszboríték fölösleges. Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy a levelekből alkalomadtán szabadon, bár lényegi változtatás nélkül idézünk a Hangszerviz hasábjain - hacsak a feladó nem kéri, hogy kezeljük levelét bizalmasan. Változatlanul közérdekűnek tekintjük, ezért térítés nélkül közreadjuk a magánember adásvételi és cserejavaslatait, iparszerű foglalkozást azonban nem hirdethetünk a Böngészőben. Kérjük Olvasóinkat, feltétlenül írógéppel írjanak és fogalmazzanak tömören, mert apróhirdetésüket helyszűke esetén kénytelenek vagyunk megrövidíteni. MOD 5120 Dr. Láng Miklós Kisszállás, Tavasz u. 5., 6421 ...Annyit dicsérték a NAD 5120 lemezjátszót, hogy vettem a fáradságot, és elvittem a tojáshéj DD-met (Technics) egy barátomhoz, aki már régen vett egy ilyen lemezjátszót. Két egyforma pickupot nem tudtunk keríteni, így kénytelen voltam az Asakot átszerelni. (Asak: a Linn cég drága MC-hangszedője, lásd 11. számunkban. A szerk.) Viszont kimaradt a pickup szórásából eredő különbség. Elhívtam egy barátomat is, ő meg el sem akart jönni, mondván: "úgyse hallunk semmit". Nos, hallottunk. A NAD mélyebb tónusban és simábban (!) szólt, mint a Technics. A Technics közép- és magashangja grízesebb volt. Mintha az Asakot lecseréltük volna egy MC10-re. Ezen felbuzdulva én is vettem egy NAD lemezjátszót, természetesen Supraphon pickuppal, így olcsóbb. (Egyben fel is ajánlom bárkinek, ingyen.) Itthon ugyanezek a különbségek jöttek ki, de valahogy olyan elkent, maszatos, tisztátalan a hangja. Olyan rosszkedvű. Ennek ellenére mindenképpen zeneinek ítélem, tényleg Best Buy! Tavaly Bernben alkalmam volt egy Linnt és egy Thorens 160-ast összehasonlítani, és a Thorensnek is ilyen elkent, zavaros, dinamikátlan hangja volt. A NAD hangja is hasonló. A Linn nyíltságát és precízségét hiányolom. Nade ennyi pénzért! Örüljön a vevő, hogy egyáltalán forog... A lemezjátszó nyávogása a hallhatóság határán van. Kritikus részeknél éppen hallani. (A gumiszíj megfelelő feszességű!) Ez sürgős MOD-ra szorul... Az utóbbi napokban erősen foglalkoztat a NAD fojtottsága. Egyszercsak hirtelen bevillant, biztos az az átkozott vastag gumitányér csinálja. (Képes ilyesmire.) Rögtön vágtam egy kb. 3mm vastag filckorongot és ráraktam a tányérra. Azonnal éreztem, hogy változott a kép, de nem akartam azonnal véleményt alkotni, ezért elővettem az összes demólemezeimet, és mind végighallgattam filccel és anélkül. Véleményem: az a bizonyos mélytöbblet egyértelműen felrakódás. Filccel ez eltűnik (legalábbis csökken), a basszus sokkal analitikusabb, precízebb, természetesebb. Különösen jól hallani pengetett nagybőgőn. Érdekes, nemcsak a basszus tisztul fel, hanem a teljes hangfrekvenciás sávban érezni a filc hatását, minden hangszer tisztább lett, a sztereó kép is precízebb, definiáltabb. Ami meglepett, a legmagasabb hangok is tisztábbak lettek (cintányér). Pedig azt vártam, hogy valamelyest csökkenni fognak, mivel a magasabb tányér miatt a p. u. kicsit hátrább dől. Igaz, így is vízszintesen áll... Még valami: a lemezjátszó összes tesztelésénél kihagytam az illesztőtrafót, mert nem a legtökéletesebb (bár rossznak sem mondható). A hangszedő jelét közvetlenül a fono-ba vezettem, így épp szobahangerőre tudtam hangosítani, de a jel/zaj kb. 45dB-re romlott. Kérdés: észrevettek-e valamit a lapos kar és a csőkar között? Olvasónk hűséges jellemrajzot adott a NAD 5120 lemezjátszóról: bizony, ez a gép távolról sem Linn - csak egyszerűen sokkal jobb, mint bármi, amit eddig idehaza kapni lehetett a boltban. Az elegáns Thorens 160-assal való összehasonlítás, úgy gondoljuk, semmi esetre sem sértő a NAD-ra nézve. Lemezjátszónk nyávogása valóban az észlelhetőség határa körül van, sajnos, ezen aligha lehet segíteni másképp, mint hogy nagyon tisztán tartjuk a gumiszíjat (meg a tárcsát és a motortengelyt), illetve azonnal ki is cseréljük, ha megnyúlt. Bevalljuk, álmunkban sem jutott volna eszünkbe, hogy filcet rakjunk a gumipárnára. Elvégre, a filcet a gumi helyett szokás használni, márpedig a NAD lemezjátszó gumitányérja eltávolíthatatlan, lévén alapvető konstrukciós elem. Tény, hogy a pótlólagos filcpárna drasztikusan megváltoztatja a hangképet. A MOD-ot (amely egyébként semmibe sem kerül, és csaknem az A-B teszt gyorsaságával ellenőrizhető) máris figyelmébe ajánljuk minden NAD-tulajdonosnak. Időközben megérkeztek a NAD 5120 alkatrészei, köztük csőkarok is (egyébiránt: lásd alább az árlistát), és mi rögtön kértünk a RAMOVILL-tól néhány darabot. Azért kértünk többet, hogy legyen mit kölcsönadni az ismerős audiofileknek, akik így velünk párhuzamosan maguk is megejthetik a próbát. Egy példányt elküldtünk Láng Miklósnak, hogy próbálja ki a lapos kar ellenében (filccel és anélkül), és tudósítson bennünket a háziszeánsz eredményéről. Tudósítását felhasználjuk Kirakós játék című cikkünkben. NAD-alkatrészárak ----------------- Csőkar 445,- Lapos kar 366,- gumiszíj 38,20,- gumitányér 220,- fémtányér 290,- plexitető 354,- műanyagház 688,- Ezek a legdrágábbak. Az alkatrészek többsége 6-8-10 forintba kerül. Rajzok Egervári László Bp., Ond vezér u. 12., 1144 Kizárólag a lényegre összpontosítva (...) ismertetem az alábbi fono-előerősítőt. A 10. szám megjelenése óta a HFM I. előerősítőt használtam. Önök is tisztában vannak erényeivel és hibáival, akárcsak én. Teljes felelősséget vállalva szubjektív benyomásaimért: az alább ismertetett fono-előerősítő a HFM I-hez képest mélyebbre és magasabbra hatol, határozottabban, tisztábban, definiáltabban, sztereóbban, kiegyensúlyozottabban, lendületesebben, gyorsabban (?), zeneibben szól. Megállapításaim esetleg csak az általam használt berendezésekkel állnak szinkronban, ezt az eshetőséget sem tartom kizártnak, de a tévedés valószínűsége csekély. Szintén negatív visszacsatolás nélküli áramkör, frekvenciafüggő passzív feszültségosztót tartalmaz. Leírása egyébként az RT 1983-as évkönyv 18. oldalán 16-os ábraszám alatt található (egy kissé módosítottam rajta: a diszkrét erősítő elemek helyett korszerű kis zajú, alacsony torzítású áramkört alkalmaztam). Ha módjukban áll ezt az áramkört megépíteni vagy az általam készített mintapéldányt meghallgatni, ne mulasszák el. Nem lehetetlen, hogy méltó vetélytársa lehet akár egy AGI 511-nek is, de összehasonlíthatatlanul olcsóbb. Unaloműző kísérletnek indult, de mióta ezen az áramkörön keresztül hallgatok zenét, előítéleteim szertefoszlottak az IC-s áramkörökkel szemben. Bízom benne, hogy ha "zenéje" az Önök fülébe is eljut, egy véleményen leszünk! A HFM I, érdemei elismerése mellett, mint annak idején a Revox, nyugdíjba vonult, illetve belező panellé vált. Az ítélet jogerős! A kapcsolási rajzot mellékelem. Köszönettel vettük a tippet; a kapcsolási rajz alapján úgy sejtjük, valóban igen korrekt, jóhangú erősítőről van szó. Meg kell azonban mondanunk, hogy igen sok, hasonló tartalmú (és hasonlóképpen hitelesnek látszó!) levelet kapunk. Magunk is úgy érezzük, hogy a HFM I-nél most már jobb előerősítőre van szükségünk, és tesztjeink egy részében most már következetesen más RIAA-korrektort használunk, de az erősítőket ma is nyugodtan viszonyíthatjuk a HFM I-hez: még mindig jobb, mint bármelyik bolti modell. Tény, hogy előbb-utóbb ismét lépnünk kell egyet, de újra százával kéne végigmérnünk-végig ellenőriznünk-végig reparálnunk-végighallgatnunk az előerősítőket (lásd annakidején írt jegyzeteinket a FEB-ről!), és félünk a döntés kockázatától. Őszintén szólva, szívesebben vennénk, ha végre már a boltban is lehetne kapni valami jófajta készüléket, amely felmentene bennünket (és Olvasóink nagyrészét) a barkácsolás terhe alól. Végülis, olyasmit kéne használnunk etalonnak, ami bárhol, bármikor, bárki által hozzáférhető, mégpedig szavatoltan ugyanabban a minőségben. Filep György Bp., Kerepesi út 5., 1087 (...)Más. Lehet kapni az AGI 511A meghajtó fokozatát, az LF357N típusú IC-t (80 forint!). Az a kérdésem, hogy az AGI-ban nem láttak-e valamilyen speciális kiegészítő áramkört az IC köré építve. Mert ha csak normál műveleti erősítőként használták, akkor én az Orion végfok panel elé kötném. (Lehet kapni végfok panelt!) Hát igen, mi is felvillanyozódtunk, amikor rátaláltunk az LF357N-re, amely önmagában is a legjobb meghajtó fokozatnak bizonyult - az AGI előerősítőben. Nálunk ugyanez az IC, sajnos, úgy szólt, ahogy a meghajtó fokozatok szólnak általában. Misztikus, nemde? Nem tudunk más magyarázatot, mint hogy a gyárban sok-sok IC közül válogatnak, egy általunk ismeretlen paraméter szerint. Ez megmagyarázná azt is, miért van az, hogy az "utánépített" erősítők sehogysem akarnak ugyanúgy szólni, mint az eredeti. Mesterhegedűk mesterszalagon? (Szakértőnk hozzászólása a 17. számunkban közölt "hegedűteszthez".) A címben szereplő kérdőjel sem a szóban forgó hegedűket, sem a kérdéses stúdiószalagot külön-külön nem érinti: pusztán a kettő összekapcsolását és még inkább e sajátságos összefüggesztésükből levont következtetéseket illeti. A cikket a maga idejében nem olvasók kedvéért engedjék meg, hogy összefoglaljam Darvas László írásának (általam leszűrt) lényegét. Három mesterhegedű hangját kellett (mesteri voltukat a hallottakból megelőlegezve) lehetőleg azonos feltételek között, jó minőségű hangszalagra rögzíteni és kísérleti csoportokkal meghallgattatva minősíttetni, továbbá a minősítésekből következtetéseket levonni - fenntartva azt a kiinduló álláspontot, hogy a kísérlet körülményei "reménytelenné tesznek bármiféle egzakt kísérletet". E fenntartásra való tekintettel szinte sportszerűtlennek lenne ítélhető jelen írásom, ha a cikk szerzője is betartaná a maga választotta játékszabályokat, és nem fogalmazna meg olyan álláspontokat, amelyekre a maga kiszabta "sarkigazságok" (a cikkben axiómák) valójában nem adnak lehetőséget, hacsak a türelmes papíron némi erőszak nem tétetik a logika szabályai ellen. Lássuk mindenekelőtt az axiómát. "...axiómának tekintem, hogy a Guarneri a mi fogalmaink szerint afféle High End Audio eszköz, és sokkal-szebben szól a közönséges »hifi-hangszereknél«, tehát az olyan »szimpla«, egy-kétszázezer forintos mesterhegedűknél, amilyeneket a nívós zenekarokban játszó magyar muzsikusok használnak." Senki jogát nem vitathatjuk, ha a maga számára kreál axiómát. Azt azonban mégiscsak meg kell jegyeznem, hogy ennek az axiómának, amelyből majd a cikk végén meglehetősen messzemenő következtetéseket vonnak le, enyhén szólva megkérdőjelezhető az igazságtartalma. Még bizonyítandónak tekinthető ugyanis némelyik hegedű mester jellege, eredetisége, továbbá a hangminőség megítélésének előfeltétele, a kellő hozzáértés. Ami bizonyossággal állítható, az csupán ennyi: a szóban forgó három hegedűért némi kerekítéssel 100000, 1000000, illetve 13000000 Ft-ot számíthatunk, bár ez is inkább a hit, mint a tudomány területére érvényes megállapítás. A Guarneri hegedűn játszó Rolla János hegedűművész véleménye ("Ez az új hegedű gyönyörű. Előttem olyan nimbusza van, mint egy világhírű festménynek a műgyűjtő előtt. Olyan ez számomra, mint a legmagasabb kitüntetés.") - tiszteletre méltó, lelkes megnyilvánulása egy méltán neves művésznek, de a kiinduló axióma alátámasztására semmiképpen sem elegendő. Ezek után Darvas László értékelendő szerénységgel bevallja, hogy kísérleteit "többnyire a szkepszis motiválja", majd leszögezi: "Kiindulópontnak tekintettem, hogy ez a hegedű jobb, mint a többi, és csak azt szerettem volna kipróbálni, felismerjük-e a hangszórón keresztül is. Meg hogy melyikünk ismeri fel." Az axiómát azonban illett volna így pontosítani: fogadjuk el, hogy a legdrágább hegedű a legjobb hangú hegedű is egyben. Ebben az esetben is szükséges lett volna a kísérleti személynek valamennyi hangszert hallani élőn, és csak ezt követően a hangszórón keresztül, mert így csupán a többnyire hangszórón keresztül hallott hegedűhangokat lehetett egymáshoz hasonlítani. (A lemezhallgató közönségnek általában csak erre van módja. D.L.) Ez pedig a még oly játékos, kíváncsiskodó tesztelést is illuzórikussá változtatja. Ezek után következett a statisztika, amelynek nem az a baja, mint a szerző megjegyzi: "Tudom, a matematikai statisztika művelői csak pattintanak az ujjukkal, ha valaki ennyire kevés adat birtokában is valamiféle törvényszerűséget akar kimutatni, mindazonáltal én meg vagyok győződve róla, hogy az eredmény korántsem a véletlen műve." Magam is meg vagyok erről győződve, de hát mi is volt az eredmény? A legolcsóbb hegedű "több szavazatot kapott, mint a másik kettő együttvéve, és ami még fontosabb: mindössze öten tették az utolsó helyre!" (A legdrágább hegedű 17 esetben szerepelt az utolsó helyen, míg a közepes hangszer 25 vélemény szerint volt a legrosszabb.) Ez volt tehát az eredmény, és ezt követi a szerző sajátos axiómája alapján levont következtetés: "Hogy a vonópárbajt a magyar hegedű (mert ez volt a legolcsóbb hangszer - E. S.) nyerte, az bizony a középszer diadala. Úgy látszik, hogy eltérően a hangversenygyakorlattól, a High-Fidelity (legalábbis mai, tökéletlen állapotában) a középszernek kedvez". Meggyőződésem, s ezt a kísérlet is alátámasztja, hogy amennyiben elfogadnánk is a képtelen axiómát, ez az eredmény nem a középszernek, hanem a legrosszabbnak kedvezett volna. (Középszeren nem a mostani három hegedű közül a középsőt értettem. D. L.) Ehhez azonban valóban a legolcsóbbnak kellene a legrosszabbnak lennie. Ezt azonban sem ezzel, sem ehhez hasonló "kísérletekkel" nem dönthetjük el. Elengedhetetlen ugyanis, hogy a játék során legalább a magunk által felállított játékszabályokat betartsuk. Azt pedig, hogy "a hangsugárzók cserélgetésével könnyedén gyárthatunk Guarnerit a Benedekből vagy Benedeket a Guarneriből", bizonyára e játékos kísérlet szerzője és értékelője sem gondolhatta komolyan. (Komolyabban már nem is gondolhattam volna. D. L.) Ui. Végül, úgy érzem, némi magyarázattal is tartozom a Hifi Magazin olvasóinak. A kísérletekben magam is részt vettem, és mint cikkében a szerző is hivatkozik rá: "felismertem" a Guarnerit. Lehet, hogy valóban így volt, de inkább csak annyit állíthatok, hogy az általam választott hang tetszett leginkább. Amennyiben ez a Guarneri hegedű volt, úgy felismertem. De az ugyanebben a csoportban hallgató másik két hegedűs is ugyanezt a hegedűt választotta ki a legjobbnak, s ennek a még kisebb számú statisztikának az eredménye éppen ellenkező a végkövetkeztetéssel. Szerintünk ugyanis a High Fidelity sem volt képes lerontani a legjobb hegedű hangját. (Ebben a csoportban azonban nem 3, hanem összesen 6 hegedűs szerepelt, és a másik három nem a Guarnerire szavazott. A társaság 50 százaléka számára tehát a hangátviteli lánc mégiscsak leronthatta a Guarneri hangminőségét. D. L.) Végezetül megköszönöm Darvas Lászlónak, hogy a hegedűknek ilyen nagy teret szentelt lapjában, s megbeszélésünkhöz híven nem zárkózott el a kritikai megjegyzésektől sem. Talán nem jámbor óhaj csupán, hogy a vita hatására néhányan fellapozzák a Hifi Magazin 17. számának vonatkozó oldalait is. Az igazán kívánatos azonban az lenne, ha ilyen és más kísérletek is hozzájárulnának a magyarországi hegedűkészítés egykori és élő mestereinek méltányosabb elismeréséhez, értékeik megbecsüléséhez. Erdélyi Sándor (Az alábbi levél terjedelme szétfeszítené e rovat kereteit, ezért csak részleteket közölhetünk belőle.) Teőke Béla Bp., Marcibányi tér 9., 1022 Kedves Darvas László, a Hifi Magazin 17. számában megjelent "Mesterhegedűk mesterszalagon" című cikkét olvasva a bennem felmerült gondolatokat szeretném leírni. (...)Magam villamosmérnök vagyok, kb. 10 éve szenvedélyesen foglalkoztat a hegedűhang szubjektív akusztikája, esztétikája és a művészetben betöltött szerepe. Elég rossz amatőr hegedűs és (talán túlzott szerénységgel) még rosszabb hegedűkészítő is vagyok. Ennek ellenére veszem a bátorságot, hogy esetleg önteltnek tűnő magabiztossággal, prófétikus színezettel jelentsek ki dolgokat. A lényegre térve: A cikkben feladatként megválaszolandó kérdés első felére nem kaptunk meggyőző választ, vagyis a Guarneri hangminőségéről Rolla János és az Ön személyes véleményén kívül csupán axiomatikus kijelentéseket olvashattunk (pl. "High End Audio eszköz"). A második kérdésre adott válasz, hogy t. i. hogyan érzékeljük az átviteli lánc után az egyes hegedűket, így szerintem horderejét vesztette. Kibővített akusztikai tesztet is kellett volna végezni(...) Egy jó akusztikájú templomban vagy teremben, nagyszámú, "jó fülű" hallgatóságot bevonva (hegedűsök, egyéb zenészek, hangszerkészítők, akusztikusok, zenei rendezők, zenekritikusok nagylétszámú csoportja, és velük együtt, vagy talán külön, a passzív, átlagos koncertlátogató közönség) ugyanazt a darabot sötétben egy olyan hegedűssel játszatni, aki még egyik hegedűn sem játszott, nem is tudja, milyen hegedűkről van szó.(...) A hallgatók szigorúan azonos távolságban legyenek a hegedűstől, lehetőleg a vonóhúzás irányában. A kísérletet közelről (néhány méter) és távolról is (15-20 méter) el kell végezni(...) Van egy elképzelésünk arról, ami a "leghegedűbb" hegedűhang és legkevésbé sem brácsa, fuvola vagy szaxofon. Ezt az álmainkban meglevő, de a valóságban egyáltalán nem létező hegedűhangot csak közelíthetjük azokkal a "csúcs-audio" eszközökkel, amiket Stradivári, Guarneri del Gesu és a többi nagyok készítettek. Ők is emberek voltak, sokszor igen gyarlók (...)zsenialitásuk abban rejlett, hogy meghallották a nép átlagos, de nem középszerű hangzási eszményét, a természet hangját; az egyediből kihallották az általánost, és ez alkotásaikban visszatükröződött. Szakkönyvek is gyakran össze szokták foglalni, mit kívánunk egy jó hegedűtől: I. szép hangszín II. könnyű megszólalás III. jó hordképesség, vivőerő IV. kiegyenlítettség. A követelmények egyaránt fontosak, a II-IV. pontok jelentései elég egzaktak és közismertek, nem nagyon adnak lehetőséget misztifikációra. Az I-be sok minden belefér: (A levélben itt igen részletes leírás következik mindama jelzőkről, amelyekkel a hegedűhangot karakterizálhatjuk. Nagyjából ugyanazokról a jelzőkről van szó, amelyekkel mi a hangszedők vagy hangsugárzók hangképét próbáljuk leírni. A szerk.) (...)A hegedűkereskedelemről. Az alaptörvény: "nagyon jó" hegedűt nagyon drágán venni mindig lehet könnyűszerrel, míg az "igazán jó" hegedűt eladni az értékén nemigen lehet. Az ember hajlamos azt hinni, hogy ami igen drága, az biztosan nagyon jó - mindenfajta értéket megpróbálunk pénzben kifejezni. Hadd jelentsem ki, eretnek módon, hogy a hegedűk becsült értékénél csak egy harmadlagos szempont a hang minősége, elsődleges a készítő hírneve (természetesen eredetiséget feltételezve), másodlagos a kivitel szépsége, esztétikája és a hangszer állapota, épsége(...) Egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Egy hegedű olasz származása, 250 éves kora és extrém magas ára egyáltalán nem garantál a hangjára nézve 100 százalékos, különleges kvalitást(...) Hadd legyek én most a tagadás szelleme, lehet, hogy egyedül állok véleményemmel, de őszintén így gondolom: ez a 11x106 forintos Guarneri nem szóló hangszer, inkább kamarára alkalmas, jobban beleolvad a zenekarba, viszonylag mély tónusú, nem túl fényes, nem nagy vivőerejű, Rolla János zenekari kollégáinak nem kis (kár)örömére: végre most a főnök nem hegedül le mindannyiunkat.(...) A teszt vesztesén játszott sok éven át Rolla János, amiről biztosan tudom, hogy egy nagy vivőerejű, fényes szólóhangszer (egyesek túl élesnek találták, maga Rolla János kissé vékonynak), minden kettős, hármas vagy négyes versenyben "győztes" volt egyébként művészileg kiváló kollégái között.(...) Hogy két egyformán jó hangfal közt nagyobb különbség lenne, mint két bármilyen hegedű közt, nem állítanám. Ha jó és nagyon jó hangszer közt igen nagy különbség van, el lehet képzelni, milyen távol van egy rossz gyári hangszer hangja a művészi mestermunkáétól... Kedves Teőke Béla, köszönettel vettem és nagy érdeklődéssel olvastam levelét. Nem udvariasságból mondom: ha egy villamosmérnök egyszemélyben hegedűjátékos és hegedűkészítő is (jó vagy rossz, egyremegy), akkor az ő füle nagyon értékes lehet a mi számunkra. Feltételezem, hogy a fenti szenvedélyeken kívül a High Fidelity sem teljesen idegen Öntől, hiszen különben aligha olvasta volna el a szóbanforgó cikket. Tökéletesen megértem "építő szkepticizmusát". Magam is kételkedtem benne, hogy ekkora különbségek lehetnek (jó) hegedű és (jó) hegedű között, és a lelkem mélyén azzal a meggyőződéssel kezdtem bele a kísérletbe, hogy 250 év ide, tizenegynéhánymillió forint oda, a kutya se fog hallani semmit. Ámde amit írtam, őszintén írtam: ez a hangszer tényleg fölényesen jobb a másik kettőnél, és hogy ezt megállapítsam, nincs szükségem A-B vaktesztre - holott éppen én vagyok az, aki általában elengedhetetlennek tartom ezt a metódust. Az a bizonyos Rolla-féle hegedű, amelyet Ön úgy ismer, mint "nagy vivőerejű, fényes szólóhangszert", bizony, fejbeverten szólt a Guarnerihez képest. Az utóbbi úgy tündökölt a többi között, mint egy uralkodó az udvaroncai körében. Tfirst Zoli, ha jól láttam, lelkibeteg volt, amikor le kellett tennie. A Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai aligha fogják lesajnálni ezt a hangszert; a főnök bizony lehegedűlhetné a társaságot, ha nem volna tekintettel azokra az esztétikai normákra, amelyek - gondolom - megszabják egy kamarazenekar hangzásképének belső arányait. Persze, zeneműve válogatja: a hegedűnek néha ki kell emelkednie a többi közül, máskor bele kell olvadnia az együtthangzásba - és a Guarneri annyira "rugalmas", hogy őrajta nem múlik a dolog. A magam részéről tehát valóban axiómának tekinthettem, hogy a Guarneri szebben szól a másik kettőnél, és ezekután nyugodtan koncentrálhattam arra, ami az én "profilomba" vág, nevezetesen, hogy az élő hangzás minősége keresztüljön-e az elektroakusztikai láncon. Ön ezzel elégedetlen; elvárta volna, hogy magát az eleven hegedűhangzást is annyira alapos (vagy még sokkalta alaposabb) vaktesztnek vessem alá, mint a hifi-eszközök hangzását szoktuk. Voltaképpen igaza van, csakhogy ezt a próbát már nem rajtam kellene számonkérnie. Ez a zenetudósoknak-zenekritikusoknak volna a dolga, mondhatni kutyakötelessége. Vajon rá lehet-e döbbenteni őket, hogy kockán forog a szavahihetőségük, ha legalább ezeket az egészen alapvető jelenségeket nem próbálják meg (legalább időnként, szúrópróbaszerűen) egzakt módon vizsgálni...tesztelni?! Befejezésül: örülök, hogy Ön is felült a provokációmnak, és kétkedésének ad kifejezést: vajon két jó hangsugárzó között nagyobb lehet-e a különbség, mint két bármiféle hegedű között. Véleményem szerint erről nemigen lehet vitatkozni, mert vagy ismeri valaki a hangsugárzók világát, vagy nem. Aki ismeri, tehát akinek alkalma volt összehasonlítani például egy nagy JBL stúdiómonitort egy elektrosztatikus Quaddal, (és ennél még szélsőségesebb példákat is ismerünk!), annak számára valószínűleg nyilvánvaló, hogy a két (egyaránt rangos!) hangsugárzó között sokkal nagyobb a különbség, mint két tetszőleges hegedű között. Mit szólna a következő kijelentéshez: "két hegedű hangja között körülbelül akkora a különbség, mint ha ugyanazt a lemezjátszót áthelyezném az egyik bútordarabról a másikra"?! (Továbbá: lásd tunertesztünket a 67. oldalon.) D. L. Maxell Lehoczky Ferenc Baja, Akácos u. 19. 6503 (...) Nos, amiért tollat ragadtam, a kazettateszthez kapcsolódik. Nem tudom, miért nem kerültek bele a tesztbe a Maxell kazetták. Talán, mert akkoriban volt a termékváltás. Mindenesetre kimaradtak, de én javasolnám az utólagos tesztjüket... A kazettatesztben szereplő gyártmányokat a legkülönbözőbb forrásokból kellett beszereznünk; sajnos, a Maxell, a TDK nem válaszolt megkeresésünkre. Több szempontból, így a típusváltások miatt is, indokolt lesz újra közreadni egy kazettatesztet. Félünk a feladattól...mindenesetre igyekszünk majd rövidebbre fogni a dolgot, mellőzni a terjedelmes bevezetőt, a paraméterek definícióját stb. SM 250B Fedorkó Péter Bp., Fiatalság u. 14. 1181 (...) Nagyon várom az SM 250B tesztjét (azóta megjelent a 18. szám - a szerk.), és drukkolok is neki, nem minden elfogultság nélkül. Igaz: én úgy találtam, hogy rondán szól normál szalagokkal, ezért belekukkantottam a kapcsolási rajzába. Az oszcillátora metál állásban galvanikus csatolásban kapja a tápfeszültséget, mivel ilyenkor kell a legnagyobb áram. A CrO2 állásban beiktatódik egy 1,5k, normál állásban pedig egy 4,7k - én ezt kicseréltem 2,3k-ra. Ekkora magashang-emelésre ugyanis csak igen rossz vasoxid szalagoknak van szükségük - szegény magnó úgy csörömpölt, mint egy bádogvekker. Most legalább nem olyan zajos, és megnyugtatóbban zenél normálon. A metál és a króm állásával meg vagyok elégedve. (A magashangemelést mi is nehezményezzük; a módosítást határozottan ajánljuk - de csak azoknak, akik műszerrel ellenőrizni tudják a frekvencia-jelleggörbe alakulását! SA.) A kollégám köszönetét fejezi ki a Videoton erősítő előerősítőjének módosításáért. Már másnap megcsinálta a MOD-ot, amint megjelent a magazin. A javulás füllel hallható - pedig a szerencsétlen erősítő már akkor is megtáltosodott, amikor a gazdája lecserélte a DC 2540-eket HS 500-akra. Egész kulturált hangja van. HMV Dr. Szigethy István Zalaegerszeg, Mező u. 3. 8900 Tisztelt Szerkesztőség! Ma került kezembe a 18. számuk. A Komolyzenei Basic Library valóban nagyon hasznos lemezgyűjtői útmutató, és várom (régi gyűjtőként) a folytatását. Éppen a folytatásra tekintettel azonban fel kell hívnom figyelmüket, hogy a cikk a His Master's Voice bevett HMV rövidítése helyett következetesen MHV-t ír. Nem akarom bántani a hazai lemezgyárat, de micsoda különbség... Elnézést kérünk az olvasóktól és a szerzőtől ezért a nyilvánvaló elírásért. Úgy látszik, éhes disznó makkal álmodik. Arany Kakadu Díj
Ezúttal is egy cifra madarat jutalmazunk vele. A szóban forgó szárnyas a holland gyarmatokon (a Philips-szigeteken), valamint Japánban kitenyésztett és azóta világszerte elterjedt kakadu digitalisnak egy hazai változata, a kakadu hungaricus, más néven kompaktkakadu. Egyik olvasónk, Pákay Gábor budapesti villamosmérnök lőtte, az Esti Hírlapban. A hirdetés szövege szerint "Az ezüstös kompakt lemez felülete abszolút sima és egyenletes, ezért megszűnik az összes, eddig zavaró momentum: a por, a karcolás, a kopás." Mint minden igazi kakadunak, ennek is "lelke van", nem szabad vitatkozni vele, inkább el kell merülni a logikájában. Széna, szalma Beregi Dénes Kecskemét, Csongrádi út 25. 6000 (...) A kereskedelemről is megvan a véleményem; mindjárt itt van az Önök által is tesztelt S-90 hangdoboz. Azt írják róla, mindkét hangsugárzó "jobbfelé néz", azaz nem tükörszimmetrikusak. A Szovjetunióban tudták, mit raktak a kartondobozokba, csakhogy azt már nem tudták, hogyan kellene ezt a magyar kereskedő tudomására hozni. Mert ha az egyik kartondobozra egy csomó szénát, a másikra meg egy csomó szalmát kötöttek volna... ehelyett az egyikre azt írták: LEFT; a másikra meg: RIGHT - és ezzel a magyar kereskedő nem tudott mit kezdeni. Adta a dobozokat, ahogy jöttek sorba, egymás után. Így jutott a Hifi Magazinnak két jobbos, másoknak meg két balos. Akiknek egy jobbos és egy balos jutott, azok vannak a legkevesebben. Javasoljam, hogy a Hifi Magazin hasábjain hirdessen mindenki, akinek egyforma dobozai vannak?... Nem rossz ötlet. Máris terveztünk egy emblémát a "Szénát cserélek szalmáért" rovat élére.