Hangszerviz |
Címünk: Hifi Magazin, Budapest 1906, Pf. 223.
Szívesen fogadjuk Olvasóink véleményét, megjegyzését,
hozzászólását, kritikáját - de nem telefonon! Minden levélre
válaszolunk, ha nem is postafordultával; válaszboríték fölösleges.
Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy a levelekből alkalomadtán
szabadon, bár lényegi változtatás nélkül idézünk a Hangszerviz
hasábjain - hacsak a feladó nem kéri, hogy kezeljük levelét
bizalmasan. Változatlanul közérdekűnek tekintjük, ezért térítés nélkül
közreadjuk a magánember adásvételi és cserejavaslatait, iparszerű
foglalkozást azonban nem hirdethetünk a Böngészőben. Kérjük
Olvasóinkat, feltétlenül írógéppel írjanak és fogalmazzanak tömören,
mert apróhirdetésüket helyszűke esetén kénytelenek vagyunk
megrövidíteni.
MOD 5120
Dr. Láng Miklós
Kisszállás, Tavasz u. 5., 6421
...Annyit dicsérték a NAD 5120 lemezjátszót, hogy vettem a
fáradságot, és elvittem a tojáshéj DD-met (Technics) egy barátomhoz,
aki már régen vett egy ilyen lemezjátszót. Két egyforma pickupot nem
tudtunk keríteni, így kénytelen voltam az Asakot átszerelni. (Asak: a
Linn cég drága MC-hangszedője, lásd 11. számunkban. A szerk.) Viszont
kimaradt a pickup szórásából eredő különbség. Elhívtam egy barátomat
is, ő meg el sem akart jönni, mondván: "úgyse hallunk semmit". Nos,
hallottunk. A NAD mélyebb tónusban és simábban (!) szólt, mint a
Technics. A Technics közép- és magashangja grízesebb volt. Mintha az
Asakot lecseréltük volna egy MC10-re.
Ezen felbuzdulva én is vettem egy NAD lemezjátszót, természetesen
Supraphon pickuppal, így olcsóbb. (Egyben fel is ajánlom bárkinek,
ingyen.) Itthon ugyanezek a különbségek jöttek ki, de valahogy olyan
elkent, maszatos, tisztátalan a hangja. Olyan rosszkedvű. Ennek
ellenére mindenképpen zeneinek ítélem, tényleg Best Buy! Tavaly
Bernben alkalmam volt egy Linnt és egy Thorens 160-ast
összehasonlítani, és a Thorensnek is ilyen elkent, zavaros,
dinamikátlan hangja volt. A NAD hangja is hasonló. A Linn nyíltságát
és precízségét hiányolom. Nade ennyi pénzért! Örüljön a vevő, hogy
egyáltalán forog...
A lemezjátszó nyávogása a hallhatóság határán van. Kritikus
részeknél éppen hallani. (A gumiszíj megfelelő feszességű!) Ez sürgős
MOD-ra szorul...
Az utóbbi napokban erősen foglalkoztat a NAD fojtottsága.
Egyszercsak hirtelen bevillant, biztos az az átkozott vastag
gumitányér csinálja. (Képes ilyesmire.) Rögtön vágtam egy kb. 3mm
vastag filckorongot és ráraktam a tányérra. Azonnal éreztem, hogy
változott a kép, de nem akartam azonnal véleményt alkotni, ezért
elővettem az összes demólemezeimet, és mind végighallgattam filccel és
anélkül.
Véleményem: az a bizonyos mélytöbblet egyértelműen felrakódás.
Filccel ez eltűnik (legalábbis csökken), a basszus sokkal
analitikusabb, precízebb, természetesebb. Különösen jól hallani
pengetett nagybőgőn. Érdekes, nemcsak a basszus tisztul fel, hanem a
teljes hangfrekvenciás sávban érezni a filc hatását, minden hangszer
tisztább lett, a sztereó kép is precízebb, definiáltabb. Ami
meglepett, a legmagasabb hangok is tisztábbak lettek (cintányér).
Pedig azt vártam, hogy valamelyest csökkenni fognak, mivel a magasabb
tányér miatt a p. u. kicsit hátrább dől. Igaz, így is vízszintesen
áll... Még valami: a lemezjátszó összes tesztelésénél kihagytam az
illesztőtrafót, mert nem a legtökéletesebb (bár rossznak sem
mondható). A hangszedő jelét közvetlenül a fono-ba vezettem, így épp
szobahangerőre tudtam hangosítani, de a jel/zaj kb. 45dB-re romlott.
Kérdés: észrevettek-e valamit a lapos kar és a csőkar között?
Olvasónk hűséges jellemrajzot adott a NAD 5120 lemezjátszóról:
bizony, ez a gép távolról sem Linn - csak egyszerűen sokkal jobb, mint
bármi, amit eddig idehaza kapni lehetett a boltban. Az elegáns Thorens
160-assal való összehasonlítás, úgy gondoljuk, semmi esetre sem sértő
a NAD-ra nézve. Lemezjátszónk nyávogása valóban az észlelhetőség
határa körül van, sajnos, ezen aligha lehet segíteni másképp, mint
hogy nagyon tisztán tartjuk a gumiszíjat (meg a tárcsát és a
motortengelyt), illetve azonnal ki is cseréljük, ha megnyúlt.
Bevalljuk, álmunkban sem jutott volna eszünkbe, hogy filcet
rakjunk a gumipárnára. Elvégre, a filcet a gumi helyett szokás
használni, márpedig a NAD lemezjátszó gumitányérja eltávolíthatatlan,
lévén alapvető konstrukciós elem. Tény, hogy a pótlólagos filcpárna
drasztikusan megváltoztatja a hangképet. A MOD-ot (amely egyébként
semmibe sem kerül, és csaknem az A-B teszt gyorsaságával
ellenőrizhető) máris figyelmébe ajánljuk minden NAD-tulajdonosnak.
Időközben megérkeztek a NAD 5120 alkatrészei, köztük csőkarok is
(egyébiránt: lásd alább az árlistát), és mi rögtön kértünk a
RAMOVILL-tól néhány darabot. Azért kértünk többet, hogy legyen mit
kölcsönadni az ismerős audiofileknek, akik így velünk párhuzamosan
maguk is megejthetik a próbát. Egy példányt elküldtünk Láng Miklósnak,
hogy próbálja ki a lapos kar ellenében (filccel és anélkül), és
tudósítson bennünket a háziszeánsz eredményéről. Tudósítását
felhasználjuk Kirakós játék című cikkünkben.
NAD-alkatrészárak
-----------------
Csőkar 445,-
Lapos kar 366,-
gumiszíj 38,20,-
gumitányér 220,-
fémtányér 290,-
plexitető 354,-
műanyagház 688,-
Ezek a legdrágábbak. Az alkatrészek többsége 6-8-10 forintba
kerül.
Rajzok
Egervári László
Bp., Ond vezér u. 12., 1144
Kizárólag a lényegre összpontosítva (...) ismertetem az alábbi
fono-előerősítőt. A 10. szám megjelenése óta a HFM I. előerősítőt
használtam. Önök is tisztában vannak erényeivel és hibáival, akárcsak
én. Teljes felelősséget vállalva szubjektív benyomásaimért: az alább
ismertetett fono-előerősítő a HFM I-hez képest mélyebbre és magasabbra
hatol, határozottabban, tisztábban, definiáltabban, sztereóbban,
kiegyensúlyozottabban, lendületesebben, gyorsabban (?), zeneibben
szól. Megállapításaim esetleg csak az általam használt berendezésekkel
állnak szinkronban, ezt az eshetőséget sem tartom kizártnak, de a
tévedés valószínűsége csekély. Szintén negatív visszacsatolás nélküli
áramkör, frekvenciafüggő passzív feszültségosztót tartalmaz. Leírása
egyébként az RT 1983-as évkönyv 18. oldalán 16-os ábraszám alatt
található (egy kissé módosítottam rajta: a diszkrét erősítő elemek
helyett korszerű kis zajú, alacsony torzítású áramkört alkalmaztam).
Ha módjukban áll ezt az áramkört megépíteni vagy az általam készített
mintapéldányt meghallgatni, ne mulasszák el. Nem lehetetlen, hogy
méltó vetélytársa lehet akár egy AGI 511-nek is, de
összehasonlíthatatlanul olcsóbb. Unaloműző kísérletnek indult, de
mióta ezen az áramkörön keresztül hallgatok zenét, előítéleteim
szertefoszlottak az IC-s áramkörökkel szemben. Bízom benne, hogy ha
"zenéje" az Önök fülébe is eljut, egy véleményen leszünk! A HFM I,
érdemei elismerése mellett, mint annak idején a Revox, nyugdíjba
vonult, illetve belező panellé vált. Az ítélet jogerős! A kapcsolási
rajzot mellékelem.
Köszönettel vettük a tippet; a kapcsolási rajz alapján úgy
sejtjük, valóban igen korrekt, jóhangú erősítőről van szó. Meg kell
azonban mondanunk, hogy igen sok, hasonló tartalmú (és hasonlóképpen
hitelesnek látszó!) levelet kapunk. Magunk is úgy érezzük, hogy a HFM
I-nél most már jobb előerősítőre van szükségünk, és tesztjeink egy
részében most már következetesen más RIAA-korrektort használunk, de az
erősítőket ma is nyugodtan viszonyíthatjuk a HFM I-hez: még mindig
jobb, mint bármelyik bolti modell. Tény, hogy előbb-utóbb ismét
lépnünk kell egyet, de újra százával kéne végigmérnünk-végig
ellenőriznünk-végig reparálnunk-végighallgatnunk az előerősítőket
(lásd annakidején írt jegyzeteinket a FEB-ről!), és félünk a döntés
kockázatától. Őszintén szólva, szívesebben vennénk, ha végre már a
boltban is lehetne kapni valami jófajta készüléket, amely felmentene
bennünket (és Olvasóink nagyrészét) a barkácsolás terhe alól. Végülis,
olyasmit kéne használnunk etalonnak, ami bárhol, bármikor, bárki által
hozzáférhető, mégpedig szavatoltan ugyanabban a minőségben.
Filep György
Bp., Kerepesi út 5., 1087
(...)Más. Lehet kapni az AGI 511A meghajtó fokozatát, az LF357N
típusú IC-t (80 forint!). Az a kérdésem, hogy az AGI-ban nem láttak-e
valamilyen speciális kiegészítő áramkört az IC köré építve. Mert ha
csak normál műveleti erősítőként használták, akkor én az Orion végfok
panel elé kötném. (Lehet kapni végfok panelt!)
Hát igen, mi is felvillanyozódtunk, amikor rátaláltunk az
LF357N-re, amely önmagában is a legjobb meghajtó fokozatnak bizonyult
- az AGI előerősítőben. Nálunk ugyanez az IC, sajnos, úgy szólt, ahogy
a meghajtó fokozatok szólnak általában. Misztikus, nemde? Nem tudunk
más magyarázatot, mint hogy a gyárban sok-sok IC közül válogatnak, egy
általunk ismeretlen paraméter szerint. Ez megmagyarázná azt is, miért
van az, hogy az "utánépített" erősítők sehogysem akarnak ugyanúgy
szólni, mint az eredeti.
Mesterhegedűk mesterszalagon?
(Szakértőnk hozzászólása a 17. számunkban közölt
"hegedűteszthez".)
A címben szereplő kérdőjel sem a szóban forgó hegedűket, sem a
kérdéses stúdiószalagot külön-külön nem érinti: pusztán a kettő
összekapcsolását és még inkább e sajátságos összefüggesztésükből
levont következtetéseket illeti. A cikket a maga idejében nem olvasók
kedvéért engedjék meg, hogy összefoglaljam Darvas László írásának
(általam leszűrt) lényegét. Három mesterhegedű hangját kellett
(mesteri voltukat a hallottakból megelőlegezve) lehetőleg azonos
feltételek között, jó minőségű hangszalagra rögzíteni és kísérleti
csoportokkal meghallgattatva minősíttetni, továbbá a minősítésekből
következtetéseket levonni - fenntartva azt a kiinduló álláspontot,
hogy a kísérlet körülményei "reménytelenné tesznek bármiféle egzakt
kísérletet". E fenntartásra való tekintettel szinte sportszerűtlennek
lenne ítélhető jelen írásom, ha a cikk szerzője is betartaná a maga
választotta játékszabályokat, és nem fogalmazna meg olyan
álláspontokat, amelyekre a maga kiszabta "sarkigazságok" (a cikkben
axiómák) valójában nem adnak lehetőséget, hacsak a türelmes papíron
némi erőszak nem tétetik a logika szabályai ellen.
Lássuk mindenekelőtt az axiómát. "...axiómának tekintem, hogy a
Guarneri a mi fogalmaink szerint afféle High End Audio eszköz, és
sokkal-szebben szól a közönséges »hifi-hangszereknél«, tehát az olyan
»szimpla«, egy-kétszázezer forintos mesterhegedűknél, amilyeneket a
nívós zenekarokban játszó magyar muzsikusok használnak." Senki jogát
nem vitathatjuk, ha a maga számára kreál axiómát. Azt azonban
mégiscsak meg kell jegyeznem, hogy ennek az axiómának, amelyből majd a
cikk végén meglehetősen messzemenő következtetéseket vonnak le, enyhén
szólva megkérdőjelezhető az igazságtartalma. Még bizonyítandónak
tekinthető ugyanis némelyik hegedű mester jellege, eredetisége,
továbbá a hangminőség megítélésének előfeltétele, a kellő hozzáértés.
Ami bizonyossággal állítható, az csupán ennyi: a szóban forgó három
hegedűért némi kerekítéssel 100000, 1000000, illetve 13000000 Ft-ot
számíthatunk, bár ez is inkább a hit, mint a tudomány területére
érvényes megállapítás. A Guarneri hegedűn játszó Rolla János
hegedűművész véleménye ("Ez az új hegedű gyönyörű. Előttem olyan
nimbusza van, mint egy világhírű festménynek a műgyűjtő előtt. Olyan
ez számomra, mint a legmagasabb kitüntetés.") - tiszteletre méltó,
lelkes megnyilvánulása egy méltán neves művésznek, de a kiinduló
axióma alátámasztására semmiképpen sem elegendő. Ezek után Darvas
László értékelendő szerénységgel bevallja, hogy kísérleteit "többnyire
a szkepszis motiválja", majd leszögezi: "Kiindulópontnak tekintettem,
hogy ez a hegedű jobb, mint a többi, és csak azt szerettem volna
kipróbálni, felismerjük-e a hangszórón keresztül is. Meg hogy
melyikünk ismeri fel."
Az axiómát azonban illett volna így pontosítani: fogadjuk el, hogy
a legdrágább hegedű a legjobb hangú hegedű is egyben. Ebben az esetben
is szükséges lett volna a kísérleti személynek valamennyi hangszert
hallani élőn, és csak ezt követően a hangszórón keresztül, mert így
csupán a többnyire hangszórón keresztül hallott hegedűhangokat
lehetett egymáshoz hasonlítani. (A lemezhallgató közönségnek általában
csak erre van módja. D.L.) Ez pedig a még oly játékos, kíváncsiskodó
tesztelést is illuzórikussá változtatja.
Ezek után következett a statisztika, amelynek nem az a baja, mint
a szerző megjegyzi: "Tudom, a matematikai statisztika művelői csak
pattintanak az ujjukkal, ha valaki ennyire kevés adat birtokában is
valamiféle törvényszerűséget akar kimutatni, mindazonáltal én meg
vagyok győződve róla, hogy az eredmény korántsem a véletlen műve."
Magam is meg vagyok erről győződve, de hát mi is volt az eredmény? A
legolcsóbb hegedű "több szavazatot kapott, mint a másik kettő
együttvéve, és ami még fontosabb: mindössze öten tették az utolsó
helyre!" (A legdrágább hegedű 17 esetben szerepelt az utolsó helyen,
míg a közepes hangszer 25 vélemény szerint volt a legrosszabb.) Ez
volt tehát az eredmény, és ezt követi a szerző sajátos axiómája
alapján levont következtetés: "Hogy a vonópárbajt a magyar hegedű
(mert ez volt a legolcsóbb hangszer - E. S.) nyerte, az bizony a
középszer diadala. Úgy látszik, hogy eltérően a
hangversenygyakorlattól, a High-Fidelity (legalábbis mai, tökéletlen
állapotában) a középszernek kedvez".
Meggyőződésem, s ezt a kísérlet is alátámasztja, hogy amennyiben
elfogadnánk is a képtelen axiómát, ez az eredmény nem a középszernek,
hanem a legrosszabbnak kedvezett volna. (Középszeren nem a mostani
három hegedű közül a középsőt értettem. D. L.) Ehhez azonban valóban a
legolcsóbbnak kellene a legrosszabbnak lennie. Ezt azonban sem ezzel,
sem ehhez hasonló "kísérletekkel" nem dönthetjük el. Elengedhetetlen
ugyanis, hogy a játék során legalább a magunk által felállított
játékszabályokat betartsuk.
Azt pedig, hogy "a hangsugárzók cserélgetésével könnyedén
gyárthatunk Guarnerit a Benedekből vagy Benedeket a Guarneriből",
bizonyára e játékos kísérlet szerzője és értékelője sem gondolhatta
komolyan. (Komolyabban már nem is gondolhattam volna. D. L.)
Ui. Végül, úgy érzem, némi magyarázattal is tartozom a Hifi
Magazin olvasóinak. A kísérletekben magam is részt vettem, és mint
cikkében a szerző is hivatkozik rá: "felismertem" a Guarnerit. Lehet,
hogy valóban így volt, de inkább csak annyit állíthatok, hogy az
általam választott hang tetszett leginkább. Amennyiben ez a Guarneri
hegedű volt, úgy felismertem. De az ugyanebben a csoportban hallgató
másik két hegedűs is ugyanezt a hegedűt választotta ki a legjobbnak, s
ennek a még kisebb számú statisztikának az eredménye éppen ellenkező a
végkövetkeztetéssel. Szerintünk ugyanis a High Fidelity sem volt képes
lerontani a legjobb hegedű hangját. (Ebben a csoportban azonban nem 3,
hanem összesen 6 hegedűs szerepelt, és a másik három nem a Guarnerire
szavazott. A társaság 50 százaléka számára tehát a hangátviteli lánc
mégiscsak leronthatta a Guarneri hangminőségét. D. L.)
Végezetül megköszönöm Darvas Lászlónak, hogy a hegedűknek ilyen
nagy teret szentelt lapjában, s megbeszélésünkhöz híven nem zárkózott
el a kritikai megjegyzésektől sem. Talán nem jámbor óhaj csupán, hogy
a vita hatására néhányan fellapozzák a Hifi Magazin 17. számának
vonatkozó oldalait is. Az igazán kívánatos azonban az lenne, ha ilyen
és más kísérletek is hozzájárulnának a magyarországi hegedűkészítés
egykori és élő mestereinek méltányosabb elismeréséhez, értékeik
megbecsüléséhez.
Erdélyi Sándor
(Az alábbi levél terjedelme szétfeszítené e rovat kereteit, ezért
csak részleteket közölhetünk belőle.)
Teőke Béla
Bp., Marcibányi tér 9., 1022
Kedves Darvas László, a Hifi Magazin 17. számában megjelent
"Mesterhegedűk mesterszalagon" című cikkét olvasva a bennem felmerült
gondolatokat szeretném leírni. (...)Magam villamosmérnök vagyok, kb.
10 éve szenvedélyesen foglalkoztat a hegedűhang szubjektív
akusztikája, esztétikája és a művészetben betöltött szerepe. Elég
rossz amatőr hegedűs és (talán túlzott szerénységgel) még rosszabb
hegedűkészítő is vagyok. Ennek ellenére veszem a bátorságot, hogy
esetleg önteltnek tűnő magabiztossággal, prófétikus színezettel
jelentsek ki dolgokat. A lényegre térve:
A cikkben feladatként megválaszolandó kérdés első felére nem
kaptunk meggyőző választ, vagyis a Guarneri hangminőségéről Rolla
János és az Ön személyes véleményén kívül csupán axiomatikus
kijelentéseket olvashattunk (pl. "High End Audio eszköz"). A második
kérdésre adott válasz, hogy t. i. hogyan érzékeljük az átviteli lánc
után az egyes hegedűket, így szerintem horderejét vesztette.
Kibővített akusztikai tesztet is kellett volna végezni(...)
Egy jó akusztikájú templomban vagy teremben, nagyszámú, "jó fülű"
hallgatóságot bevonva (hegedűsök, egyéb zenészek, hangszerkészítők,
akusztikusok, zenei rendezők, zenekritikusok nagylétszámú csoportja,
és velük együtt, vagy talán külön, a passzív, átlagos koncertlátogató
közönség) ugyanazt a darabot sötétben egy olyan hegedűssel játszatni,
aki még egyik hegedűn sem játszott, nem is tudja, milyen hegedűkről
van szó.(...) A hallgatók szigorúan azonos távolságban legyenek a
hegedűstől, lehetőleg a vonóhúzás irányában. A kísérletet közelről
(néhány méter) és távolról is (15-20 méter) el kell végezni(...)
Van egy elképzelésünk arról, ami a "leghegedűbb" hegedűhang és
legkevésbé sem brácsa, fuvola vagy szaxofon. Ezt az álmainkban
meglevő, de a valóságban egyáltalán nem létező hegedűhangot csak
közelíthetjük azokkal a "csúcs-audio" eszközökkel, amiket Stradivári,
Guarneri del Gesu és a többi nagyok készítettek. Ők is emberek voltak,
sokszor igen gyarlók (...)zsenialitásuk abban rejlett, hogy
meghallották a nép átlagos, de nem középszerű hangzási eszményét, a
természet hangját; az egyediből kihallották az általánost, és ez
alkotásaikban visszatükröződött. Szakkönyvek is gyakran össze szokták
foglalni, mit kívánunk egy jó hegedűtől:
I. szép hangszín
II. könnyű megszólalás
III. jó hordképesség, vivőerő
IV. kiegyenlítettség.
A követelmények egyaránt fontosak, a II-IV. pontok jelentései elég
egzaktak és közismertek, nem nagyon adnak lehetőséget misztifikációra.
Az I-be sok minden belefér:
(A levélben itt igen részletes leírás következik mindama
jelzőkről, amelyekkel a hegedűhangot karakterizálhatjuk. Nagyjából
ugyanazokról a jelzőkről van szó, amelyekkel mi a hangszedők vagy
hangsugárzók hangképét próbáljuk leírni. A szerk.)
(...)A hegedűkereskedelemről. Az alaptörvény: "nagyon jó" hegedűt
nagyon drágán venni mindig lehet könnyűszerrel, míg az "igazán jó"
hegedűt eladni az értékén nemigen lehet. Az ember hajlamos azt hinni,
hogy ami igen drága, az biztosan nagyon jó - mindenfajta értéket
megpróbálunk pénzben kifejezni. Hadd jelentsem ki, eretnek módon, hogy
a hegedűk becsült értékénél csak egy harmadlagos szempont a hang
minősége, elsődleges a készítő hírneve (természetesen eredetiséget
feltételezve), másodlagos a kivitel szépsége, esztétikája és a
hangszer állapota, épsége(...) Egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Egy
hegedű olasz származása, 250 éves kora és extrém magas ára egyáltalán
nem garantál a hangjára nézve 100 százalékos, különleges
kvalitást(...)
Hadd legyek én most a tagadás szelleme, lehet, hogy egyedül állok
véleményemmel, de őszintén így gondolom: ez a 11x106
forintos Guarneri nem szóló hangszer, inkább kamarára alkalmas, jobban
beleolvad a zenekarba, viszonylag mély tónusú, nem túl fényes, nem
nagy vivőerejű, Rolla János zenekari kollégáinak nem kis (kár)örömére:
végre most a főnök nem hegedül le mindannyiunkat.(...) A teszt
vesztesén játszott sok éven át Rolla János, amiről biztosan tudom,
hogy egy nagy vivőerejű, fényes szólóhangszer (egyesek túl élesnek
találták, maga Rolla János kissé vékonynak), minden kettős, hármas
vagy négyes versenyben "győztes" volt egyébként művészileg kiváló
kollégái között.(...)
Hogy két egyformán jó hangfal közt nagyobb különbség lenne, mint
két bármilyen hegedű közt, nem állítanám. Ha jó és nagyon jó hangszer
közt igen nagy különbség van, el lehet képzelni, milyen távol van egy
rossz gyári hangszer hangja a művészi mestermunkáétól...
Kedves Teőke Béla,
köszönettel vettem és nagy érdeklődéssel olvastam levelét. Nem
udvariasságból mondom: ha egy villamosmérnök egyszemélyben
hegedűjátékos és hegedűkészítő is (jó vagy rossz, egyremegy), akkor az
ő füle nagyon értékes lehet a mi számunkra. Feltételezem, hogy a fenti
szenvedélyeken kívül a High Fidelity sem teljesen idegen Öntől, hiszen
különben aligha olvasta volna el a szóbanforgó cikket.
Tökéletesen megértem "építő szkepticizmusát". Magam is kételkedtem
benne, hogy ekkora különbségek lehetnek (jó) hegedű és (jó) hegedű
között, és a lelkem mélyén azzal a meggyőződéssel kezdtem bele a
kísérletbe, hogy 250 év ide, tizenegynéhánymillió forint oda, a kutya
se fog hallani semmit. Ámde amit írtam, őszintén írtam: ez a hangszer
tényleg fölényesen jobb a másik kettőnél, és hogy ezt megállapítsam,
nincs szükségem A-B vaktesztre - holott éppen én vagyok az, aki
általában elengedhetetlennek tartom ezt a metódust. Az a bizonyos
Rolla-féle hegedű, amelyet Ön úgy ismer, mint "nagy vivőerejű, fényes
szólóhangszert", bizony, fejbeverten szólt a Guarnerihez képest. Az
utóbbi úgy tündökölt a többi között, mint egy uralkodó az udvaroncai
körében. Tfirst Zoli, ha jól láttam, lelkibeteg volt, amikor le
kellett tennie. A Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai aligha fogják
lesajnálni ezt a hangszert; a főnök bizony lehegedűlhetné a
társaságot, ha nem volna tekintettel azokra az esztétikai normákra,
amelyek - gondolom - megszabják egy kamarazenekar hangzásképének belső
arányait. Persze, zeneműve válogatja: a hegedűnek néha ki kell
emelkednie a többi közül, máskor bele kell olvadnia az együtthangzásba
- és a Guarneri annyira "rugalmas", hogy őrajta nem múlik a dolog.
A magam részéről tehát valóban axiómának tekinthettem, hogy a
Guarneri szebben szól a másik kettőnél, és ezekután nyugodtan
koncentrálhattam arra, ami az én "profilomba" vág, nevezetesen, hogy
az élő hangzás minősége keresztüljön-e az elektroakusztikai láncon. Ön
ezzel elégedetlen; elvárta volna, hogy magát az eleven hegedűhangzást
is annyira alapos (vagy még sokkalta alaposabb) vaktesztnek vessem
alá, mint a hifi-eszközök hangzását szoktuk. Voltaképpen igaza van,
csakhogy ezt a próbát már nem rajtam kellene számonkérnie. Ez a
zenetudósoknak-zenekritikusoknak volna a dolga, mondhatni
kutyakötelessége. Vajon rá lehet-e döbbenteni őket, hogy kockán forog
a szavahihetőségük, ha legalább ezeket az egészen alapvető
jelenségeket nem próbálják meg (legalább időnként, szúrópróbaszerűen)
egzakt módon vizsgálni...tesztelni?!
Befejezésül: örülök, hogy Ön is felült a provokációmnak, és
kétkedésének ad kifejezést: vajon két jó hangsugárzó között nagyobb
lehet-e a különbség, mint két bármiféle hegedű között. Véleményem
szerint erről nemigen lehet vitatkozni, mert vagy ismeri valaki a
hangsugárzók világát, vagy nem. Aki ismeri, tehát akinek alkalma volt
összehasonlítani például egy nagy JBL stúdiómonitort egy
elektrosztatikus Quaddal, (és ennél még szélsőségesebb példákat is
ismerünk!), annak számára valószínűleg nyilvánvaló, hogy a két
(egyaránt rangos!) hangsugárzó között sokkal nagyobb a különbség, mint
két tetszőleges hegedű között.
Mit szólna a következő kijelentéshez: "két hegedű hangja között
körülbelül akkora a különbség, mint ha ugyanazt a lemezjátszót
áthelyezném az egyik bútordarabról a másikra"?! (Továbbá: lásd
tunertesztünket a 67. oldalon.) D. L.
Maxell
Lehoczky Ferenc
Baja, Akácos u. 19. 6503
(...) Nos, amiért tollat ragadtam, a kazettateszthez kapcsolódik.
Nem tudom, miért nem kerültek bele a tesztbe a Maxell kazetták. Talán,
mert akkoriban volt a termékváltás. Mindenesetre kimaradtak, de én
javasolnám az utólagos tesztjüket...
A kazettatesztben szereplő gyártmányokat a legkülönbözőbb
forrásokból kellett beszereznünk; sajnos, a Maxell, a TDK nem
válaszolt megkeresésünkre. Több szempontból, így a típusváltások miatt
is, indokolt lesz újra közreadni egy kazettatesztet. Félünk a
feladattól...mindenesetre igyekszünk majd rövidebbre fogni a dolgot,
mellőzni a terjedelmes bevezetőt, a paraméterek definícióját stb.
SM 250B
Fedorkó Péter
Bp., Fiatalság u. 14. 1181
(...) Nagyon várom az SM 250B tesztjét (azóta megjelent a 18. szám
- a szerk.), és drukkolok is neki, nem minden elfogultság nélkül.
Igaz: én úgy találtam, hogy rondán szól normál szalagokkal, ezért
belekukkantottam a kapcsolási rajzába. Az oszcillátora metál állásban
galvanikus csatolásban kapja a tápfeszültséget, mivel ilyenkor kell a
legnagyobb áram. A CrO2 állásban beiktatódik egy 1,5k,
normál állásban pedig egy 4,7k - én ezt kicseréltem 2,3k-ra. Ekkora
magashang-emelésre ugyanis csak igen rossz vasoxid szalagoknak van
szükségük - szegény magnó úgy csörömpölt, mint egy bádogvekker. Most
legalább nem olyan zajos, és megnyugtatóbban zenél normálon. A metál
és a króm állásával meg vagyok elégedve. (A magashangemelést mi is
nehezményezzük; a módosítást határozottan ajánljuk - de csak azoknak,
akik műszerrel ellenőrizni tudják a frekvencia-jelleggörbe alakulását!
SA.)
A kollégám köszönetét fejezi ki a Videoton erősítő előerősítőjének
módosításáért. Már másnap megcsinálta a MOD-ot, amint megjelent a
magazin. A javulás füllel hallható - pedig a szerencsétlen erősítő már
akkor is megtáltosodott, amikor a gazdája lecserélte a DC 2540-eket HS
500-akra. Egész kulturált hangja van.
HMV
Dr. Szigethy István
Zalaegerszeg, Mező u. 3. 8900
Tisztelt Szerkesztőség! Ma került kezembe a 18. számuk. A
Komolyzenei Basic Library valóban nagyon hasznos lemezgyűjtői
útmutató, és várom (régi gyűjtőként) a folytatását. Éppen a
folytatásra tekintettel azonban fel kell hívnom figyelmüket, hogy a
cikk a His Master's Voice bevett HMV rövidítése helyett következetesen
MHV-t ír. Nem akarom bántani a hazai lemezgyárat, de micsoda
különbség...
Elnézést kérünk az olvasóktól és a szerzőtől ezért a nyilvánvaló
elírásért. Úgy látszik, éhes disznó makkal álmodik.
Arany Kakadu Díj
Ezúttal is egy cifra madarat jutalmazunk vele. A szóban forgó
szárnyas a holland gyarmatokon (a Philips-szigeteken), valamint
Japánban kitenyésztett és azóta világszerte elterjedt kakadu
digitalisnak egy hazai változata, a kakadu hungaricus, más néven
kompaktkakadu. Egyik olvasónk, Pákay Gábor budapesti villamosmérnök
lőtte, az Esti Hírlapban. A hirdetés szövege szerint "Az ezüstös
kompakt lemez felülete abszolút sima és egyenletes, ezért megszűnik az
összes, eddig zavaró momentum: a por, a karcolás, a kopás." Mint
minden igazi kakadunak, ennek is "lelke van", nem szabad vitatkozni
vele, inkább el kell merülni a logikájában.
Széna, szalma
Beregi Dénes
Kecskemét, Csongrádi út 25. 6000
(...) A kereskedelemről is megvan a véleményem; mindjárt itt van
az Önök által is tesztelt S-90 hangdoboz. Azt írják róla, mindkét
hangsugárzó "jobbfelé néz", azaz nem tükörszimmetrikusak. A
Szovjetunióban tudták, mit raktak a kartondobozokba, csakhogy azt már
nem tudták, hogyan kellene ezt a magyar kereskedő tudomására hozni.
Mert ha az egyik kartondobozra egy csomó szénát, a másikra meg egy
csomó szalmát kötöttek volna... ehelyett az egyikre azt írták: LEFT; a
másikra meg: RIGHT - és ezzel a magyar kereskedő nem tudott mit
kezdeni. Adta a dobozokat, ahogy jöttek sorba, egymás után. Így jutott
a Hifi Magazinnak két jobbos, másoknak meg két balos. Akiknek egy
jobbos és egy balos jutott, azok vannak a legkevesebben. Javasoljam,
hogy a Hifi Magazin hasábjain hirdessen mindenki, akinek egyforma
dobozai vannak?...
Nem rossz ötlet. Máris terveztünk egy emblémát a "Szénát cserélek
szalmáért" rovat élére.