180 fokos fordulat



    - Negyedik dimenzió: az abszolút fázis-

    (A szerkesztő tollából)

        Lehet, hogy túlzok,  de  szerintem  azok  a  bizonyos  jelenségek,
    amelyek  "mintha  egy  negyedik  dimenzióból   nyúlnának   át   a   mi
    háromdimenziós  világunkba",  nem  egyszerűen  csak  új   ismeretekkel
    gazdagítanak bennünket. Néha teljességgel ellent  is  mondanak  eddigi
    elképzeléseinknek, s  ezáltal  180  fokos  fordulatot  idézhetnek  elő
    gondolkodásunkban. Két  lapszámmal  ezelőtt,  20.  kiadásunkban  sorra
    vettem   őket:   lemezjátszó-futóművek   és   hangkarok   sajáthangja,
    asztalkák-alátétek-lábazatok auditív hatása, kábelek  hangminősége  (s
    ahogy Petőfi mondaná: utánuk több is jönni fog talán...) Természetesen
    csak azokkal foglalkoztam, amelyek létezéséről magam  is  meggyőződtem
    és másokat is meg tudtam  győzni.  Az  abszolút  fázis  misztériumáról
    akkor még nem volt véleményem,  tehát  csak  óvatosan,  a  sajtószemle
    rovatban hoztam szóba,  azzal,  hogy  aki  nem  hiszi,  járjon  utána.
    Jómagam sem hittem, de időközben utánajártam. Így hát elmondhatom,  mi
    történik  akkor,  ha   180   fokos   fordulat   áll   be   -   nem   a
    gondolkodásunkban, csupán a műsorjel fázisátvitelében.
        Tudomásom szerint az abszolút fázis kimutathatóságáról  eddig  még
    sehol sem esett szó  a  magyar  műszaki  irodalomban,  csak  nálunk  a
    776-ban, amelyet viszont nem mindenki  olvas  (vagy  csak  felületesen
    olvas). Tíz műszaki ember közül legfeljebb egy ha  tudja,  mit  értünk
    abszolút fázison - a többi a polaritás-helyességre fog  gondolni  (nem
    blöffölök:  megcsináltam  a  statisztikát).  Megismétlem  tehát,  amit
    egyszer már elmondtam, végtére, ez itt nem sajtószemle, itt  most  már
    nem a messziről jött ember beszél, aki (mint tudjuk)  azt  mond,  amit
    akar.
        Tehát nem a polaritásról van  szó.  Abból  induljunk  ki,  hogy  a
    teljesítményerősítőnek csatornánként két kivezetése van  ("+"  és  "-"
    avagy "meleg" és "hideg", avagy piros és  fekete),  a  hangsugárzóknak
    úgyszintén, tehát aki nem abszolút kétbalkezes és nem cseréli össze  a
    bal és a jobb csatorna vezetékeit, az összesen háromféleképpen kötheti
    rá a hangsugárzókat az erősítőre, mint ezt 1-3. ábránk mutatja:

    

        1. Ha az erősítők "+" sarkait a hangsugárzók "+" sarkaira,  a  "-"
    sarkokat a "-" sarkokra kötjük, akkor a polaritás mindenesetre rendben
    van. Feltehetőleg a fázis is.

    

        2. Ha mármost  az  egyik  csatorna  vezetékeit  békén  hagyjuk,  a
    másikét viszont megcseréljük, akkor  a  két  csatorna  polaritása  180
    fokkal eltér, a sztereofónia tönkremegy, a basszus  elgyengül  -  mint
    ezt az Ortofon 0002-es tesztlemezzel (és  egyéb  tesztlemezekkel)  oly
    szépen kimutathatjuk.

    

        3. No és  ha  a  másik  csatorna  vezetékeit  is  megcseréljük?  A
    polaritás helyreáll, a két csatorna egymáshoz képest "fázisban van", a
    tesztlemez nem mutat ki hibát. A sztereó műsorjel azonban  180  fokkal
    elfordult. Vajon hallunk-e különbséget a "nulla fok" és a  "180  fok",
    más szóval az abszolút, illetve a relatív fázishelyesség között?

        Azazhogy - várjunk csak. Mielőtt füllel  is  összehasonlítanánk  a
    kétféle programot, tisztázni kéne valamit: vajon tényleg  az  1.  ábra
    mutatja az abszolút és tényleg a 3.  ábra  a  relatív  fázist?  Miért,
    kérdezheti az Olvasó, hát másképp is  lehet?  Bizony  lehet,  mégpedig
    háromféle okból is.
        Az első hibaforrás: valahol a hifiberendezésben rosszul  kötöttünk
    be valamit; a legkönnyebben a hangszedő kivezetőcsapjainak  színkódját
    lehet  elhibázni  (piros-zöld  vagy  fehér-kék  csere:  polaritáshiba,
    mindkettő egyszerre: 180 fokos fordulat).
        A második hibaforrás:  az  elektronikák  (magnó,  tuner,  aztán  a
    különféle  erősítőfokozatok).  Ezek   ugyan   többnyire   "egyenesen",
    menetrend szerint adják tovább  a  szinuszhullám  fázisállapotát,  nem
    csinálnak  hegyét  a  völgyből,  völgyet  a   hegyből.   De   léteznek
    úgynevezett invertáló, azaz fázisfordító erősítő-kapcsolások  is;  nem
    gyakoriak, de előfordulhatnak.
        Minthogy  az  egész  dolognak  a  legutóbbi   időkig   nem   sokan
    tulajdonítottak jelentőséget, általában a  prospektusok  sem  tüntetik
    fel, megőrzi-e az erősítő az abszolút fázist, habár az  Audio  1985-ös
    Évkönyvében, az erősítők  rovatában  itt-ott  már  olvashattunk  olyan
    megjegyzést, hogy "a készülék invertál". Nyilvánvaló, hogy ha egyetlen
    fázisfordító készülék van a láncban, a fázis megfordul,  de  ha  kettő
    van, akkor helyreáll a nulla (vagy ami egyre megy: 360) fok.  Olvastam
    azonban olyasmit is, hogy ez  nem  elég:  a  szinusz  hullámzását,  az
    elektromos jel pulzálását minden egyes láncszemnek a  helyes  fázisban
    kell továbbítania - csak ez az igazi. De persze (teszik hozzá), ha már
    ezt nem garantálhatjuk, akkor legalább arra vigyázzunk,  hogy  a  lánc
    legeleje és legvége fázisban legyen egymással.
        Ámde valójában ennek  a  követelménynek  sem  lehet  halálbiztosan
    eleget tenni, mert fennállhat egy harmadik  hibaforrás:  a  műsoranyag
    fázishibája. A műsort a  stúdióktól  kapjuk,  a  rádióállomások  és  a
    hanglemezgyárak stúdióitól. A  mikrofon  és  az  adótorony  (avagy:  a
    mikrofon és a lemezvágó  gép  vágófeje)  között  számos  erősítőegység
    teljesít szolgálatot, és ha csak egyetlen egy  is  invertál,  akkor  a
    műsoranyag fázisátvitele 180 fokkal eltolódik. Ha a műszaki stáb tud a
    fázisfordításról, akkor persze idejében helyreállítja majd  a  fázist.
    De  hátha  nem  tud  róla?  Elvben  tehát  nem  zárhatjuk   ki,   hogy
    hanglemezeink és magnószalagjaink  egy  részét  folyvást  fázishibával
    hallgatjuk.
        Ez a harmadik hibalehetőség  az,  ami  a  leginkább  aggasztja  az
    audiofilt. Ha kiderül, hogy  az  abszolút  fázist  valóban  meg  lehet
    hallani, akkor felülvizsgáljuk  hifi-berendezésünkben  a  csatlakozási
    pontokat, nemkülönben az  elektronikák  fázisállapotát,  és  nyugodtan
    hallgathatjuk a zenét, míg csak új készüléket nem iktatunk  a  láncba.
    De mi legyen a műsoranyaggal?! Ha az  LP-ről,  CD-ről,  magnószalagról
    felhangzó muzsika talán fázishelyes, talán fázishibás?!  Akkor  minden
    egyes lemez megvételekor, minden egyes  szalagfelvétel  elkészítésekor
    ellenőrizni kell, hogy "sima-e, avagy fordított"?!  Kódolni  őket,  és
    lejátszáskor alkalmazkodni  a  fázisátvitelükhöz,  a  hangszóróvezeték
    cserélgetésével,  vagy  jobb  esetben  egy  "Fázis"  nyomógombbal   az
    erősítőn?!  (Mert  ilyen  is  van  már,  például   a   Mark   Levinson
    szuperhangszínszabályozóján vagy a Cotter cég előerősítőjén;  a  Hi-Fi
    News  &  Record  Review  újság  pedig  forgalomba  hozott  egy  hatvan
    fontsterlinges elektronikát, amellyel a fázist nulláról 180  fokra  és
    vissza lehet váltogatni.) Fölöttébb idegesítő ötlet.
        Kísérleteinknek tehát, hogy stílusos legyek, két fázisa is  lehet.
    Először csak megpróbáljuk kihallani a különbséget a nulla és a 180 fok
    között. Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy az  abszolút  fázis  tényleg
    hifibb a relatívnál, akkor nincs  más  hátra,  sorra  kell  vennünk  a
    lemezeinket, hogy felmérjük,  van-e  köztük  fázishibás.  Pontosabban:
    hogy gyakori-e a  fázishibás  lemez.  Mert  ha  gyakori,  akkor...  de
    egyelőre hessegessük el ezt a lidérces lehetőséget.
        Tulajdonképpen   nem   is   a   fázissal   kísérleteztem,    hanem
    hangsugárzókábelezéssel   bajmolódtam   (rövidesen   bőségesen    lesz
    mondanivalóm  róla!),  amikor  feltűnt,  hogy  az  egyik   demólemezem
    gyanúsan szól. Ez egy 45-ös fordulatú Mark Levinson, akusztikus  gitár
    szól  róla,  és  ez  a  gitár  nekem  túlságosan  nagy,   hangdoboztól
    hangdobozig terjed, ormótlan. Hátha nem a felvétel hibája, hanem... mi
    lenne, ha fordítanék rajta 180 fokot?
        Magam   is   meglepődtem,   hogy   fázisfordítás   után   mennyire
    megváltozott  a  gitárfelvétel  hangja.  Mindenekelőtt  összébbugrott,
    előrébb  tolódott  (bár  ebben  nem   vagyok   biztos),   mindenesetre
    megfoghatóbbá  vált,  felerősödtek  a  középhangjai.  Íme,  gondoltam,
    megjelent nékem az Abszolút Fázis,  egyszersmind  az  első  Fázishibás
    Lemez... Egy  félóráig  egyebet  se  csináltam,  csak  cserélgettem  a
    hangszórókábelt, pillanatonként felugrálva a "sztereó székből" -  elég
    fárasztó dolog. Idő múltával a különbséget  már  nem  éreztem  annyira
    drasztikusnak, másrészt viszont oda lyukadtam  ki,  hogy  ez  a  lemez
    mégsem lehet fázishibás,  mert  alaphelyzetben  mégiscsak  teresebben,
    szélessávúbban, dinamikusabban, kellemesebben  szól.  A  fázisfordítás
    mérsékli ugyan a felvétel hibáját,  amennyiben  szűkebbre  veszi,  nem
    engedi szétesni a gitárt, de ahogy mondani szokás: jobb a békesség. És
    alaphelyzetben több békességet hallottam ki a zenéből.
        A próbát ekkor felfüggesztettem pár napra, és megvártam, amíg  Ihm
    István  barátom  a  Mechanikai   Laboratóriumban   elkészíti   azt   a
    kapcsolódobozt, amely a következő oldalon  látható.  Őszintén  szólva,
    kissé szorongva fogadtam ezt a fekete dobozt, mert  Pistának  előzőleg
    már telebeszéltem a fejét az  én  negyedik  dimenziós  dolgaimról,  és
    láttam rajta, hogy hiszi is meg nem is, amit mondok - vajon nem akar-e
    megtréfálni, próbára téve  a  "filalásomat",  mondjuk  azzal,  hogy  a
    kapcsoló   valójában   nem   is   kapcsol...   Mire   idáig   jutottam
    gondolataimban, végigolvastam a dobozhoz mellékelt kísérőlevelet, mely
    így  végződött:  "Ui.:  istenbizony  megfordul  a  fázis  mind  a  két
    csatornán."  Megnyugodtam.  (De  azért  ellenőriztem,   hogy   tényleg
    megfordul-e. Megfordul.)
        Amíg  a  doboz  készült,  körbekérdezgettem  ismerőseimet,  mi   a
    véleményük  a  dologról,  meg  lehet-e  hallani  az  abszolút  fázist,
    találunk-e majd fázishibás lemezeket stb. A közvéleménykutatás azt  az
    eredményt hozta, hogy az emberek nagy része (miután megérti, miről van
    szó),  az  abszolút  fázist  nem  tartja  igazán  negyedik   dimenziós
    jelenségnek.  Nagyon  sokan  felfedezik  a  kétféle  fázisnak  azt  az
    interpretációját, miszerint a dob membránja, a bőgő húrja és általában
    bármiféle rezgő test előbb az egyik irányban mozdul el, és csak  utána
    lendül át a másik irányba. Nem mindegy, melyik  irányban  kezdi  el  a
    rezgést. De hogy ezt meg is lehetne hallani, azt  már  egyáltalán  nem
    tartották magától értetődőnek. Műszaki egyetemi docens  barátom  (akit
    egyébként most nem is kellett megkérdeznem, mert ő maga hozta szóba az
    abszolút fázist, miután olvasott róla a 776-ban) a többség  véleményét
    fogalmazta meg, mondván:  a  jelenség  minden  bizonnyal  létezik,  de
    valószínű, hogy  csak  a  kivételesen  precíz  hangfelvételeken  lehet
    meghallani, s azokon is csak egy-egy kritikus  résznél,  például  ott,
    ahol a dobütés vagy a bőgőhang "megindul".
        Ami  a  munkatársaimat   illeti,   ők   ezúttal   kevésbé   voltak
    szkeptikusak, mint vártam volna. Sólymos Antal elmesélte, hogy jó  7-8
    évvel  ezelőtt  jelen  volt  egy  Brüel  &   Kjaer   (műszertechnikai)
    előadáson, ahol is a dán cég mérnökei  eredményesen  demonstrálták  az
    abszolút és relatív fázis közötti  auditív  különbséget  -  igaz,  nem
    zenén, hanem mérőjeleken.
        Végül,  hogy  magam  is  bedobjak  egy  lottószelvényt:   én   azt
    tippeltem,  hogy  az  abszolút  fázis  a  hanglemezeknek   egyharmadán
    kimutathatatlan, egyharmadán észrevehető, egyharmadán pedig lényegesen
    jobb, mint  a  relatív  fázis.  Azonkívül  arra  számítottam,  hogy  a
    felvételeknek legalább 20-25 százaléka fázishibás.

                                      *

    
    

        Nos, megkaptam a kapcsolódobozt. Hogy minél kevesebb hibát  vigyek
    a rendszerbe, a dobozkát közvetlenül az erősítőre tettem, és mindössze
    10 centi hosszú kábeldarabokkal iktattam a végfok  és  a  hangsugárzók
    közé. Később ezt megbántam, mert bár  egyetlen  kézmozdulattal  tudtam
    fázist váltani, továbbra is folyvást pendliznem kellett a fotel  és  a
    kapcsolódoboz  között.   Dehát   az   igazságért   mások   jobban   is
    megszenvedtek már.
        Először, ellenőrzésképpen újra felraktam a Mark Levinsont, és most
    már semmi kétségem nem maradt az iránt, hogy a fázisa igenis helyes  -
    feltéve, hogy az erősítőé is az. Igaz ugyan, hogy a legtöbb erősítővel
    nincs baj, de nem zárhattam ki azt a  lehetőséget  sem,  hogy  a  NAIT
    invertál. (Ez az erősítő, mint egyszer már  elmondtam,  széphangú,  de
    műszakilag meglehetősen inkorrekt masina.) Ezt egyelőre nem is akartam
    tisztázni:  hadd  legyen  a  teszt  vakteszt,  legalább  egy  bizonyos
    mértékig.
        További demófelvételeket tettem fel, főleg  olyanokat,  amelyekről
    biztosan tudtam, hogy  kevésmikrofonos  technikával  készültek  (Opus,
    Ortofon, Proprius), és ezért különösen érzékenyek a fázis-anomáliákra.
    Mindegyiken éreztem különbséget a kétféle fázis között - és  mindegyik
    a "normál", "egyenes" állásban szólt szebben.  Amit  el  is  várhatunk
    ezektől a lemezektől. Ekkor már megesküdtem volna,  hogy  a  NAIT  nem
    invertál.
        Komolyzenei lemezekkel folytattam: Beethoven, Mozart  és  Schubert
    szimfóniákkal, Händel Concerto  grossoival,  Bach  hegedűversenyeivel.
    Valamennyi szebben szólt normál állásban.
        A könnyű műfajjal is próbát tettem. Elnézést kérek  az  Olvasótól,
    aki bizonyára főképp  a  mai  popzenéért  lelkesedik,  de  én  csak  a
    hatvanas-hetvenes  évek  öreguras  slágermuzsikáját  tartom   raktáron
    (Shadows, Beatles, Blood Sweat & Tears,  legfeljebb  Linda  Ronstadt),
    márpedig ezek még egy jóval szimplább  felvételtechnikával  készültek,
    mint a jelenkor elektronikus gyönyörűségei - tény,  hogy  egytől-egyig
    kimutatták a fáziskülönbséget. És kivétel nélkül "nulla fokon" szóltak
    szebben, egyetlen egynek sem használt a 180 fokos fordulat.
        Úgy 18-20 lemez után abbahagytam a  kísérletet.  Sajátmagamat  már
    meggyőztem:  az  abszolút  fázis  igenis   meghallható,   biztonsággal
    meghallható, bármiféle  lemezen  meghallható  (de  nem  állítom,  hogy
    bármiféle lejátszóberendezésen észlelni lehet erről majd csak Olvasóim
    visszajelzése  után  nyilatkozhatom).  És  nemcsak  a  kritikus  zenei
    részleteken, "a dob- és bőgőindításokon"  érezhető,  hanem  bárhol  és
    bármikor. (Feltehetően azért,  mert  a  zene  nem  más,  mint  állandó
    indítások  és  megállások  sorozata.)  Ha   megfordítjuk   a   fázist,
    alapvetően megváltozik valami a hangképben. Módosul a  frekvenciaérzet
    -  a  sávszélek  egy  kicsit  elbizonytalanodnak,  miáltal  a  középső
    regiszter egy kicsit kiemelkedik valamelyest  csökken  a  dinamika  és
    beszűkül a tér. Hogy mindez milyen mértékben következik  be?  Ezt  nem
    tudom meghatározni. Egyik nap  úgy  érzem,  nem  tudnék  együttélni  a
    fordított fázissal  -  másik  nap  iszonyatosan  fülelnem  kell,  hogy
    egyáltalán   észrevegyem   a   fázisfordítást.   Az   abszolút   fázis
    hifi-egyenértéke úgy 1/2-1 orto lehet.
        Bemutattam  a  fázistrükköt  néhány  vendégemnek  is.  Mindegyikük
    biztonsággal felismerte a kétféle kapcsolóállást. Többségük  a  normál
    fázist választotta, egyvalaki azonban következetesen kitartott  a  180
    fokos fordulat mellett.
        És hát akkor most már jöhet a Szeánsz, a  Hifi  Magazin  hivatalos
    meghallgatótesztje a 180 fokos fordulatról,  a  denevér  kiterjesztett
    szárnyai alatt (Imre, gyorsan egy denevért, fázishibával!):
        Végül is két ítéletet kell kimondanunk.
        Az egyik: az abszolút fázis fontosságát nem  lehet  kétségbevonni.
    Vigyázni kell, hogy a hifi-láncban sehol ne következzék be  180  fokos
    fordulat.
        A másik: feltéve, hogy a Naim NAIT erősítő  fázisállapota  korrekt
    (alább ezt még ellenőrizzük), a műsoranyag miatt nem kell aggódnunk. A
    műsorkészítő cégeknél - legalábbis ebből a szempontból - rend  van,  a
    műsor mindvégig megtartja  helyes  fázisállapotát.  Az  inverz  fázisú
    műsoranyag, ha van ilyen egyáltalán, valószínűleg ritka, mint a  fehér
    holló, pontosabb hasonlattal: mint a piszkos-fekete hattyú.

    

        Nincs szükségünk tehát  "nulla  fok-180  fok"  kapcsolóállásra  az
    erősítőn, sem fázisfordító elektronikákra.  Szükség  van  viszont  egy
    egyszerű  kis  "műszerre",  amellyel  könnyűszerrel  megállapíthatjuk,
    fázisban van-e a hifi-berendezésünk. Dankó Emil rögtön meg is tervezte
    ezt a krajcáros kis ellenőrző szerkezetet (4. ábra),  amelynek  teljes
    alkatrészjegyzéke alább olvasható:

        1 db 100 kohmos ellenállás,
        1 db 10 kohmos ellenállás,
        1 db 0,1 kohmos ellenállás,
        1 db 1,5V ceruza vagy baby elem,
        1 db billenőkapcsoló,

        mely  utóbbit  el  is  lehet  hagyni,  csak  akkor   kézzel   kell
    odaérintgetni a vezetéket az elem  "+"  sarkához,  úgy,  ahogy  én  is
    csináltam.  Az  ellenállások  terhelhetősége  lényegtelen,  ez  a  kis
    kapcsolás mindössze annyit csinál, hogy az 1,5V-os telep  feszültségét
    leosztja a fono, illetve a nagyszintű  bemenet  számára:  az  előbbire
    1,5mV-os, az utóbbira 150mV körüli jelet juttat, így nem tehetünk kárt
    a   készülékeinkben.   Természetesen   nagyon    vigyázzunk,    nehogy
    összecseréljük a  kettőt,  és  túl  nagy  feszültséget  juttassunk  az
    érzékeny  fonobemenetre!   A   kísérletezést   először   egészen   kis
    hangerőszabályozó-állásban kezdjük, majd  párszori  kapcsolgatás  után
    fokozatosan erősítsük fel a hangerőt annyira, hogy  látni  lehessen  a
    mélyhangszóró membránjának elmozdulását. Amikor zárjuk az áramkört,  a
    membránnak előrefelé kell mozdulnia mind a  bal,  mind  pedig  a  jobb
    csatornán. Ez a próba egyszersmind  polaritáspróba  is,  megtakarítjuk
    vele a drága tesztlemezt (például az Ortofon 0002-est).
        Rajzunkon az erősítő csatlakozóhüvelyét nem a forrasztási, hanem a
    csatlakozási oldala felől nézzük, és minthogy a fülek számozása  innen
    nem látszik, a gyengébbek kedvéért (magamat  is közéjük  számítva)  az
    alábbi azonosítási formulát ajánlom: ha az öt  csatlakozási  pontot  a
    jobb kezünk öt ujjával akarnánk letakarni, akkor

        a bal csatorna (3-as pont) a kisujj,
        a jobb csatorna (5-ös pont) a gyűrűsujj,
        a hidegpont, árnyékolás (2-es pont) a középső ujj

        helyére kerül, miközben a rögzítőnyílás természetesen a  tenyerünk
    alá esik.  A  legalsó  vezeték  mindig  a  2-es  ponton  marad.  Ha  a
    vizsgálandó csatlakozóhüvely egy fono-bemenet, akkor az 1,5mV  jelzésű
    vezetéket csatlakoztatjuk a 3-as,  majd  az  5-ös  pólusra,  ha  pedig
    nagyszintű (tuner, tape, aux stb.) bemenetről ellenőrizzük a  rendszer
    fázisállapotát, akkor a 150mV-os vezetéket használjuk.
        Jómagam a Naim NAIT és a HFM  I/Quad405  erősítőn  ellenőriztem  a
    fázist a kis zsebműszer és különböző nagyságú hangszórók segítségével.
    Egyszersmind a fáziskapcsolót is bekötöttem, hogy  rögtön  ellenpróbát
    is csinálhassak. Kisméretű hangszórómembránon nem sokat  látni,  de  a
    200-asok mozgása már kellőképpen megfigyelhető  volt,  amikor  a  Naim
    fono és nagyszintű bemenetét vizsgáltam. A membrán  mindig  arra  tért
    ki, amerre kellett. Érdekes, a Quaddal nehezebben  boldogultam,  pedig
    annak sokkal nagyobb a teljesítménye. A membránmozgás  irányát  200-as
    hangszórón nem lehetett biztonsággal kivenni, de  a  3-400  milliméter
    átmérőjű  membránok  már  félreérthetetlenül  kimutatták,   hogy   nem
    tévedtünk a szeánszon: a Quad erősítő is - gyári kivitelben - biztosan
    fázishelyes.

                                      *

        A használati utasítást még ki kell egészítenünk: mi a  teendő,  ha
    erősítőnk valamelyik egysége invertál? Először  is,  persze,  gondosan
    ellenőriznünk kell minden csatlakozást, és akkor csaknem biztos,  hogy
    minden  klappolni  fog.  Ha  mégsem,  akkor  a  következő  három  eset
    valamelyikével kell számolnunk:

        1. Ha fono-bemenetről inverz, nagyszintűről helyes fázist  kapunk,
    akkor a fono-elektronika invertál. Meg kell cserélni a "+"  és  a  "-"
    kivezetéseket a hangszedőnk kivezetőcsapjain.
        2. Ha fono-bemenetről helyes, nagyszintűről viszont inverz  fázist
    kapunk,  akkor  a  fono-elektronika  is,  a   teljesítményerősítő   is
    invertál. Meg kell cserélni a  "+"  és  a  "-"  kivezetéseket  mind  a
    hangszedőn, mind pedig a hangszórókimeneten - és minden helyreáll.
        3. Ha a fono-bemenetről is, nagyszintűről is inverz a fázis, akkor
    a teljesítményerősítő invertál. Meg kell cserélni  a  kivezetéseket  a
    hangszórókimeneten.

        Egy  fokozatról  nem  beszéltünk.  Illesztőtranszformátorokra  nem
    tanácsos egyenfeszültséget bocsátani, de ezeknek  a  vezetékei  aligha
    vannak  elkötve.  Az  elő-előerősítőket  (headampokat)  megkínálhatjuk
    ugyan a  kisebbik  feszültséggel,  az  1,5  millivolttal,  de  legyünk
    óvatosak, és csak nagyon kevéssé tekerjük fel a hangerőszabályzót.  Ha
    a head-amp történetesen invertál, egy kicsit  tovább  kell  törnünk  a
    fejünket, de a logika mindig ugyanaz.
        Még el lehet gondolkodni azon is, hogy: hátha a tuner vagy a magnó
    elektronikája fordít fázist? Ez kétségtelenül  komplikációkat  okozna.
    Dehát eleddig még az erősítők között sem találtunk  inverz  fázisút...
    úgyhogy hadd biztassuk magunkat egyik ismerősöm kedvenc mondásával: "a
    majréból fölösleges főpróbát tartani!"

    Szeánsz

    

        Hogy kerek legyen a szám és az eredményt könnyű legyen  százalékos
    formában is kifejezni, összesen 10 lemezt tettem fel.  Az  első  öt  a
    demó-választékból  való:  a  Mark  Levinson  gitárlemez  (Elliot  Fisk
    játszik  Bachot),  az  Ortofon  0003  elejétől  végéig,  a  JBL   első
    demonstrációs  lemezéről  a  country-szám,  a  Propriustól  a  Cantate
    Domino, továbbá a japán Three Blind  Mice  lemezcég  kiadványáról  egy
    dzsessz-trió. A második ötről a való világ zenéje szólt: Beethoven  V.
    szimfóniája és Hegedűversenye, aztán a Shadows Greatest Hits, a  Blood
    Sweat & Tears első albuma és végül a Manhattan Transfertől a Pastiche.
    A társaság úgy vélte, hogy a fázisváltozás hatása nem nagy  ugyan,  de
    mindegyik  lemezen  és   hamar   felismerhető.   Mindnyájan   az   "A"
    kapcsolóállásra, azaz  a  normál  fázisra  szavaztak,  és  csupán  két
    esetben éltek fenntartással. Egyikük azt pedzegette, hogy noha  az  V.
    szimfónián is kihallotta, melyik a helyes fázisállapot, ez a  felvétel
    neki a hibás fázisban szólt jobban. Másvalaki pedig úgy vélte, hogy  a
    Manhattan Transfer  inverz  fázisú.  Ez  utóbbit  újra  feltettem;  az
    ismétlés  azt  az  eredményt  hozta,  hogy  a  Manhattan  Transfer  is
    mindenkinek  a  normál  fázisban  tetszett  jobban.  A   teszt   végén
    kipróbáltuk a Quad405-ös teljesítményerősítőt is, amelyről valahol azt
    olvastam, hogy kapcsolástechnikai okból fázist fordít. Lehet, hogy  ez
    igaz, de akkor a tervezők tudták, mit csinálnak: a Quad sem invertál.

                                                             Darvas László