MOD: a Patyomkin-tojáshéj



    NAD5120 lemezjátszó

    (A szerkesztő tollából)

    

        Hogy játék közben inkább le,  avagy  inkább  fel  kell-e  hajtani,
    netán végleg el is kell távolítani a lemezjátszók plexitetejét,  arról
    már  régóta   értekeznek   az   audiofilek   -   ha   jól   emlékszem,
    sajtószemlénkben  is  volt   már   róla   szó.   De   hogy   magát   a
    lemezjátszódobozt is félre kéne dobni, ilyesmiről még nem  olvastam  a
    nyugati magazinokban. Ez a tipp valószínűleg "Made in Hungary".  Nekem
    dr. Láng Miklós ajánlotta, aki szintén kitartóan  kísérletezik  a  NAD
    lemezjátszóval (olvasóink emlékezhetnek rá: ő ajánlotta  a  "filcpárna
    plusz lapos kar" kombinációt). Azt állította, hogy  a  Rút  Kis  Kacsa
    sokkal szebb hangokat  ad  ki  magából,  ha  leemelik  róla  az  egész
    lemezjátszódobozt, plexitetőstül, cakpakk. "No és mivel  takarod  le?"
    "Semmivel. Vagy egy kendővel. Az a lényeg, hogy a dobozt nem teszem rá
    vissza."
        Én is kipróbáltam a  MOD-ot.  Mint  a  NAD-tulajdonosok  bizonyára
    tisztában vannak vele, erről a  lemezjátszóról  előbb  a  kart  meg  a
    tányért kell levenni, akkor hozzáférünk a három  rögzítőcsavarhoz.  Ha
    eltávolítjuk őket,  a  dobozt  le  lehet  emelinteni,  nem  marad  más
    előttünk, mint egy tepsi, benne a lecsupaszított  és  immár  ijesztően
    rút  kis  kacsával  -  no,  gondoltam,  süthetjük.  De  persze   azért
    bekapcsoltam a zenét, és bizony nem kellett A-B  tesztet  csinálni:  a
    tollfosztott kácsa sokkal-sokkal  élethűbben  hápogott.  Magasban  is,
    mélyben is tisztábban  intonált,  kevésbé  mutált  a  hangja,  kevésbé
    torzított - egészen belefeledkeztem a danolásába. (A  kacsa  végül  is
    énekesmadár.)
        Csak hát a végén ott álltam meglőve: mi  legyen  a  masinával?  mi
    módon fedjem be? és főleg mit kezdjek a  dobozzal,  amely  élettelenül
    hever a díványon, mint a tört tojáshéj, amelynek tartalmából már régen
    rántottát csináltak... Eldobni sajnálom. Dehát csak nem  fogom  ezután
    mindig csavarozással kezdeni és  végezni  a  lemezhallgatást?!  Végleg
    rajtahagyni viszont nincs szívem. Legalább  másfél  orto-t  veszítenék
    (ha emlékeztek még erre  a  szubjektíven-objektív  mértékegységre).  A
    tojáshéjat felpakoltam a szekrény tetejére, a tepsire meg rádobtam egy
    piros terítőt - egy okkal több, hogy a családom  bolondnak  nézzen.  S
    mivel pedig egy bolond százat csinál, szép  csendben  én  is  fertőzni
    kezdtem a környezetemet, nemkülönben némely "törzsolvasómat". Íme  egy
    visszajelzés (dr. Ábel Lászlótól):
        "Tanácsát azonnal kipróbáltam; nincs az a képtelen ötlet,  amit  a
    Negyedik Dimenzió elveinek elfogadása után ki ne próbálnék. Rendszerem
    kissé kiemel a  magas  tartományban  (NAD3020  az  MC-előerősítőjével,
    Yamaha MC9, Infinity  RSB10),  ez  a  hangkép  a  fiamnak  borzasztóan
    tetszik, engem egy kissé zavar. Ehhez  jött  a  NAD  csőkar,  ami  még
    szintén rátesz egy lapáttal - ennek ellenére ezt  használom,  mert  az
    erényei meggyőztek. És ekkor jött a meglepetés a pucér lemezjátszóval!
    Bár rendszeremnek csodálatosan  szép  magashangjai  vannak,  jóból  is
    megárt a sok; ezt a többletet tüntette el a lemeztelenítés.  A  mélyek
    erősebbek, szebbek lettek, az összhang  lágyabbá,  puhábbá,  melegebbé
    vált. Egyszóval nagyon kellemes meglepetés ért. (Fiamnak nem tetszik.)
    A sztereó viszont mintha egy kicsit szűkebb lenne.  Én  legszívesebben
    így hagynám az egészet, de azon túl, hogy ronda, még életveszélyes is.
    Nincs valami kompromisszum?"
        Hát igen, én is ezen törtem a fejem. Mit lehet tenni, hogy a kacsa
    kinn is legyen a  tojáshéjból,  meg  benne  is  maradjon?  Rajzolgatni
    kezdtem. A függesztett alvázú lemezjátszók metszetrajza, ugyebár (ha a
    motort most figyelmen kívül hagyjuk), valahogy úgy néz ki, ahogy az 1.
    ábra mutatja. A NAD nálam  egy  Triangulumon  áll,  és  ha  varázsolni
    tudnék, azt kívánnám, hogy a  tojáshéj  nyúlni  kezdjen,  legalább  40
    centivel meghosszabbodjék, és a lábával a padlóra támaszkodjék,  amint
    ezt  a  2.  ábrán  megálmodtam,  és  akkor  nyitni-csukni   tudnám   a
    plexitetőt, anélkül, hogy a doboz bárhol is hozzáérne  a  funkcionális
    rendszerhez.  Érdemes  elgondolkodni   ezen   az   ötleten.   Mintegy,
    zárójelben, elmondom még, hogy nemcsak a NAD  lemezjátszót  zavarja  a
    saját    tojáshéja.    Kaptam    már    hasonló    tartalmú    jelzést
    Thorens-tulajdonosoktól is (nem távolították el  ugyan  a  dobozt,  de
    lelkesen variálják az alaplapját!), és meg vagyok győződve róla,  hogy
    amiről  most  beszélünk,  az  gyakorlatilag  minden  függesztett  vázú
    lemezjátszóra igaz, Linntől Pioneerig és visszafelé. A merev  vázúakra
    is igaz, de azokon nem lehet segíteni.
        Visszatérve az ábrándoktól a realitásokhoz, vegyük szemügyre a NAD
    lemezjátszó dobozát. A tojáshéj tulajdonképpen három  részből  áll.  A
    kacsának, ha kibújik a tojásból, még ottmarad a tojáshéj a fenekén,  a
    felső rész tetején pedig rajta ül a plexitető:

    

        A tényleges lemezjátszó tányérja és hangkarja jelenleg az 1. és  a
    2. héj közé van zárva. Ha egy  emelettel  lejjebb  szoríthatnánk  őket
    (tehát a 2. és a 3. rész közé kerülnének), akkor az 1. és a  2.  héjat
    összeerősíthetnénk, és úgy  tekinthetnénk,  mint  egyetlen  nagyméretű
    plexitetőt. Játék közben így is  csúf  látványban  lenne  részünk,  de
    utána mindig szépen visszaraknánk a tojáshéjat, és  akkor  a  Rút  Kis
    Kacsa továbbra is a legelőnyösebb  oldalát  fordítaná  a  nézőközönség
    felé... Ez a kamuflázs tojáshéj úgy venné körül a  lemezjátszót,  mint
    egy  Patyomkin-fal,  amely  mögött  nem  egészen   az   rejlik,   mint
    gondolnánk.

    

        Varázsolni nem tudok, fűrészelni igen. Legalábbis úgy véltem, hogy
    tudok. Más is ezt hiszi majd magáról, mindaddig, amíg meg nem próbálja
    eltávolítani a  2.  számú  tojóshéj  középrészét.  Ugyancsak  meg  fog
    lepődni, amikor rájön, hogy ennek a látszólag oly egyszerű  feladatnak
    valójában még nekikezdeni is alig lehet, mert az egész  dobozon  sehol
    sincs   egy   szabadon   feltámasztható   felület,    alulról    pedig
    merevítőbordák  hálózzák  be   a   törékeny   műanyaglapot,   vészesen
    megnehezítve a fűrész mozgását. Úgyhogy egyáltalán nem  "a  gyengébbek
    kedvéért", hanem a munka biztonságossá és  könnyebbé  tétele  céljából
    írom le részletesen a MOD menetét. Nekem egyébként is  megvolt  az  az
    előnyöm, hogy (3 darab NAD birtokában) nem kellett annyira  rettegnem,
    hogy esetleg eltöröm a dobozt, és ezzel súlyos veszteség ér. A művelet
    egyébként  elsőre  sikerült,  a  fényképeket  már  a  második  példány
    kivágásakor készítettük. A  munka  nem  egészen  1  órát  vesz  el  az
    életünkből. A kézifűrész ("rókafarkú" fűrész) feltétlenül éles legyen,
    és nem árt, ha van egy hegyes ("kanyarító") fűrész is a kezünk ügyében
    -, habár én enélkül is megvoltam. A végén  majd  szükségünk  lesz  egy
    olcsó, közönséges lombfűrészre is. Kell a munkához két  csavarszorító;
    ha   nincs,   akkor   asztalostól    kérjünk    kölcsön    úgynevezett
    pillanatszorítókat. (A magam részéről mindenkinek azt ajánlom, -  hogy
    inkább vásárolja meg ezeket a barkácsboltban. Nagyon hasznos jószágok,
    többféle méretben kaphatók, és egyáltalán nem drágák!)
        Azt  mondtam  az  előbb:   veszteség.   Hát   igen,   ez   a   MOD
    visszafordíthatatlan. Végleg tönkre kell tenni hozzá egy 688  forintos
    alkatrészt - ennyibe kerül majd az új műanyag doboz,  ha  megbántuk  a
    dolgot, és gyári állapotába akarjuk visszaállítani a  lemezjátszót.  A
    MOD menete tehát ez lesz:

    

        1. Először is bontsuk le a dobozt, tegyük helyre a  tányért  és  a
    kart, és hallgassuk így a zenét. (Vigyázat: ne érintsük a  kapcsolóhoz
    futóvezetéket!) Majd  állítsuk  vissza  eredeti  állapotába  a  gépet.
    Halljuk a különbséget? Egészen biztos, hogy halljuk?!

        2. Várjunk egy hétig, addig hallgassuk a zenét így is, úgy is,  és
    csak ekkor döntsük el, hogy belevágjunk-e a MOD-ba  és  a  lemezjátszó
    dobozába. Ha  elszántuk  magunkat,  bontsuk  le  megint  a  dobozt  (a
    hálózati csatlakozót előbb feltétlenül húzzuk ki!), és isten  nevében:
    rajta! Legelőször is az érintésvédelemre legyen  gondunk:  fedjünk  le
    fekete szigetelőszalaggal minden csupasz fémfelületet, tehát burkoljuk
    be oldalt a  kondenzátort,  elöl  pedig  a  ki-be  kapcsoló  szerkezet
    környékét, úgy, hogy legfeljebb a lámpa csücske  lógjon  ki.  A  ki-be
    kapcsoló  szerkezet  fölé  előzőleg   illesszünk   egy   kemény,   kb.
    103x38mm-es műanyag vagy kartonlapot, hogy a szigetelőszalag ne lógjon
    be, ne érjen hozzá  a  kapcsolótengelyhez,  ne  zavarja  annak  szabad
    mozgását.

        3. Szedjük ki a műanyag dobozból az esetleg  beléjük  szorult  kis
    támasztóbakokat (négy ilyen dugószerű toldalék  rögzíti  a  dobozt  az
    alaplaphoz), és távolítsuk el a plexitartó zsanérokat.  Tegyük  magunk
    elé a dobozt, alapállásban, úgy, ahogy lemezjátszás közben  tartanánk,
    tehát a két felső gerince balra és jobbra essék.  Bal  kézzel  tartsuk
    szorosan a bal oldali  gerincet,  és  a  fűrész  hegyével  kezdjük  el
    kitartóan   reszelgetni,   tehát   oda-vissza   (gyakran    elsősorban
    visszafelé) kapargatni a gerinc és az alaplap találkozási  vonalát.  A
    fűrészt kissé ferdén, jobbról feszítjük  neki  az  anyagnak,  nem  tud
    elcsúszni. Reszeljünk végig egy nem túlságosan mély (1-2mm) "sínt", de
    hagyjunk érintetlenül elöl 40, hátul 20 millimétert, a doboz  szélétől
    számítva.

        4. Valahol középtájon reszeljük teljesen át az  anyagot,  annyira,
    hogy a fűrészlappal lassan-lassan be tudjunk  hatolni  rajta.  Ha  van
    hegyes kanyarítófűrészünk, hamarabb beférünk vele a lyukon.

        5. Helyezzük úgy a dobozt, hogy  a  behatoló  fűrészlap  éppen  ne
    érintse  az  asztalt  (a  doboz  így  fekszik  föl  a  legjobban),  és
    határozott mozdulatokkal fűrészeljük  végig  az  anyagot  a  kireszelt
    vezetősín mentén, egyik irányban, majd a  másikban.  Vigyázat,  nehogy
    véletlenül túlszaladjunk a kijelölt szakaszokon!

        6. Fordítsunk a dobozon, és végezzük el az előző műveletet a másik
    gerinc mentén is.

        7. Innen kezdve óvatosabban kell dolgozni, mert a  keret  vészesen
    hajladozni kezd - az eltört  dobozokért  a  szerkesztőség  nem  vállal
    felelősséget! Fogjunk egy falécet, amely legalább olyan hosszú, mint a
    lemezjátszódoboz.   Támasszuk   neki   a   két   gerinc   előlapjának,
    egyszersmind az alaplapnak. Rögzítsük kétoldalt a  szorítócsavarokkal,
    úgy, hogy a szorítók felül a lécet, alulról  pedig  az  asztal  lapját
    fogják. Ha ez megvan, folytathatjuk a már bevált reszelgetős módszert.
    Előbb sínt reszelgetünk a faléc és az alaplap  találkozásánál  (a  sín
    két végén most 38-38 millimétert hagyunk  érintetlenül),  majd  át  is
    vágjuk az anyagot, és kifűrészeljük középtől kezdve  előbb  az  egyik,
    majd a másik irányban. Eközben jobbról át kell  vágnunk  a  kis  plexi
    jelzőrudat is, de annyi baj legyen.

        8. Újabb 180 fokos fordulat után a  falécet  a  két  műanyaggerinc
    hátsó oldalának támasztjuk, újra felfogjuk az asztalra  a  dobozt,  és
    úgy járunk el, mint az előző munkafázisban. Talán csak annyit  érdemes
    változtatni, hogy hátul csak 30-30 millimétert hagyjunk  érintetlenül,
    a doboz széleitől számítva.

        9. Ezzel a keret körvonalai kialakultak, csak a négy  sarkot  kell
    még keresztülvágni. Vegyük elő a lombfűrészt, válasszunk nagyfogazatú,
    tehát fához való vágószálat, fűzzük be valahol a doboz kivágásába,  és
    fogjuk be a fűrészkeretbe.  Vágjuk  át  a  négy  sarokszakaszt,  ívelt
    vonalban, egyenként,  miközben  a  műanyag  dobozt  körben  forgatjuk.
    Tempósan  dolgozzunk,  ne  álljunk  le,  mert  a   fűrésszál   könnyen
    "beragad". Ne lepődjünk meg: a kivágott középrésznek esze  ágában  sem
    lesz  kiesni!  Ugyanis  a  vékony  lombfűrész-szál  erősen   felhevül,
    megolvasztja a műanyagot, s az rögtön  össze  is  forr.  Ne  veszítsük
    türelmünket, forgassuk még egyszer körbe a  műanyag  dobozt,  és  újra
    vágjuk át az egyszer már átvágott sarokszakaszokat.  Ismét  beforrnak,
    de  már  nem  annyira  erősen.  Harmadszori  (negyedszeri,  ötödszöri)
    körbevágásra a középrész kiesik, a keret szabadon áll.  Vigyázni  kell
    rá, mert erősen hajladozik! (Gondoltam is rá, hogy majd  kis  faékeket
    ragasztok a négy sarkába, de fölösleges: a  plexitető  majd  szilárdan
    tartja a dobozt!)

        10. Csiszolgatás következik. Tisztítsuk le az  éleket,  távolítsuk
    el róluk a sorját, hogy majd ne a lemeztányérra potyogjon. Ha még  nem
    mondtam volna: a reszelék grafitszínű, és jó nagy piszkot csinál.

        11. Tágítsuk ki elöl azt  a  fél-lyukat,  amely  a  Stop-Lift-Play
    feliratok között található, hogy a doboz majd ne szoruljon,  amikor  a
    kapcsoló gombbal találkozik. Nagyjából a "bemart",  azaz  kikönnyített
    részt kell kivágni -  és  aztán  még  egy  picit  továbbreszelni.  Túl
    magasra ne vágjunk,  mert  ezen  a  szakaszon  alig  marad  "húsa"  az
    anyagnak, könnyen eltörhet a keret, de alul,  ahol  a  dobozfal  dupla
    vastag,  távolítsuk  el  a  belső  rétegét.  A   feliratokra   viszont
    vigyázzunk, mert végleg eltávolítani  nem  lehet  őket:  a  kaparászás
    meglátszik. Oldószerrel se kísérletezzünk, mert megmarja a grafitszínű
    műanyagot, a felület kifakul, foltos lesz.

        12.  Tépjük  ki  a  műanyag  doboz  gerinceinek  elejéről  a   kis
    támasztógumikat.

        13. Állítsuk a dobozt a kádba, zuhanyozzuk le,  töröljük  szárazra
    egy ronggyal.

        14. Helyezzük fel a dobozra a  plexitetőt,  a  zsanérszerkezettel,
    mintha mi sem  történt  volna.  Fordítsuk  fel  az  egész  alkotmányt.
    Nyomjuk rá a dobozt a plexire, tartsuk  szorosan,  és  rögzítsük  őket
    fekete szigetelőszalaggal, körben,  belülről,  mind  a  négy  oldalon.
    Egységes műanyagkupolához jutunk, amely már nem hajladozik,  nem  kell
    félnünk,  hogy  eltörik.  Ez  a  Patyomkin-tojáshéj  lesz  ezentúl   a
    "plexitető", amelyet játék előtt  leemelünk,  utána  pedig  porfogónak
    visszahelyezünk. Persze, finomabban kell bánni vele, mint a szokványos
    plexitetőkkel, hogy  meg  ne  lökjük  a  hangkart,  de  ez  a  művelet
    egyáltalán nem nehéz, még a kétbalkezesek is gyorsan megtanulják.

        15. A Patyomkin-tojáshéj meglehetősen "passzentosan"  zár,  és  ez
    így helyes, de ha ez zavar bennünket, akkor kétféleképpen  segíthetünk
    magunkon. Vagy megreszeljük-kitágítjuk a tojáshéj szélét  (ezt  a  13.
    fázis, vagyis még zuhanyozás  előtt  célszerű  megtenni),  vagy  pedig
    egyszerűen csak felragasztunk rá alulról és egy  kicsit  belülről  egy
    habszivacs csíkot, miáltal a tojáshéj nem  fog  teljesen  "felülni"  a
    helyére, tehát könnyebb lesz elmozdítani, illetve visszahelyezni.

                                      *

        Ha már egyszer fűrész van a kezünkben, nézzünk körül, nincs-e  még
    valami rendbe hozni való a NAD lemezjátszón. A kartartó  bak  úgy  van
    kiképezve, hogy eredetileg csak a  lapos  kar  aljából  kiálló  pöcköt
    fogadja, a csőkart sehogysem  tudjuk  rögzíteni  rajta  -  de  ha  jól
    megnézzük, látni fogjuk, hogy a tervezők mindenre gondoltak:  elegendő
    két ferde fűrészvágás, és a bak forgatható  tetején  máris  egy  vályú
    húzódik, amelybe a karcső éppen beleillik, és enyhén megszorul  benne,
    ahogy  illik.  (Ne  a  lemezjátszón  fűrészeljünk:  a   kis   tetőrész
    kirángatható a helyéből!)

    
    
        A rend kedvéért "hivatalosan" is csináltunk egy szeánszot. A  Hifi
    Magazin zsűrije  a  következőképpen  ítélte  meg  a  módosított;  azaz
    házától  megfosztott  lemezjátszó  hangképét  (a   bolti,   "originál"
    állapotúéhoz képest):
        Első  benyomásra  is  jobb  a  basszus,  lejjebb  ér.  Szellősebb,
    sztereóbb a hangkép. Jobban különválik minden. A basszusban 1  orto  a
    különbség.  Tisztább,  levegősebb.  Ha  a  doboz  fenn  van:  időnként
    torzítás (??) hallatszik, a mélytartomány feldúsul, de ez nem jó, mert
    bummog, puffog.
        Minthogy jelenleg a  NAD  lemezjátszót  tekintjük  etalonnak,  még
    gondolkodnunk kell, hogyan  használjuk  ezentúl.  Kézenfekvő,  hogy  a
    bolti lemezjátszókat továbbra is a bolti kivitelű, azaz normál NAD-hoz
    mérjük,  viszont  bármiféle  egyéb  teszten  a  lecsupaszított   gépet
    használjuk.
        Hadd  figyelmeztessem  az  Olvasót  egy   körülményre,   amely   e
    pillanatban  mellékesnek  tűnik  fel,   de   később   még   előnyünkre
    szolgálhat. Ha lecsupaszítjuk  a  NAD-ot,  észre  fogjuk  venni,  hogy
    hátul, a hangfrekvenciás kábellel párhuzamosan kötve még egy  ötpólusú
    csatlakozóaljzatunk   is   van.    Könnyű    lesz    kísérletezni    a
    csatlakozókábelekkel! De erről majd legközelebb.

                                                             Darvas László