Hangszerviz



Rossz nyelvek szerint a Szerkesztő csupán egy kis jótékony pánikot akart kelteni hűséges Olvasói körében, amikor (két kiadással ezelőtt) felvillantotta az Utolsó és Végleges Lapzárta látomását - de az az igazság, hogy bizony magunk is meg voltunk szeppenve. Segített helyrebillenteni megrendült önbizalmunkat az a sok-sok tucatnyi levél, amelynek írói erkölcsi támogatásukról biztosítottak bennünket (nem ritkán olyasfajta kijelentéssel adva nyomatékot mondandójuknak, mint: "ezt a lapot akár 300 forintért is megveszem", vagy: "ha ez a lap megszűnik, egy évig nem veszek a kezembe semmilyen hazai újságot"). Nem akartunk visszaélni az Olvasó türelmével, és ezért úgy döntöttünk, hogy ezek közül a számunkra oly fontos dokumentumok közül csak egyet emelünk ki, mutatóban. A Szerkesztő némi töprengés után az alábbi levelet választotta. Ifj. Szűcs Mihály Debrecen, Besze J. u. 2/A, 4028 (...)Szomorú és nagyon fájó szívvel olvastuk 21. számotok szerkesztői jegyzetét és folytatását, a Holtidőt. Érthetetlen, felháborító és borzalmas, hogy nem hagynak élni egy olyan lapot, ami sikeres (mert mi, olvasók megvesszük, és úgy érzem, nem hagyunk cserben Benneteket), és a legkomolyabban állítom, hogy az ország legszínvonalasabb lapja! Hogyan segíthetnénk Nektek? Itt Debrecenben szerintem jó kis HFM-hez hű tábor létezik, és mindent megtenne azért, hogy lapunk továbbra is megjelenhessen! Gyűjtsünk pénzt? Vagy írjunk valahova és könyörögjünk? Vagy aláírást gyűjtsünk? Bármelyiket szívesen vállalnám. Az audio-kultúrának hazánkban rajtatok kívül nincs semmiféle fóruma! Amit Ti csináltok, az jó és helyes! Szükség van rá! Ahogy munkaidőm ebédszünetében megvettem a 21-es számotokat, nem tudtam letenni! Fantasztikus volt újra olvasni Benneteket! Nagyon várom válaszotokat, a 22-es számot, a különszámot! Kompromisszumot ne kössetek! (Nagyot ne.) Baráti üdvözlettel: egy hozzátok hű debreceni olvasótok. Konkrétumok híján mi valamennyi levélre tömören csak annyit válaszolhattunk: "köszönjük együttérzését: reméljük, 1987-ben is lesz HFM" - de (utólag megvalljuk) e lakonikus sorokkal a meghatottságunkat igyekeztünk palástolni. Most pedig folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Természetesen bármiféle kompromisszum nélkül. Keleti pályaudvar Rosszalló levelet is kaptunk - igaz, csak egyetlenegyet. Így hangzik: Kiss L. Bp. Róbert K: krt. 12/B, 1138 A 21. szám szerkesztői jegyzetében azt írja, hogy: "igazság szerint a lap árát újra fel kellene emelni, de ehhez meg a hatóságok nem szívesen adnak engedélyt..." Nos, ha van "bőr" a hatóságok képén, nem adnak engedélyt! Munkám kapcsán, viszonylag nem nagy időközönként, hétfőn ültem vonatra a Keleti pályaudvaron. Míg az indulásra vártunk, egy élelmes újságárus (több alkalommal is) közel 100 oldalas magazint ajánlott 9 (!) forintért. Két alkalommal vett valaki a kupéban, és így tudtam meg, hogy 1db Fáklya és 1db Lányok, asszonyok volt egymásba téve, hogy a vevő csak akkor tudta meg, mit vett, amikor az árus már elment. A Hifi Magazinnál jobb papírra nyomott magazinok oldalankénti ára kb. 9 fillér, szemben a HFM közel 65 filléres oldalankénti árával. (...) De hogy még ennek árát is felemeljék! A tegnapi újság Tóth Tibor Kecskemét, Daróczi köz 7., 6000 Megragadta figyelmemet az egyik kiadványuk. Eléggé régi; azt hiszem, ez az első évkönyvük. Mindenesetre számomra még ez a kissé talán elavult sajtótermék is rengeteg újat, meglepőt, érdekeset nyújtott. Eszerint nem volna igaza a közmondásnak, miszerint "nincs érdektelenebb, mint a tegnapi újság"? Reméljük, nemrég megjelent második évkönyvünk is csak néhány év elmúltával válik majd tegnapi újsággá. És mivel most éppen címet (és vállalatot) változtattunk, az új Olvasók kedvéért a következő oldalpáron bemutatjuk eddigi, tegnapi újságjaink címoldalát. Buzás Ferenc Komárom, Műszerész u. 3., 2921 Szeretnék - kicsit késői - köszönetet mondani Pádár Györgynek. A 19. számban oly érthető módon ismertette a frekvencia szintézeres tunerek működését, hogy egyszeriben tisztában lettem oly dolgokkal is, melyeket a hagyományos készülékeknél sem értettem... Nagyházi Sándor Kazincbarcika, Szabó Lajos út 3. 3700 (...) Az én tetszésemet nem nyerte meg, hogy számítógéppel is foglalkoztak. Feltételezni sem merem, hogy ez esetleg azért került a Magazinba, mert nem volt miről írni. Azt nem tartom elfogadható érvnek, hogy sok hifista foglalkozik számítástechnikával. Az én baráti körömben minden hifis elég komolyan kerékpározik is, mégsem várom el, hogy a Hifi Magazin kerékpározással is foglalkozzon... Szatmári Dezső Szekszárd, Ocskó L. u. 10., 7100 A lényeggel kezdem: egy szavazatom van a HFM továbbélése mellett! (...) Mint az összes megjelent HFM szerencsés tulajdonosa, igen szomorú lennék, ha nem pocsékolhatnám pénzemet e lapra. (...) Azért engedjétek meg a következő néhány észrevételt az elmúlt két évvel kapcsolatban. Legnagyobb csalódásom a tunerteszt volt. Évekig készültetek rá, ígértétek, erre kaptunk egy "táviratot" az abban a pillanatban kapható készülékekről. Nem ezt vártam. Jó állapotban levő készülékeket valószínűleg sokan felajánlottak volna. (Sólymos Antal véleményét ezzel kapcsolatban előre is tudom.) A lényeg az, hogy a magyar hifi alapjait még mindig inkább a rádió műsorai adják, mint akármi más. Különösen vidéken. Ezért lenne szükségünk FM antenna és erősítő-ajánlatokra - no meg elsősorban jó minőségű rádióadásra.(...) A tunertesztet mi a magunk részéről korrektnek tartjuk, úgy érezzük, "helyére tettük" az összes idehaza forgalomba hozott készüléket, s végül is ez volt a célunk. Antennákkal és antennaerősítőkkel valóban helyes lenne foglalkoznunk, de hát az egy külön szakterület, nehéz megtalálni azt a "profit", aki az elmélethez és a gyakorlathoz egyaránt ért - és úgy mellesleg még írni is tud, közérthető emberi nyelven. A rádióadások minőségéről kéthelyütt is írunk ebben a kiadásunkban: az 52. és az 58. oldalon. * Köszönetet mondunk a Fővárosi állat és Növénykertnek a címlapunkon látható jól szigetelt, anakonda típusú kábelhüllőért. Amerikából jöttem Tamás István Miskolctapolca, Bokros át 9. 3519 (...) Most néhány személyes tapasztalatomról írnék, melyeket az Egyesült Államokban szereztem a múlt nyáron. San Francisco High End Audio üzleteiben hallgattam különféle rendszereket, s mindegyik egy életre szóló élmény volt. Egy-egy ilyen bolt öt-hat helyiségből áll, ahol különböző összeállításokat hallgathat bárki, akit érdekel, függetlenül attól, hogy vásárol-e vagy sem. Az eladók végtelenül udvariasak és készségesek mindenkivel, nyugodtan tölthetünk órákat a légkondicionált termek kényelmes foteljeiben... Bámulatba ejtő tisztasággal szóltak az amerikai Thiel dobozok, a Magnepan Tympani-IVa, de térhatásban, színezetlenségben, dinamikában, s egyáltalán: zeneiségben mindent fölülmúlt egy elektrosztatikus hangsugárzó: a Martin-Logan. Ehhez fogható zenei élményben soha nem volt még részem. Elképesztő sztereója még akkor sem szűnt meg, amikor abszurd módon közvetlenül az egyik panel elé álltam, Az én helyzetem változott a zenészekéhez képest, de minden hangszer ugyanúgy a helyén maradt, s tökéletesen lokalizálható volt. Egy kamarazenei darab ment, csellót ilyen tökéletesen, szinte boszorkányos hitelességgel "gépről" semmi máson nem hallottam. Mélytartománya gyönyörű volt, pedig erről azt olvastam, hogy nem éppen az elektrosztatikus rendszerek fő erénye. (A Martin-Logant lásd lapszemlénkben. A szerk.) Általában Linn Sondek lemezjátszó szolgáltatta a zenét, máshol Sota Sapphire, az erősítők csöves Audio Research és Conrad-Johnson-ok, félvezetőben Krell, Threshold és Mark Levinson. Ez utóbbiakat és a jobb MOS-FET-es erősítőket, mint például a Wingate, a Perreaux, már teljesen egyenértékűnek ítélik a méregdrága csöves gépekkel az eladók. Persze, ezek se sokkal olcsóbbak. Árakról különben sem érdemes beszélni (nekünk), a High End-en kétezer dollár körül kezdődnek az árak. Többnyire komolyzenét hallgattam, amit Sheffield, Opus, Mobile Fidelity lemezekről adtak. A lemezekről. Fantasztikus a CD előretörése! Már-már kiszorítani látszik az analóg LP-ket, s minden kapható már CD-n, ami analóg lemezen hozzáférhető, sőt, bizonyos műfajokban még gazdagabb a választék. Nem egy hanglemezboltban jártam, ahol kizárólag csak CD-n árultak zenét, és az előbb említett bemutató üzletekben is sokszor digitális lemezjátszóval demonstráltak hangfalakat, erősítőket. Talán a "lézer-lemez" lassan kinövi gyermekbetegségeit, és ugyanazt nyújtja, amit a világ legjobb, analóg demó-felvételei? Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a nagy audiofil lemezcégek (Sheffield, Reference, Mobile Fidelity) mind készítenek CD-t. (A Sheffield ezzel kapcsolatos véleményét mindazonáltal lásd 17. kiadásunk sajtószemléjében, a 67. oldalon. A szerk.) A témához kapcsolódóan: megvan-e a Magazinnak (Mozaiknak. A szerk.) a Reference Recordings "Professor Johnson's Astounding Sound Show című (RR-7) lemeze? Ami ezen van, azt szavakkal leírni lehetetlen...a miskolci egyetem hifiklubjában végighallgattuk, senki ehhez foghatót lemezről még nem hallott. A Fantasztikus szimfóniát kissé ellentmondásosnak találtuk hogy a harmadik-negyedik tétel elsöprő erejű fortisszimói dinamikaszűkítés nélkül beleférjenek a felvételbe, az első tételeket annyira kis szinttel vette fel prof. Keith Johnson, hogy - különösen a leghalkabb zenei részeknél - a lemezzaj és a rendszer zaja már zavaróan előtérbe kerül. Több Reference lemezt végighallgatva, a legjobb tere a Forward Look című Red Norvo felvételnek volt (RR-8), s ami a dolog pikantériája, ez 1958-ban lett lemezre véve!! Prof. Johnson egyedülálló mestere lehet a hangtechnikának! (...) S végezetül, miért a Spendorokra esett a választásom?! Sietve leszögezem, semmi előre eltervezett szándékom nem volt, a Spendorról nem hallottam ismerőseim körében véleményt, s mint a Magazin (Mozaik. A szerk.) referencia-hangszórójára sem gondoltam. Igazából egy jó végfokra fájt a fogam, s titokban egy csöves gép álmait dédelgettem, de ez naivitásnak bizonyult: a legolcsóbb gép, az Audio Research D-70 MkII is 1999 dollár... Aztán egy üzletben hangsugárzókat hallgattam: Apogee Scintilla, B&W Matrix, Rogers LS3/5A. Szépen szóltak, de egyiktől sem estem hanyatt... aztán az eladó bekapcsolt egy Spendor SP1-est, és valami megfoghatatlan csoda történt: eltűnt minden, és csak a zene, Wagner muzsikája volt a teremben. A kürtöket tisztán meg lehetett különböztetni a harsonáktól, a klarinétokat az oboáktól, a csellókat a bőgőktől... mindegyik tisztán kivehetően, gyönyörű muzikalitással szólt. Persze, azzal tisztában voltam, hogy ezt az élményt itthon nem kapom vissza, mert nem Linn Sondeken, Conrad-Johnson erősítőkkel hallgatom majd. Mivel nekem teljes berendezésem még nincs, elvittem egy barátomhoz, Vass-Andrási Györgyhöz, aki az egyetemi hifi-klub vezetője, s igen színvonalas rendszere van. A hangdobozai KEF Carlton III-asok, ezekkel mértük össze a Spendorokat. Általános benyomásunk az volt, hogy a Spendor több hangszert jelenít meg, szélesebb a sztereója, míg a KEF-nek kicsit mélyebb színezetű a hangja, erőteljesebb basszusai vannak. Bizonyára sokan érdeklődéssel olvassák majd ezt az igen érdekes beszámolót. Különösen elgondolkodtatónak tartjuk, hogy még az amerikai High End Audio árnyékában is heurisztikus örömmel lehet felismerni a klasszikus brit BBC-hangot. Hárompróba (Állandó levelezőink és egyben kísérleti alanyaink egyike alább három ötletünket minősíti: a balzafaállványt, a NAD lemezjátszó doboztalanítását és a kábel-légvezetéket - ez utóbbiról lásd A kábelhüllő című cikkünket a 17. oldalon.) Dr. Ábel László Szerep, Lenin u. 6., 4163 Annyira csábító volt az ötlet, hogy fogadalmam ellenére hozzáfogtam kísérletezni. Először természetesen a könnyebbik feladathoz fogtam hozzá, kicseréltem az összekötő fémpatkót. (A NAD 3020 erősítőn egy vastag fémpatkó köti össze az előfok kimenetét a végfok bemenetével, ezt kell vékony vezetékre cserélni Jimmy Hughes-nak, a HFA szakírójának tippje nyomán. A szerk.) Annyira érzékelhető volt a változás, hogy azonnal tovább folytattam, megépítettem a légvezetéket. A változás most is vitathatatlan volt. Ezek a változások egy irányba mutattak. A lemezjátszó levetkőztetése, a fent leírtak elvégzése után a basszus mind erősebb, teltebb, lágyabb lett, és mint írtam, eltűnt az én berendezésemen oly bántó magas-többlet. A tér valóban kitágult, főleg a légvezeték megépítése után. Most értettem meg, mit jelent az, hogy kéthangszórós sztereó - eddig ilyen lehetett az enyém is. (Egy későbbi levélből:) Amit nem tudtam elérni több tízezer forintos beruházással, azt most egy lemezjátszó-roncs, egy szoba csúfja maradéktalanul nyújtja. A balzafa okozta javulást sem tudnám pontosan megfogalmazni, egyszerűen sokkal jobban szeretek azóta zenét hallgatni, mint előtte. Minden jobb. A dinamika, a sztereó kép. A burok eltávolítása után megjött az igazi basszus. A légvezeték kialakításával pedig eddig nem hallott, csodálatos sztereofónia alakult ki. Filcet, de máshová Tóth Károly Pécs, Herman Ottó u. 3., 7624 Még a 19-es számban megjelent "Kirakós játék" című cikkel kapcsolatban szeretnék leírni néhány tapasztalatot. Végigcsináltam az ebben a cikkben szereplő összes variációt: lapos kar filc nélkül, ugyanez filccel és a csőkarral mindez. A csőkart nagyon jónak találtam, az első napokban szinte csak ezzel használtam a NAD lemezjátszót (klasszikus nagyzenekari felvételek, kamarazene és néha "klasszikus dzsessz"), és szép lassan visszatértem a lapos karhoz, filc alátéttel természetesen. Úgy tűnik, mintha valóban helyesebbek lennének az arányai, mint a csőkarnak. A csőkar túl élénk, néha kicsit zavaró is volt (nem minden lemeznél), a két hangkar hangzási balansza között valami űrt éreztem. Amikor kezdtem a filc alátéttel próbálkozni, idehaza nem volt, csak kb. 1mm-es filcem, ebből két darabot vágtam, és így próbáltam a különböző variációkat. (...) "Bevillant" nekem, mi van akkor, ha az egyik filcet a gumilemez alá teszem. Megpróbáltam - és elcsodálkoztam a változáson, nem akartam hinni a fülemnek. Jobb lett a basszus-dinamika, élénkebb és mégis természetesebb. Majd amikor a cintányér és a triangulum is megszólalt, ez végképp meggyőzött. A vonósokat soha nem hallottam ilyen valósághűen szólni. (...) Gondoltam egy merészet, mindezt leírtam, és az egyik filc kíséretében elküldtem dr. Láng Miklósnak, aki végül is kitalálta a filc MOD-ot. Ma megkaptam a válaszát, ami röviden ennyi: "kipróbáltam az új variációt, és nálam is nyert". Javasolta, feltétlenül írjam meg tapasztalatomat Darvas Lászlónak. Hát most megírtam, és kíváncsian várom a választ, természetesen, ha egyáltalán próbára érdemesnek tartja a Szerkesztőség.(...) Minden ötlet, amellyel javítani lehet a hangminőségen, megérdemli, hogy kipróbálják; most ezt a MOD-ot is közreadjuk, és alkalomadtán magunk is eljátszunk vele. (Habár egyre inkább arra gyanakszunk, hogy a puha alátétek mindig valami újabb hiba árán próbálnak megszüntetni egy-egy régebbi hibát még ha esetleg az előnyök vannak is túlsúlyban...) Há-Bé teszt A Heybrook HB1, amelyet a HFM ajánlott behozatalra, kétségtelenül bevált, amennyiben hetek alatt az utolsó darabig elkelt; a vevők túlnyomó többsége felismerte a kis angol dobozka erényeit, elfogadta hátrányait, és méltányolta, hogy a HB1 ennyire olcsón került a boltba. (Ne a hazai átlagjövedelmekhez - a külföldi bolti árakhoz viszonyítsunk!) Mi magunk sem bántuk meg, hogy megkockáztattuk ezt a Tippet. Úgy hisszük, helyesen jártunk el. Csak egyvalami nem tetszett nekünk. Az általunk tesztelt, régebbi, Nyugat-Európában vásárolt példány (HFM 20.) igaz, ugyanúgy szól, mint az idehaza vásárolt szériadarab (HFM 21.) - a frekvenciaátvitelük azonban nem teljesen azonos. Olvasóinknak már jeleztük, hogy szeretnénk konzultálni a Heybrook céggel, elvégre nyilván nem örülne, ha azt feltételeznék róla, hogy amit ide szállít, az egy speciálisan Közép-Európának szánt széria volna. A Heybrook részéről Stuart Mee igazgató válaszolt. Idézünk leveléből: "Biztosíthatom, hogy igen régóta nem változtattunk a HB1 hangsugárzón. Arról is biztosíthatom, hogy a RAMOVILL-lal való megállapodásunknak megfelelően a hangsugárzókat közvetlenül a normál termelővonalunkról szállítjuk, bárminemű módosítás nélkül. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, a következő. Az eredeti HB1-be egy régi típusú mélyhangszórót építettünk, s ezt később módosítottuk, a 16275 szériaszámtól kezdve. Ez időtől (1983. II. 1.) minden azonos maradt; a módosítás tényét akkoriban széles körben publikáltuk. Úgy véljük, hogy a két változat hangminősége csaknem teljesen azonos." Arany Kakadu Díj
Az immár hagyományos, kitüntető okiratot ezentúl is átfogjuk nyújtani az arra érdemeseknek. Csak az szerezheti meg, aki valami éktelen nagy madárságot ír le, akkorát, amelynek olvastán lelkünkben reménytelenség árad szét, és tehetetlenül nézünk magunk elé: vitának itt semmi értelme... Jelen kiadásunk Arany Kakadu Díjára a Magyar Nemzet című napilap kvalifikálta magát, 1987. március 9-én közölt cikkrészletével. Basszusbosszúságok Trunk Andor Siófok, Vas Gereben u. 3., 8600 ...Most pedig néhány mondatot a Heybrook HB1-ről. Mondanom sem kell, én is megvettem, és elégedett vagyok a dobozokkal. Annyira régen hallgatok itthon és máshol borzalmasnál borzalmasabb magyar hangfalakat, hogy a HB1 erényeit néhány perc alatt kitaláltam. Az eddig általam hallott hangfalaknál tisztábban, részletezőbben és meggyőzőbben szól a HB1. A basszusával én meg vagyok elégedve; ami elvárható egy ekkora doboztól, azt talán többé-kevésbé teljesíti. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a Radford csövest használom hozzá, és az szeret jónagyokat belerúgni a kis dobozokba. Olvasva a magazinban néhány okos ember véleményét, bizony sokszor derűre fakadok. Hordók döngését összehasonlítani a pintesüveggel - kicsit merész dolognak tartom. Szerintem az szólja le a HB1-et, aki ezért a pénzért vagy olcsóbban jobb hangfalat tud mutatni - forintért! Székács János Szeghalom, Nádasdy u. 17., 5520 (...) A 21. számban szubjektív ítéletet olvastam a HS 280 és a H1 hangfalakról. A HS 280-ast már régebbről ismerem, s azóta sikerült a H1-et is meghallgatni. Mondhatni, nem egy maradandó élmény volt, ezek után a véleményem az egészről (barátaimmal együtt kipróbáltuk): azonos hangátviteli láncban a H1 a négyszeres áráért KORÁNTSEM szól négyszeresen jobb hangminőséggel! Nem H1 a típusszáma, hanem HB1. (Mint a ceruzák minőségjelzéséből tudjuk, H azt, jelenti, hogy "kemény", HB hogy csak "félkemény"...) Az ára egyébként 9650, a HS 280-é úgy 3400, arányuk tehát nem 4:1, sőt még csak nem is egészen 3:1. Tény, hogy a készülékek ára mindig is meredekebben emelkedik, mint a minőségük. Azt hisszük, ez más iparágakban is így van. Gramantik Zoltán Bp., Szilágyi Erzsébet fasor 3., 1024 Én is vettem egy pár Heybrook HB1-et. Köszönet érte, jó tipp volt, hangminőségben azt kaptam, amire már nagyon régóta áhítoztam. A HFM a HB1-nél kivételesen nem jelezte, hogy a frekvenciagörbéket a hangszóró-borító szivaccsal, vagy anélkül mérte. Hangszórókról fázis-frekvencia jelleggörbét nem mérnek, de miért nem? Ha jól emlékszem, az első és az utolsó is egyben a Spendor BC1-ről készült, az is hibásan. (A diagram nem volt hibás, csak megtévesztő. A hangsugárzók fázisfrekvencia jelleggörbéjét azért nem adjuk meg, mert a mérőmikrofonunk már önmagában is fázishibát mutat 10-20kHz között, és ezzel meghamisítja az eredményt. Ezt utólag ugyan, de elmondtuk a HFM-ben. A HB1-et a szivacsborítása nélkül mértük, de a borítás ali-alig változtat az eredményen. A szerk.) De maradjunk a HB1-nél. Gyengének, erőtlennek érzem a mélyhangú hangszerek legmélyebb hangjait. (...) Volna egy ötletem, csak nem vagyok biztos benne, hogy valóban jó-e az ötlet. Én Orion SE 260-nal hajtom meg a HB1-et. Építenék egy olyan passzív ekvalizációs áramkört a magnókimenet és a monitorbemenet közé, amely kiemeli a mélyhangokat. De hogyan kell ezt megtervezni? Ehhez kérnék segítséget egy kapcsolási rajz erejéig. Érzésem szerint egy ilyen ekvalizáció az átvitel alsó határát lejjebb vinné fél oktávval, jelentősebb torzításnövekedés nélkül. Ezzel rímel a következő olvasói levél. Úgy érezzük, alkalomadtán nekünk is foglalkoznunk kell majd ezzel a műszaki megoldással. Gergely László Bp., Kápolna u. 2-4., 1223 A Hifi Magazin 19. számában felfigyeltem az 50. oldalon a HFN DC1 kis hangdobozleírására, Martin Colloms tervei alapján.* (*A szerkesztő itt megragadja az alkalmat, hogy helyesbítse egy fa-tális tévedését. A DC1 dobozáról azt írta, hogy hársfából van. A doboz anyagául valójában a nyírfát ajánlották.) A cikket elolvasva elgondolkodtam: ha ehhez a jó minőségű kis hangdobozhoz tervezője egy passzív ekvalizációs áramkört is ajánl, mert a keresztváltó nem képes a hangsugárzó frekvenciabalanszát kiegyensúlyozni, akkor egy köztudottan basszusszegény HS 280 vajon hogyan szólhat evvel az áramkörrel? A kísérletezések embere vagyok, tehát megépítettem gyorsan ezt a kis áramkört, és bekapcsoltam. Az eredmény jobb volt, mint amire számítottam: felébredt Csipkerózsika-álmából a mélysugárzó. A hangfalakból most már előjött az a soha eddig nem hallott lágy, meleg basszus. (Noha biztos, hogy ez sem az igazi!) A cinnek így eltűntek ugyan, de az áramkör 3,9 kiloohmos ellenállását 5,1 kiloohmosra cserélve, a hangkép nyomban kitisztult, visszajött a térhatás. Az áramkört egy Akai 4000DS MKII és egy házi építésű Quad 405 közé kötöttem, de használom lemezjátszóval és rádióval is, jó eredménnyel. Ahogy hallgatom már hetek óta, felvetődött bennem egy kérdés: ezzel az áramkörrel butaságot csináltam, nonlinearitást - vagy hasznosat a fülre nézve? (Vagy ez is kompromisszum volna?) Mindenesetre én úgy vettem észre a HS 280 több éves - basszusszegény - hallgatása után, hogy azok a mélyhangszórók valóban jelen vannak. Nincsen kettő négy nélkül? Ezzel a címmel adtuk közre a HFM 21. kiadásában Császár László levelét az úgynevezett négyvezetékes kábelezésről. Mint ő is utalt rá, ezt az elvet a méréstechnikában már régóta ismerik, csak éppen a híradástechnikában eddig még nem alkalmazták, holott kitűnően beválik az erősítő és a hangsugárzó összekapcsolásakor. Némely ismerősünknek úgy rémlett, hogy ezt az ötletet valamelyik japán gyár már "lelőtte" - csak sehogysem tudtak visszaemlékezni, melyik prospektusban találkoztak a négyvezetékes kábelezéssel. Hargitai András olvasónknak jobb a memóriája. Ő megtalálta és nekünk is megküldte egy 6 éves Kenwood erősítő leírását, bebizonyítva, hogy nincs új a nap alatt. Hogy maga a módszer mennyire értékes, arról időközben élénk polémia kezdődött Cs. L. és H. A. között (a levélmásolatokat nekünk is megküldték), de okfejtéseiket - melyek helyenként kissé komplikáltak is - nem szeretnénk közreadni ezeken a hasábokon. Csupán Császár Lászlónak arra a múltkori kitételére szeretnénk visszatérni, hogy a négyvezetékes kábelezés "egyszer s mindenkorra megnyugtatóan lezárhatja az egész kábel-históriát". Jelen számunk olvasói gyaníthatólag ráfognak jönni, hogy "ez az egész kábel-história" még csak most kezdődik el igazán. Az Ultra a Ultrább? Rimár Tibor Oroszlány, Dózsa György út 21/5. 2840 (...) Kissé neheztelnem kell a Kenni vagy nem kenni című cikkért. Eszem nélkül futottam a boltba a Plastool tisztítóért. Sajnos, annak idején ugyanígy futottam a Lenco után, és két lemezem áldozatul esett neki. Szerencsére csak kettő. Arra gondoltam, hogy végre kipucolom ezt a két szerencsétlent, a maradékot meg elteszem későbbre, mert koszos lemezem még lehet ezután is. A Plastoolt megvettem, és végrehajtottam a merényletet. A folyadék nagyon szépen szétterült elsőre. Meg is száradt, ahogy ez a Nagykönyvben áll. Egy nap után szedtem le, egészben. Nagyon ügyesnek éreztem magam, meg kell mondanom. A műtét sikerült, a beteg meghalt. No nem szó szerint, csak úgy jelképesen. Vagyis inkább úgy kell fogalmazni, hogy a hatás elmaradt! Nem szedett ki semmit a Lenco-féle folyadék glicerines maradványaiból. Szerintem csak a lemez felületéről távolította el a port. Mielőtt használtam volna, sokszor meghallgattam a "koszos" lemezt. Sercegett, pattogott rendesen. A tisztítás után szintén sercegett, pattogott. (...) Ennél sokkal jobb módszert tudok, amivel tényleg ki lehet szedni a Lencót. Mosogatóvizet kell csinálni Ultra Daisy mosogatószerből úgy, ahogy azt az útmutató írja. Azután ebben a kézmeleg vízben vattával körbe-körbe kipucoljuk a koszt. Ajánlatos az öblítést desztillált vízzel csinálni, mert a csapvíz foltokat hagy. Ezzel a módszerrel már kijött a Lenco, a lemez azóta sem serceg, de ami a legfontosabb: az ára. Össze sem érdemes hasonlítani! A High Fidelity a meglepetések birodalma. Lehetséges, hogy a Plastool is rendszerfüggő?! Nálunk (és még sokaknál) jól "működik" a Plastool; a Lenco-okozta szennyeződést egész biztosan eltávolítja - persze, csodát nem tesz, az elhasználódott lemezt nem tudja kijavítani. Az ultrás eljárással régebben magunk is megpróbálkoztunk, és a hatását akkor nem éreztük tökéletesnek. Többen ma is esküsznek rá, habár nem Ultrát használnak, hanem TIP-et és hasonlókat. A mosószerekkel szemben ugyanazok az aggályaink merülhetnek fel, mint az összes többi vegyianyaggal szemben: vajon nem károsítják-e a lemez anyagát. A közeljövőben megpróbálunk kitalálni valami mérési eljárást, amellyel kimutathatnánk a lemeztisztító anyagok esetleges mellékhatásait. Kovács Attila Szeged, Keresztöltés u. 29/A, 6723 (...) A leglényegesebbről el is felejtkeztem: a 22. számukban írták ezt a Kenni vagy nem kenni cikket. Éppen mostanában jártam pórul én is. Ugyanis eddig csak puha ruhával törültem le a lemezeimet, mielőtt meghallgattam őket. Mindig piszkált, hogy milyenek lehetnek ezek az aerosolos lemeztisztítók. Végül is csak rászántam magam, vettem huszonegy-két forintért egy ilyen prevent hanglemeztisztítót. Hát annyit elértem vele, hogy most már vehetek 450 forintért egy Lemezőrt, mert az a habos akármi nem jön le rendesen, és elképzelhetik, mit csinál, ha odaér a tű. Kerényi István Budapest, Kárpát u. 14., 1133 Kedves Darvas László, nagyon örülök, hogy korábbi véleményét (miszerint a hanglemeztisztítással nem kíván foglalkozni a HFM hasábjain) megváltoztatva nagyterjedelmű cikkben számol be részletesen a legújabb magyar hanglemeztisztító újdonságról, és állást foglal a lencózással kapcsolatban is. Jobban örültem volna a cikknek, és bizonyára az olvasók is, ha a KMAL (Keith Monks Audio Laboratory) profi hanglemeztisztító gépéről és szolgáltatásainak előnyeiről nem olyan szűkszavúan ír, ti. csak a hátrányait említi: drágább, el kell vinni a lemezt stb. Eddigi tapasztalataimról szívesen számoltam volna be Önnek és Önön keresztül az olvasóknak is, ha cikke megírása előtt informálódik. De talán még most sem késő. Tisztelettel: Kerényi István okleveles villamosmérnök, mellékfoglalkozású kisiparos, akinek van egy ilyen gépe, és már hirdette a HFM-ben. Úgy gondoljuk, valamely szolgáltatás hasznáról nem annál kell informálódnunk és nem annak a tapasztalatait kell ismertetnünk, aki a szóban forgó szolgáltatást fizetség fejében kínálja. Másnak is van KMAL gépe, nekünk például már évekkel ezelőtt is tisztítottak lemezt ilyen géppel. Az eredmény nem volt minden esetben meggyőző, és másoktól is kaptunk már hasonló értelmű visszajelzést. Ezzel együtt hallgatólagosan elfogadtuk, hogy a KMAL - ha lelkiismeretesen alkalmazzák - kifogástalan. Cikkünk egyáltalán nem mond ellent ennek a feltevésnek. A KMAL hátrányai, miszerint "drágább, el kell vinni a lemezt stb." véleményünk szerint vitathatatlanok, legalábbis az első kettő, mert "stb."-ről nem írtunk. Figyelmet érdemel, hogy némelyek közönséges mosogatószerrel tisztítják a lemezeiket, és meg vannak vele elégedve - ez a módszer mindennél olcsóbb és praktikusabb, és még ha fenntartásaink vannak is vele szemben, nehéz mit mondanunk rá. A lemeztisztító eszközöket egyelőre nem tudjuk objektív módon minősíteni, csak tapasztalati úton, és ezért változatlanul nem akarunk foglalkozni velük - legalábbis módszeresen nem. Inkább a kétségtelen negatívumok azok, amelyekről okvetlenül tájékoztatnunk kell az Olvasót, ezt tettük legutóbb, amikor a LencoClean használatát tettük kritika tárgyává.