Hetedhéthatár |
Hi-Fi News & Record Review
1986. szeptember
Ben Duncan tovább folytatja a kondenzátorok mélyanalízisét; ez
sokkal komolyabb téma, semhogy "közérthető nyelvre" lehetne fordítani,
tehát csak annyit tehetünk, hogy ismételten figyelmébe ajánljuk ezt a
cikksorozatot mindazoknak, akik maguk is szívesen hangolgatják az
erősítőjüket (és maguk is felfedezték már, hogy hiába a legrafináltabb
áramkör, ha az alkatrészek olyanok, amilyenek). Mint érdekességet,
kiragadunk a cikkből egy ábrát, ez azt szemlélteti, hogy "kondenzátor"
és "kábel" - ha nagyon akarjuk - voltaképpen egy és ugyanaz a dolog.
A kábel-kondenzátor analógia. Nézőpont kérdése, mit látunk a képen:
kondenzátort-e, avagy egy koaxiális kábelt. HFN/RR szeptember
* Arany Pulyka Díjak, immár negyedszer. A legidétlenebb,
legostobább, legkomikusabb vagy egyszerűen csak legbalszerencsésebb
hifigyártmányok sorában oklevelet kap a Körting (NSZK) hajdani
kétkazettás, akarom mondani kétorsós, pontosabban négyorsós magnója,
amelyről persze utólag könnyű megállapítani, hogy nem jelölt ki
mérföldkövet a műszaki fejlődés országútján; a Jordan-Watts
kerámia-köcsögbe épített hangszórója; az Audio-Technica kézi
vákuumszivattyús lemezpárnája és SoundBurger lemezjátszója; végül az
ESS cég mélyhangszórója, amely tényleg eléggé (mert a pulyka, mert a
pulyka) rut-rut-rut.
Van-e sajáthangja az Arany Pulykának? (Hogyha van, vigye haza...) A
legidétlenebb készülékeknek kijáró, hagyományos Arany Pulyka Díj idei
nyertesei: a Kazettaelőtti Duplakazettás Körting magnó, a Jordan Watts
sztereó butykosa (kétkulacsosaknak), az ESS cég Heil-féle
"Légtranszformátor" mélyhangszórója (shis-kebab konfiguráció, négy
membrán nyársrahúzva), az Audio-Technica pneumatikus lemezpárnája (a
járműiparból ismerős, csak ott nem szívják, hanem fújják) és
ugyanettől a cégtől az a miniatűr lemezjátszó, amelynek a tányérja
csupán fasírtnagyságú, de azért hamm, be tudja kapni a lemezt. Úgy
is nevezték el, hogy: SoundBurger. HFN/RR szeptember
* "Megfizethető" lemezjátszók és hangkarok - az árukat is
megadjuk, hogy világos legyen, mi számít ma Angliában megfizethetőnek.
Tehát: Oak futómű+Zeta Junior kar (140 font; nem rossz, de nem
vetekszik a Regával, azonkívül nem annyira olcsó, mint a Dual 505);
Ariston RD50 Electronic az Enigma karral (230 font; Collomsnak nagyon
nem tetszik a hangja); Systemdek IIX Electronic a Linn LV Plus
hangkarjával (340 font, ez már lemezjátszó) és végül a feljavított
Logic Tempo a Datum hangkarral (kivitelétől függően 240-400 font;
nagyon jónak találják és a Heybrookhoz mérik). Ebben a keretben
tesztelik a Goldring G202 hangkart (95 font; gyenge bizonyítvány) és a
jugoszláv Audio Kusma újabb hangkarját (200 font; állítólag már nagyon
tisztességes).
Ugyanebbe a mezőnybe tartozik az AR Legend futómű+kar is (260,-).
Ezt a gépet Ken Kessler ajánlja, amikor is össze kell állítania egy
1000 fontsterlinges lemezjátszó-berendezést. A kábeleket,
csatlakozókat és egyéb segédeszközöket itt nem említjük, a tényleges
további fődarabok a következők: Audio-Technica AT-F3 hangszedő (70,-),
Ortofon T5 trafó (22,-), Croft Micro előerősítő (150,-), Cambridge A75
végfok (270), Wharfedale 504 hangsugárzó (120,- párja). Habár, mondja
Kessler, nagyon is megfontolandó esetleg az olcsóbbik AR lemezjátszót,
az EB101-est választani, és akkor erősítőnek szóba jöhetne a Mission
Cyrus Two a külső tápegységgel, hangsugárzónak pedig a klasszikus
LS3/5A...
* Kontrasztnak egy legkevésbé sem "megfizethető", rendkívül
szerény kinézetű, de annál szerénytelenebbül árazott gép: a Motif
előerősítő, 4000 fontért. Ez a készülék annyiból érdekes, hogy
valójában az amerikai Conrad/Johnson gyártmánya. A C/J a hírneves
"elektroncsövesek" egyike, és ez az "image" annyira fontos a cégnek,
hogy most, amikor sikerült összehoznia egy tisztán FET-es
konstrukciót, inkább fedőnéven bocsátotta útnak...
Hűvös elegancia, minimálkoncepció, külön tápegység: a FET-es,
"dual-mono" kivitelű Motif előerősítő. HFN/RR szeptember
* Egy másik drága állat: a Musical Fidelity brutális, 2x135
wattos, A-osztályú teljesítményerősítője, "a legjobb félvezetős brit
végfok".
* Gyorstesztek: Proton 830R CD-játszó (Philips-alaptípus, de
memóriával, fejhallgató-kimenettel és infra-távszabályozóval, összesen
220 fontért), Cemac MS800 erősítő (400 font; nem menesztik a mennybe),
Sennheiser HD540 fejhallgató (75 font, és állítólag NAGYON jó).
* A HFN/RR Segédeszközök Klubja most egy tápegységet ajánl, amely
potom 80 fontsterlingért szavatoltan stabil 50Hz-et bocsát a
lemezjátszók motoregységére, és még fordulatszámváltó is van rajta,
tehát a klasszikus szíjhajtású gépeken eztán már nem kell kézzel
érinteni a gumiszíjat...
Október
Átruccan a Kontinensre Ken Kessler, hogy részt vegyen a teuton
audiofilek örömünnepén, a Frankfurti Hifi Kiállításon. A HFN/RR
tudósítóját persze most is elsősorban a britek szereplése érdekli, de
azért nem feledkezik meg a "többiekről" sem. A német hifi-produktumok
sorában felfigyel az Acapella Audio Arts új Triolon tölcséres
hangsugárzójára, a többszörös (!) szíjhajtású, lineárkaros Transrotor
lemezjátszóra és néhány hasonlóra. A gallok nagy mágusa, Jean Hiraga
(a L'Audiophile folyóirat egyik szerkesztője, a lap laboratóriumának
vezetője, hírneves erősítőtervező, a kábelvarázslás feltalálója)
különféle A-osztályú erősítőket küldött Frankfurtba, valamint néhány
olcsó hangsugárzó-kitet. Az utóbbiak láttán és hallatán a brit
újságíró mélységesen megdöbbent: "Ha nem estem áldozatul valami
csalásnak, akkor a L'Audiophile hangsugárzókitje egyszerűen ellentmond
a fizika törvényeinek. Végy egy átlagos méretű reflexdobozt, tégy bele
egy 3 collos hangszórót, és íme! IGAZI ZENE!"
Nem helikoptermotor, nem alkimista-laboratórium, hanem a Transrotor
lemezjátszó és a Hiraga-féle hangsugárzó-kitek (a bal oldali, az
egyetlen pici széles sávú hangszórójával "megcsúfolja a fizika
törvényeit") a frankfurti riportázsból. HFN/RR október
Feltűnik Kesslernek, hogy: bármennyire is CD-hívők a
nyugatnémetek, a kiállításon csak úgy hemzsegtek az analóg
lemezjátszók és tartozékaik (dual-monó MC-előerősítő, különleges
MC-hangszedő, légpárnás, sőt, mágnes-csapágyazású hangkar stb.). A
másik oldalon figyelmet érdemel néhány új ezüstlemezjátszó, köztük az
Accuphase cég külső processzorral ellátott masinája (DP-80/81), amely
a - Sonyétól eltekintve - "az első olyan High-End modell, amely önálló
konstrukció, nem pedig valamely más cégtől vásárolt készülék javított
változata".
* "Kompakt luxus." Nagyon-nagyon drága ezüstlemezjátszók Japánból,
Angliából és az Egyesült Államokból. A legelőkelőbb köztük a Nakamichi
OMS-7E/II (1865,-), illetve leegyszerűsített változata, az OMS-5E/II
(1250,-). Colloms megdicséri kivételes hangminőségüket, amely azonban
"inkább a hifi-irányzatot, mintsem az audiofil-iskolát követi".
Mission PCM 7000 (600,-) és PCM 4000 (400,-): "úgy látszik, a
Philipsnek továbbra is bajai vannak a 16 bites konverter
minőségellenőrzésével; e készülékeket egyelőre csak fenntartással
ajánlhatom." És végül a Conrad-Johnson Sonographe SD-1 (750,-),
amelyet a "klasszikus" Philips alapgépből építenek, de így is csak
kevéssel marad el a legjobb CD-játszók mögött. Etalonnak Colloms
elsősorban a Cambridge CD1-et használta.
* "Vissza a falakhoz." A most következő 4 hangsugárzó nemcsak hogy
nem tartozik a luxuskategóriába, de még abból a szempontból is a
"köznép" számára teremtődtek, hogy nem kell őket eltávolítani a
hangvisszaverő felületektől, ellenkezőleg, a fal közelében a helyük.
Pontosabban: a Castle Clyde (112,-) "csaknem a falnál", a Mission
700LE (130,-) háttal a falnak, a Goodmans Maxim (70,-) és a
Mordaunt-Short MS35Ti (145,-) a faltól legfeljebb 40-50 centire
szeretne elhelyezkedni. Nagyon mértékletes dicséretet kapnak; ha jól
értjük, az Ár/Minőség mutatójuk elfogadható, de egyikük sem képes
csúfot űzni a fizika törvényeiből.
Csak néhány liter, de az a Goodmanstól: a Maxim.
A reflexnyílás a titán dóm fölött helyezkedik el; ti tán máshová
tennétek? A Mordaunt Short MS35Ti. HFN/RR október
* (Bajban vagyunk a szakkifejezésekkel. A bi-amplifikálás és a
multi-amplifikálás a magyarban is használhatónak látszik, a
multi-kábelezés is elmegy, de bi-kábelezésről beszélni kész
állatkínzás. Ez utóbbi helyett tehát inkább a kettős kábelezés
kifejezést fogjuk használni a HFM-ben.)
Colloms legutóbb, júniusban teljesen felesküdött a kettős
kábelezésre; mint tudjuk, e módszer szerint egy kétutas hangsugárzó
mindkét hangszóróját külön vezetéken át kell meghajtani. A brit
szakember most továbblép, amennyiben most már nemcsak a kábelt, de a
teljesítményerősítőt is megduplázza, miáltal a hangkép tovább tisztul.
Érdemes itt leszögezni, hogy a kétutas erősítésű, azaz biamplifikált
rendszer nem feltétlenül azonos a hagyományos aktívrendszerrel. Az
aktívrendszerben általában elektronikus keresztváltót helyeznek el az
előfok és a teljesítményerősítők között. A biamplifikálás érintetlenül
hagyja a hangsugárzó teljes konstrukcióját, s meghagyja a passzív
keresztváltót is. Colloms így foglalja össze nézeteit:
"Szerintem a gyáraknak ebben az irányban kell elindulniuk,
elkerülve az aktív keresztváltókkal járó komplikációkat, amelyek a
hangminőség definiálatlanságában jelentkeznek, valamint abban, hogy
végül egészen más eredményt kapunk, mint amire a hangsugárzó tervezői
törekedtek. Hiszem, hogy rövidesen látni fogjuk a kettős kábelezésre
szánt hangsugárzók egy egészen új generációját, még a
középkategóriában is. A kettős kábelezésnek és a biamplifikálásnak nem
szükséges az audiofil kategóriára korlátozódnia!"
November
Előbb néhány érdekes levél az itteni "hangszervizből":
* Az egyik hozzászóló laikus ugyan, de (mint látni fogjuk) profi
barátai vannak. Ezt írja:
"Úgy érzem, a HFN/RR sem fogadja igazán nyitott szívvel az új
technikát. Szakírói felmérhetetlen időt pazarolnak az analóg
lemezjátszók módosítására-feljavítására; ez helyes, de vajon miért
sajnálják ugyanezt a CD-játszóktól? Az én lejátszóberendezésem Koetsu
Black/Mission 774/Thorens TD125/Ben Duncan Amp 01/Hafler DH110/KEF
104.4, ezenkívül LC/OFC kábeleket és Isoplat alátéteket használok;
mint ebből is kiderül, kedvelem a szellős, édes hangképet. Magam sem
fogadtam szívesen azt az érdesen-kemény hangot, amit oly gyakran
hallunk a CD-ről.
Pillantás a szomszédba. A HFN/RR-ben publikált előerősítő, Ben Duncan
AMP-01-M-je, ezúttal a HFA októberi számában.
Viszont vettem egy Marantz CD84-es CD-játszót, és Ben Duncan
baráti segítségével (Vagy úgy! A szerk.) átalakítottam az analóg
áramkört és a tápegységet. Csupa elsőrangú alkatrészt használtam,
ilyeneket nemigen építenek kommersz CD-játszóba, legyen az bármilyen
drága. Az eredmény bámulatos: az érdeskeménység nincs többé, a hangkép
zenei, audiofil minőségű. Ezért úgy gondolom, hogy a gyakorta
kritizált digitális hangkép aligha a rendszer lényegéből, hanem az
elektronikák gyatraságából fakad."
* A másik levelet olyasvalaki írta, aki nagyon is profi: Stig
Carlsson, svéd hangsugárzó-konstruktőr. Ő a kondenzátor-vitához szól
hozzá. Mondanivalójának az a lényege, hogy az eddig felállított
kondenzátor-modellekben nincsenek tekintettel a dielektromos hatásra.
Carlsson arra gyanakszik, hogy a zenei tranzienseket elsősorban a
"dielektromos koloráció" teszi tönkre. Ugyanez a helyzet a kábelekkel
is: a kábelek mechanikai felépítése és a körülöttük elhelyezett
dielektromos anyag egyaránt rajtahagyja ujjlenyomatát a zenén. (Vesd
össze kábelteóriánkkal a 17. oldalon. A szerk. "A dielektromos
veszteség nem mindig érződik kellemetlennek. Bizonyos tervezők
szívesen használnak olyan kondenzátorokat, amelyeknek erős a
veszteségi tényezőjük, és ezáltal próbálnak kellemesebb hangképet
kreálni. Mégis, akik az eredeti, élő hangképhez közelítenek,
kövessenek el mindent, hogy a minimumra redukálják a dielektromos
elszíneződést a mikrofontól a hangsugárzóig vezető útvonalon."
* A harmadik levélíró is profi: egy ausztrál kiscégnél dolgozik
(Vacuum State Electronic). Kapcsolódva Ken Kesslernek, az
"Anakrofilnek", a régi masinériák kedvelőjének múltkori cikkéhez
(amelyben a Revox G36-os magnóról volt szó), elmondja, hogy ők nemrég
felújítottak egy 38cms/os G36-ot. Lecserélték a magnó teljes
alkatrészkészletét, végig 1%-os Resista metál-ellenállásokat,
WonderCap és polipropilén WIMA kondenzátorokat stb. helyeztek az
elektromos jel útjába. Az eredmény: egy dzsessz-stúdiófelvétel
alkalmával a régi jószág aggasztóan jobbnak bizonyult egy félcollos,
76cm/s-os (!) MCI-nél és egy digitális Sonynál. (Merész állítás,
óvatosan is kell kezelni, hiszen a szerző nem elfogulatlan.
Mindazonáltal, mi is úgy véljük, hogy csaknem annyi múlik az
alkatrészeken, mint magán az elektromos konstrukción.)
* Apropó polipropilén! Ez a korszerű alapanyag főképp mint
hangszóró-membrán ismeretes a hifitechnikában; rengetegen alkalmazzák,
abban a hiszemben, hogy közkincs. Most azonban felrobbant a bomba.
Mint Barry Fox az ő "Technológia" rovatában elbeszéli, az amerikai
óriáscég, a CBS nemrég azzal állt elő, hogy a polipropilén membrán
szabadalmának ő a tulajdonosa, minthogy annakidején megvásárolta a
feltalálóktól (három neves brit hangszóró-specialistától). A CBS egy
nyájas körlevélben felszólítja az érdekelteket, hogy vagy hagyjanak
fel az ilyen hangszórók gyártásával-felhasználásával-forgalmazásával,
vagy pedig fizessenek egy "szerény royaltyt", azaz 1-1,5 százalékot. A
szabadalom egyébként 20 országban van érvényben, és a CBS becslése
szerint világszerte több mint 130 cég használ polipropilént a
hangszóró-membránjaihoz.
Persze, valójában nem a polipropilén a szabadalom tárgya, hiszen
ezt az anyagot már régesrég ismerik. A szabadalom különféle fizikai
jellemzőkkel (Young modulus, fajsúly stb.) ír körül egy
membrán-alapanyagot, amely nem más, mint a polipropilén. Még nem
tudjuk, hogyan reagálnak a hangsugárzó-gyárak arra a szívélyes
javaslatra, hogy szabaduljanak meg bevételeik másfél százalékától;
gyaníthatólag érdekes jogvitákra van kilátás.
* Kondenzátorokról, vég nélkül. Ben Duncan most azt firtatja, mit
művelnek a kondenzátorok hő, rezgés (mikrofónia!) hatására, mekkora a
tűrésük és hogyan viselik az idő múlását. A cikket nagyon szép
diagramok illusztrálják, kétséget sem hagyva aziránt, hogy a High
Fidelityben a karmesterek nemcsak a zenészek és az énekesek, hanem
egyszersmind a kondenzátorok és egyéb alkatrészek játékát is
dirigálják.
* A legjobb 100 (komolyzenei) ezüstkorong, Christopher Breunig
listája szerint. Ezeket a korongokat a HFN/RR Segédeszközök Klubja a
szokásos árnál olcsóbban, 11 fontsterlingért kínálja az Olvasónak.
* Erősítőverseny, nyolc indulóval: A&R Arcam Alpha Plus (140,-),
Marantz PM 45 (190,-), Mission Cyrus One (150,-), NAD 3130 (150,-),
QED A240 SA (200,-), Rotel RA 820BX2 (150,-), Trio KA-550 (130,-),
Yamaha A 420 (150,-) - csupa "megfizethető" készülék. Martin Colloms
így foglalja össze a csoportteszt eredményét.
Ergonomikus minierősítő, a Cyrus One, a csoportteszt győztese. A
hangerőn kívül csak két dolgot lehet beállítani rajta: hogy mit
hallgassunk, illetve hogy mit vigyünk magnóra. HFN/RR november
"Ez a generáció fölöttébb ígéretes; 2-3 évvel ezelőtt kétszer
ennyit is elkértek az ennyire jó gépekért. Csupán a Yamaha okozott
csalódást.
Hangminőségre változatlanul a Cyrus One áll az első helyen, de ha
figyelembe vesszük a Rotel nagyobb teljesítményét, akkor már nem
tudunk határozottan dönteni. A QED erősítő CD-zenén eléri a Rotelt,
analógon elmarad tőle. Ismét a CD-t véve műsorforrásnak, a NAD és a
Marantz következik a sorban; a kettő közül azonban a Marantz sokkal
szebben szól analógon."
* Jobb későn, mint soha? A Linn cégnek tíz éven át mindig csak
egyetlen egy futómű-típusa volt: "a" Sondek (LP 12), még ha ezt a
modellt folyvást modifikálták is az idők folyamán. A Linn még a
gondolatát is visszautasította annak, hogy a lemezjátszó-futóművön is
lehetne spórolni. ("A leggyengébb láncszem a futómű, abból tehát
mindig a lehető legjobbat kell választani!") Most mégis leereszkedett
a szűkebb pénztárcájú közönséghez, és közreadta az Axis futóművet,
amely az LVX hangkarral 300 fontsterlingbe kerül. Műszaki részletek:
függesztett alváz, de magasabb frekvenciára hangolva, mint a Sondeké;
elektronikusan vezérelt, speciális tekercselésű Philips szinkronmotor;
ugyanaz a csapágy, mint az LP 12-ben. Colloms ítélete: "Az Axis nem LP
12, és bizonyára a Linn lesz az első, aki ezt elismeri. Az Axisból
hiányzik az LP 12 finom felbontóképessége, tisztasága, a basszus
kiterjedése és súlya. De így is nagyon jó gép, és kitűnően illeszkedik
az LVX karhoz (ennélfogva eléri a Sondeket, ha azt ügyetlenül
installálták, vagy hozzá nem illő karral párosították). A maga
kategóriájában az éllovasok közé tartozik."
Egy évtizedet késett? Középkategóriájú lemezjátszó a Linn cégtől: az
Axis. HFN/RR november
* De maradjunk csak az LP 12-nél. Aki nem átallja rendszeresen
olvasni a 776-ot meg úgy általában a HFM-et, tudni fogja, hogy ki az a
Russ Andrews (a RATA cég, egyszemélyben) és hogy mi az a Torlyte
(speciális anyag, amelyről mi azt hisszük, hogy közönséges balzafa).
Andrews legújabb ötlete: egy 150 fontsterlinges "kit" a Linn Sondek
módosítására. Ki kell dobni a Sondek fém szub-sassziját, a
kardeszkáját, és le kell cserélni a dobozát is, hogy jobban
illeszkedjék a háromlábú RATA Torlyte lemezjátszóasztalkához.
Gusztustalan dolognak látszik (vajon mit szólnak hozzá a
Sondek-tulajdonosok?), de Chris Breunig szerint megéri. Mi egészen
biztosak vagyunk benne, hogy igaza van - és ismételten az Olvasó
figyelmébe ajánljuk A Patyomkin Tojáshéj című cikkünket a HFM 22.
számában.
* Miért ne szólhatna jól akár egy japán hangsugárzó is?! Főleg, ha
kifejezetten "angolra hangolták"? Nemrég elég jó bizonyítványt kapott
a Sony APM-22ES (200,-), most pedig a kisebbik modell, az APM-20ES is
rokonszenvre lel a HFN/RR szerkesztőségében. E hangsugárzó-szériának
egyébként a négyszögletes, lapos membrán a fő ismérve, és az, hogy ezt
a membránt nem egy, hanem 4 motorral hajtják meg. (Legalábbis elvben.
Hogy vajon a szerényebb modellekben is benne van-e a négy motor, azt
kívülről, pláne a fényképről nemigen lehet megállapítani.) A 20ES-nek
azonkívül metál dómja is van.
* Quad - ez a név valóban fogalom. Mellesleg nem a "Quadrophony"
szóból jön, sokkal ősibb annál; annyit tesz, mint Quality Unit
Amplifier Domestic, azaz Jóminőségű, Házi használatra szánt,
Egységekből felépített Erősítő. A Quad cég 50 éves jubileuma
alkalmából Ken Kessler, az Anakrofil őszinte szeretettel ír a képünkön
is látható készülékekről: a Quad 22 sztereó előerősítőről, a 15 wattos
Quad II monoblokkokról és az őket kiegészítő FM tunerről. Ez a lánc
1953 és 1960 között épült ki, és (kiegészítve a híres-nevezetes
elektrosztatikus hangsugárzóval) 1968-ig megszállás alatt tartotta a
brit piacot. A teljesítményerősítőből 90 ezret, a sztereó előfokból 30
ezret adtak el az idők folyamán. Ma is kitűnően szólnak, habár azért
"többet nem érdemes adni a három darabért (a 22/II kombinációért),
mint 150 fontot, és ennyit is csak akkor, ha kifogástalan állapotban
vannak. És egy fontos figyelmeztetés: modifikálni nem szabad őket!"
A kortalan hangminőségű őshifi: Quad sztereó előerősítő és tuner, a 15
wattos "monoblokkokkal". HFN/RR november
December
Orsós kontra kazettás - ez a boxmérkőzés már nem sokáig marad
időszerű, hiszen lassanként minden cég felhagy az orsós magnók
gyártásával. De egyszer-egyszer azért érdemes próbát tenni a régi
technikával. Ezt teszi most Ken Kessler is: a TEAC X-300-at (500,-)
küldi szorítóba az ugyancsak TEAC-gyártmány, de 100 fonttal drágább,
kazettás V-900X ellenében. A műsoron nemcsak LP és CD szerepelt, de
élő zene is, egy dzsesszklubban felvéve; a mikrofonozásban Tim
Paravicini segédkezett. Mese nincs: az orsós, 19cm/s szalagsebességű
gép hangja tisztább, elevenebb, hallgathatóbb. (Összekötve a
kellemeset a hasznossal, a HFN/RR szerkesztői mindjárt meg is
interjúvolják Paravicinit a dzsesszklubban. Aki most hallja ezt a
nevet először: az Esoteric Audio Research csöves, majd a Musical
Fidelity és a Heybrook félvezetős erősítőinek tervezőjéről van szó,
aki jelenleg egy lemezvágó stúdiót vezet Londonban.)
* Tessék mélyeket sóhajtani: ezoterikus MC-hangszedőket tesztel
Martin Colloms. (Cello Chorale, Goldring Gerard Louis, Kiseki
Purpleheart Sapphire, Koetsu Black, Monster Alpha 2, van den Hul MC
One - az árak 400-tól 800 fontig nyújtózkodnak.) Colloms ezek közül a
van den Hult választaná, amelytől továbblépve "az út már a Koetsu Red
Signature birodalmába vezet".
Az Acoustic Research új hangkarja. HFA szeptember
Mark Levinson szuper-hangszedője, a Cello Chorale. HFN/RR december
* A Meridian (Boothroyd/Stuart) az elsők között fedezte fel, hogy
a Két Nagy Cég valamelyikétől (jelen esetben: a Philipstől) vásárolt
CD-alapgépet nagymértékben fel lehet javítani, ha kicserélnek benne az
égvilágon mindent, kivéve az optikai rendszert és a szorosan vett
digitális elektronikát. A Meridian MCD, majd a Pro-MCD széles körben
elismerést aratott; ezek még a 14 bites Philipsből készültek. Az új
Pro 207 viszont (850,-) már a 16 bites konstrukciót veszi át és
javítja fel. Két darabból áll, az egyik doboz a tényleges CD-játszót,
a másik az összes analóg áramkört tartalmazza, és még egy jóminőségű
előerősítő is van benne (persze RIAA nélkül). Collomsnak nagyon
tetszik a 207-es.
A CD-játszó, amely meggyőzi a kétkedőket: a Meridian. (Képünkön nem az
MCD Pro, hanem már az új Pro 207)
* Mellesleg, ugyanebben a számban ugyanő teszteli a Philips
CD160-ast is, ezt a 16 bit, négyszeres túlmintavételezésű játszót, az
új generáció legolcsóbb készülékét (230,-), és erről is igen szép
bizonyítványt állít ki: a magastartomány vérszegény egy kicsit, de a
hangkép minden egyéb tekintetben "inkább a 400 fontsterlinges
kategóriát idézi".
A hiányzó oktáv a Celestion SL600-hoz: a doboztalan dipól, a System
6000. Felül az elektronikus keresztváltó (az ábra az ekvalizáció
karakterét mutatja), alul a borításától megfosztott hangszóró. A
lábtüskéket egy-egy nyitható ablakon keresztül lehet elérni. HFA
október
* A decemberi szenzáció: a Celestion szub-basszussugárzó, amely
meghozza az egyébként tüneményes hangú SL6 vagy SL600 minidobozok
hiányzó basszusát, sőt: basszusdinamikáját. Mivel az SL-széria
rendkívül színezetlenül szól ("a legelektrosztatikusabb dinamikus
hangsugárzók"), nagyon vigyázni kellett, nehogy a basszus-sávval
összemaszatolják a hangképet. A Celestion egy doboznélküli konstrukció
mellett döntött: fémszerelvények között két 30 centi átmérőjű
hangszóró sugároz előre, illetve hátra, közrefogva az SL-ek állványát.
Doboz híján a basszus nagyon gyorsan esik (igaz, csak 6dB/oktáv
meredekséggel), ezért ekvalizálni kell a képen látható elektronikával.
A keresztfrekvencia 100Hz, a két rendszer egy bizonyos határon belül
egymástól függetlenül hangolható, tehát előbb meg kell keresni azt a
helyzetet, amelyben a mélytartomány a legtisztább, és aztán még lehet
kísérletezni az SL-ek tengelyének elforgatásával. David Präkel szerint
az eredmény mindent igazol. Egy pár mélysugárzó plusz az ekvalizátor
ára 1500 font, de vigyázat: aktívrendszerről van szó, tehát még egy
teljesítményerősítőt kell venni hozzá. (Kép a következő oldalpáron.)
* Ebben a hónapban is 4 hangsugárzó, de most egy kicsit drágábbak
(230-350,-). Az AR 44BX, a Monitor Audio R700MD és a Wharfedale 510
átlagos minősítést kap, csupán a Tannoy DC100 lóg ki a sorból -
feltehetően azért, mert ebbe a modellbe már megint az ominózus Dual
Concentric hangszórót építették, és emiatt "tölcséresen" szól, nem
annyira kulturáltan, mint a Tannoy szerényebb, de hagyományos
felépítésű Mercuryja.
Hifi Answers
1986. szeptember
Adatok a DAT-ról. Alvin Gold arról morfondírozik, hogy amikor a
Compact Disc megjelent a színen, sokan azt állították, hogy ez a
médium máris elavult. Egyébfajta, persze szintén digitális
műsorhordozókat emlegettek, kezdetben a digitális "kártyát" (vö. a
Soundstream kísérleteivel, HFM 12., 776), újabban pedig a Digital
Audio Tape-et, azaz DAT-ot, magyarul digitális magnószalagot. Ezt a
technológiát úgy reklámozzák, mintha tökéletesebb volna a CD-nél, ami
azonban nem igaz: a digitális elvnek pont az a lényege, hogy a
hangminőség teljesen független a jelhordozó anyagtól (a bitek nem
tudják, mire vitték fel őket!), nemkülönben a kódformátumtól. Tény,
hogy más-más eszközök használatakor más-más nehézségek merülnek fel -
követési hiba a CD-n, dropout a szalagon -, de ezeket a
tisztátalanságokat úgyis kipucolják egy hibajavító rendszerrel. Ha
tehát két digitális rendszer egyaránt 16 bit lineáris kóddal és 44,1
(vagy akár 48)kHz mintavételezési frekvenciával működik, akkor nagyon
valószínűtlen, hogy bármelyik is különb legyen a másiknál.
Mindez szinte elkerülhetetlenül ahhoz a következtetéshez vezet
(mondja Gold), hogy a CD és a DAT ugyanolyan, egymást kiegészítő
médiumok, mint az LP és a műsoros kazetta. Boldogan élhetnek együtt,
míg meg nem halnak.
Szabvány még nincs, de már előreveti árnyékát. A forgófejes
rendszert, az R-DAT-ot fogadják el (az állófejes rendszert, úgy
látszik, ejtették), de ennek is lesz egy hosszabb játékidejű, gyatrább
minőségű, illetve egy magasminőségű változata, mely utóbbinak a
játékideje még mindig el fogja érni a két órát.
Ami a kódformátumot illeti, a gyárak bölcsen összeesküdtek a
vásárlóközönség ellen. A 16-bit lineáris kódolást megtartják ugyan, de
kétféle mintavételi frekvenciát alkalmaznak: 44,1kHz-et a gyári, csak
lejátszásra szánt kazettához, és 48kHz-et a felvevő-lejátszó
rendszerekhez. Könnyű kitalálni, miért csinálják ezt: nem akarják,
hogy a CD műsorát közvetlenül, még digitális formájában, tehát azonos
minőségen lehessen átmásolni DAT-ra. Gold gyorsan hozzáteszi, hogy
4kHz ide vagy oda, mintavételezéskor ez nem nyom sokat a latban, ne
várjuk; hogy javítani fog a hangminőségen. Mint ismeretes, a
mintavételi frekvencia mindig kétszerese a felső határfrekvenciának,
pontosabban még a kétszerese sem, úgyhogy a frekvenciaátvitel nem
egészen 2kHz-cel bővül. Ennél sokkal többre lehet menni a
Philips-típusú túlmintavételezéssel, amely a CD-rendszerben igencsak
bevált. Végül is a DAT egy CD-minőségű magnót ajánl, csak drágábban.
Az első DAT-magnók úgy 600 fontsterlingbe kerülnek majd.
A DAT-nak az a legnagyobb baja - folytatja Gold -, hogy nyúzza a
szalagot, főleg az elején és a végén. A szalag hamar elhasználódik, a
hibajavító rendszernek egyre több dolga akad. Ha jól értjük, Gold a
DAT-rendszer redundanciája után faggatódzik, vagyis azt szeretné
tudni, mekkorák a hibajavító rendszer tartalékai. Kellő adatok híján
most csak annyit tudunk a DAT-ról, hogy mennyire jó lehet - kezdetben.
A HFA szakírója a PCM-F1 szalagfelvételeivel példálódzik: 16 bit
üzemmódban igen hamar hibák épülnek ki a szalagon, és csak a 14-bit
üzemmód látszik elég "robusztusnak" ahhoz, hogy a hibajavító rendszer
győzze a munkát.
"Hogy tényleg megértsük, mire megy ki a játék, tekintsünk a dolgok
mögé, nézzük, ki profitál a DAT sikeréből, kinek áll érdekében, hogy
beetesse az olvasóközönséget.
TÉNY: a CD-piac 50 százaléka egyelőre európaiak, elsősorban a
Philips kezében van.
TÉNY: a japánoknak nem sikerült leszorítaniuk a Philipset az első
helyről.
TÉNY: feltehetőleg a Philips az egyetlen, aki tényleg keres a
CD-üzleten - nem utolsósorban a Közös Piac protekcionizmusa miatt (a
japánok előtt vámfalat emeltek).
TÉNY: ennélfogva ha van a világon ország, amelynek érdemes a
DAT-ot forszíroznia, akkor ez az ország Japán."
* "Csöndet kérünk!" - ezzel a felkiáltással mutatja be a
szerkesztő, Keith Howard az újkeletű, rezonanciamentes
hangszóródobozokat. Mint tudjuk, a hangszóródobozok egyébként
egyáltalán nem csöndesek, rezgésbe jönnek, és elszínezik a hangképet.
Howard tüstént elő is adja kedvenc tézisét, miszerint a legjobb volna
cilinder-alakú dobozokat építeni - de megadással hozzá is teszi, hogy
sajnos, a vásárlóközönség ragaszkodik a plánparallel idomokhoz, a
szép, nagy, könnyen rezgésbe hozható felületekhez.
Az utóbbi időben a Celestion-nek sikerült alkotnia egy
csaknem-rezgésmentes dobozt, különleges alumínium-sejtszerkezetű
falakkal (lásd HFM 12.), az SL600-ashoz, de hát az egy nagyon pici
dobozka volt, úgyhogy a recept nem éppen univerzális. Íme néhány újabb
ötlet, immár normál vagy éppenséggel igen nagy hangszóródobozok
építésére. (Kép az előző oldalpáron.)
A Bower & Wilkins új, "Matrix" szériának doboza belül
rácsszerkezettel van kitámasztva, ennélfogva igen merev - noha nem túl
súlyos. (Könnyűbetonból is lehet hangszóródobozt építeni, de az egy
"más tészta".) Mások inkább meghagyják a dobozt olyannak, amilyen, de
leválasztják a hangszóróról, illetve az egész funkcionális
rendszerről. Az erősítőiről (valamint a Linn céghez fűződő -
felbomlóban lévő - barátságáról) ismert Naim Audio most elsőízben
jelentkezik hangsugárzóval, igaz, egyelőre még csak egy prototípussal.
Nagyon ravasz konstrukció; a Naim voltaképpen nagy dobozt csinál egy
kis dobozból. Ezt úgy éri el, hogy először is házat épít egy masszív
lábazat köré, de ebbe nem szerel hangszórót. A középső szekció a
tulajdonképpeni mély/ középhangsugárzó. Mechanikailag tüskékkel van
leválasztva a nagy dobozról, de belenyílik annak légterébe. A kettőt
rugalmas szigetelőanyaggal izolálják, lényegében légmentesen. A
legfelső szekció szintén a vázra támaszkodik, nem érintkezik a
középső, mechanikailag aktív dobozzal.
Még érdekesebb a Mordaunt-Short Project 442 hangdoboz. Ez is
prototípus. Ismét egy lábazatot látunk: egy centrális, erős oszlopot.
Erre vannak felerősítve a hangszórók, rudakkal-keretekkel.
Mélyhangszóróból azért van kettő, egymással átellenben, hogy a
rúgkapálásukból származó rezgések kioltódjanak ez régi technika. Új
viszont, hogy a hangszóródobozt rugalmasan erősítik fel, tehát
izolálják a hangszóróktól. (Ismeretes, hogy a fordított módszer, ti. a
hangszóró izolálása a doboztól, nem vált be.) "Új fejezet a
hangsugárzók könyvében?" - kérdi Howard, kissé fellengzősen.
Elvarázsolt hangszóródobozok: Mordaunt-Short Project 442 és Naim BL1.
HFA szeptember
* És akkor most lapozzunk fel újra egy régi fejezetet, amely
mindazonáltal 30 év óta sem veszti el újdonság-értékét. Szélessávú
elektrosztatikus hangsugárzót ritkán látni; valahányszor feltűnik egy
a láthatáron, az mindig "esemény". Nos, most az amerikai Martin-Logan
cég próbál behatolni az angol piacra, egyelőre a legkisebb
elektrosztatikus modelljével, a CLS-sel - igaz, annak is 2700 font
párja. (Egyébként éppen ebben a kötetünkben számol be egy Amerikát
járt olvasónk a Martin-Loganról). Ha hihetünk a szemünknek és a HFA
címlapján látható fotónak, a Martin Logan hangsugárzó membránja
hihetetlen mértékben transzparens, még vizuálisan is - talán ennek
köszönheti különösen szellős, könnyed hangját. A membránfelület
vízszintesen körívbe hajlik, erről nyerte nevét a modell (CLS annyit
tesz, hogy: Curvilinear Line Source, azaz meghajlított vonalsugárzó).
Alvin Gold elragadtatással ír a CLS-ről, jócskán fölébe helyezi a Quad
ELS-nek (igaz, az félannyiba sem kerül), dicséri a részletgazdagságát,
"gyorsaságát", dinamikáját ("ezekben a versenyszámokban semmilyen
hangsugárzó, még a Magneplanar és az Apogee sem éri utol a
Martin-Logant") - de ha jól vesszük ki, kevesli a basszusát. Megemlíti
ugyan, hogy a gyár szerint aprócska hibáról van szó, amelyet percek
alatt ki fognak javítani, amennyiben megigazítják a CLS membránját -
de hát mi nem szeretjük ezt a szöveget.
A "transzparens" Martin Logan CLS három nézetből. (Ha az árára
gondolunk, mindenképpen alulnézetből.) HFA szeptember
Beszéljünk akkor a Quadról is, de ezúttal ne az ESL-ről, hanem az
elektronikákról: az FM4 tunerről, a 34 elő- és a 306
teljesítményerősítőről (lásd őket az impozáns, 50 fontsterlinges, B &
0-stílusú lábazaton). Ezeket is AG hallgatgatja, a tunert és a
végfokot örömmel - az előerősítőt csalódottan.
Antitorony, toronynak álcázva: Quad FM4, 34, 306. HFA szeptember
További tesztek. Quicksilver Mono (elektroncsöves végfok, 1600,-
párja), Rotel RA-840BX2 (190 fontért sokkal kevésbé jó vétel, mint az
olcsó RA-820BX2), Acoustic Research hangkar (Jimmy Hughes szerint
döbbenetesen jó vétel 70-ért), Wharfedale Active Diamond (a sikeres
minidobozt előbb leolcsósították, aztán erősítőt dugtak bele, így
kerül páronként egy százasba - hifi-szolgálatra nem egészen alkalmas),
és végül, de nem utolsósorban az Infinity egyik legkisebb hangdoboza,
az RS2000 (180,-), amely hangkarakterét tekintve az élénk Linn Kan és
a visszafogottabb, klasszikus LS3/5A köré esik.
Október
Hogy azzal kezdjük, amivel a múltkor: Alvin Gold még egyszer
visszatér a DAT-ra, konstatálva, hogy a gyárak már megint kísérleti
nyúlnak tekintik a közönséget. "Már a CD-t is rajtunk próbálták ki;
mindenki tudja, hogy az ezüstkorongot hamarabb mutatták be a
közönségnek, mint a profiknak. Jobb lett volna, ha nem sietnek
annyira, és nem ugratják be a stúdiókat a Sony PCM 1610-esekkel és
1630-asokkal, hanem időt hagynak e fontos gépek analóg áramköreinek
kijavítására." (E sokat sejtető sorokat a Magyar Hanglemezgyártó
Vállalatnak adresszáljuk.)
* Rokonértelmű dolgokat fejteget Jimmy Hughes is (akiről tudjuk,
hogy feltétel nélkül CD-párti!). A Deutsche Grammophon digitális
(vagyis az utóbbi 6 évben készült) hangfelvételeiről ír. Szidja őket:
"régebben a kedvenceim közé tartozott a DG, de aztán nagyon elment
tőle a kedvem. Érdekes viszont, hogy ezeknek a hibridlemezeknek a
CD-változata általában sokkal jobban szól. Nem állítom, hogy a CD
feltétlenül rendbehozza a régi digitális felvételeket (bár nemritkán
új életre kelti őket). Hogy valójában mi a bajuk ezeknek a
felvételeknek, nehéz lenne megmagyarázni. Mindenesetre furcsa, hogy az
összes nagy lemezcégnek fel kellett hagynia az analóg technikával,
mielőtt a digitális igazán beérett volna." ("Te mondád." A szerk.)
* Egy bekezdés a Kérdés-Felelet rovatból (amelyről a lap a nevét
nyerte). "Van egy öreg Connoisseur BD-1 lemezjátszóm." (Ez volt a
klasszikus brit hifi-alapgép úgy 15 évvel ezelőtt.) "Elszakadt a szíj,
honnan szerezzek másikat?" A válasz idehaza is többek számára érdekes
lehet: "A Technical and General cég (35 Marlow Road, London SE20 7XX)
régi lemezjátszók felújítására rendezkedett be. Connoisseur és Lenco
alkatrészek rogyásig. Felvállalnak Garrardokat és Thorenseket is. Meg
bármit."
Tizenöt év után is van még hozzá tartalék alkatrész? A Conisseur BD-1
lemezjátszó. HFA október
Programozható szobaakusztika? A Yamaha DSP-1 Digitális
Hangtérprocesszor 12 helyszín akusztikáját imitálja. HFA október,
Audio szeptember
* Keith Howard nekigyürkőzik, hogy mindent kihozzon a Yamaha DSP-1
Digitális Hangtérprocesszorból. Erről a készülékről már említést
tettünk előző kiadásunk lapszemléjében. Négy hangsugárzó, négy
teljesítményerősítő kell hozzá, de nem kvadrofonikus készülék, hanem
valóban processzor. Memóriájában tárolja nem kevesebb, mint 12
különböző előadóterem akusztikai karakterét, és újrateremti ezeket a
szobádban. Ezeket tudja:
1. Hall 1: reprezentatív európai nagy koncertterem
(ezen belül is két típus);
2. Hall 2: reprezentatív európai közepes méretű koncertterem
(ezen belül is két típus);
3. Hall 3: kerek koncertterem;
4. Chamber: magas mennyezet, viszonylag nagy, nyugati stílusú
szalon, kamarazenélésre alkalmas;
5. Münster: nagy, magas, szertartásos templom;
6. Church: csendes templom, 300 látogatónak;
7. Jazz club: alacsony mennyezet, lakószoba-szerű;
8. Rock concert: izgalmas rockkoncert-akusztika;
9. Disco: diszkó, sok visszavert hanggal,
nagylétszámú közönséggel;
10. Pavillon: nagyméretű pavilon;
11. Warehouse loft: nagy épület, afféle áruház, betonépület;
12. Studium: nyitott tér.
Howard úgy találja, hogy rockzenén és dzsesszen nem sokat javít a
Yamaha-processzor. Inkább a klasszikus zenét varázsolja el, igazán
élményt teremt, amelyért fáj az embernek a szíve - de azért mégiscsak
vissza kell kapcsolni előbb-utóbb a normális, hétköznapi sztereóra,
mert az a hallgathatóbb. "Minden audiofilnek hallania kell a Yamahát -
de nagyon meg kell gondolnia, hogy megvásárolja-e. A DSP-1 nem nyújt
megoldást csak tüneti kezelést bajainkra. Szolgáltatásai csak
félrevezetnek bennünket. (És egy szerkesztői jegyzetet fűz a saját
cikkéhez: azok számára, akik hallani szeretnék a DSP-1-et, és a
közelben laknak, a Hi-Fi Answers három napig demonstrálni fogja e
különleges processzor képességeit, "azonkívül legközelebbi számunk
rejtvényjátékában bármelyiktek nyerhet egy komplett DSP-1-készletet".)
* Howard magánál tartja a szót, hogy beszámoljon a nagy
szenzációról, a Celestion System 6000 szub-basszussugárzóról. Ő is azt
tapasztalja, amit kollégái a HFN-nél: a komplett Celestion-rendszer
nemcsak hogy jobb basszust ad, de tisztábban (!) is szól, mint az
SL600 szimplán. Mindazonáltal: hiába annyira "rugalmas" az
ekvalizátorral kiegészített basszussugárzó, nem tudja kiküszöbölni a
lakószobák eredendő akusztikai bajait, nem tudja megszüntetni a
basszusrezonanciákat. És "nem kedveli a gyönge műsorforrásokat, a
rosszul installált lemezjátszókat. Tulajdonképpen a CD-t szereti a
legjobban."
* Módosították a Pink Triangle lemezjátszót és magát a gyártóvéget
is: eladták, megvásárolták, most PT Developments-nek hívják. A
lemezjátszó MOD-ja lényegében egy 140 fontsterlinges, Armegigle
elnevezésű egységcsomag: új fedőlemez, új kapcsoló, új tápegység, új
motor. Az eredmény: "ha lemezjátszót vásárolsz anélkül, hogy előtte
meghallgatnád a PT-t, nem vagy az eszednél."
A rózsaszín párd... azaz háromszög, a Pink Triangle lemezjátszó
jellegzetes plexitányérjával, de új meghajtórendszerrel. HFA október
Egy figyelemre méltó előerősítő: a D & M AMP-01-M. Ez nem más,
mint Ben Duncan konstrukciója, amelyet hónapokon keresztül építgettek
a HFN, tehát a konkurrens lap hasábjain. Jimmy Hughesnak így is nagyon
tetszik ez a kis maszek-kinézetű masina. "LP-ről hallgatva elmarad a
DNM előerősítő mögött, de CD-ről ez szolgáltatja a legtisztább,
legprecízebb hangot, amelyet valaha is hallottam".
Még egy Kérdés-Felelet. Valaki le akarja cserélni a "régi" Philips
CD-játszóját (CD-100) valami újabbra. Lebeszélik róla. "Végy inkább
egy jobb erősítőt. És vidd magaddal a CD-játszódat is. Kérdd meg a
kereskedőt, demonstrálja neked az újabb generáció típusait. Öt perc
alatt rá fogsz jönni, hogy a tiéd a jobb."
November
* AAD, ADD, DAD, DDD - mindegyik rövidítés ezüstkorongra utal,
csak az a különbség, hogy az elsőt analóg magnón és keverőasztalon, a
másodikat analóg magnón, de digitális keverőn, a harmadikat éppen
fordítva, digitális gépen és analóg keverőasztalon készítették. A
negyedik - most már könnyű kitalálni - ától-cettig digitális. Mint
Jimmy Hughes elmondja, van már egy olyan klán, amely azt követeli,
hogy ezeket a kódjeleket mindig tüntessék fel az ezüstlemezen, nehogy
megtévesszék a gyanútlan vevőt, aki DDD-t szeretne venni, de
bepalizzák egy ADD-vel, netán egy AAD-vel. Mint a HFM-olvasók
bizonyára tudják, léteznek olyan fráterek is, akik allergiásak a D
betűre, és csakis AAA-t hajlandóak hallgatni. Hughes egyik táborral
sem szimpatizál. Nem ez a lényeg - mondja.
* A címlapon a Hi-Fi Answers Turntable Kit. "Mi adjuk a
mechanikát, Te adod a hangkart és a dobozt." A szóban forgó
motor-egység és tányér a QED gyártmánya és 65 fontba kerül, de ha
tagja vagy a Hi-Fi Answers Olvasók Klubjának, 50-ért is megkapod. A
szerkesztőség azt ígéri, hogy a kit-hez Russ Andrews-zal, azaz a
Torlyte céggel készíttet dobozt és lemezjátszó-állványt. Nem is rossz
ötlet!
Építsünk könnyen, gyorsan hifi lemezjátszót. A HFA ajánlotta "kit" (a
QED gyártmánya), a képen a Linn Basik hangkarral. HFA november
*
Audiatur et altera pars
- avagy aki C-t mond mondjon D-t is
"Hallgattassék meg a másik fél is" - nem, azt hiszem, ez nem a
legfrappánsabb bevezető ehhez a kis publicisztikához. Hiszen a másik
fél, Jimmy Hughes, a Hi-Fi Answers munkatársa aligha tud magyarul, és
még ha tudna is, akkor se valószínű, hogy válaszolna az én múltkori
fejtegetéseimre ("Szereti-e a HFA a CD-t", HFM 21.), arról nem is
beszélve, hogy ebben a rovatunkban valójában folyvást a másik fél
hallgattatik meg, mi csak olykor-olykor vakkantunk közbe. És mégis, J.
H. mintha éppen nekem akarna válaszolni, amikor arról értekezik, hogy
vajon miért nem tetszik egyeseknek (egyeseknek?) az ezüstkorong
muzsikája. Megvallom, J. H.-nak meglehetősen nagy tekintélye van
előttem, különösen, hogy még a kábelezésben is az ő tippje jött be (a
tippet egyébként ő a DNM cégtől kapta), úgyhogy lassan már jobban
hiszek az ő fülének, mint a sajátomnak. Kivéve, ha CD-ről van szó.
Alább viszont arról van szó. Meg persze egyébről is.
"Ugye, mennyire konfúzussá teszi az embert, ha a szakértők
valamiben sehogysem tudnak egyetérteni?! Az egyik ezt dicséri és azt
szidja - a másik meg fordítva. Holott Te pont azért veszed meg az
újságot, mert azt reméled, hogy világos és elfogulatlan választ kapsz
kérdéseidre. De ha már a szakértők is ennyire hadakoznak egymással
akkor hol az igazság?"
"Mint annyi minden másban, a hifiben sincsenek abszolút értékek. A
készülékeket még megmérni se könnyű, amikor pedig meghallgatjuk őket,
a zene tranziens természete kizárja a biztos ítéleteket. És ha még azt
is figyelembe veszed, hogy a hifihang maga is csupán egy médium, s
amelynek egy esztétikai jelenséget kell közvetítenie, akkor végleg
összekuszálódik az egész ügy."
"Kétségtelen, hogy a gyakorlottabb audiofilek ritkán mondanak
ellent egymásnak ennyire élesen, ha azonos körülmények között
minősítették a készülékeket. Az igazi nézeteltérések mindig abból
adódnak, hogy a kiegészítő rendszer más és más. (Vagy abból, hogy a
zsűritagok rivalizálnak egymással. Láttam már ilyet is - tisztára
olyan volt, mint amikor a politikai futballisták rugdalják ide-oda a
labdát.) Mindenesetre, ha a körülmények ennyire sokat számítanak,
érdemes jobban megvizsgálnunk a körülményeket".
"Hadd hozzak fel egy példát a saját tapasztalatomból. Nemrég egy
A&R A60 Plus integrált erősítőt használtam a saját,
összehasonlíthatatlanul elitebb DNM/Krell kombinációm helyett, kis
Arcam Two hangdobozokkal, és még a Linn lemezjátszót is lecseréltem
egy Thorens TD 316-ra. (Őszintén szólva, nem rajongok a Thorensért:
OK, de nem az igazi. Mégis, ebben az összeállításban nagyon szépen
szólt, élveztem a muzsikáját. Ha azt kérded, hogyan aránylik a Thorens
a Linnhez, azt válaszolom: bizony jó messzire elmarad tőle. De ebben a
rendszerben, ebben a környezetben a különbség mégse volt olyan
szörnyen nagy"
"Arra gondolsz, hogy eszerint ez a lánc nem elég jó ahhoz, hogy
kimutassa a lényeges különbségeket? Logikus válasz - csakhogy ezek
után megpróbáltam CD-t játszani rajta, és a CD kiábrándítóan szólt,
sokkal gyengébben, mint az LP."
"Annyira meglepő ez? Ha nem vagy barátja az ezüstlemeznek, akkor
azt fogod mondani: nem meglepő. De hát a CD döbbenetesen tud szólni az
én DNM/Krell erősítőmön - legalább annyira jól, sőt, gyakran még
jobban is, mint, akár a legjobb LP a legjobb lemezjátszón. Igen, én
szeretem a CD-t, és potenciálisan kitűnőnek tartom, különösen, ha
olyasfajta masinád van, mint a Meridian Pro-MCD. Ámde az előbb
említett olcsóbb berendezésen még a kitűnő Meridian hangja is
közönséges volt."
"Megfelelő körülmények között könnyen ki lehet mutatni, hogy a
Linn klasszissal jobb a Thorensnél - és akkor ugyan hol marad a CD?!
Sehol! Ez az a módszer, amellyel bebizonyíthatjuk, hogy a CD
alapvetően csekélyebb értékű médium; jónéhány kereskedő meg is maradt
ennél a módszernél. Pedig a CD mesésen jól is tud szólni - ismerek
audiofileket, akik extraklasszis analóg berendezést számoltak fel a CD
tökéletes fölénye miatt!"
"Egyszóval, túlságosan sok a változó a függvényben, semhogy
mindent logikusan ki tudjunk számítani. Tapasztalhattad, hogy néhol
egy közepes berendezés is kitűnően szól, máskor meg az értékes
készülékekből felépített rendszer is gyatrán zenél. Nem is volna baj,
ha csupán a rendszert ítélnéd meg - de ilyenkor is az egyes
készülékekről szokás véleményt mondani"
"Visszatérve kiindulási pontomhoz: ha valaki azt írja, hogy ez meg
az a rendszer csúnyán szól, azt mondom magamnak: biztosan igaza van,
és ha én lettem volna az ő helyében, énnekem is ugyanez volna a
véleményem. De ettől még nem kell elfogadnom az ítéletét, mindaddig,
amíg magam is meg nem hallgattam a szóban forgó készülékeket. Más
alkalommal esetleg másképpen fognak szerepelni."
DL
*
Audio
1986. szeptember
Bert Whyte csodákat zeng az új Yamaha DSP-1 Digitális
Hangtérprocesszorról, amelyet még a nyári chicagói kiállításon látott
és hallott. (Lásd a HFA lapszemléjében!) A szóban forgó készülék, mint
neve is mutatja, még a digitális (16 bit, 44,1kHz) állapotban tárolt
információt manipulálja. Memóriájában tárolja tucatnyi színhely
(koncertterem, kis templom, nagy templom, bár, diszkó stb.) akusztikai
jellemzőit, nemkülönben azokat az információkat, amelyeket mi
táplálunk belé a szobánkról. Mindezek "ismeretében" az elektronika egy
többcsatornás programot kreál, amelyet természetesen több (4 vagy 6)
hangsugárzóval kell reprodukálni. Nem véletlen, hogy a Yamaha -
hosszú-hosszú évek után - most ismét egy "kvadró", 4x20 wattos
erősítőt hoz forgalomba. Ezzel lehet meghajtani az oldalt, illetve a
hátunk mögött elhelyezett hangdobozokat.
* Egy másik érdekesség: a brit B&W cég "Matrix"
hangsugárzócsaládja. Ezeket a dobozokat belülről rácsszerkezet
támasztja meg, ki, ezért igen merevek. A belső üregeket folyékony
anyaggal töltik ki, s az megdermedve szivacsot képez.
* Tesztek. Bryston 5B előerősítő és TF-1 transzformátor, Audio
Research SP-11 előerősítő, valamint az Audio Control cég "Phase
Coupled Activator"-ja, amely valójában arra való, hogy digitális
processzus útján elő- vagy helyreállítsa mindazt a mélybasszust, amely
a programból veszendőbe ment vagy mindig is hiányzott.
Október
Az Évkönyv. Olvasóink már ismerik; a HFM nemrég megjelent
Adatbankja is az Audio októberi számaira támaszkodik.
November
Először is hangsugárzók: a kissé túldimenzionált Duntech Sovereign
2001 és az agyonverhetetlen-halhatatlan, szintén nem pontsugárzó
Klipschorn, amelyről már mi is több ízben írtunk - színezett ugyan a
hangja, de a dinamikája fenomenális.
* További tesztek. Hafler DH-330 tuner, Technics SH-8066
ekvalizátor, Discrete Technology LSI/II CD-játszó, és egy másik
ezüstlemezjátszó, a DX3 a dbx cégtől. Ez utóbbi gép négy extra trükköt
is tud: dinamikát és térhatást tágít vagy szűkít.
A klasszikus Klipschorn ma éppannyira sikeres, mint évtizedekkel
ezelőtt. Újratesztelik az Audio novemberi számában
December
Tesztek. McLaren 402/702 elő/végfok, Michell Gyrodec lemezjátszó,
Zeta Standard hangkar Goldbug Clement II hangszedővel, Audio Research
D-250 MKIIS teljesítményerősítő, NEC CD-650 CD-játszó és végül a Revox
B286 tuner/előerősítő - ritka kombináció, de láttunk már ilyet.
Egy új név az elitlistán, a McLarené. A 402/702 elő/végerősítő. Audio
december
Üveghangok: Michell Gyrodec lemezjátszó Angliából, de itt az Audio
decemberi számából